Isztambulban, meg úgy Törökországban is, az egyik legnagyobb kaland a bazározás. Csakhogy a bazárok nem úgy vannak, ahogy azt elképzelik a turisták!
Címke: bazár
Ki ne ismerné a Hungária együttes Isztambul című számát?! Vagy ma már inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy ki az, aki emlékszik még rá?…
Ha már nagyon mennénk Isztambulba, de éppen nem jön össze, akkor vegyük elő az Istanbul társasjátékot (meg egy zsák pisztáciát), és kalandra fel!
Miután teljesen sikertelenül összeszedtük az isztambuli karácsony időpontjait (és punktum), úgy döntöttünk, ideje benézni a Karácsonybazárba. Pontosabban kimentünk az ítéletidőbe… Mert valamiért, akármikor is arra…
Fényképes hetünk utolsó, és legérdekesebb megállójához értünk (aztán lehet, hogy a következő héten folytatom): a bazárhoz.
Isztambul tele van bazárral. Sőt! Mondhatjuk, hogy az egész város egy hatalmas bazár. Találhatunk „sima” (de fedett) bazárt, fűszer bazárt, papír bazárt, de még traktor…
Kezdetben vala a piac. Ahol dinnyéket, meg paradicsomokat árultak, hogy a nép azzal dobálózhasson, ha éppen nem szándékozott megenni.Aztán lőn a bazár, ahol a nő…
Ehhez el kell menni a világ végére, de a legjobb traktorok akkor is itt kaphatóak. És ha hármat veszel, a negyedik ingyen van!
Ismét Petrától jött az ötlet. Ő azt a kérdést tette fel (a harisnyát és szemüveget viselő fenyőfás bejegyzésében), hogy vajon hol lehet szarvast venni. No…