A történet szerint Noét elöntötte az özönvíz. No persze nem olyan, mint amik mostanában Isztambulban átélhetőek, hanem sokkal nagyobb.
Szerencsére Noénak jók voltak a kapcsolatai, így még időben értesült az időjárás eme felettébb szokatlan változásáról: És még abban is szerencséje volt, hogy ez a hírforrás sokkal megbízhatóbb volt, mint bármely mai meteorológia előrejelzés. Persze úgy könnyű, ha a hír kibocsájtó egyben az események irányítója is.

És akkor jött az eső, és csak esett, esett és esett. Noé pedig a családjával és az állataival bent várta, míg újra kisüt a nap, és ismét szárazra tegyék a lábaikat, mancsaikat, patáikat, vagy kinek mije volt.

Csakhogy bár az eső elállt, a Föld nem éppen igyekezett gyorsan megszáradni. Így Noé és csapa egyre csak reménykedve vártak és vártak. Az ennivaló pedig egyre csak fogyott és fogyott.
Ezt néha a tigris is megjegyezte utalva a fedélzeten egyre csak szaporodó nyulakra meg arra, és hogy mennyire utálja már a répát.

Az utolsó napokra majdnem minden elfogyott, amikor végre előkerült a szárazföld. Ennek örömére Noé összegyűjtötte az összes maradék ennivalót, ami főként már csak liszt, cukor és szárított gyümölcs volt, és egy pudingot sütött belőlük. Ez annyira jól sikerült, hogy mindenkinek nagyon ízlett. Még a tigrisnek is.

Így ezzel a pudinggal ünnepelték meg a szabadulásukat, hogy túlélték az Özönvizet, és az új világ kezdetét.
Ezt a pudingot azóta Noé pudingjának, törökül Aşure-nek nevezik.

Ettől kezdve Aşure-ként emlékeznek meg a törökök és a muszlimok Noéról és az Özönvízről.
Az Aşure valójában az iszlám naptár Muharram hónap tizedik napját jelenti. Jelentése is annyi, hogy tizedik nap. Viszont a megemlékezés egész hónapban tart.

Idén (tavaly), 2009. december 18-án kezdődött és 2010. január 16-ig tart. Legaktívabb az eleje, de sokan még az utolsó napokban is tartják a megemlékezést.

Miből is áll az Aşure?
A megemlékezés lényege, hogy minden család készít egy hatalmas Noé pudingot, amit megoszt a szomszédokkal, rokonokkal, ismerősekkel és mindenkivel akivel jóban vagy rosszban vannak. Így ez már immár a 3. olyan alkalom amikor felelevenítik a kapcsolatokat (a másik kettő a Ramadán és az Áldozati Ünnep), és mindenki nagyokat ehet.

Ilyenkor reggel az anyukák korán felkelnek és előkeresik az Aşure fazekat. Normál esetben a főzőedényt az ember a szekrényből szokta előhalászni. Az Aşure fazék viszont akkora, hogy a szekrényt kell kivenni belőle.
Ebbe kerül bele minden, ami jó.
Az Aşure-nak nincsen egyértelmű receptje. Ez minden terülten, családban és a gyerekek kérése alapján változik. Általában hét összetevőből áll: liszt, rizs, bab, mogyoró, földi mogyoró, szárított gyümölcsből és cukorból. Sok cukorból. Rengeteg cukorból. Annyi cukorból, hogy még ez a hatalmas fazék is púpos legyen. A cukor a lényeg. Az nem is igazi Aşure, ami után nem lehetne tíz bögre jó keserű török teát meginni.
Majd pedig, ha minden megvan, akkor már csak főzni, és keverni kell. Ami persze nem egyszerű, lévén hogy a fazék akkora, aminek a körbefutása külön olimpiai szám lehetne. Mindezt egy hatalmas fakanállal együtt persze, így lehetne akár váltófutást is rendezni.

Amikor végül elkészült a Noé pudingja, akkor külön kis tálakba szedik őket, és megkínálnak vele mindenkit. De tényleg mindenkit.

Ezzel az édességgel emlékeznek Noéra, az Özönvízre, és az emberi kapcsolatokra.