Kalandok Isztambulban és Törökországban.

film

Bár lehet, hogy nem francia, és nem is kisváros.De akár még Párizs is lehet. A rendezőt nem sikerült megtalálni, hogy megkérdezzük tőle. Bár elég sokan jártak lökött kalapban, valamelyik biztosan a rendező volt.

Arra figyeltünk fel, hogy elég nagy zaj van a cég előtt, lent az utcán. Mintha egy turistacsoport beszorult volna. Kinéztünk az ablakon, török szokás szerint, hátha valamit jól rájuk lehetne sózni. Mármint eladni, nem pedig a fejükre dobni a döglött mikrósütőt. Ekkor láttuk, hogy filmet készítenek.

Ebben nem lett volna még túl sok extra. A cég a Galata mellett van, ahol naponta forgatják valamelyik török sorozatot. Nagyon népszerű hely.
Ők viszont angolul beszéltek.

Később, mikor kimentünk ebédelni, akkor láttuk, hogy a fél utcát megváltoztatták. Ahol eddig jó olajos műhelyek voltak a koszos hátsó utcában, most színes ruhák sorakoznak. És az utca is fel van takarítva. Egészen takaros kis üzletsor lett. Semával megkérdeztük, lehet-e vásárolni is. Sajnos nem
A táblákat és az utcanévtáblákat lecserélték más országbelire (szerintünk francia). Sőt, még az útpadkát is átfestették! A macskák viszont nem változtak, szerencsére.

Francia kisváros Isztambulban – miután átfutott rajta egy zápor.

Felülről nézve egészen mókás ez a filmrendezés, főleg Isztambulban. A forgalom ugyanis nem állt meg, mintahogy az élet sem. A török sofőrfők, szokásukhoz híven, vidáman dudálták le az útról a film szereplőit, és a többieket. A kamera előtt pedig néha elment egy török, aki vitte az ebédet valahova, átfutott valaki egy tálca teával, a simit-árus pedig bepróbálkozott az eladással. Legjobban mégis az a büfés járt, aki előtt letáborozott a csapat.

Visszavágó a kameramannak! Most mi fotóztuk le őt! 😀

És már benne is vagyunk a filmben. 🙂
 Az elhagyatott kis hátsó utca máris egy színes sétálóutca lett.
 A színfalak mögött
Isztambul utcatáblája és plakátja lecserélve.
Ezen a táblán bizony nincs se a Galata-torony, se a szultán palotája,
de még a sarki kebab árus sem.
Ez a határ. A szalag mögött már újra Isztambul van.
Itt megvalósult az EU álma: egy lépéssel, vízum és útlevél nélkül
mehetünk át Törökországból Franciaországba!
Még az útpadka is át lett festve.
Bal oldalon, a sárga-fehér az eredeti török változat, ami kilóg a kamerából.
A jobb oldali szürke viszont már korhű francia.

Jó lenne tudni, tényleg melyik film ez, mikor lesz a moziban, honnan lehet majd letölteni, meg ilyenek. Ha esetleg látjátok a vásznon, akkor szóljatok! 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 
 G.O.R.A. 
Forrás: IMDb

A főszereplő Arif nagy gazember, igazi turistavadász, akinek mindegy mit, és mindegy kinek, csak jó pénzért el lehessen adni. A gyanútlan külföldit simán átveri, csakhogy rásózzon egy szőnyeget, repülő szőnyeg néven. Bár nem minden turista eszi meg a mesét.
Mégis az igazi specialitása az UFO-kban van. Pontosabban a repülő csészealjakban. Az “UFO-fotókon” jól kivehetően olvasható a leghíresebb török gyár neve, a Küthaya porcelán.

Egyik nap hősünket elrabolják az idegenek, de hiába telefonál még haza az űrhajóból, senki nem hisz neki. Egyedül kell kimászni a bajból. Ebben segítenek az újonnan szerzett barátai, a jedi lovagok és a mérhetetlenül nagy szája. Bár az utóbbi inkább csak több bajt okoz, még egy felkelést is sikerül kirobbantania.

Cem Yımaz a filmben egyszerre rendező és szereplő. Mind a “jó”, mind pedig a “rossz” oldalon ő játssza a főszereplőt. Azt persze nehéz eldönteni, melyik oldal a sötét, de erős a gyanú, hogy mindkettő.
Cem Yımaz olyan filmeket szokott készíteni, amin jó sokat lehet nevetni. A G.O.R.A. pedig egy igazán jól sikerült paródia. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Többen is kérték (és persze többször is ám),  hogy írjak valami a török sorozatokról.

Eddig kerültem a témát, mert rengeteg sorozat van. Legalább 100 török adó van (mármint TV adó, nem az a másik, amit be kell fizetni), és mindegyiken van naponta legalább 3 sorozat. És persze mindegyik jól meg van kavarva.
“Kedvencem” amelyikben egy gazdag család szerepel. Senki nem dolgozik, és dögre unatkoznak, így mindenki mindenkivel mindent összekavar. Egyszer azért csak elfogy a pénz és eladják a luxusvillát. Sőt, valaki még elmegy taxisofőrnek is, de az élet különösebben nem változik. Bizonyára a gazdasági válság miatt a rendező olcsóbb helyszínt választott.

Szóval nem egyszerű átlátni, hogy akkor most mégis ki kivel meg miért.

Szerencsémre egy új sorozat indult pár hónapja. A Rém rendes családi, ismertebb nevén az Al Bundy török verziója jelent meg. A címe: Türk malı, azaz Török gyártmány.

Főhős, vagyis inkább főlúzer nem cipőárus, hanem postás. Azért néha hajigálja a cipőjét is. Neki van egy felesége, más néven házisárkánya, aki nem marad el az amerikai verzió Peggy-étől.

Gyerekek számában már változás van: két fiú és egy lány. No meg egy titkos alagút, ami a pincében levő szekrényből indul, és a metrónál ér véget. És persze mindenki ismeri.
Az eredeti Bud Bundy-val ellentétben az egyik fiú minden alkalommal másik lány mellett ébred, akit valahogy megpróbál az alagúton kicsempészni. Ami sose egyszerű.

No és vannak a szomszédok, akik gazdagok, sikeresek, csak azt nem értik, miért kapták meg ilyen olcsón ezt a jó kis házat. De aztán hamarosan minden világos lesz…

Beköltözés a szomszédokhoz (hátul), mert itt van plazma TV és még sok minden más érdekesség. 😀
Forrás + megtekintés: http://www.metinsarac.com/diziler/turk-mali/turk-mali-6-bolum-izle.htm

Jó kis sorozat, és jó a nyelv gyakorlásához is. Jó sokat lehet nevetni. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Anatóliáról már sokszor volt szó, hogy valójában egy hatalmas kulturális koktél. De úgy tűnik, a sokszínűségének nincsenek határai.

Nemrég jelent meg a film és zene is, amiben Anatólia elfeledett népzenéjét dolgozta fel Nezih Ünen és társai. De senki ne gondoljon a klasszikus népzenére. Itt valóban feldogozás történt, azaz modern hangszínekkel tették még érdekesebbé az amúgy sem unalmas zenét. Kifejezetten jól sikerült pl. az alábbi videó is, de ne tudok rosszat mondani a többiekről sem. Érdemes mindent végighallgatni, majd pedig Isztambulban járva megvenni a DVD-t vagy CD-t, ki melyiket szereti

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Török filmeket nem könnyű találni. Főleg ha van hozzá magyar felirat (esetleg szinkron). Éppen ezért mindenkinek ajánlom, hogy amint talál török filmet, filmhetet, akkor mindenképpen menjen el megnézni. Ha esetleg ti találtok egyet, akkor nyugodtan írjátok bele valahova a blogba, és én mihamarabb közzé teszem.

Még annyi előnye is van a magyarországi török filmeknek, hogy azok már biztosan meg vannak válogatva, így csak a jó filmek kerülnek hozzátok. 🙂

Mostani ajánlat a Tűzraktér, ahol hétfőnként vannak török filmek. Jah, és azt írják, hogy ingyenes. 🙂

Április 12. 19:00: Organize Isler (angol felirat).
Oh, ez egy igazán jó film. Ezen sokat nevettem. 🙂
Ezt tudom ajánlani.

Árilis 19. 19:00: Yumurta. (angol felirat)
Görög-török filmdráma. Minden érzelem, ami csak kell. Szerelem, sírás-rívás, kaland meg ilyenek.
Ezt nem láttam. Nem rajongok a drámákért, viszont a török drámák már sok díjat nyertek.

Jó szórakozást! 🙂

További informcáiók:
Budapest VI. Hegedű u. 3.
www.tuzraktar.hu

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
 

Isztambulban legalább 15 millió ember él, de akár 20 is lehet. Senki nem tudja, mert mire mindenkit sorbaraknak számlálásra, addigra mindenki szétszéled.

Ennyi embernek igencsak különös, és egyedülálló zenéje van. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy Isztambul már legalább tízezer éve a kelet és a nyugat találkozási pontja. De ehhez még hozzászámolhatjuk, hogy Anatólia (Kis-Ázsia) már eleve egy népi koktél, ahol Észak-Afrika, Arab-félsziget, Kaukázus, Mezopotán régió, India, a lovasföld, a Fekete-tenger, az Égei-tenger és még a Földközi-tenger keveredett. Jah, és persze Európa sem marad ki mindebből.

Mégis, milyen kultúra, milyen zene alakult ki Isztambulban, ahol minden összegyűlik? Ezt mutatja be Fatih Akin remek zenés filmje. Láthatjuk az isztambuli romákat, akik még az ajtó nyikorgásából is zenét alkotnak. Találkozhatunk olyan rapperrel, aki gyorsabban hadar, mint duplakoffeinnel feltöltött hiperaktív gépírónő, és török legyen a talpán, aki legalább a felét megérti. A keleti végről származó énekesnő pedig egy hamamban ad koncertet, ahol az akusztika különös hatást ad. És persze mindebből nem maradhat ki Sezen Aksu sem, aki a török népdalok és népzenék feldolgozásával nemcsak a hazaiakat, de a Németországban élő rokonaikat is megmozgatja.

Aki Isztambulban jár, ajánlom a DVD-t. Keressétek a könyvesboltokban!

Crossing the Bridge Hivatalos oldal itt.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
 

88
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
ne zaman?
“when?”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések