Kalandok Isztambulban és Törökországban.

İsmet İnönü

Az első Világháborúnak vége. Vagyis csak nagyából.

A Világ-újrafelosztós játék egyik legfőbb színtere Kelet-Európa, Kis-Ázsiai és a Közel-Kelet. Itt a harcok még évekig folytatódtak (és mint tudjuk, a mai napik komoly problémák forrása).

Az Oszmán Birodalmat a szövetségesek egymás között felosztották. A Sèvres-i békeszerződés értelmében Törökország csak kis részben maradhatott volna Anatóliában. Az ottani kisebbségek pedig hatalmas országokat alapíthattak. A szövetségesek könnyelműen osztogatták a területeket egymás között. A kor szokásai szerint a helyi lakosokat pedig nem kérdezte meg senki.

A Sèvres-i békeszerződés. Forrás: Wikipédia

Míg a török szultán Isztambulban volt, a szövetségesek által elfoglalt városban, addig az ország hegyes-dombos vidékén egy új lázadás szerveződött. Egy kicsi, de gyorsan növő csoport, akik az ország függetlensége mellett a demokráciát is céljuknak tűzték ki. A haldokló Oszmán Birodalomból egy modern Törökországot szerettek volna létrehozni.

A Birodalom már a rég elvesztette a régi fényét. Már a Világháború előtt lecserélték a szultánt, és a hatalmat különböző emberek ragadták meg. De még nem volt egység. Mindenki csak azt akarta, hogy valami más legyen.
Az első Világháborúban viszont a Dardanelláki-csatában egy fiatal tiszt, Mustafa Kemál olyan hősies tettet hajtott végbe, amely után a törökök felnéztek rá. Bármit kért, a nép követte. Közép-Anatóliában egy kis csapattal kezdte, de hamarosan hatalmas tömegek álltak mögötte.

Nemsokára a kis lázadó csoportból már komoly erő keletkezett. A kis szerveződés parlamentté alakult. Megszületett a vágy az ország megtisztítására, helyrehozatalára.

Ekkor már nem csak a szultán ellen harcoltak, hanem nekik kellett az országot is rendbe tenni, ami akkor sok sebből vérzett. Minden oldalon idegen erők állomásoztak, miközben szinte minden kisebbség lázadt, és a saját országát szerette volna megalapítani. A helyzet kilátástalan volt.

Eközben az országot a görög seregek kezdték megszállni. Angol és francia támogatással seregeik egyre mélyebben behatoltak Anatóliába, mígnem az İnönü-völgyben találkoztak a kemáli török sereggel, és annak vezetőjével, İsmet ezredessel. A görögök arra számítottak, hogy ez is a korábbiakhoz hasonló rosszul felszerelt gyenge török csapat lesz, de tévedtek. A törökök visszaverték a görög támadókat.

 Forrás: Wikipédia

Ezt látva Londonban szerették volna a háborút lezárni, így egy újabb tárgya hívták nemcsak a szultáni török félt, hanem a kemálistákat is. De a tárgyalás eredménytelen volt. A görögök kitartóan Anatóliát akarták, míg a törökök azt, hogy onnan mindenki vonuljon ki. A függetlenségi háború tovább folytatódott.

A török erők a lázadások miatt megosztottak voltak, így kénytelen voltak a görögök elől visszább vonulni, egészen Angóráig (ma Antalya). A görögök ezen felbuzdulva utánuk mentek. Csakhogy a terepet nem ismerték: a nyári hőségben kellett átvágniuk Antalja egyik legszárazabb fennsíkján.
Eközben a Kemál rendkívüli helyzetet hirdetett ki, a lakosok pedig a segítségére siettek. A háborúban fontos szerepet játszottak a török nők is. Akik nemcsak az utánpótlás szállításában segédkeztek, de sokszor még a fegyvereket is ők kovácsolták.

Görög-török háború. Forrás: Wikipédia

A görög és török seregek végül Angóra közelében csaptak össze, ahol 22 napig tartó véres küzdelemben a törökök nyertek. A görög katonák egyre inkább elvesztették hitüket.

A csatára nemzetközi téren is sokan felfigyeltek. Több keleti ország (pl. Kína, indiai muszlim lakosok) és Oroszország is támogatta a Török Függetlenségi Háborút. Ez a Nyugatot is megosztotta. Nem szerették volna, hogy az oroszok befolyása túlságosan megnőjön, míg a franciák nehezményezték a közel-keleti brit dominanciát. Mindemellett egyértelművé vált, hogy a korábbi békefélteleket nem lehet teljesíteni, újabbakat ajánlottak. Ezt a törökök nem fogadták el, mert ebben továbbra is hatalmas török területek kerültek volna más országok kezére. Viszont több külön megállapodás is született.

A háború tehát folytatódott. Bár már mindenkét oldalon békét akartak az emberek.
A végső csatára Dumlupınar völgyében került sor.
Miután a görögnek nem sikerült Angórát bevenniük, Isztambul fele indultak. De a törököknek sikerült meglepni őket, majd 1922. augusztus 30-án bekerítették az ellenséget.
Erre a napra emlékeznek Zafer Bayramı, az az győzelem ünnepeként.

Dumlupınar. Forrás: Wikipédia
A görögök visszavonultak (a kor szokásai szerint mindent felégetve), így a tököknek nem maradt más munkájuk, mint a néhány elfoglalt város felszabadítása, mint Izmir, és Bursa. Az új helyzet új tárgyalásokat eredményezett, és végül a törökök megkapták a független országukat. Bár az Oszmán Birodalomhoz képes jóval kisebb területük maradt, de egy erős, török államot tudtak létrehozni.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

64
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
turizm bürosu
“tourism bureau”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések