A Bizánci Birodalom és a természeti katasztrófák

Rómát hivatalosan i. e. 753-ban alapították. Az utolsó római várost, Vonitsát 1479-ben foglalták el a törökök. A birodalom 2232 évet élt meg.
De nemcsak éveket, hanem sok-sok-sok-sok eseményt is megélt.

A természeti katasztrófák közül a 79-es Vezúv kitörését mindenki ismeri. Ennek legfontosabb (pontosabban legismertebb) hatása, hogy elpusztult Pompeii, Herculaneum és Stabiae városa.
A Vezúv környéke sűrűn lakott és gazdag vidék volt. Nemcsak ennek nagyrésze veszett el, de a Sarno folyó medre is megváltozott, és a tengerpart is megemelkedett (Herculaneum kikötője ma 500m-el beljebb fekszik).

A veszteségek bármennyire is nagyok voltak, az óriási Római Birodalom életében nem állt be különösebb változás. Nem találunk (vagy csak én nem találok) olyan adatokat, hogy az esemény hatással lett volna a gazdaságra, vagy a vulkáni felhő visszavetette a termelést Izlandon pl. 1783-ban kitört a Laki vulkán. A vulkáni gázok szinte az egész szigetet ellepték, felperzselődött a fű és az állatállomány 80%-a elhullott. A vulkánkitörés következtében vagy az utána dúló éhínségben az izlandiak egyötöde, tízezer ember halt meg. A vulkán 14 köbkilométernyi lávát lövellt ki és a kitörés eredményeképpen több évre lehűlt az éghajlat az egész északi féltekén.

De azt is hozzá kell tenni, hogy a globális hatások tanulmányozása még nagyon kezdeti fázisban van, és csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtek vele komolyabban foglalkozni.
Ezen vizsgálatokból olyan érdekességek derülnek ki, hogy pl. egy áradás Kínában milyen hogyan változtatta meg a Római Birodalom gazdaságát és okozta császárok bukását vagy felemelkedését.

Majd ezekből is megpróbálunk összerakni egy bejegyzést, remélhetőleg sikeresen. Egyenlőre viszont csak a Bizánci Birodalom részre koncentrálunk. Bőven elég dolog történt itt is, amelyek komolyan befolyásolták a birodalom további sorsát!
Ennek a gyűjtemény erősen épít a The Byzantium Blogger oldalra.

358 – Földrengés Nikomédiában
Anatóliában nem ritkák a földrengések. De a 358-as nikomédiai (ma Izmit) olyan volt, ami talán az egész birodalom (sőt! akár Európa) jövőjét befolyásolta.
Nikomédia a tetrarchia alatt a birodalom egyik fővárosa, a kelet központja volt. Nagy Konstantin 330-ban tette meg Konstantinápolyt az új székhelynek. Így a város még 358-ban is kiemelt fontossággal bírt. Konstantin 337-ben halt meg. Az általa támogatott kereszténység még nem lett államvallás (az csak 380-ban lesz), de már legalább kezdett több ága is lenni.
A császár II. Constantinus volt, és ő erősen az arianizmust támogatta. Annyira, hogy az arianizmus fő ellenségét, Libérius pápát még Rómából is száműzte.
358-ban Nikomédiában arra készültek, hogy az arianizmus irányt tegyék meg a birodalom vallásává. De 2 nappal a tanácskozás előtt reggelben hatalmas földrengés volt.

A pusztítás hatalmas volt. A házak lecsúsztak a hegyoldalon és egymásra dőltek. Még a székesegyház is összedőlt, amiben a tanácskozást akarták tartani. De a mindent eldöntő jel az volt, hogy az arianista püspök is a katasztrófa áldozata lett. Ennél több bizonyíték nem is kellett a népnek, hogy úgy érezzék, az Isten nem akarja, hogy az arianizmus legyen a birodalom vallása. 381-ben az első konstantinápolyi zsinaton teljesen elítélték ezt az irányzatot, ami miatt a keleti oldalon rövid úton eltűnt. A Nyugatrómai Birodalom utódállamaiban kb. a 8. századig maradt meg.
Nikomédiát újjáépítették, de már nem kelhetett versenybe az új fővárossal, Konstantinápollyal.

365 – Földrengés majd szökőár (cunami) Krétán
365-ben Kréta szigete mellett óriási földrengés volt a tenger mélyén. A korabeli beszámolók alapján utólagosan 8.0-8.5-ös Richter-skála szerinti rengés lehetett a reggeli órákban. A rengést még Spanyolországban is érezték.
Azt nem tudni, hogy Krétán mennyi ház dőlt össze, mert hamarosan megérkezett a szökőár, ami teljesen lemosta a szigetet. Az összes város megsemmisült.

A szökőár tovább haladt Egyiptom felé. Alexandiában, ami az egyik keresztény központ, a Bizánci Birodalom egyik legnagyobb városa volt, látták, hogy visszahúzódik a tenger. Ez elég hosszú ideig tarthatott, mert az emberek csodálkozva nézték, hogy mi mindent takart el eddig előlük a tenger. Majd pedig ezen területek felderítésére indultak. Mások a hirtelen szárazra került halakat és tengeri állatokat gyűjtötték, vagy a szintén szárazra került hajókkal foglalkoztak.
Az árhullám olyan gyorsan érkezett, hogy ezek az emberek nem tudtak előle elmenekülni. Egyes hajókat később a parttól 3 km-e találtak meg a szárazföldön.

A történet ekkor Alexandriai Szent Atanáz kiállt egy sziklára és szembenézett a hatalmas hullámokkal. Majd kérdőre vonta a teremtőt, hogy Noénak megígérte, nem lesz többet özönvíz. Mindezt alátámasztandó felmutatta a szerződést is, azaz a Bibliát.
Szent Atanáznak roppant jó ügyvédei lehettek, mert a hullámok mindjárt elcsendesedtek, és ezzel Alexandria megmenekül. Szemben más észak-afrikai és keleti tengerparti városokkal, ahol tovább pusztított a szökőár.

Az esemény komoly szerepet játszott abban, hogy a kereszténység megerősödjön a városban.

525 – Árvíz Edassa városában
525-ben Edassa (ma Urfa, Şanlıurfa) városa mellett a Daysan folyó megáradt. Lévén, hogy mindez Felső-Mezopotániában történt, ez még nem számított olyan különlegesnek. Bár, hogy a víz a város felé vette az útját, nem tűnt túl biztatónak.
A víz egy fürdőház ajtaján jutott át a városfalon, és ezzel már bent is volt a városban. Kifele már nem jutott ilyen könnyen. A falak megakadályozták, hogy a víz egyszerűen csak elfolyjon, így az egész város a víz alá került, mint egy tó, olyan lett. Végül a fal nem bírta tovább a nyomást, és átszakadt.
A város újjáépítése során az egyik városkapu fölötti rejtett üregben megtalálták a Torinói lepelt.

Természetesen a víz Isten haragjából érkezett. Az elkövetkező időszakban a túlélők nem felejtettek el rendszeresen templomba járni.

526. május 19 – Földrengés Antiochiában
Az 526-os Antiochiai földrengés a leghíresebb a bizánci történetben. Antiochia a Szeleukida Birodalomban kezdett el tündökölni, majd a Római Birodalom harmadik legnagyobb városa lett. Később a kereszténység egyik legfontosabb központja volt. Ide érkezett a selyemút, ez volt a selyemgyártás központja is.
Az 526-os földrengés ennek a felfelé ívelő karriernek vetett véget, ami után megkezdődött a hanyatlás.

526. május végén Krisztus mennybemenetelét ünnepelték. Ezen okból rengeteg zarándok érkezett a vallási központba. Így a földrengés különösen sok áldozattal (250-300 ezer ember) járt. A Richter-skála szerinti kb. 7-es rengésben szinte az összes ház összedőlt. De az igazi pusztítást az azt követő hatnapos tűzvész okozta.
A városból alig maradt valami, még a tengeri kikötő is használhatatlan lett, amely a rengés során kb. 0,8 m-t emelkedett, majd teljesen eliszaposodott.
Az antiokheiai pátriárka akkor halt meg, amikor a háza összeomlott, és ő egy forró szurokkal teli üstbe esett.

Az újjáépítések azonnal megkezdődtek. Antiochiát pedig átnevezték Isten városának, hogy ezzel csillapítsák Isten haragját.
De a rengések nem szűntek. Az utórengések még másfél évig tartottak, majd 528-ban egy újabb erős rengés következett. De a sorscsapások (alias Isten haragjai) nem értek véget.

A legyengül védelmet kihasználva 540-ben a perzsák támadták meg a várost, és fosztották ki, a lakosokat pedig rabszolgának vitték.
542-ben pestis járvány tombolt.
551, 557, 587, és 588-ban újabb földrengés volt.

535-536 – Porfátyol
Az 535-ös év nagyon különös volt. A jelenlegi ismereteink szerint a Föld északi féltekéjén egy vagy több vulkán is kitört ebben az időszakban. Lehetséges jelöltek között van a Rabul (Pápua Új-Guinea), és a Krakatau (Indonézia) is. De azt is feltételezik, hogy egy üstökös csapódott a földbe. Akár ez is okozhatta a szokásosnál erősebb vulkáni aktivitást.
Pontosan még ma se tudják, mi is történhetett, így elképzelhetjük, hogy a bizánciak mennyire tanácstalanok voltak. Hiszen ezeknek a vulkánoknak a létezéséről sem tudtak, nemhogy a globális hatásaikról.

535-ben az egész föld légkörét sűrű vulkáni hamu borította. Ezt a grönlandi és az antarktiszi jégből egyaránt sikerült kimutatni. A Föld átlaghőmérséklete kb. 2 fokot süllyedt.

A bizánciak fátyolos, poros levegőről számoltak be, ami nehezen engedte át a napfényt. E miatt jelentősen visszaesett a termelés. Sőt! Kínában augusztusi hóesésről számoltak be.

A hatás globális volt. Közép-Amerikában a mezőgazdasági kudarcok vezettek Teotihuacan elhagyásához. Indiában összeomlik a Gupta Birodalom. A mongol törzsek nyugat felé vándorolnak.
Észak-Európában ehhez az eseményhez kötik a Fimbulvert és a Ragnarök mitológiát, és a skandinávok vándorlását.
A Mediterránon megkezdődik az avarok hanyatlását, Itáliában a longobárdok, a Balkánon pedig a szlávok kezdenek vándorlásba. Talán mindennek köze lehetett ahhoz is, hogy a bizánci Iusztinianosz császár hadvezére, Flavius Belisarius megkezdi itáliai hadjáratát. És talán a perzsák mozgolódását is ez idézte elő.
Egyes feltételezések szerint az 541-es nagy európai pestis járvány kiváltó oka (vagy segítője) is a globális lehűlés volt.

Míg a világ nagy részén kevesebb és kisebb növények nőttek, Észak-Afrikában és az Arab-félszigeten kedvezően hatott a lehűlt levegő. Itt a termékenység drámai módon megnőtt. Ez az élelmiszer-fellendülés pedig az arab terjeszkedés katalizátora lehetett. Míg északon mind Bizánc, mind a perzsák legyengültek, az arabok éppen hogy megerősödtek, és hódításokba kezdtek.

541-542 – Pestisjárvány
A pestist először Egyiptomban, Szuez városában észlelték (valószínűleg a selyemúton érkezett, de nem kizárt, hogy az 535-536-os lehűlésben a mikrobák a hidegebb környezethez alkalmazkodva könnyebben jutottak északra). Innen a gabonaszállítmányokkal jutott Konstantinápolyba, és a Bizánci Birodalom többi részére. Valószínűleg a gabonával utazó patkányok bolhái szállították.

A kor orvostudománya teljesen tehetetlen volt az ismeretlen betegséggel szemben. A fertőzés csúcsidőszakában kb. 10.000 ember halt meg naponta Konstantinápolyban. De a valódi számokat sose fogjuk megtudni. Az emberek a karjukra kötve kis cédulával jártak, hogyha nem otthon halnának meg, akkor lehessen tudni, ki volt.
Vidéken több falu teljesen kipusztult. A lakosság kb. 40%-a halt meg.

Akik elkapták a betegséget, de nem haltak meg, azok kómába estek, vagy látomásaik voltak. Utóbbiak félelmükben menekültek, a vízbe ugrottak.

Maga Iusztinianosz császár is kómában volt. Az emberek halottnak hitték, és új császárt választottak. Ez később kisebb lázadáshoz vezetett. Végül Iusztinianosz felépült, viszont a választott császárt elvitte a pestis. Vagy egy kés… vagy elütötte a metró…

A birodalom nagyon kimerült állapotban volt. Antiochiában földrengés, az itáliai hadjáratok, az 535-536-is lehűlés miatt visszaesett termelés, és a Hagia Szófia építése teljesen kiürítette a kincstárat. Iusztinianosz új bevételi forrásokat kereset, de azért nem felejtette el az adót az elhunytaktól is beszedetni. Ha az adóköteles ezt nem tudta megtenni, akkor a szomszédokat kérték meg rá.

A birodalom legyengült. Sok helyen rendes katonák helyett csak helyőrségek maradtak. Ezt kihasználva a longobárdok elfoglalták Észak-Olaszországot.

547-548 – A Nílus áradása
Egyiptom mindig is kitüntetett szerepet játszott a Római Birodalom életében. Ez a terület bár leginkább sivatagból áll, a Nílus és mellékfolyói olyan bőséges termést nyújtottak, ami az egész birodalmat ellátta élelemmel. A rómaiak örök rémálma volt, hogy Egyiptom egyik nap fellázad, vagy valaki elfoglalja. Mikor 212-ben Caracalla római császár rendeletben jelentette ki, hogy minden felnőtt férfi, aki a birodalomban született, rómainak számít, akkor utána gyorsan hozzátette: ez az egyiptomiakra nem vonatkozik. Azt is gondosan megválogatták, hogy ki lehet a provincia vezetője, de még a császárokat sem engedték a közelébe.
Ezt a különleges státuszát Egyiptom megtartotta a Nyugatrómai Birodalom bukása után is. Bizánc különösen odafigyelt a tartomány védelmére. Mégse eléggé. Mikor 641-ben az arabok elfoglalják Alexandriát az addigi gabona monopollal rendelkező Bizánc igencsak nagy bajba kerül. Van, hogy kénytelen kalózkodni. Szerencsére hamarosan az arabok a birodalom nagy részét elfoglalják, így máris kevesebb embert kell ellátni.

547-ben kiáradt a Nílus. Igaz, már az ókori egyiptomiak is ezért települtek a folyó közelébe. Csakhogy ezúttal az áradásnak nem akart vége lenni. A víz kijött, és ott maradt. A termés pedig megromlott.

Komoly pánik alakult ki. Különösen, hogy az előző évek sem alakultak túl jól (lásd a fentieket). Az emberek már aggódtak, hogy a víz sose fog visszamenni.
Ekkor egy hittudós (bár inkább életmód-tanácsadó) ekkor azt mondta: Ostobaság a jövő miatt aggódni. Elég csak a jelen miatt aggódni, és a jelen problémáját megoldani. A jövő bajain majd a jövőben aggódnak.
Nem tudni, hogy ez mennyire nyugtatta meg az embereket (a hittudós nem dobták be a vízbe), végül a víz 1 év múlva visszavonult. És tényleg kellett a jövő problémáján aggódni, mert nem lett probléma!

Ezt a szemlélet azóta a Bizánci Birodalom utódállamai vették át. A törökök napi szinten használják.

551 – Földrengés és szökőár Bejrutban
551-ben a föníciai főváros Berytus (ma Bejrut) közelében vélhetőleg 7,5-ös Richter-skála szerinti földrengés volt. A kb. 30.000 áldozat nagy részét a rengés utáni szökőár okozta.
Hasonlóan a 365-ös krétai földrengéshez a cunami most is az egész térséget és a görög szigetvilágot végigáztatta. De most nem volt Szent Atanáz, aki sziklára kiállva a szerződés betartását követelte volna. Így a víz a part mentén kb. 2 km-es sávban elöntött mindent.

552 – Boeotiai szökőár
Egy évvel a korábbi szökőár után a görög szárazföld közelében volt földrengés. A rengésnek sok hatása nem volt. Viszont ezúttal is szökőár keletkezett, de ezúttal nem számoltak be halottakról.

Az esemény legizgalmasabb része, hogy a tenger visszahúzódásakor az emberek szokásukhoz híven rácsodálkoztak, mennyi minden került elő a víz alól. A furcsa, eddig ismeretlen lényeket összegyűjtötték, majd jobb ötlet híján tűzön megsütötték, hogy megegyék. A vélhetően tengeri uborkák viszont nem bírták a tüzet, és kipukkadtak.
Az emberek aznap éhen maradtak.

557 – Földrengés Konstantinápolyban
Konstantinápoly is olyan helyen fekszik, ahol gyakoriak a földrengések. Iusztinianosz császár idejéről elég pontos beszámolók vannak, így ezen időszakban több rengésről is tudunk. 540, 545, 547, 551, és 555-ben is voltak kisebb rengések. 557-ben pedig két másik rengés adta hírül, hogy jön a harmadik. Ez 557. december 14-én hajnalban történt, és hát nagy volt. A Richter-skála szerint 6,4-es erősségű.

A rengésben több ház összedőlt, és még a Hagia Szophia kupolája is meggyengült. Ez 558-ban össze is omlott. A városfal több része is ledőlt, lukak keletkeztek. 559-ben a hunok ezeken a réseken keresztül járkáltak ki-be a városba.

A legrosszabb mégis az volt, hogy az emberek hiába menekültek ki a házaikból, nem volt hova menniük. A szűk sikátorokban éppen ugyan úgy a fejükre dőlt minden, mintha otthon maradtak volna. A túl sok ember pedig nem tudott hol gyülekezni.
Ez egyébként igencsak gyakran visszatérő probléma a városban…

Legrosszabbul Anatolius curator járt. Ő híresen korrupt volt, és a nép is annyira szerette, mint a tűzifát, amit baltával feldarabol. Majd bedob a tűzbe.
Míg gonosz főhősünk aludt, az összeharácsolt pénzből készült faragott márvány lapok ráestek, és összenyomták.
A nép ebben az isteni igazságszolgáltatást látta. És bár többen rámutattak, hogy a jó emberek közül is sokan meghaltak, az esemény után a gazdagok bőségesen adakoztak. Az elkövetkező időszakban a templomok is rendszeresen tele voltak, hirtelen mindenki lelkes hívő lett.
A korabeli beszámolók szerint ez az időszak nem tartott túl sokáig. Miután az elkövetkező időszakban senki fejére sem esett a plafon, az emberek szépen-lassan visszatérte a szokásos gyarló mindennapjaikhoz.

726 – Szantorini (Théra) kitörése
726-ban Szantorini szigetén kitör a vulkán. A kitörés, lávafolyamok és vulkáni felhők 45 napig tartottak. Az eget hasonló felhők homályosították el, mint 536-ban, de rövidebb ideig.

III. Leó bizánci császár ezt intő jelnek látta. Ő Észak-Szíriában született, ahol már erős volt az arab befolyás. Így elítélte az emberábrázolást. Mikor látta, hogy az arabok sorra mindenhol nyernek, és még az ég is elsötétült, úgy érezte, hogy mindez a szentképek, ikonok miatt van.
Ebben az évben elrendelte az Arany Krisztus levételét a Bizánci Palota Chalke kapujáról, majd betiltotta a szentképeket, ikonokat.

Mindez óriási lázadásokhoz vezetett, és még II. Gergely pápával is sikerült összevesznie. Ez tovább erősítette, hogy Róma egyre inkább a bizánciak helyett a frankok felé közeledett. De mivel a császár egyre több csatát nyert az arabok ellen, úgy látta, helyesen döntött.

A császár 741-ben meghalt, de a képrombolást az utódai is követték. Egészen 787-ig, amikor Eiréné császárnő összehívta a második nikaiai zsinatot, ami kimondta, hogy az ikonokat tisztelni, nem pedig imádni kell.

763-764 – Extrém tél Konstantinápolyban
763-ban nem volt se jelentős vulkánkitörés, se jelentős földrengés a Mediterrán térségben. Helyette télen nagyon hideg volt.
A korabeli beszámolók szerint a Fekete-tengerről rengeteg jég érkezett. Majd ez úgy feltorlódott a Boszporuszon, hogy még Konstantinápoly falainál is magasabb lett.

Ebben az időben mégsem érkeztek lovas törzsek, hogy kihasználják a lehetőséget, és átmásszanak a falon. Helyette a gyerekek kint játszottak a jégen.
Arról semmi információ nem maradt fent, hogy a császár mint kezdett a különös eseménnyel.

927-928 – Extrém extrém extrém hideg tél
Míg a feljegyzések alapján a 763/764-es hideg tél inkább móka és kacagás volt (aztán lehet, hogy mégsem), a 927/928-as tél már tényleg rettentő hidegre sikerült.
A talaj 120 napig fagyott volt és ettől elpusztultak a növények, majd előidézte a Bizánci Birodalom legsúlyosabb éhínségét. A túlélők olyan kevesen voltak, hogy a halottakat alig tudták eltemetni.

A bizánci császár ekkor I. Rómanosz volt, aki egy örményi paraszti családból származott. Ő átérezte a szegényebb emberek helyzetét, és ahol tudott, segített nekik. Az utcákra deszkákból sátorszerű épületeket készítettek, hogy védjék az embereket a hideg és a hó ellen.
I. Rómanosz az arisztokráciával szembeszállt, akik a helyzetet kihasználva áron alul akarták a földeket felvásárolni.

1063 – Földrengés Konstantinápolyban
1063-ban ismét súlyos földrengés volt Konstantinápolyban. A földrengés eredményeiről nincs túl sok adat. Az esemény különlegessége más volt.

Ebben az időben élt Michael Psellos filozófus. Ő szembement a papok azzal a nézetével, hogy a földrengéseket Isten okozza, hogy emlékeztesse az embereket az imádkozás fontosságára. Michael azt mondta, hogy a földrengés egy természetes jelenség, amit a földkéreg mozgása okoz. És ha Istennek köze van hozzá, az az, hogy még napok múlva is találnak élő embereket a romok alatt. Sőt! Olyan terhes anyák, akik 20-30 napig voltak a romok közé zárva végül egészséges gyerekeket szültek.

1347 – 1352 – Nagy pestisjárvány
1347-ben Közép-Ázsiába különösen sok mormota pusztult el. Ezt látva a mormotavadászok megörültek a könnyű zsákmánynak. A mormotákból prémek lettek, melyeket a selyemúton értékesítettek. De senki sem tudta, hogy a prémmel együtt a bolhákat is viszik, velük pedig a gyilkos kórokozót szerte a világba.

A selyemút európai vége ekkor a Krím-félszigeten volt, innen vitték a hajók szerte Európába. Elsőként Szicíliában jelent meg az európai kikötők közül. Majd Genovában, Velencében, és ezekről a helyekről jutott tovább a kereskedelmi úthálózaton.

Európa legyengült volt a túlnépesedés miatt, miközben a higiénia igencsak alacsony szinten állt. A sűrű kereskedelmi hálózat pedig azt eredményezte, hogy a gazdagabb területeken tudott gyorsabban terjedni.
A járvány 4 évig tartott, és kb. 200 millió áldozattal járt. Egyes országok a lakosságuk 50-80%-t is elvesztették.

Európa a hatást csak 150 év alatt tudta kiheverni. Jóllehet számos pozitív mellékhatása is volt: a lecsökkent munkaerő miatt a parasztok és a munkások értékesebbek lettek, sok technika megváltozott. Sok földön a növénytermesztés helyett a kevesebb munkaerőt igénylő állattartásra álltak át. Több lett a hús, több lett a gyapjú. Fejlődött az orvostudomány, megjelent a karantén. Mindez a nyugati világ gyors fejlődését eredményeztek

Mindeközben a Bizánci Birodalom az utolsó éveit élte. 1204-ben a keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt, amitől a birodalom több kisebb részre hullott szét. Bár 1261-ben sikerült a fővárost visszaszerezni, a birodalom továbbra is darabokban volt. 1341-1347 között pedig az utolsó polgárháborúját vívta a birodalom, így teljesen le volt gyengülve.

A pestis következményeiről nem sokat tudni. Konstantinápolyban, mint egyik kereskedelmi központ komoly veszteségek voltak. VI. Ióannész bizánci császár fia, Andronicusz is a járványban halt meg. De a tengerparti kereskedő városok kivételével a belső területek megúszták a vészt. Míg Európában a járvány komoly visszaeséseket okozott, addig a Bizánci Birodalom a megszokott módon folytatta az életét.

Sokkal komolyabb változást hozott az 1354-es földrengés a Dardanelláknál. Ebben a térségben minden város és falu megszűnt. Ez megkönnyítette a törökök dolgát, akik 1356-ban az egész félszigetet elfoglalták, és így megkezdhették az európai hódításaikat.

Láthattuk, hogy a Bizánci Birodalmat sok természeti csapás érte, és még több emberi csapás. Mindezen rengeteg viszontagság alatt volt valami, ami a városalapítás óta (330) helyt áll az a Konstantin oszlopa (törökül Çemberlitaş).
Az oszlop túlélt lázadásokat, tűzvészeket (a fekete nyomok ma is látszanak), földrengéseket, villámcsapást, egyszer még fel is dőlt. Túlélte a keresztesek 1204-es fosztogatását, és az 1453-as török foglalást is. A tetején a szobor többször cserélődött, a díszítés is régen elveszett, a mérete is jelentősen csökkent (szoborral együtt kb. 50 m lehetett, szobor nélkül 37-40. Ma 35 m).
Elmondhatjuk, hogy Konstantinápoly és Isztambul legrégebbi építménye. Lassan 1300 éves lesz. Ez az oszlop egyfajta kabalája a városnak.

Láthattuk, hogy a Bizánci Birodalmat a hosszú élete és a kiterjedt méretéből adódóan is sok katasztrófa érte. Ehhez hozzájött az is, hogy több város eleve veszélyes helyen épült. Pl. Konstantinápoly és Antioch is a kőzetlemezek találkozásánál van.
Sokat számított, hogy egy-egy katasztrófát hogyan kezelt az aktuális uralkodó. Volt, aki helyt állt, vagy akár még a katasztrófát kihasználva saját magát vagy a birodalmat erősítette. És volt, aki csak növelte a katasztrófát azzal, hogy nem jól állt a dolgokhoz.