Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Mi

A Valentin-nap, azaz a Bálint-nap sok szempontból katolikus ünnep. Más szempontból meg egy üzleti fogás. Megint máshogy nézzük, akkor pedig az eredete egy pogány pásztorünnep. De az biztos, hogy a dolgok jól össze vannak kavarodva, és ma már azt se tudni, hogy az a bizonyos Valentin melyik nembe tartozott, és melyiknek írta azt a bizonyos levelet…

Akárhogy is legyen, a felhajtást nem ússzuk meg Isztambulban sem. Itt egyszerűség kedvérét Sevgili gün-nek, azaz a szerelem napjának hívják. Nincs benne se Valentin se Bálint, helyette van egy rakat akció. Csak ma, csak most, csak neked, és csak rózsaszínben.

Mi abba a kategóriába tartozunk, akik szerint az egész csak egy nagy felhajtás, és a szerelem különben sem egy napi tart, ha mégis, akkor meg már rég baj van. Így mi nem csinálunk belőle nagy ügyet. De azért este nyitottunk egy jó kis magyar bort, meg volt éneklés is. Hiszen a TV-ben a ki-mit-tud helyi változata volt, így mi is beszálltunk a kornyikálásba. 😀

Ha viszont már szórakozunk, akkor legyen egy kis sütögetés is. A szokástól eltérően valami olyan meglepetésre gondoltam, amivel a hasat is jól meg lehet tömni. Ezért lett egy szívalakú pizza. Látványos és finom. 🙂 Nyumnyum.

A pizzáról már meséltem, hogy itt, Törökországban szörnyű, milyen pizzák vannak, annak ellenére, hogy a helyi pide és lahmancu alig különbözik, és azt mégis remekül meg tudják sütni. Csak a pizza az valahogy… legújabb találmány az, amelyiknek a szélébe nem sajtot, hanem virslit tesznek. És még mustár is van hozzá…júj….

Így aztán a pizzát is kénytelen vagyok otthon legyártani, de így viszont mindig nagyon jó, meg friss, meg nyumnyum. 🙂 Aztán eszembe jutott, hogyazt még nem írta le nektek, hogyan is lehet jó pizzát sütni.

A titok az, hogy nincs benne semmi titok. Sima kenyértészta az egész. Kell bele liszt, víz/tej/joghurt, kis cukor, kis só, kevés olívaolaj/vaj/margarin, majd mindebből kemény tésztát gyúrunk.

Nosza rajta hát! De gondoltam egyet (miért is legyen minden sütés egyforma, kalandok és tűzoltók nélkül?), és az ínségesebb időkre is felkészültem, ha már telerondítom a konyhát. Értsd ez alatt, amikor szombat reggel nincs kedvem korán (14:00 előtt) felkelni. Ezért dupla adat tésztával indultam, amiből az egyik adagból majd kifli lesz. Addigis bemegy a mélyhűtőbe és várja, hogy felébredjek és belapátoljam előbb a sütőbe, majd pedig a hasunkba. 😛

A logika persze azt mondaná, hogy dupla adag tészta dupla adag élesztőt is kíván. De gondolom a tapasztalt szakácsok erről megpróbálnának lebeszélni. Ez mondjuk egy jó előnye annak, ha nincs tanárom. Ki tudok próbálni olyan dolgokat, amik másnak eszébe se jutnak. 😀 lehet, hogy az ük-ük-ük-ük-ük-ük nagymamánk is megpróbálta (mielőtt leégett a fél falu), és azóta minden leszármazott úgy tanulja, hogy olyat aztán sohase tegyünk! Pedig lehet, hogy csak a közeli malmot átalakították szabadságharcos erőddé és a lisztbe jutott egy kis puskapor is….

Na tehát, elő a két élesztőt, és bele a joghurtba. Meg egy kis lisztet és cukrot. Aztán kezdődhet is az élesztőverseny.

A bal és a jobb oldali tálba egyforma mennyiségű liszt, joghurt és cukor került (ahogy sikerül mennyiség). Mégis a jobb oldali mintha gyorsabb lenne. Mindez arra utal, hogy a kanálnak is lehet fontos szerepe….

De persze a fene se akar annyit gyúrni. Egy adagot még csak-csak, na de kettőt.. Sőt, van egy harmadik süti is folyamatba a móka kedvéért, de arról majd a blog végén írok. Elég most annyi, hogy lenne mit gyúrni.
De akkor eszembe jutott, hogy esetleg megpróbálhatnánk géppel is gyúrni. Internet blogokban számtalanszor szerepel gyúrógép, ami olyan, mint a mixer, vagy robotgép, vagy kitudja mi a neve…berreg és forog a benne levő cucc, de nem a szecskázógép.
Na, ehhez van ilyen hullámos vonalú keverőkanál. Az nagyon hasonlít az interneten levőkhöz, így aztán egy próbát megér.

Ebbe belehajítottunk mindent, ami csak jó lehet egy pizzatésztának: liszt-joghurt élesztővel-cukor-só. Ügyelve, hogy az élesztő és a só azért ne kerüljön túl közel egymáshoz, mert kitör a bandaháború.

És már itt is a csodamisnánk, ebvetésre készen. Belerakva az összes alapanyag. Elején még csak a barátságos 1-es fokozattal kezdjük. Azért nem bízok abban, hogy a 7-es+TURBO nem fogja beteríteni tésztával az egész lakást… Bár akkor is lenne meglepetés Semának, csak másmilyen…
A gép el is kezdi forgatni a varázsmasszát. Hangja, mint a traktornak, ami összeveszett a réti medvével. Majd az illata is olyan kezd lenni… Ez azért már nekem, amatőr konyhaégetőnek is gyanús, és arra figyelmeztet, hogy talán ezt mégse kellene, hacsak nem akarok Semának mindjárt egy új robotgépet is venni.
Így aztán marad a sima gyúrás… ha ezt még sokáig folytatom, elmehetek kidobó embernek, mert akkora izmaim lesznek. Most már értem, hogy egyes török asszonyok miért néznek ki úgy, hogy attól még a pankrátorok is elmenekülnek. Egyik-másiknak akkora tenyere van… azzal ad egy olyan simogatós pofont, amivel a tésztát szokta gyúrni…biztos csak a visszaútra kell repülőjegyet venni akkor… Nem is értem hogy lehet az, amikor a férj veri otthon az asszonyt. Egy ilyen csak egyszer üt vissza, és még a rokonság is kihal…

Közben a másik joghurtban is felszaladt az élesztő. Az egész úgy néz ki, mintha valami őrült tudós professzortól elloptunk volna egy tál agyat. Igen mester, hozom már!
Most már a traktorral úgyis elszúrtuk az eredeti tervet. Mehet minden egybe, majd gyúrás után válogatunk.

Készen van ez a rész, mehet a kelesztés.
Kivételesen elmarad a dr. House két epizód, mert van a másik sütemény, amit ebben az időben pont össze lehet rakni. És még a konyhát is ki lehet tisztítani. Biztonság kedvéért a kelőben levő tészta kupakjára teszek egy téglát. Ki tudja, mit rendez a két élesztő odabent…

Ez a másik süti: diós süti. Természetesen ez is szívalaku. Ennek a pontos receptje itt található. Három verzió is van, mi a középső használjuk.

A tészta megkelt, és nem kellett kalapáccsal megcsapkodni, hogy nyugton maradjon. Sőt, egészen jól kezelhetőre sikerült.
Így mindjárt össze is hajtogattam belőle a kifliket (egyszerűség kedvéért nevezzük ezeket a csigákat inkább kiflinek), majd bekerültek a mélyhűtőbe. Pár hét múlva kiderül, mit sikerült belőle összebarkácsolni.

A katonák készen állnak a bevetésre. Ezt legjobban a vérszomjas lila-rózsaszín nyújtódeszka érzékelteti.

Most, hogy az extra dolgok elkerültek az útból (kiflinek való, diós süti), lehet a művészettel foglalkozni.
A pizzatésztát, vagyis a kenyértésztát, normális esetben nem nyújtjuk, hanem húzzuk. Vagy fejünk felett pörgetjük, de annak megvan az a veszélye, hogy a lámpa is feltét lesz. Én beérem azzal, hogy a nyújtófával párszor jól erősen odasuhintok neki, amikor túlságosan púpos, egyéb esettben döngölöm.
Így kapunk egy szép kőr, vagy valami nagyon hasonló alakot. Elővesszük a bicskát, és ebből kivágjuk a szív alakot. Szerencsés esetben a tizedik próbálkozás előtt már sikerül.

 
Itt már az elősütés zajlik. Az elősütés csak akkor fontos, ha nem tudjuk, mikorra is kell készen lennie. Így elég a feltéteket rápakolni, és 10-15 perc múlva már ehető is.

Ha ez megvan, a nehezén már túl is vagyunk.

Jöhet a feltét. Ez ugyebár mindenkinek, ki mit szeret, vagy mit talál a hűtőben.

És persze a szósz. Nálunk a következő: hagymát elkezdjük pirítani egy kis olajjal. Legjobb a vöröshagyma, de azt nem olyan könnyű találni Isztambulban. Amikor már szépen pirul, akkor jöhet a paradicsom, amit előtte beleraktunk a szamuráj gépbe cafatokra vagdosás céljából. És mindezt főzzük, főzzük és főzzük, míg kedvünkrevaló nem lesz. Ajánlott még bele só, cukor, fokhagyma, oregánó (azaz szurokfű – a szótáram mindig i akarja javítani, és igaza is van), meg ami még eszünkbe jut.

És ilyen a sütésre kész szívalakú pizza.

Ez pedig már sütés után. Mindenkinek jóétvágyat. Nekünk jó volt. 🙂
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

Extrémkonyha mai főszereplője: a sós perec!

Isztambulban nincs sós perec. Meg olyan igazán sós dolgokat se találni egykönnyen. A perec helyi megfelelője a simit. Ezt is lehet falni rendesen, de azért mégse olyan, mint a sós perec.

Így aztán nekiálltunk, hogy majd mi megcsináljuk…házilag.

Csináljuk úgy, mint a nagyok: először egy sztárfotó a szakácsról. Meg a háttérben lévő konyháról. No és persze nem maradhat el a rózsaszín kötény sem.

Hozzávalók:
Ezt is úgy kezdjük, mint az összes többit. Ezek után rejtély, mégis miért lesz más, mint a többi.
Alap: 500 g liszt. Meg só, cukor, tej, élesztő és egy kis vaj. De ezek már inkább úgy, ahogy sikerülnek.

Mi ismét a joghurt-élesztő párossal kezdtük. Mert abból úgyis annyi van. Meg kezdett már kicsit régi lenni. Sema vegyvédelmi ruhában szedte elő a hűtő egy rejtett zugából. Ebbe kerül bele az élesztő.
Persze nem árt, ha az élesztő falja fel a joghurtot, nem pedig fordítva, így a joghurtra ráijesztettünk a mikróval.

Elvileg 20 ml joghurt/tej szükséges. Én azt jegyeztem meg, hogy a tálban a jelig lehet feltölteni úgy, hogy ne fusson ki. Elvileg 10 perc várakozás elég, de nálunk az időt az méri, hogy közben annyit elmosogassunk a konyhai csetresekből, hogy legyen hely hol folytatni a kotyvasztást. A sütés végére persze rend lesz a konyhában, mert mindig nagyobb hely kell, így minden várakozás közben a mosogatnivaló is csökken. Sema is örül, hogy süti is lesz, meg rend is a konyhában. 🙂

A megvadult élesztő. Bármelyik vulkanológus extázisban lenne a látványtól. Közben egy kis csoki reklám is… a háttérben…:) nyum nyum nyum.

Miután az élesztő felfalta a joghurtot, további tápot adunk neki: lisztet. Tudom, a képen nem az az ideális állapot van, ahogy a szakácskönyvekben szokott lenni “kovász” néven. De pk nem is agresszív joghurtot használtak. Mi csak hosszú kanállal merjük piszkálni.

Közben Tojás Bátyó is megérkezett. A tojássárgája a perec megkenésére szolgál majd. A fehérje így beköltözött a joghurt és az élesztő mellé a buliba.

A változatosság kedvéért az egészet (liszt-élesztő-joghurt-tojásfehérje-cukor-vaj) összekeverjük, és egy kemény tésztát gyúrunk belőle. Ez lehet a titok. Úgyhogy legyen csak kemény. 😉 Meglepő, hogy fél kiló lisztből milyen kicsi tészta lett.

Aztán meglepő, mekkora is lett a kelés után. Két epizód Dr. House után (2×41 perc) megtekintve a tésztát már sokkal nagyobb. És sokkal agresszívebb.
Nosza rajta, jöhet a só, és jól dolgozzuk meg.
Majd pedig jöhet a gyerekkori gyurmázás. Ki hinné, hogy az óvodai tanulmányok ennyire hasznosak is tudnak lenni. És ennyire fárasztóak, ha rengeteg tésztát kell hosszú kígyó alakba gyúrni.

Minél vékonyabb, annál jobb. És persze annál nehezebb. Az úgy nem ér, hogy elszakadnak.
Természetesen kötelező, hogy a szilikon nyújtódeszka is rózsaszín legyen. Különben nem lesz ám jó!

Persze arra ki emlékszik, hogyan is kell perec alakba hajtogatni? Harmincadik próbálkozásra azért sikerül. 🙂
Ha megvan, mehet is be a sütőbe. Előtte azért tojással meg lehet kenni, ha nem hagytuk el azt valahol… 😀

Na és akkor a titkos összetevő, amiért mindig irigyeltük a sósperec árusokat: a sós massza!
Ezt úgy tudjuk összekavarni, hogy tejbe rakunk lisztet és sót. Majd addig kutyuljuk, míg tejföl sűrűségű (helyesen viszkozitású) lesz. Isztambulban csak a joghurttal lehet összehasonlítani, így mi joghurt sűrűségűt gyártottunk. Meglepő módon a sütés után fele annyira sem lett sós, mint amikor még csak hideg szósz volt.
Az ajánlott az, hogy a perec-tésztát berakjuk a sütőbe, és amikor elkezd barnulni, akkor a szósszal jól meglocsoljuk. Majd sütjük még pár percig.

És íme! Kész is a perecünk. És pont olyan, mint amit az utcán árulnak. Itt mindenkinek nagyon ízlett. Alig lett kész, máris elfogyott mind a fél kiló… Kellene venni egy nagyobb kotyvasztó edényt.

Tipp 1)
Az eredeti recept szerint a perecet, mielőtt berakjuk a sütőbe, szódabikarbónás vízben kell forralni 15-20 percig. Mi ezt nem csináltuk meg, mert eddigre már mindenki perecet akart enni. Nem tudom, mennyi különbséget jelent…

Tipp 2)
Vettünk teflonos sütőt. Nagyon jó, hogy kedvünkre összepancsolhatjuk, felgyújthatjuk a tepsit, majd utána fél perc alatt meg lehet tisztítani, és máris újra be lehet vetni. Ajánlom minden extrém szakácsnak. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (1 vote cast)
 

Na tehát, lesz Karácsony Isztambulban is. Persze nem úgy, meg nem akkor, meg más is más, de akkor is összedobunk valamit. – ez volt a terv.

Mivel Karácsonyt Magyarországon töltjük, ezért most tényleg csak egy szimbolikusat ünnepeltünk. De akárhogy is van. Karácsonyfa mindenképpen kell.

Itt is a készlet, hogy miből rakjuk össze fát. Meg persze a hátsó erkélyen valahol minden alatt. De azokat most nem használjuk.

Ez meg… hát… izé… hívjuk esetleg fának. Mert zöld. Vagy valami ahhoz hasonló. Ajándékba adták a hóember mellé. 😀

Sikerült a talpát a helyére rakni. És még stabilan is áll a fa (ez azért nem mindig sikerül elsőre az igazi fánál).
Csinos kis fánk van. Akár indulhat mis fa szépségversenyen is.

Az ágakat kihajtogattunk, mint egy márkás nyugati (de valójában kínai) esernyőnél. És abraka-dabra lőn fa!

Persze ha a csúcsot is kiegyenesítjük, akkor már egészen élethű lesz.

Mivel a fa nem éri el a plafont, még ha a csúcsot ki is hajtjuk, így inkább az asztalra tesszük. Persze azért reménykedünk benne, hogy reggel álmosan a vajat a kenyérre kenjük, nem a fára. 🙂
Felkerültek a lámpák is. Szintén akciós (500 ft), így egészen mázlisták vagyunk, hogy csak a sárga színű lámpák nem világítanak. A piros és a kék rendben van. Sőt, a drót sem zárlatos, még ha kicsit piszkálni is kel a működéshez.

Felkerültek a díszek is. Van télapós labda, igazi műanyag kristálygömb és még bió-dísz is eredeti toboz formában.

És akkor végre valami minőségi is: magyar szaloncukor. Ilyen is került a fa alá. Bár sokat nem ücsörögtek alatta. 🙂

A karácsonyfa készen áll, és minden a helyére került. Még az ajándékok is feltűntek a színen. 🙂

Így kívánunk mindenkinek Boldog Karácsonyt és vidám új évet!

A blog január 6-ig szünetel. Ti is inkább ünnepeljetek, építsetek hóembert, ijesztgessétek a szánkózókat, de ne a gép a előtt üljetek. 🙂
Nem leszünk sokat internet közelben, de ha tudok, a kérdésekre válaszolok. 🙂
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.8/10 (4 votes cast)
 

Még Isztambulba jövet előtt, mikor csomagoltam, gondoltam jó lenne egy piros-fehér-zöld lobogó is. Elsősorban a falra kitenni, vagy készíteni egy magyar sarkot. Majd március 15-én és hasonló napokon pedig meg lehetne lobogtatni.
Kerestem is zászlókat napokig a városban, interneten, de olyan igazi, hagyományosat sehogy sem sikerült szerezni (hasonló volt a probléma, mint amikor az egyik török tanárunknak akartunk magyar foci mezt venni). Sehol semmi.

Vagyis az mégsem igaz, hogy nem volt zászló. Turulos, nagymagyarországos, és az a bizonyos csíkos is könnyen beszerezhető lett volna. De az itt elég hülyén nézne ki.

Végül úgy költöztem át Isztambulba, hogy nem volt magyar zászlóm. Bezzeg itt hegyekben árulják. A határon átérve a hazafi azonnal bevásárolhat pár Atatürkös török zászlóvan, majd nagyit sóhajthat: Igen, hazaértem.

Most viszont, Eminönü bazárjait járva karácsonyi ketyerék után kutatva, találtam egy boltot. Azt hírdette, hogy odabent bizony minden ország zászlaja megtalálható. Be is kérdeztem azonnal, magyar is van-e?
– Persze hogy van, hány darabot/dobozzal akarosz, és milyen méretben? – mutatott a falon levő táblázatra.
Úgy éreztem, a lepedő méretű talán kicsit nagy lenne, meg azért ne legyen nagyobb az utcai átlagnál se. Nem akarok demilitarizált zónát kialakítani (bár jó móka lenne lezárni az utcát, majd követelni nemzetiségi iskolát, rádiót és focicsapatot is, és még a villamos is járhatna 10 m-t így lenne 2 megállóm, mert hát mégiscsak kisebbség vagyok itt Isztambulban). Lett inkább egy kényelmes 30 cm-es lobogóm. 🙂

Szuper!
Sent from my BlackBerry® wireless device

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (4 votes cast)
 

Közeleg a Karácsony. Mégha Törökországban nem is ünnep (mármint abban a formában, mint Magyarországon ismerünk), de azért itt is erősen érezni, hogy már nincs az messze. A plázák, a TV, a kis és a nagy üzletek mind-mind fel vannak már díszítve. Néha nem is lehet tudni, hogy melyik boltban árulják a lámpákat, mert a sajtárusnál több az égő, mint a lámpásnál.

  Kivilágított és feldíszített bevásárló központ. Természetesen a mikulás sapka és a hóember sem maradhat el. 🙂
(a kép azért ilyen rossz, mert a hidegben vacogva nem volt könnyű a gépet eg
yenesben tartani. :D)

Tehát van felhajtás rendesen. Vagy inkább azt mondom, hogy van is, meg nincs is. Mivel december végéig sima munkanapok vannak, az a bizonyos év végi hajtás teljes másképpen csapódik le. A Ramadán előtt pl. sokkal komolyabb hajtás van, holott az se nem év vége, se nem tart sokáig. Így aztán észre se venni, hogy nyakunkon a karácsony. Vagyis nem vennénk észre, ha nem lenne mindenhol néhány millió égő. Mert viszont ha díszíteni kell, akkor a törökök messze lepipálnak mindenkit. Nem feltétlenül koncepcióban, de díszek számában tuti.

Így aztán idén én ismét nekivágtam a bazárnak, hogy kicsit feldobjuk a karácsonyt. Bár most sok minden másképpen lesz, mint tavaly.
Előző évben kaptunk a Sedatól egy igazi, elő fenyőfát.

Karácsony 2008

Sajnos ez a fa mostanra már nem ennyire zöld.

Ugyan az a fa. Kevesebb zöld, több macska.

A fa most már sokkal inkább sárga. Ami még nem lenne gond, de az ágak sincsenek annyira jó állapotban. Félő, hogyha rakunk rá díszeket, meg a meleg lakás együtt, túlságosan megviseli. Reméljük, mire lesz gyerek, addigra kiheveri a megrázkódtatást. Az idén egyébként is Magyarországon fogunk karácsonyozni, így a fának tényleg jobb lesz, ha kint marad.

De azért leszek én jó tagja a fogyasztó társadalomnak, és Éljen Kína! felkiáltással bevettem magam a bazárba. Legalább egy kis műfát mindenképpen akartam venni, amit az asztalra lehet tenni. No meg kicsit körbenézni.

Isztambul Eminönü nevű negyede az a hely, ahol minden megvan. De tényleg. Amit ott nem talál az ember, az nem is létezik. A másik sajátossága viszont az, hogy minden rendkívül olcsó. Főleg ha egyenesen Kínából érkezik. Én nagyon szeretem az igényes, szép karácsonyfadíszeket, amiket éveken keresztül lehet őrizgetni. De olyat ma már nagyon nehéz venni. Egyre inkább úgy tűnik, hogy két lehetőség van:

  1. Bevallom, hogy nem érdekel a minőség, és kimegyek a kínai tömegcuccok közé, ahol kb. 600 forintért vehetek két zsák festett pingponglabdát karácsonyfadísz néven. Majd Karácsony után az egészet odaadom a macskáknak játszani, jövőre pedig veszek újat.
  2. Tagadom, hogy jó nekem a vacak, így elegáns üzletekbe megyek, ahol ugyan azokat a kínai vackokat, vagy sokkal rosszabbakat kapok, de legalább jó drágán. Majd egész évben vigyázok, nehogy valaki ráüljön.

Akkor inkább marad az első variáció. És nem kell a cuccra vigyázni, minden évben pedig új izgalmak, új díszek várnak minket.

Tehát irány Eminönü!

  Welcome to China

Év közben békés kis papírboltok bújnak meg a Fűszerbazár háta mögött, amik ilyenkor hirtelen átváltoznak Karácsonyi árusokká, ahol csak elveszni lehet. Nemcsak fizikailag (a szűk utcákkal a GPS se tud mit kezdeni), hanem az áruk tömegében is. No és persze anyagilag is, ha nem vigyázunk. Mert hát hiába csak 10-20 líra a felfújható óriás hóember, meg 3 líra az ajándékdoboz alakú karácsonyfa égő (ettől persze ne azt várjuk, hogy nem fog működni, hanem hogy nem úgy fog működni 😀 ), ha sok ilyen apróságok veszünk, akkor mire az utca végére érünk, addigra tényleg elfogy a pénzünk.

A felfújható mosolygós hóember.

Persze az ember azért megy ilyen helyre, hogy mégiscsak vásároljon, úgyhogy sokáig nem lehet bírni. Én végül egy asztalra rakható 40cm-es hóemberrel beértem.

Ez a kisebb mosolygós változat. Van nem mosolygós is, ha leesett az álla.. 😀

Az ilyen különlegességeket leszámítva szinte minden egyforma. Általában minden pingponglabda, ami be van festve, aranyporral behintve, esetleg formára alakítva. Amiben az a jó, hogy beindítja a fantáziát, hogy kitaláljuk, vajon télapót vagy fenyőfát ábrázol. Na de viszont a választék! Az csak a kisebb dolog, hogy legalább 300 különböző színű, formájú, mintázatú van. Na de a méretek! A 2 cm-estől kezdve a szabvány pingponglabdán keresztül egészen a másfél méteresig mindegyik megtalálható. Tavaly is tervben volt, hogy veszek egyet, meg az idén is, de addigra már tele volt a kezem… Pedig a macskák hogy örültek volna neki. 🙂

Sok díszt tényleg nem akartam venni, mert csak egy kisebb műfát (vagy valami hasonlót) vettem.És legalább a macskák is kapnak valamit. És az irodába is egy-két dolgot. A hatalmas hópelyhet semmiképpen nem lehetett ott hagyni. Ebből egyet az ajtóra is kitettünk. 🙂

 

Sajnos viszont azt a mikulást, amit tavaly nagytételben vettünk, majd mindenkinek osztogatunk, olyan most nem volt. Bármennyire is keres
géltem. Éneklős télapó viszont nem kell (ilyen már van), sem pedig felfújható, de még olyan sem amit a négyméteres bástyával együtt árulnak. Bár ha lesznek majd gyerekek, akkor talán veszünk egy ilyet is, bár kit tudja mi lesz akkor a divat. Remélem valami blue-tooth-os távirányítós változat. 🙂

Akit végül nem találtunk meg. Pedig olyan aranyos. Idén a neon-narancssárga műanyag karácsonyfa a divat.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.5/10 (2 votes cast)
 

Isztambulban a Karácsony más. Ilyen talán sehol a világon máshol nincs is. Mondjuk Isztambul tele van olyan dolgokkal,a mi sehol máshol nincs. De mégis…

A Karácsony több szempontból is érdekes, furcsaság. Törökországban a lakosok 99% muszlim. A maradék 1% (ami még így több százezer embert jelent, vagyis néhány kisvárosnyit) pedig keresztény, vagy zsidó. A keresztények az egyszerűség kedvéért még további csoportokba tartoznak: keleti keresztények (azt hiszem ők a görög keresztények), ortodoxok (vagy ők), örmények, de mintha még római katolikusok is lennének. És a legtöbb persze Isztambulban él. Más szóval, laknak itt örmények, görögök és olaszok leszármazottai, akiknek a saját vallásuk is itt van. Miért is érdekes ez?

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy hatalmas Római Birodalom, ahol miközben még vígan dobálták a keresztényeket az oroszlánok elé, addig a keleti határ túloldalán, az Örmény Birodalomban (Arménia) már államvallás volt a kereszténység. Így ők még az előtt lefektették az alapokat, hogy a Rómaiak, Bizánciak (és később még sokan mások) beleszóljanak. Ők, éppen ezért a karácsonyt január 6-án ünneplik.
A Római Birodalom felbomlása után is még egy darabig a január 6. ünnepeltek, de egyre inkább a december 25-én lett a tánc és a mulatság napja. Mígnem elérkezett az Egyházszakadás, majd a naptárreform. Ekkor kiderült, hogy jól benéztük a csillagokat, néhány nappal lemaradtunk. A nyugati oldalon ezt pár napos korrekcióval kiküszöbölték, míg a keleti részen csak azért sem. Persze mára már ott is megtörtént a naptár korrekció, de a hagyományok megmaradtak. Vagyis náluk a december 25. most már január 7-re esik, így a Karácsony is. Az örményeknél viszont sose történt meg az ünnepi korrekció, mert az eltelt évszázadokban túl nagy volt a káosz a köztük és Európa közötti területeken.

Na tehát, eddig van nekünk december 25, január 6 és január 7. Meg jöttem én a december 24-el. Viszont a jóból a törökök sem akarnak kimaradni, és náluk van az újévi ünnep. Eredetileg a muszlim holdnaptárban az újév máskorra esett. Ráadásul a naptár 10 nappal rövidebb a mi naptárunknál, vagyis az új év minden évben előbb kezdődik. Viszont Atatürk naptárreformja óta Törökország is az európai időszámítást használja, azóta van újévi mulatozás. Ami pedig december 31.
A törökök pedig nagyon szeretik a díszes dolgokat. Főleg ha azok villognak, meg még csoki is van a láthatáron. Így aztán a Karácsony nem is, de a vele járó felhajtás szépen lassan bekerült a törökök életébe is.

Az utcák tele vannak mikulás-, karácsonyfa-, díszek-, és rakétaárusokkal. Az üzletekben újévi akciók és leárazások vannak. Mindenhol feldíszített fenyőfa. A Tv-ben mindenhol fenyőágak, csillagszórók, gömbök, és még ki tudja mik vannak. Olyan ez, mintha a gyerekeket ráeresztenénk a játékboltba, ahol viszont nem tudnak választani, így inkább elvisznek mindent.

Tehát most már ott tartunk, hogy a Karácsony (és újév, törökül yilbaşında – évkezdet) nemcsak december 25-én, hanem 31-én, és január 6-7-én is van. Sőt, igazándiból sose ér végett.
Január 20-án a török szomorúan néz a 80.000 égős karácsonyfadíszre, amit az ajtóra, az ablakra, a kapura, a tetőre, a kerítésre, a kertbe, a fára, a macskára, a hajóra, a boltba, és mindenhova tett, ahova csak lehetett: Ez olyan jól néz ki. Még maradhat pár napig
Így lehet augusztusban is angyalkákat és égősorokat látni Isztambulban.

Ezzel még nem ért végett… 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 7.7/10 (3 votes cast)
 

Mi is jól elvagyunk. Mikuláskor házasodtunk. 😀
Így viszont a gyerekek is örülnek majd, meg mi is.

Persze mindez azért elég fura. Már tényleg 1 éve együtt vagyunk? És már tényleg 1 éve nem válogattuk meg a 3000 esküvői fényképet! És még mindig nincs fent egy sem az interneten?

Hát…öööö….

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Úgy látszik, kalandokban nincs hiány. Tegnap nagyban dolgoztunk (azt a típust amit jó nézni – nézni de nem csinálni), amikor a kolléga szólt, hogy az egyik szobában nem látni semmit, akkora a füst.

Mentünk is azonnal, hogy oltsunk, és még a gázt és a villanyt is azonnal lekapcsolta valaki.
Csakhogy tűzet nem találtunk. A szobában semmi sem utalt arra, hogy bármi is égne. És még hideg is volt. Elkezdtük tapogatni a falat, hátha meleg valahol, így kiderüljön, honnan is jön. Mert a szobában semmi olyat nem láttunk, ami luk lenne vagy bármi, ahol a füst vígan rohangálhat.
De semmi. Minden jég hideg…
Najó, akkor a szomszédból jön.

Balra-jobbra elég vastag fal választ el a szomszédtól ahhoz, hogy onnan jöjjön (azok a szomszédok külön házban laknak), így maradt az alsó. Meg a felső, mert néha olyan volt, mintha a füst sunyin fenről jönne lefele. De náluk is csak füstöt találtunk

Így aztán kimentünk az utcára, hogy megnézzük, mégis honnan jön a füst. Még a háztömböt is megkerültük, ami egy külön kaland itt, Isztambulban. De csak annyit láttunk, hogy a füst sunyi módon hajtűkanyarban jön elő a tetőről miután megkerülte a házat, de nem az a forrása.

Eddigre a tűzoltók is megérkeztek (emlékeztető: magyarok alapították – Gróf Széchenyi Ödön). Persze külön kaland volt a hatalmas tűzoltó autót behozni a szűk, kacskaringós utcákon. Őket szintén meglepett, hogy nincs tűz sehol. Szerintem ők is fáztak. Így együtt kerestük tovább. Sehol semmi.

Végül, csak úgy próbaképpen megnézték a padláson a kéményt is. Arról kiderült, hogy a nyári tetőjavításkor sikeresen bebetonozták, mondván úgyis mindenki radiátort használ.
Igenám, de a legalsó szomszéd annyira fázott, hogy begyújtott a kandallóba. A füst pedig nem tudott hol kimenni, átszivárgott a szobákba a kéményből. A lakó pedig, ki egy öregapó, vígan melegedett a kandallónál, nem hallva a tűzoltók nehéz csizmáinak meg a mi sikoltozásainknak a zaját…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

Ma van egy éve, hogy kiköltöztem.

Persze ha pontosak akarunk lenni, akkor nem 365 napot töltöttem Isztambulban, és Törökországban, mert néhányszor haza mentünk. No meg az esküvő előtti időszakban akkora kavarás volt, hogy azt nem ér beleszámolni. 😀

De mégis egy év telt el azóta, hogy végleg repülőre szálltam. Eme alkalomból úgy döntöttem, készítek egy interjút magammal. 🙂 Persze ha nektek is van kérdésetek, akkor itt és most (meg máskor és máshol) feltehetitek. 🙂

Én: Pontosan mikor és miért is mentél ki Isztambulba?
Megint én: 2008. október 21-én. A cél a házasság volt. Végre 5 év várakozás után együtt legyünk Semával.

Én: Mi a legnehezebb odakint?
Megint én: Szerintem az, ami mindenkinél előfordul, mikor először kezd saját életbe saját lakásba: a széken ottfelejtett zokni nem fog magától eltűnni, ahogy a szemét és a mosogatnivaló sem.
De ha kifejezetten Isztambult nézzük, akkor az a legnehezebb, hogy nagyon gyakran van szükségem segítségre. Hiába vagyok már kint egy éve, még most is kérdezgetni kell az embereket erről-arról, mi merre van és hogyan. Persze ez természetes, de nem könnyű ha egy olyan környezetből jövünk, ahol többségében már mindent ismertünk. Viszont az újdonság mindig izgalmas.

Én: Hiányzik a magyar nyelv?
Megint én: Érdekes módon nem. Nem vagyok annyira elzárva Magyarországtól, mint gondoltam volna. Minden nap tudok híreket olvasni, beszélgetni az interneten, és még akár TV-t is tudok nézni, bár az rettenetesen borzasztó. Ráadásul teljesen értelmetlenül vannak a filmek szerzői jogai megoldva, így az interneten szinte semmit se lehet nézni, csak kábelen. Hiszen az interneten sokkal jobban mérhető a nézettség, a korosztály, a régió, az érdeklődési kör, és több, célzottabb reklám helyezhető el. Persze ők tudják, miért érdemes az árral szembe úszni.

Én: És a magyar kultúra?
Megint én: Ez egy érdekes dolog. Mielőtt kimentem volna, nem túlzottan érdeklődtem a magyar kultúraért. Persze próbáltam nem barbárnak feltűnni, de azért most mindez sokkal inkább felerősödött. Nemegyszer hallgatjuk munkaidőben a magyar folklór rádiót. A törököknek is tetszik, bár nem értik, miért nevetek egy-egy dalon. Olyankor el kell magyarázni, hogy a bácsi éppen a kecskéről énekel, hogy annak milyen a szarva… Persze ők jobban szeretik azokat a dalokat, amiket tudnak énekelni, így egész nap még sincs népdal. Ugyan így más, magyarság is jobban felerősödött.

Én: És a magyar konyha?
Megint én: Az már nehezebb, mert ahhoz főzni kell, utána meg takarítani. 🙂 Semának meg az Erős Pista szokott hiányozni, de szerencsére azzal jól el vagyunk látva. Lassan-lassan sikerül felfedezni, mit mivel lehet pótolni. Már csak a jó kis szalonna helyi verzióját kellene megtalálni.

Én: Hogy sikerül a török bürokráciában eligazodni?
Megint én: Nehezen és alig értek belőle valamit. Szerencsére Sema nagyon benne van, így ebben sokat segít. Mikor azon gondolkodtunk, hogyan legyen kapcsolatunk, felvetődött, hogy köztes országba megyünk, mint pl. Spanyolország. De végül úgy döntöttünk, hogy olyan helyre megyünk, ahol legalább egyikünk otthon van, egyikünknek legyen stabil. Nem vagyunk már tinédzserek, hogy bármit be tudjunk vállalni.

Én: Így akkor maradt Magyarország és Törökország. Miért éppen Törökország, hiszen Magyarország már bent van az Unióban?
Megint én: Azzal, hogy összeházasodtunk, Sema is már fél lábbal az Unióban van, a gyerekek pedig automatikusan teljes jogú tagok lesznek. Mehetnek majd bárhova tanulni. Persze, ha az anyjuk majd elengedi. 🙂
Kezdetben arra gondoltam, Semának milyen jó lesz Magyarország. De aztán megismertem Törökországot, és rá kellett jönnöm, hogy egészen más, mint ahogy mi ismerjük (vagy ha csúnya vagyok, azt mondom, ahogy szeretnék egyesek, hogy ismerjük). Sokkal fejlettebbek, mint gondoljuk, és sokkal több a lehetőség. Aki valóban kitartóan dolgozik, valóban megkapja az eredményét. Itt a cégvezetők és a dolgozók is nagyon tudják, hogy nem ők az egyetlenek. E mellett megismertem, hogy Sema mennyire otthonosan mozog ebben a környezetben. Sokkal inkább, mint én valaha is Budapesten. Ebből pedig nem akartam elvinni. Ő bármennyire is beilleszkedne Magyarországra, sose tudná annyira otthon érezni magát. Hiányozna az, ami Törökországot olyanná teszi, amilyen.

Én: És akkor hogy tudsz te beilleszkedni?
Megint én: Sok beszélgetéssel 🙂 Élni kell, mint eddig otthon. Mindent megismerni. Olyan igazán nem hiányzik semmi.

Én: Szülők?
Megint én: Nagyon sokat segít az, hogy van internet, hiszen minden nap tudunk beszélgetni. És ma már Isztambul sincs olyan messze, mint gondolnánk. 2 óra repülővel. Ez annyi, mint egy esős hétfő reggel a Belvárosban. 🙂

Én: Isztambul délebbre van. Hogy bírod a klímát és az időeltolódást?
Megint én: Az időeltolódás az egy olyan dolog, amiről elég csak tudomást venni. Ez az 1 óra különbség fel sem tűnik. A klíma nem különbözik annyira Budapesttől. A Boszporusz miatt nincs olyan meleg, mint ezen a szélességi fokon várnánk. És bár télen nincs olyan hideg, havat is lehet látni. Csak nem marad meg hetekig. Persze ez függ a helytől is. A Fekete-tengerhez közelebb (onnan szokott a rossz idő jönni…ezek az oroszok… 😀 ) azért tud hideg is lenni, míg nyáron az aszfalt-beton rengeteg közepén egész jó kis hőkatlanos erőművel lehetne üzemeltetni.

Én: Azt mondják, Isztambul egy hatalmas labirintus. Mégis, hogy tudsz kiigazodni?
Megint én: Meg kell érteni a logikát. Ez pedig az, hogy valójában senki se ismeri a várost. Egy amolyan közelítés-féle módszerrel haladunk mindig. Ennek az a lényege, hogy először meghatározzuk a városrészt, és oda próbálunk eljutni. Ez olyan, mintha külön városok lennének. A városrészek egymással elég “vastag kábellel” vannak összekötve. Egyikből a másikba könnyű átmenni. Így célunk a városrész központja. A városrész is több darabból áll, ahova a központból már el tudunk jutni. Ezeknek is vannak kisebb központjai. Nagy előnyünk, hogy a városrész központjában már tudni fogják az ember, melyik busszal lehet az alközpontba jutni. Ott pedig már lehet tovább kérdezgetni. Általában a támpontok a bankok, mecsetek, hidak, benzinkutak. Ezek pedig könnyen megtalálhatóak.

Én: Hogy érzed, turista vagy még, vagy már helyi lakos?
Megint én: A kettő között. Kitartóan nyitva tartom a szemem, és még mindig mindent lefényképezek, megnézek. Még mindig rengeteg érdekes és izgalmas dolgot találok. Viszont már nem probléma egyedül is megállni a lábamon. Furcsa dolog, de turistaként sok minden sokkal egyszerűbb: az ember ide jön, megpróbál éve maradni, aztán haza jut valahogy, ha másképpen nem, a követség segítségével. Itt élni teljesen más. Nem lehet elkölteni az összes pénzt, nem szabad az egész nap városnézésre. Viszont bármikor újra vissza lehet menni ugyan abba a boltba, ugyan arra a pontra ahol jó képet lehet fotózni. Ezt azért néha elfelejtem. Inkább esőben és viharban is fényképezni akarok, pedig másnap, másik héten vagy másik évben is megtehetem.
Közben pedig nagyon jó, hogy megszűnt az a fal, ami a turista és a helyi lakosok között van. Jó érzés elbeszélgetni az eladóval, nemcsak elmutogatni és hazajönni.

Én: És most hogyan tovább?
Megint én: Jön a következő év, majd az azt következő, és így tovább :).

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

109
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
ekmek
“bread”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések