Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Mi

Egyszer minden ünnep véget ér. Szerencsés esetben még az előtt, hogy újra elkezdődne.
Hivatalosan a karácsonyfa akkor kezdi meg a repülőútját, amikor eljutunk a Vízkeresztig. Vagyis január 6-án. Valójában amikor a fáról annyi tűlevél hullót már le, hogy nem lehet tőle mozogni, vagy ha már unjuk, hogy eltakarja a TV.t.

Nálunk azért ez nem így ment. Mivel mi a biztonság kedvéért az ortodox és örmény karácsonyi időpontokat is figyelembe vesszük (jaunár 6. és 7.) a biztonság kedvéért, így semmiképpen nem dobhatjuk ki a fát a macskáknak játszani ilyen korán. Persze nekünk még mindig ott van a január 19, a keleti egyházak Vízkeresztje. 🙂

Idén kisebb műfát vettünk, mert a tavalyi gyökeres nem bírta a nyári hőséget. Bár még életben van, de szegényke nagyon roskadozik, nem mertünk rá díszeket akasztani. A kicsi műfának viszont rengeteg előnye van, ami próbálja ellensúlyozni azt az igencsak erős tényt, hogy ronda. A legjobb mégiscsak az benne, hogy kicsi. Így amikor csak útban volt, akkor csak odébb raktuk. Mígnem észre se vettük, hogy a Karácsony lassan, majd gyorsan, majd réges-régen véget ért, a fa pedig szépen feldíszítve ott álldogál az asztal tetején…

De most aztán megtaláltuk a fát, és jól belegyömöszöltük a ládába, eltettük “jövőre”.

 
A fa lekerült az asztalról.
Ennyi dísz fért fel a fára.
 A háromszázforintos izzósor. A fele még működik. 🙂
Ezek pedig a tavalyi pingpong labdák. 
Kezdhetnek ismerkedni az ideiekkel. 🙂
 
Instant Karácsony. Minden ebben a dobozban van.
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 6.0/10 (1 vote cast)
 

Öt éve történt, hogy felkerekedtem, és felszálltam az isztambuli éjszakai repülőre (mérete alapján akár kisbusz is lehetett volna). Ki gondolta, hogy ez lesz belőle… 🙂

Akkor még persze csak két fiatal voltunk (na mert most aztán már öregek vagyunk ám. :D), akik előtte csak az interneten ismerték egymást. Két jóbarát, két teljesen eltérő, de mégis hasonló kultúrából. De aztán az itt, Isztambulban töltött 16 nap mindent megváltoztatott. Figyelni kellett volna a reptéren levő reklámra: Istanbul, city of dreams, city of loves. 🙂

Eme alkalomból elmesélem az első érkezésemet Isztambulba.

Egy másik országba átmenni nem nagy ügy, de mindez teljesen más, ha már ismerünk valakit a túloldalról. Akkor sok zsákbamacskát elkerülhetünk (elvileg erre valók az utazási irodák, de ott más zsákokkal és macskákkal kell számolni, mint pl. az elmaradt visszaút). Sema is sokat segített a tervezésben. Még hotelt is foglalt nekem, egy jó helyen, az AyaSofya mellett. Akkoriban ő éppen a felújítási tervezésen dolgozott, így meg is beszéltük, hogy munka előtt és után találkozunk.

Indulás előtt még átbeszéltük az utolsó dolgokat is, telefonszám, pontos találkozási hely (hotel bejárata, reggel 7:30-kor), hotel címe, stb.. De a hotellel nem kell törődni, mert kimennek elém a reptérre. Lesz náluk egy tábla is, hogy Mr. Tóth.

Na, hát ez szuper. Ilyenben még úgyse volt részem. Gondoltam is, hogy ezt mindenképpen lefényképezem. Így aztán jól megpakolt cuccal éjjel 3-kor úgy léptem ki a reptér biztonsági részéről, hogy a fényképezőgépem már fel volt fűtve, készen arra, hogy az első szembejövőt levakuuzom. De nem volt ott senki. Egy ilyen hatalmas reptér is üres lesz az éjszaka közepén. Egy darabig még táncoltam 20 kg-val a hátamon, hátha valaki észre vesz, de nem volt senki, aki megláthatott volna.

No de semmi pánik, szobám van, találka időpontja is megvan. Nosza hajrá. Reptéren nem nagy dolog taxit szerezni. Persze akkor még nem tudtam, hogy Isztambul akkora, hogy nincs olyan szuperszámítógép, ami minden utcát ismerne, pláne élő ember. Így hiába volt címem, először egy olyan sofőrt kellett találni, aki ismerős abban a városrészben.

Kisebb felhajtással, de csak sikerült ilyet is találni, és már száguldottunk is belváros fele. Akkor még sehogy se ment a török nyelv, így beszélgetés híján az 50 km-es sebességkorlátozó táblákban gyönyörködtem. A sofőröm kedves volt, és néha lelassított 140 km/h-ra, hogy jobban meg tudjam nézni azokat a táblákat.
Mindez télen volt, és én úgy öltöztem, hogy simán elmehetnék a Déli-sarkra. A sofőröm viszont dél-anatóliai volt, aki jobban szerette, ha 40 fok van a kocsiban.

A hotelt pillanatok alatt elértük. Sose hittem volna, hogy olyan szűk utcában olyan gyorsan is lehet fordulni. Azóta persze már én is megtanultam azt a technikát: dudálni kell, és ha elég jól csináljuk, a ház is odébb mozdul.

A hotel persze zárva volt. Ki lenne már nyitva hajnali 3-kor? Mert még mindig csak 3 volt, gyors az a taxi, na. 😀 A sofőr azért rutinos volt, tudta, hogyan lehet téglával kopogni. Nem is próbálkozott kisebb eszközzel. A hotel tulajdonosa viszont elhajtott minket, mert már minden szoba foglalt. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy az egyik foglalt szoba az enyém, de inkább visszament focit nézni.

Gondoltam, hogy a reggel 7:30 már nincs olyan messze, addig majd sétálok, csinálok jó kis éjszakai fotókat. De a sofőr ragaszkodott ahhoz, hogy szerez nekem egy hotelt. Najó, akkor vissza a kocsiba, és átszáguldottunk egy másik épülethez. Nem is nagyon volt időm az ajtót becsukni.
A már ismert téglás módszerrel hamar előkerítette a recepcióst. Kérdezték, hány napig maradok, majd pedig, hogy mennyi pénzt akarok nekik adni. Jó móka volt éjjel fél 4 körül alkudozni. Ha az angol tanárom ezt látta volna… Megértettem mit jelent az, hogy angolul gondolkodni no meg az álmodból felébresztenek, akkor is tudd című dolgok. Csak jussunk már el az álomig és az alvásig!

Nekem nem kellett az aranyozott csap, sem pedig a szobapincér. Inkább olcsó legyen, ahol van ágy, meg meleg víz. Ezért jó néhány hotelt végigjártunk, mire találtunk egyet. Itt még sikerült alkudni is. A nyereményt persze azonnal elvesztettem, amikor a reggelit is berakták az árba. Ma már inkább nem választanék reggelit.
Cserébe viszont a szobámból gyönyörű kilátás nyílt a Boszporuszra.

Maradt három óra a találkozásig. Beestem az ágyba.

Reggel 7-kor az induló hajók még az órám előtt ébresztettek. Minden reggel megtették ezt a szívességet. Így elindulhattam a másik hotelhez. A megbeszéltekkel ellentétben nem belül, hanem kívül várakoztam. Izgultam is rendesen. Pedig Sema pontosan 7:30-kor megérkezett.

Így kezdődött minden……………………………………………

(mint később kiderült, a hotel egy nappal elnézte a naptárat, azért nem vártak kint a reptéren)

500 évvel Szulejmán, Dobó és Mohács után egy török egy egy magyar egymásra talál.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

A Valentin-nap, azaz a Bálint-nap sok szempontból katolikus ünnep. Más szempontból meg egy üzleti fogás. Megint máshogy nézzük, akkor pedig az eredete egy pogány pásztorünnep. De az biztos, hogy a dolgok jól össze vannak kavarodva, és ma már azt se tudni, hogy az a bizonyos Valentin melyik nembe tartozott, és melyiknek írta azt a bizonyos levelet…

Akárhogy is legyen, a felhajtást nem ússzuk meg Isztambulban sem. Itt egyszerűség kedvérét Sevgili gün-nek, azaz a szerelem napjának hívják. Nincs benne se Valentin se Bálint, helyette van egy rakat akció. Csak ma, csak most, csak neked, és csak rózsaszínben.

Mi abba a kategóriába tartozunk, akik szerint az egész csak egy nagy felhajtás, és a szerelem különben sem egy napi tart, ha mégis, akkor meg már rég baj van. Így mi nem csinálunk belőle nagy ügyet. De azért este nyitottunk egy jó kis magyar bort, meg volt éneklés is. Hiszen a TV-ben a ki-mit-tud helyi változata volt, így mi is beszálltunk a kornyikálásba. 😀

Ha viszont már szórakozunk, akkor legyen egy kis sütögetés is. A szokástól eltérően valami olyan meglepetésre gondoltam, amivel a hasat is jól meg lehet tömni. Ezért lett egy szívalakú pizza. Látványos és finom. 🙂 Nyumnyum.

A pizzáról már meséltem, hogy itt, Törökországban szörnyű, milyen pizzák vannak, annak ellenére, hogy a helyi pide és lahmancu alig különbözik, és azt mégis remekül meg tudják sütni. Csak a pizza az valahogy… legújabb találmány az, amelyiknek a szélébe nem sajtot, hanem virslit tesznek. És még mustár is van hozzá…júj….

Így aztán a pizzát is kénytelen vagyok otthon legyártani, de így viszont mindig nagyon jó, meg friss, meg nyumnyum. 🙂 Aztán eszembe jutott, hogyazt még nem írta le nektek, hogyan is lehet jó pizzát sütni.

A titok az, hogy nincs benne semmi titok. Sima kenyértészta az egész. Kell bele liszt, víz/tej/joghurt, kis cukor, kis só, kevés olívaolaj/vaj/margarin, majd mindebből kemény tésztát gyúrunk.

Nosza rajta hát! De gondoltam egyet (miért is legyen minden sütés egyforma, kalandok és tűzoltók nélkül?), és az ínségesebb időkre is felkészültem, ha már telerondítom a konyhát. Értsd ez alatt, amikor szombat reggel nincs kedvem korán (14:00 előtt) felkelni. Ezért dupla adat tésztával indultam, amiből az egyik adagból majd kifli lesz. Addigis bemegy a mélyhűtőbe és várja, hogy felébredjek és belapátoljam előbb a sütőbe, majd pedig a hasunkba. 😛

A logika persze azt mondaná, hogy dupla adag tészta dupla adag élesztőt is kíván. De gondolom a tapasztalt szakácsok erről megpróbálnának lebeszélni. Ez mondjuk egy jó előnye annak, ha nincs tanárom. Ki tudok próbálni olyan dolgokat, amik másnak eszébe se jutnak. 😀 lehet, hogy az ük-ük-ük-ük-ük-ük nagymamánk is megpróbálta (mielőtt leégett a fél falu), és azóta minden leszármazott úgy tanulja, hogy olyat aztán sohase tegyünk! Pedig lehet, hogy csak a közeli malmot átalakították szabadságharcos erőddé és a lisztbe jutott egy kis puskapor is….

Na tehát, elő a két élesztőt, és bele a joghurtba. Meg egy kis lisztet és cukrot. Aztán kezdődhet is az élesztőverseny.

A bal és a jobb oldali tálba egyforma mennyiségű liszt, joghurt és cukor került (ahogy sikerül mennyiség). Mégis a jobb oldali mintha gyorsabb lenne. Mindez arra utal, hogy a kanálnak is lehet fontos szerepe….

De persze a fene se akar annyit gyúrni. Egy adagot még csak-csak, na de kettőt.. Sőt, van egy harmadik süti is folyamatba a móka kedvéért, de arról majd a blog végén írok. Elég most annyi, hogy lenne mit gyúrni.
De akkor eszembe jutott, hogy esetleg megpróbálhatnánk géppel is gyúrni. Internet blogokban számtalanszor szerepel gyúrógép, ami olyan, mint a mixer, vagy robotgép, vagy kitudja mi a neve…berreg és forog a benne levő cucc, de nem a szecskázógép.
Na, ehhez van ilyen hullámos vonalú keverőkanál. Az nagyon hasonlít az interneten levőkhöz, így aztán egy próbát megér.

Ebbe belehajítottunk mindent, ami csak jó lehet egy pizzatésztának: liszt-joghurt élesztővel-cukor-só. Ügyelve, hogy az élesztő és a só azért ne kerüljön túl közel egymáshoz, mert kitör a bandaháború.

És már itt is a csodamisnánk, ebvetésre készen. Belerakva az összes alapanyag. Elején még csak a barátságos 1-es fokozattal kezdjük. Azért nem bízok abban, hogy a 7-es+TURBO nem fogja beteríteni tésztával az egész lakást… Bár akkor is lenne meglepetés Semának, csak másmilyen…
A gép el is kezdi forgatni a varázsmasszát. Hangja, mint a traktornak, ami összeveszett a réti medvével. Majd az illata is olyan kezd lenni… Ez azért már nekem, amatőr konyhaégetőnek is gyanús, és arra figyelmeztet, hogy talán ezt mégse kellene, hacsak nem akarok Semának mindjárt egy új robotgépet is venni.
Így aztán marad a sima gyúrás… ha ezt még sokáig folytatom, elmehetek kidobó embernek, mert akkora izmaim lesznek. Most már értem, hogy egyes török asszonyok miért néznek ki úgy, hogy attól még a pankrátorok is elmenekülnek. Egyik-másiknak akkora tenyere van… azzal ad egy olyan simogatós pofont, amivel a tésztát szokta gyúrni…biztos csak a visszaútra kell repülőjegyet venni akkor… Nem is értem hogy lehet az, amikor a férj veri otthon az asszonyt. Egy ilyen csak egyszer üt vissza, és még a rokonság is kihal…

Közben a másik joghurtban is felszaladt az élesztő. Az egész úgy néz ki, mintha valami őrült tudós professzortól elloptunk volna egy tál agyat. Igen mester, hozom már!
Most már a traktorral úgyis elszúrtuk az eredeti tervet. Mehet minden egybe, majd gyúrás után válogatunk.

Készen van ez a rész, mehet a kelesztés.
Kivételesen elmarad a dr. House két epizód, mert van a másik sütemény, amit ebben az időben pont össze lehet rakni. És még a konyhát is ki lehet tisztítani. Biztonság kedvéért a kelőben levő tészta kupakjára teszek egy téglát. Ki tudja, mit rendez a két élesztő odabent…

Ez a másik süti: diós süti. Természetesen ez is szívalaku. Ennek a pontos receptje itt található. Három verzió is van, mi a középső használjuk.

A tészta megkelt, és nem kellett kalapáccsal megcsapkodni, hogy nyugton maradjon. Sőt, egészen jól kezelhetőre sikerült.
Így mindjárt össze is hajtogattam belőle a kifliket (egyszerűség kedvéért nevezzük ezeket a csigákat inkább kiflinek), majd bekerültek a mélyhűtőbe. Pár hét múlva kiderül, mit sikerült belőle összebarkácsolni.

A katonák készen állnak a bevetésre. Ezt legjobban a vérszomjas lila-rózsaszín nyújtódeszka érzékelteti.

Most, hogy az extra dolgok elkerültek az útból (kiflinek való, diós süti), lehet a művészettel foglalkozni.
A pizzatésztát, vagyis a kenyértésztát, normális esetben nem nyújtjuk, hanem húzzuk. Vagy fejünk felett pörgetjük, de annak megvan az a veszélye, hogy a lámpa is feltét lesz. Én beérem azzal, hogy a nyújtófával párszor jól erősen odasuhintok neki, amikor túlságosan púpos, egyéb esettben döngölöm.
Így kapunk egy szép kőr, vagy valami nagyon hasonló alakot. Elővesszük a bicskát, és ebből kivágjuk a szív alakot. Szerencsés esetben a tizedik próbálkozás előtt már sikerül.

 
Itt már az elősütés zajlik. Az elősütés csak akkor fontos, ha nem tudjuk, mikorra is kell készen lennie. Így elég a feltéteket rápakolni, és 10-15 perc múlva már ehető is.

Ha ez megvan, a nehezén már túl is vagyunk.

Jöhet a feltét. Ez ugyebár mindenkinek, ki mit szeret, vagy mit talál a hűtőben.

És persze a szósz. Nálunk a következő: hagymát elkezdjük pirítani egy kis olajjal. Legjobb a vöröshagyma, de azt nem olyan könnyű találni Isztambulban. Amikor már szépen pirul, akkor jöhet a paradicsom, amit előtte beleraktunk a szamuráj gépbe cafatokra vagdosás céljából. És mindezt főzzük, főzzük és főzzük, míg kedvünkrevaló nem lesz. Ajánlott még bele só, cukor, fokhagyma, oregánó (azaz szurokfű – a szótáram mindig i akarja javítani, és igaza is van), meg ami még eszünkbe jut.

És ilyen a sütésre kész szívalakú pizza.

Ez pedig már sütés után. Mindenkinek jóétvágyat. Nekünk jó volt. 🙂
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

Extrémkonyha mai főszereplője: a sós perec!

Isztambulban nincs sós perec. Meg olyan igazán sós dolgokat se találni egykönnyen. A perec helyi megfelelője a simit. Ezt is lehet falni rendesen, de azért mégse olyan, mint a sós perec.

Így aztán nekiálltunk, hogy majd mi megcsináljuk…házilag.

Csináljuk úgy, mint a nagyok: először egy sztárfotó a szakácsról. Meg a háttérben lévő konyháról. No és persze nem maradhat el a rózsaszín kötény sem.

Hozzávalók:
Ezt is úgy kezdjük, mint az összes többit. Ezek után rejtély, mégis miért lesz más, mint a többi.
Alap: 500 g liszt. Meg só, cukor, tej, élesztő és egy kis vaj. De ezek már inkább úgy, ahogy sikerülnek.

Mi ismét a joghurt-élesztő párossal kezdtük. Mert abból úgyis annyi van. Meg kezdett már kicsit régi lenni. Sema vegyvédelmi ruhában szedte elő a hűtő egy rejtett zugából. Ebbe kerül bele az élesztő.
Persze nem árt, ha az élesztő falja fel a joghurtot, nem pedig fordítva, így a joghurtra ráijesztettünk a mikróval.

Elvileg 20 ml joghurt/tej szükséges. Én azt jegyeztem meg, hogy a tálban a jelig lehet feltölteni úgy, hogy ne fusson ki. Elvileg 10 perc várakozás elég, de nálunk az időt az méri, hogy közben annyit elmosogassunk a konyhai csetresekből, hogy legyen hely hol folytatni a kotyvasztást. A sütés végére persze rend lesz a konyhában, mert mindig nagyobb hely kell, így minden várakozás közben a mosogatnivaló is csökken. Sema is örül, hogy süti is lesz, meg rend is a konyhában. 🙂

A megvadult élesztő. Bármelyik vulkanológus extázisban lenne a látványtól. Közben egy kis csoki reklám is… a háttérben…:) nyum nyum nyum.

Miután az élesztő felfalta a joghurtot, további tápot adunk neki: lisztet. Tudom, a képen nem az az ideális állapot van, ahogy a szakácskönyvekben szokott lenni “kovász” néven. De pk nem is agresszív joghurtot használtak. Mi csak hosszú kanállal merjük piszkálni.

Közben Tojás Bátyó is megérkezett. A tojássárgája a perec megkenésére szolgál majd. A fehérje így beköltözött a joghurt és az élesztő mellé a buliba.

A változatosság kedvéért az egészet (liszt-élesztő-joghurt-tojásfehérje-cukor-vaj) összekeverjük, és egy kemény tésztát gyúrunk belőle. Ez lehet a titok. Úgyhogy legyen csak kemény. 😉 Meglepő, hogy fél kiló lisztből milyen kicsi tészta lett.

Aztán meglepő, mekkora is lett a kelés után. Két epizód Dr. House után (2×41 perc) megtekintve a tésztát már sokkal nagyobb. És sokkal agresszívebb.
Nosza rajta, jöhet a só, és jól dolgozzuk meg.
Majd pedig jöhet a gyerekkori gyurmázás. Ki hinné, hogy az óvodai tanulmányok ennyire hasznosak is tudnak lenni. És ennyire fárasztóak, ha rengeteg tésztát kell hosszú kígyó alakba gyúrni.

Minél vékonyabb, annál jobb. És persze annál nehezebb. Az úgy nem ér, hogy elszakadnak.
Természetesen kötelező, hogy a szilikon nyújtódeszka is rózsaszín legyen. Különben nem lesz ám jó!

Persze arra ki emlékszik, hogyan is kell perec alakba hajtogatni? Harmincadik próbálkozásra azért sikerül. 🙂
Ha megvan, mehet is be a sütőbe. Előtte azért tojással meg lehet kenni, ha nem hagytuk el azt valahol… 😀

Na és akkor a titkos összetevő, amiért mindig irigyeltük a sósperec árusokat: a sós massza!
Ezt úgy tudjuk összekavarni, hogy tejbe rakunk lisztet és sót. Majd addig kutyuljuk, míg tejföl sűrűségű (helyesen viszkozitású) lesz. Isztambulban csak a joghurttal lehet összehasonlítani, így mi joghurt sűrűségűt gyártottunk. Meglepő módon a sütés után fele annyira sem lett sós, mint amikor még csak hideg szósz volt.
Az ajánlott az, hogy a perec-tésztát berakjuk a sütőbe, és amikor elkezd barnulni, akkor a szósszal jól meglocsoljuk. Majd sütjük még pár percig.

És íme! Kész is a perecünk. És pont olyan, mint amit az utcán árulnak. Itt mindenkinek nagyon ízlett. Alig lett kész, máris elfogyott mind a fél kiló… Kellene venni egy nagyobb kotyvasztó edényt.

Tipp 1)
Az eredeti recept szerint a perecet, mielőtt berakjuk a sütőbe, szódabikarbónás vízben kell forralni 15-20 percig. Mi ezt nem csináltuk meg, mert eddigre már mindenki perecet akart enni. Nem tudom, mennyi különbséget jelent…

Tipp 2)
Vettünk teflonos sütőt. Nagyon jó, hogy kedvünkre összepancsolhatjuk, felgyújthatjuk a tepsit, majd utána fél perc alatt meg lehet tisztítani, és máris újra be lehet vetni. Ajánlom minden extrém szakácsnak. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (1 vote cast)
 

Na tehát, lesz Karácsony Isztambulban is. Persze nem úgy, meg nem akkor, meg más is más, de akkor is összedobunk valamit. – ez volt a terv.

Mivel Karácsonyt Magyarországon töltjük, ezért most tényleg csak egy szimbolikusat ünnepeltünk. De akárhogy is van. Karácsonyfa mindenképpen kell.

Itt is a készlet, hogy miből rakjuk össze fát. Meg persze a hátsó erkélyen valahol minden alatt. De azokat most nem használjuk.

Ez meg… hát… izé… hívjuk esetleg fának. Mert zöld. Vagy valami ahhoz hasonló. Ajándékba adták a hóember mellé. 😀

Sikerült a talpát a helyére rakni. És még stabilan is áll a fa (ez azért nem mindig sikerül elsőre az igazi fánál).
Csinos kis fánk van. Akár indulhat mis fa szépségversenyen is.

Az ágakat kihajtogattunk, mint egy márkás nyugati (de valójában kínai) esernyőnél. És abraka-dabra lőn fa!

Persze ha a csúcsot is kiegyenesítjük, akkor már egészen élethű lesz.

Mivel a fa nem éri el a plafont, még ha a csúcsot ki is hajtjuk, így inkább az asztalra tesszük. Persze azért reménykedünk benne, hogy reggel álmosan a vajat a kenyérre kenjük, nem a fára. 🙂
Felkerültek a lámpák is. Szintén akciós (500 ft), így egészen mázlisták vagyunk, hogy csak a sárga színű lámpák nem világítanak. A piros és a kék rendben van. Sőt, a drót sem zárlatos, még ha kicsit piszkálni is kel a működéshez.

Felkerültek a díszek is. Van télapós labda, igazi műanyag kristálygömb és még bió-dísz is eredeti toboz formában.

És akkor végre valami minőségi is: magyar szaloncukor. Ilyen is került a fa alá. Bár sokat nem ücsörögtek alatta. 🙂

A karácsonyfa készen áll, és minden a helyére került. Még az ajándékok is feltűntek a színen. 🙂

Így kívánunk mindenkinek Boldog Karácsonyt és vidám új évet!

A blog január 6-ig szünetel. Ti is inkább ünnepeljetek, építsetek hóembert, ijesztgessétek a szánkózókat, de ne a gép a előtt üljetek. 🙂
Nem leszünk sokat internet közelben, de ha tudok, a kérdésekre válaszolok. 🙂
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.8/10 (4 votes cast)
 

Még Isztambulba jövet előtt, mikor csomagoltam, gondoltam jó lenne egy piros-fehér-zöld lobogó is. Elsősorban a falra kitenni, vagy készíteni egy magyar sarkot. Majd március 15-én és hasonló napokon pedig meg lehetne lobogtatni.
Kerestem is zászlókat napokig a városban, interneten, de olyan igazi, hagyományosat sehogy sem sikerült szerezni (hasonló volt a probléma, mint amikor az egyik török tanárunknak akartunk magyar foci mezt venni). Sehol semmi.

Vagyis az mégsem igaz, hogy nem volt zászló. Turulos, nagymagyarországos, és az a bizonyos csíkos is könnyen beszerezhető lett volna. De az itt elég hülyén nézne ki.

Végül úgy költöztem át Isztambulba, hogy nem volt magyar zászlóm. Bezzeg itt hegyekben árulják. A határon átérve a hazafi azonnal bevásárolhat pár Atatürkös török zászlóvan, majd nagyit sóhajthat: Igen, hazaértem.

Most viszont, Eminönü bazárjait járva karácsonyi ketyerék után kutatva, találtam egy boltot. Azt hírdette, hogy odabent bizony minden ország zászlaja megtalálható. Be is kérdeztem azonnal, magyar is van-e?
– Persze hogy van, hány darabot/dobozzal akarosz, és milyen méretben? – mutatott a falon levő táblázatra.
Úgy éreztem, a lepedő méretű talán kicsit nagy lenne, meg azért ne legyen nagyobb az utcai átlagnál se. Nem akarok demilitarizált zónát kialakítani (bár jó móka lenne lezárni az utcát, majd követelni nemzetiségi iskolát, rádiót és focicsapatot is, és még a villamos is járhatna 10 m-t így lenne 2 megállóm, mert hát mégiscsak kisebbség vagyok itt Isztambulban). Lett inkább egy kényelmes 30 cm-es lobogóm. 🙂

Szuper!
Sent from my BlackBerry® wireless device

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (4 votes cast)
 

Közeleg a Karácsony. Mégha Törökországban nem is ünnep (mármint abban a formában, mint Magyarországon ismerünk), de azért itt is erősen érezni, hogy már nincs az messze. A plázák, a TV, a kis és a nagy üzletek mind-mind fel vannak már díszítve. Néha nem is lehet tudni, hogy melyik boltban árulják a lámpákat, mert a sajtárusnál több az égő, mint a lámpásnál.

  Kivilágított és feldíszített bevásárló központ. Természetesen a mikulás sapka és a hóember sem maradhat el. 🙂
(a kép azért ilyen rossz, mert a hidegben vacogva nem volt könnyű a gépet eg
yenesben tartani. :D)

Tehát van felhajtás rendesen. Vagy inkább azt mondom, hogy van is, meg nincs is. Mivel december végéig sima munkanapok vannak, az a bizonyos év végi hajtás teljes másképpen csapódik le. A Ramadán előtt pl. sokkal komolyabb hajtás van, holott az se nem év vége, se nem tart sokáig. Így aztán észre se venni, hogy nyakunkon a karácsony. Vagyis nem vennénk észre, ha nem lenne mindenhol néhány millió égő. Mert viszont ha díszíteni kell, akkor a törökök messze lepipálnak mindenkit. Nem feltétlenül koncepcióban, de díszek számában tuti.

Így aztán idén én ismét nekivágtam a bazárnak, hogy kicsit feldobjuk a karácsonyt. Bár most sok minden másképpen lesz, mint tavaly.
Előző évben kaptunk a Sedatól egy igazi, elő fenyőfát.

Karácsony 2008

Sajnos ez a fa mostanra már nem ennyire zöld.

Ugyan az a fa. Kevesebb zöld, több macska.

A fa most már sokkal inkább sárga. Ami még nem lenne gond, de az ágak sincsenek annyira jó állapotban. Félő, hogyha rakunk rá díszeket, meg a meleg lakás együtt, túlságosan megviseli. Reméljük, mire lesz gyerek, addigra kiheveri a megrázkódtatást. Az idén egyébként is Magyarországon fogunk karácsonyozni, így a fának tényleg jobb lesz, ha kint marad.

De azért leszek én jó tagja a fogyasztó társadalomnak, és Éljen Kína! felkiáltással bevettem magam a bazárba. Legalább egy kis műfát mindenképpen akartam venni, amit az asztalra lehet tenni. No meg kicsit körbenézni.

Isztambul Eminönü nevű negyede az a hely, ahol minden megvan. De tényleg. Amit ott nem talál az ember, az nem is létezik. A másik sajátossága viszont az, hogy minden rendkívül olcsó. Főleg ha egyenesen Kínából érkezik. Én nagyon szeretem az igényes, szép karácsonyfadíszeket, amiket éveken keresztül lehet őrizgetni. De olyat ma már nagyon nehéz venni. Egyre inkább úgy tűnik, hogy két lehetőség van:

  1. Bevallom, hogy nem érdekel a minőség, és kimegyek a kínai tömegcuccok közé, ahol kb. 600 forintért vehetek két zsák festett pingponglabdát karácsonyfadísz néven. Majd Karácsony után az egészet odaadom a macskáknak játszani, jövőre pedig veszek újat.
  2. Tagadom, hogy jó nekem a vacak, így elegáns üzletekbe megyek, ahol ugyan azokat a kínai vackokat, vagy sokkal rosszabbakat kapok, de legalább jó drágán. Majd egész évben vigyázok, nehogy valaki ráüljön.

Akkor inkább marad az első variáció. És nem kell a cuccra vigyázni, minden évben pedig új izgalmak, új díszek várnak minket.

Tehát irány Eminönü!

  Welcome to China

Év közben békés kis papírboltok bújnak meg a Fűszerbazár háta mögött, amik ilyenkor hirtelen átváltoznak Karácsonyi árusokká, ahol csak elveszni lehet. Nemcsak fizikailag (a szűk utcákkal a GPS se tud mit kezdeni), hanem az áruk tömegében is. No és persze anyagilag is, ha nem vigyázunk. Mert hát hiába csak 10-20 líra a felfújható óriás hóember, meg 3 líra az ajándékdoboz alakú karácsonyfa égő (ettől persze ne azt várjuk, hogy nem fog működni, hanem hogy nem úgy fog működni 😀 ), ha sok ilyen apróságok veszünk, akkor mire az utca végére érünk, addigra tényleg elfogy a pénzünk.

A felfújható mosolygós hóember.

Persze az ember azért megy ilyen helyre, hogy mégiscsak vásároljon, úgyhogy sokáig nem lehet bírni. Én végül egy asztalra rakható 40cm-es hóemberrel beértem.

Ez a kisebb mosolygós változat. Van nem mosolygós is, ha leesett az álla.. 😀

Az ilyen különlegességeket leszámítva szinte minden egyforma. Általában minden pingponglabda, ami be van festve, aranyporral behintve, esetleg formára alakítva. Amiben az a jó, hogy beindítja a fantáziát, hogy kitaláljuk, vajon télapót vagy fenyőfát ábrázol. Na de viszont a választék! Az csak a kisebb dolog, hogy legalább 300 különböző színű, formájú, mintázatú van. Na de a méretek! A 2 cm-estől kezdve a szabvány pingponglabdán keresztül egészen a másfél méteresig mindegyik megtalálható. Tavaly is tervben volt, hogy veszek egyet, meg az idén is, de addigra már tele volt a kezem… Pedig a macskák hogy örültek volna neki. 🙂

Sok díszt tényleg nem akartam venni, mert csak egy kisebb műfát (vagy valami hasonlót) vettem.És legalább a macskák is kapnak valamit. És az irodába is egy-két dolgot. A hatalmas hópelyhet semmiképpen nem lehetett ott hagyni. Ebből egyet az ajtóra is kitettünk. 🙂

 

Sajnos viszont azt a mikulást, amit tavaly nagytételben vettünk, majd mindenkinek osztogatunk, olyan most nem volt. Bármennyire is keres
géltem. Éneklős télapó viszont nem kell (ilyen már van), sem pedig felfújható, de még olyan sem amit a négyméteres bástyával együtt árulnak. Bár ha lesznek majd gyerekek, akkor talán veszünk egy ilyet is, bár kit tudja mi lesz akkor a divat. Remélem valami blue-tooth-os távirányítós változat. 🙂

Akit végül nem találtunk meg. Pedig olyan aranyos. Idén a neon-narancssárga műanyag karácsonyfa a divat.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.5/10 (2 votes cast)
 

Isztambulban a Karácsony más. Ilyen talán sehol a világon máshol nincs is. Mondjuk Isztambul tele van olyan dolgokkal,a mi sehol máshol nincs. De mégis…

A Karácsony több szempontból is érdekes, furcsaság. Törökországban a lakosok 99% muszlim. A maradék 1% (ami még így több százezer embert jelent, vagyis néhány kisvárosnyit) pedig keresztény, vagy zsidó. A keresztények az egyszerűség kedvéért még további csoportokba tartoznak: keleti keresztények (azt hiszem ők a görög keresztények), ortodoxok (vagy ők), örmények, de mintha még római katolikusok is lennének. És a legtöbb persze Isztambulban él. Más szóval, laknak itt örmények, görögök és olaszok leszármazottai, akiknek a saját vallásuk is itt van. Miért is érdekes ez?

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy hatalmas Római Birodalom, ahol miközben még vígan dobálták a keresztényeket az oroszlánok elé, addig a keleti határ túloldalán, az Örmény Birodalomban (Arménia) már államvallás volt a kereszténység. Így ők még az előtt lefektették az alapokat, hogy a Rómaiak, Bizánciak (és később még sokan mások) beleszóljanak. Ők, éppen ezért a karácsonyt január 6-án ünneplik.
A Római Birodalom felbomlása után is még egy darabig a január 6. ünnepeltek, de egyre inkább a december 25-én lett a tánc és a mulatság napja. Mígnem elérkezett az Egyházszakadás, majd a naptárreform. Ekkor kiderült, hogy jól benéztük a csillagokat, néhány nappal lemaradtunk. A nyugati oldalon ezt pár napos korrekcióval kiküszöbölték, míg a keleti részen csak azért sem. Persze mára már ott is megtörtént a naptár korrekció, de a hagyományok megmaradtak. Vagyis náluk a december 25. most már január 7-re esik, így a Karácsony is. Az örményeknél viszont sose történt meg az ünnepi korrekció, mert az eltelt évszázadokban túl nagy volt a káosz a köztük és Európa közötti területeken.

Na tehát, eddig van nekünk december 25, január 6 és január 7. Meg jöttem én a december 24-el. Viszont a jóból a törökök sem akarnak kimaradni, és náluk van az újévi ünnep. Eredetileg a muszlim holdnaptárban az újév máskorra esett. Ráadásul a naptár 10 nappal rövidebb a mi naptárunknál, vagyis az új év minden évben előbb kezdődik. Viszont Atatürk naptárreformja óta Törökország is az európai időszámítást használja, azóta van újévi mulatozás. Ami pedig december 31.
A törökök pedig nagyon szeretik a díszes dolgokat. Főleg ha azok villognak, meg még csoki is van a láthatáron. Így aztán a Karácsony nem is, de a vele járó felhajtás szépen lassan bekerült a törökök életébe is.

Az utcák tele vannak mikulás-, karácsonyfa-, díszek-, és rakétaárusokkal. Az üzletekben újévi akciók és leárazások vannak. Mindenhol feldíszített fenyőfa. A Tv-ben mindenhol fenyőágak, csillagszórók, gömbök, és még ki tudja mik vannak. Olyan ez, mintha a gyerekeket ráeresztenénk a játékboltba, ahol viszont nem tudnak választani, így inkább elvisznek mindent.

Tehát most már ott tartunk, hogy a Karácsony (és újév, törökül yilbaşında – évkezdet) nemcsak december 25-én, hanem 31-én, és január 6-7-én is van. Sőt, igazándiból sose ér végett.
Január 20-án a török szomorúan néz a 80.000 égős karácsonyfadíszre, amit az ajtóra, az ablakra, a kapura, a tetőre, a kerítésre, a kertbe, a fára, a macskára, a hajóra, a boltba, és mindenhova tett, ahova csak lehetett: Ez olyan jól néz ki. Még maradhat pár napig
Így lehet augusztusban is angyalkákat és égősorokat látni Isztambulban.

Ezzel még nem ért végett… 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 7.7/10 (3 votes cast)
 

Mi is jól elvagyunk. Mikuláskor házasodtunk. 😀
Így viszont a gyerekek is örülnek majd, meg mi is.

Persze mindez azért elég fura. Már tényleg 1 éve együtt vagyunk? És már tényleg 1 éve nem válogattuk meg a 3000 esküvői fényképet! És még mindig nincs fent egy sem az interneten?

Hát…öööö….

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

55
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
güle güle
“goodbye”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések