Kalandok Isztambulban és Törökországban.

közlekedés

Isztambulban turistaként legjobb, ha gyalogolunk. Ez viszont jelentősen behatárolja, meddig is juthatunk el. Így időnként nem árt, ha mégis felszállunk valamire.

Leginkább a hajó az ajánlott. Egyszer, mert amerre megy, jó a kilátás, kényelmes és még tea is van. A másik pedig, hogy nagyon nem lehet elrontani (de el lehet rontani), és mindig vissza tudunk jutni a kiindulási helyre. Meg persze a kikötő az olyan, amit könnyű megtalálni.

A busz, és a dolmuş, pláne a minibusz viszont nem ilyen. Ott néha a helyi lakosok se tudják, végül hova fogunk kikötni. Viszont a villamos. A villamos olyan, hogy az mégiscsak arra tud menni, amerre a sín van. Akárhogy is próbálkozik a sofőr másfele. Márpedig próbálkozik.

Ezért aztán a villamos is ajánlott turistáknak, hogy Isztambulban ezzel közlekedjenek. És nincs is belőle sok. Így nem lehet elrontani, bátran használjuk.

Isztambulban két ismert villamos van: egyik ami a sétáló utcán, az İstiklâl Caddesi-n, közlekedik. Ez egy piros nosztalgia villamos. Mindenki imádja fotózni, és éppen úgy nem maradhat ki egyetlen isztambuli filmből sem, mint a hajó és az AyaSofya. Ez a villamos éppenhogy a sétáló embernél egy picit megy gyorsabban. Jó buli rá felszállni, de hacsak nem vagyunk nagyon fáradtak, nem érdemes. Elég ritkán jár, és mindenhol megáll. A sofőrnek viszont felsővezetékből vannak az idegei. Péntek és szombat este, mikor pár millió ember rohangál ezen az utcán, és ennek a fele a villamos előtt, kész csoda, hogy nem száll ki szablyával és vág rendet, mint a dzsungelharcosok az esőerdőben.

A másik villamos pedig az, ami a történelmi negyed kellős közepén megy. Ezzel tudunk a reptérhez is kijutni. Így mindenképpen fontos, hogy tudjunk róla. Ha másért nem is, azért mindenképpen, hogy felkészüljünk mind arra, hogy el kell előle ugrani, mind pedig, hogy a fényképek 20%-ba bele fog lógni.

Ez a villamos, olyan, mint a budapesti combinó, csak kék, két részből van, és nem rohad le. És nem feltétlenül áll meg a piros lámpánál. Sokat segít az egészségünknek, hogy amikor csenget, nem keverjük össze a fagylajt árussal.

Ezt a villamost is, mint minden mást, akbillel tudjuk használni. És mivel a reptérre ezt tudjuk használni (átszállás metróra), így érdemes megismerni ennek az útvonalát, és fontosabb állomásait.

Két iránya van, de az egyszerűség kedvéért mindkettőn két végállomás is van:

Zeytinburnu vagy A. Ö. Y. – Ez megy a reptér felé.
Eminönü vagy Kabataş – Ez megy a kikötő felé.

És akkor lássuk a fontosabb megállókat, mégpedig a reptér irányából.

Ha a reptérről jövünk (ez egyébként csak a tapasztaltabbaknak ajánlott), és nincs sok csomagunk akkor a metróval az Aksaray megállóig kell menni. Ez most éppen a végállomás, de sose lehet tudni. Innen rövid gyaloglással (kövesd a tömeget át az aluljárón, ami egyben bazár is) jutunk el a villamosmegállóhoz. A megálló neve: Yusufpaşa. Tehát ha haza szeretnénk menni, és nem akarunk taxizni (mert elherdáltuk az összes pénzünket, vagy mert kalandosnak érezzük a 30 kg-os csomagokkal és a vasmacskával a tömött aluljárókat és mozgólépcsőket), akkor ennél a megállónál tudunk átszállni a metróra.
Sok csomag esetén a Zeytinburnu megálló jobb, mert kevesebbet kell gyalogolni.

Aksaray: Ne tévesszen meg senkit a neve. Ez nem nem ugyan az, mint a metró megálló. Normál esetben itt nem szállunk le, mert itt nincs olyan érdekes látnivaló. Leginkább enni nem jövünk ide. A környéken egyébként sok az orosz. Így ha valakinek esetleg nosztalgiája van, vagy orosz nyelvvizsgára készül csak rossz gépre szállt, akkor itt a helye.

Laleli-Üniversitesi: Ez az egyetemi megálló. Innen rövid sétával juthatunk el a Tulipán Dzsámihoz, törökül a Laleli Camii-hoz. Még itt se együnk.

Beyazıt-Kapalıçarşı:‎ A Beyazit Camii és a Nagybazár egyik bejárata. Innen a Könyvbazárt innen érjük el a legkönnyebben. Nemcsak a bazárt, hanem az utca másik felét is érdemes megnézni, ha vásárolni szeretnénk. Itt van pl. a Koska, ahol lehet édességet venni.

Çemberlitaş: Kiemelten fontos megálló. A Nagybazárba innen is be tudunk menni, és itt van a Çemberlitaş hamam is. Ugyanitt van egy oszlop, a Konstantin oszlopa. Pár éve (1955-ben) kezdték meg a felújítását. Ha szerencsénk van, hamarosan befejeződik. Innentől kezdve már találunk jó éttermeket is. Figyeljük az árakat az étlapon. Ajándékokat viszont itt már ne vegyünk. Inkább a Nagybazárban és a Fűszerbazárban nézzünk körbe, mert itt minden nagyon drága. Innen befele akár gyalogolhatunk is. Merészebbek balra, mindig csak lefele, levághatják az utat a kikötő felé.

Sultanahmet : A központ, a Kék Mecset. Itt van minden, ami az útikönyvekben van: AyaSofia, Ciszterna, stb.. stb.. stb…

Gülhane : Az AyaSofya-ba innen is bemehetünk. Nincs túl messze a Sultanahmed megállótól. Ez is kimondottan a turistaközpont, bár már nem annyira. A Gülhane park (rózsa han) bejárata.

Sirkeci : Ide eléggé kacskaringósan és csengetősen jut el a villamos. Minap erre járva sok csalogató éttermet láttunk. Tapasztalat egyenlőre még nincs, de jól néznek ki. Sirkeci az Orient Express végállomása és egyben a legfontosabb kikötő is. Itt aztán van büfé dögivel, így a hasunk biztos nem marad üresen.

Eminönü: A Sirkeci kikötő folytatása. Valójában ez maga a kikötő. Ha bárhol eltévedünk, akkor Eminönüt kell mondogatni, és ide fogunk jutni. Ez Isztambul szíve. A kikötőn és a szotyolán kívül itt van még a Fűszerbazár, a Yeni Cami, és innen felfele indulva tudunk a bazárban bolyongani. Ha szerencsénk van, akkor a Nagybazárhoz vagy a Szulejmán Dzsámihoz jutunk ki. Más esetben… tudjátok: eminönü…eminönü…eminönü… 🙂 A dolog érdekessége, hogy ezt az egész városrészt Eminönünek hívják, mégis a név alatt általában a kikötőt értik. Ha mégse lenne egyértelmű a segélykérésünk, akkor a másik csodaszót használhatjuk: szultánahmed…szultánahmed…szultánahmed… 🙂

Karaköy: Ez már a másik oldala az Aranyszarv-öbölnek. Egyes utazási irodák szeretik a turistát megtréfálni, és azt mondják, ez már Ázsia, az imént meg a Boszporuszon mentek át. Pedig ez nem Ázsia. Oda viszont innen hajóval könnyedén át tudunk menni. Vagy pedig felkapaszkodhatunk a Galata-toronyba és a sétáló utcába (İstiklâl Caddesi) (szemfülesek Tunnel mennek fel, és a torony tövében egy teázóban várják be azokat, akik kifáradtak a felmászásban).

Eminönüt és gyakran női bazárnak hívom. Karaköy pedig a férfi bazár. Itt láthatjuk is, miért. Míg Eminönüben általában enni-, és hordanivalót (magyarul ruhát) vásárolhatunk, addig Karaköyben tv-távirányító, csavarok, hangszerek, csövek, lámpák, és ehhez hasonló dolgok vannak.

Tophane: Ebben a megállóban egy szép dzsámit találunk. Az igazán fontos része viszont az, hogy ha a sétáló utcából szeretnénk visszajutni a hotelbe, akkor nem kell végiggyalogolni rajta. A Galata-torony felé menetben bal fele bármely szélesebb utcába ha bemegyünk, és mindig csak lefele megyünk, akkor vagy ehhez, vagy a másik (Fındıklı Address:) megálló közelébe jutunk.

Fındıklı : A Tophane-hez hasonlóan a hazajutásban lehet fontos szerepe. A parkban is jó a kilátás, és van a közelben egy finom süteményes.
Kabataş: A végállomás. Innen tudunk hajóval a Szigetekre bejutni, felvonóval a Taksim térre és buszokkal tovább menni az európai oldalon. Nagyon fontos hely, ha a hotelhez akarunk visszajutni, mert a buszok többsége vagy a Taksim térre, vagy a ide fut be. Hazafele mind a sétálóutcából is elgyalogolva a Taksim térre, a felvonóval lemegyünk és visszajutunk a hotelbe.

(ez a felvonóval lemegyünk összeállítás azért viccesen hangzik)

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
akbil,közlekedés,turista',providerName: 'Isztambul kalandok',styling: 'text' });return false" class="evernoteSiteMemoryLink">
 

Isztambul város különleges helyen fekszik. Egyik oldalt Európa, míg a túloldalt Ázsia. Kettő között pedig ott a tenger. Ha viszont kitör a vihar, akkor a tényleg elzárja egymástól a két városrészt.

Isztambul két része között nagy a különbség. Jellemzően az európai részen vannak a munkahelyek, míg az ázsiain a lakások. Persze rengetegen élnek az európai oldalon is, és Ázsiában is sok munkahely van.

Mindez azt jelenti, hogy minden reggel, és este több millió ember kell át a Boszporuszon. Ezt hajóval, vagy a két hídon tudják megtenni.

Természetesen a hidak mindig telítve vannak. Egy jóltáplált péntek estén a kocsisor végigkígyózik a fél városon. Néha nemcsak a felén.

A hajók is hatalmas forgalmat bonyolítanak le. Ez általában nem látszik, mert elég gyorsan eltűnnek az emberek a partról, amint kirakja őket a hajó.

Tegnap viszont mindez felborult.

A Márvány-tenger felől hatalmas vihar jött. Nagyon erős széllökésekkel, és igencsak nagy hullámokkal. Ennek köszönhetően a hajóforgalmat lezárták a Boszporuszon.

Csak egyetlen egy apró átjáró maradt, ami már eléggé bent volt a szorosban, így a hullámok annyira nem jutottak el odáig.

Amikor este – szokás szerint futottunk – a kikötőbe, akkor láttuk, hogy le van zárva. Szép piros felírat jelezte, hogy a vihar miatt a hajózás szünetel. Ez a normál hajó (vapur) kikötőjében volt. Pedig akkor még nem is voltak akkora hullámok.

Nosza, gondoltuk, ott a Turyol, ami a minibusz vízi megfelelője. Vagyis úgy megy, ahogy sikerül, csak gyors legyen. A kapitány természetesen Őrült Ali itt is, aki inkább bepróbálkozik azzal, hogy keresztben áthúz Tengerészeti Flotta csatahajója előtt, minthogy értékes másodpercekkel veszítsen a várakozással. Így aztán abban bíztunk, hogy vihar ide, hullámok oda, olaj tankerek meg amoda, csak útra kell.

Nem teljesen. Van, amit még a Turyol sem vállal be. Pl, ha a hullámok nagyobbak, mint a hajó. Így a kikötőbe érve tudtuk meg, hogy a hajó másfele fog menni, mint szokott. No de mindegy, lényeg, hogy átjussunk a túloldalra, ott majd valahogy már csak hazajutunk. Természetesen mindenki őrülten telefonált, mint szilveszter éjfélkor. Jókívánságok is voltak bőven.

Elindult a hajó, rendesen tele utasokkal. Ilyenkor sose tudni, lesz-e következő járat. Ez is elég nehezen haladt a hullámokban. Szorosan a part mellett mentünk a Boszporuszon befelé. Nem ám úgy, mint máskor, hogy a legrövidebb úton, kerülgetve a hatalmas hajókat, mint megvadult szúnyog az elefántcsordában. Aztán eljutottunk oda, amikor mindenképpen be kellett fordulni a szoros közepébe. No, akkor kezdődött az igazi hullámzás.

Kezdőknek azt ajánlom, ilyenkor próbáljanak másra figyelni. Haladóknak pedig, hogy egyenek nyugodtan. Ha már etetjük a halakat, akkor legyen is valami, amit adunk nekik. 😀

A kikötés is érdekesen alakult. Nem volt egyszerű sem beállni a helyre, sem pedig utána leszállni egy igencsak dülöngélő hajóról.

Az ázsiai oldalon ekkorra már csak ez a kikötő üzemelt (meg még néhány kisebb, de azokon egyébként sincs túl nagy forgalom). Ide érkezett pár millió ember. A szimitárusok nagy örömére (a szimit a sósperec török változata. Szezámmal megszórt kerek kifli).

A buszoknál és a dolmuşoknál hatalmas sor alakult ki. Persze pár perc alatt. Mi dolmuşşal mentünk, ami azért jobb, mint a busz, mert garantáltan van benne ülőhely. A buszok tényleg, mint a mozgó (és persze dudáló) szardíniás dobozok, úgy tele voltak. Valaki az utcáról viccesen be is kiabált az egyikbe, hogy hátul, felülre még pár ember fel lehetne fektetni.

Megkerestük azt a sort, ami a mi dolmuşunkért várakozik. Majd elindultunk megkeresni a végét. Befordultunk az első utcasarkon, majd a másodikon is, mire megtaláltuk, hova álljunk. Ha még sokat megyünk, akkor akár gyalog is hazaérhetünk. 😀

Mindezek után meglepő volt, hogy csak 20 percet vártunk, mire eljutottunk a sor elejére és máris a kocsiban ültünk. Bezzeg szombat este a budapesti Moszkva-téren a 18-as villamos…

Bár az egész tér nagyon kaotikusan nézett ki, komoly szervezés állt háttérben. Mármint az irányításban, nem a káoszban. A buszok, minibuszok, dolmuş percenként érkeztek. Az emberek rendesen álltak a sorokban, miközben mások irányították őket. Nem volt tülekedés, lökdösődés. Aki mégis megpróbálta, azt elzavarták.

Törökországban az embereknek külön érzékük van a torlódáshoz, tömegekhez. Amint valahol felbukkan egy kisebb dugó, tömeg, ott pillanatokon belül megjelennek az árusok. Nos, tegnap egy kisebb mozgó szupermarketban voltunk. 🙂

Végül hazaértünk, és nem tartott sokkal tovább, mint máskor. A házunk a Márvány-tenger partja mellett van. Így láthattuk, amint a hatalmas hullámok felcsapnak a sétálóutcára, pedig az legalább 3 méterre van a víz felett.

Este még kinéztünk az ablakon. Akkor már a felcsapódó hullám a fákat is beborította. Egész éjjel úgy aludtunk, hogy közben hallani lehetett a tenger morajlását.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

Tegnap érdekes jelenet alakult ki a minibuszon. Az egyik utas elkezdett panaszkodni, hogy túl gyorsan megyünk és a sofőr úgy vezet, mint egy állat. Mire a másik nekikezdett, nehogy már lassan menjünk, mert mindjárt kezdődik a foci (ez Törökországban minden más előtt előnyt élvez). Majd elkezdődött az ordítozás, a sofőrnek meg elkezdett vörösödni a feje…

Még a történet előtt egy gyors ismertető:

A minibusz szó szerint a nagy busz kistesója. Míg a nagy buszoknak van egy útvonala és rendesen megy (mármint török viszonylatban), addig a minibusz a lukakat használja ki. Egyszer azokon az útvonalakon halad, ahol nincs nagy busz (vagy nem fér be), máskor pedig a nagy buszt kiegészítve jár. Vagy inkább annak a vérszívója, mert ugyan azon az útvonalon jár, és próbálja elszedni az utasokat a nagy buszok elől.

Minden minibuszt egy darab Őrült Ali vezet. Kihasználva a kis lukakat a kocsik, járdák, házak és minden között, ahol csak elfér. A sofőr általában három lábbal nyomja a gázt, kettővel a féket, egy kézzel vezet, egyel telefonál, egyel a pénzt veszi el, egyel a visszajárót számolja ki és adja vissza néggyel pedig a dudát nyomja és még egyel az ablakon kifele kalimpál hogy elkergesse a közelben levőket. Az útvonal nem kötött, hanem ahogy éppen sikerül. Arra megy, amerre gyorsabb, és ott áll meg, ahol többen várnak. Ha ez éppen a plázában levő hipermarket sajtos pultja, akkor éppen ott.

Ha autóval járunk, akkor a minibuszt messze kerüljük el, vagy ami még jobb, ha mögötte haladunk és követjük. Mert mindig fog gyorsabb utat találni, csak ne csodálkozzunk, ha egy utas miatt hirtelen ráteszi az összes lábát (16 db) a fékre.

Mindezt persze mindenki tudja itt Isztambulban, ezért is volt érdekes, hogy ezek után az egyik utas mégis panaszt emelet. Bár az a sofőr még a többieknél is gyorsabban haladt és nagyobb cikkcakkban.

Éppen azon lavírozott a sofőr, hogy két teherautó között még éppen átférjen, mikor valaki hátulról mondta, hogy ezt azért már mégsem kellene. Persze nem ennyire finoman fogalmazott. Erre egy másik utas azonnal a védelmére szállt, hogy szeretne még élni, amikor lesz az esti sorozat. Erre elől mindjárt ketten visszavágtak, hogy nehogy már lassan menjen, mert mindjárt kezdődik a foci és addigra haza akarnak jutni. Persze a hátsók rátettek egy lapáttal, hogy aki meghal, az már nem néz TV-t.

Ezzel mindjárt ki is alakult a két tábor, mígnem középen lett egy középső tábor is, aki az egyszerűség kedvéért mindenkinek beszólt valami szépet. Ezen a ponton már elég nagy hangzavar keletkezett és a sofőr feje is vörös lett. Ezzel mindössze az a probléma volt, hogy amíg magyarázott, addig a kormányt nem engedte el. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a kormányt is felhasználta a béketárgyalásba. Mindjárt miénk lett mind a 6 sáv az úton.

Ekkor kapcsolódott be a beszélgetésbe az eddig passzív negyedig csapat, hogy mégiscsak hogy lehet ilyenen veszekedni, meg különben is. És sem a sorozat se a foci nem fog megvárni ha csak így kacsázunk mindenfele. Akinek nem tetszik, mehet nagy busszal. Persze az előző három csapat ezt nem hagyta szó nélkül. És ezzel mi jól elvoltunk a következő 20 percben.

A vita vége az lett, hogy a felek lassan elfogytak, ahogy végül mindenki leszállt a saját megállójában.

Kíváncsi lennék, milyen volt kívülről egy igencsak hangos cikázó minibusz.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
minibusz, ami túl gyors volt',url: 'http://isztambul.info/blog/2009/10/02/a-minibusz-ami-tul-gyors-volt/',contentID: 'post-1506',suggestTags: 'Ahol a kultúrák találkoznak,közlekedés,legjobb írások',providerName: 'Isztambul kalandok',styling: 'text' });return false" class="evernoteSiteMemoryLink">
 

Isztambulban három dologból van nagyon sok: macskából, autóból és utakból. Na meg persze teából, de míg az utóbbi fogyasztási eszköz, az előzőek mennyisége exponenciálisan növekszik. És egymással folyamatosan versenyben vannak. Most éppen a macskák vezetnek. Mármint a versenyben, nem autót vezetnek. 🙂

Nem találtam arra vonatkozó adatot, mennyi is Isztambulban az utak hossza összesen, vagy hogy hány négyzetkilométert foglalnak el. De bevallom, nem is kerestem, mert ha van is ilyen és akárcsak két nappal korábbi információt is tartalmaz, már akkor is pár száz kilométerrel kevesebbet mutat a valóságnál. Annyi viszont biztos, hogy a szomszéd galaxisba simán eljuthatnánk ha mindezt összeraknánk egyetlen úttá.

A helyi politikusok sem szeretik a km-t, mint mértékegységet használni. A választási kampányba inkább azt írják bele, hány tonna aszfaltot használtak fel. Ebbe aztán az kössön bele aki tud. No meg az, aki bele lett építve. Így nincsenek kínos kérdések, hogy az út mégis merre megy, hova jut, milyen széles, mi van meg és mi hiányzik és persze valóban milyen hosszú lett. Senki nem mondta, hogy 100 km lett, hanem csak mennyi aszfalt van benne. Aki pedig nem hiszi, kiáshatja és le is mérheti.

Nézzük sorban az utakat a legkisebbtől!

Sikátor.
Talán ez a legérdekesebb fajta, mert bárhogy és bármilyen állapotban fellelhető. Legfontosabb ismertetője, hogy ebben semmi egyenes nincs. Sem vízszintesen, sem függőlegesen, sem útvonalban. De arra is jó esélyünk van, hogy az egész egy emelkedő.
Igen, a sikátoroknak megvan az az előnyük, hogy bármerre mennek, ahol nincs ház. És egyáltalán nem zavarják magukat, hogy milyen is a terep alatta. Nem gond, ha az út túl meredek. Majdcsak lesz valami, ami felmegy rajta. Ami mégsem, az majd akkor lefele. Bár az ritka, mert aki akar, az felmegy rajta. Nem is az szokott a nehéz lenni, hanem amikor szembe is jönnek. És persze az ilyen helyen igencsak szűkek, kacskaringósak, és persze mindenhol parkol valaki.
Valószínűleg úgy alakultak ki, hogy a házak közötti részt leaszfaltozták. Majd amin elfért egy szekér, autó, abból lett az utca. Amin nem, az pedig mára beépült. Kifejezetten érdekesek a meredek kanyarok, ahol még az igencsak rövid autók is csak nehezen tudnak befordulni. Ez persze nem probléma viszont egy teherautónak, aki naponta ötször jár arra.
Alig várom már, hogy a Google Street View autói Isztambulba is eljöjjenek, és itt bolyongjanak hónapokig, míg befotózzák a sikátorokat, miközben a teherautók és macskák között lavíroznak. Jah, és persze ha olyan helyre jutnak, akkor biztosan előkerül valaki egy “hello my friend” felkiáltással és rájuk tukmál pár négyzetméter szőnyeget. 🙂

Következnek a kis utcák.
Ez abban különbözik a sikátortól, hogy hmmm… hát nem sokban. Talán itt kevesebb a váratlan meglepetés, leszámítva, hogy az egyirányú utcában bármikor szembe jöhet valaki. Igazándiból nem is ajánlott a megfelelő irányból bemenni, hanem haladjunk a tömeggel egy irányba, vagyis fordítva.
A kis utcák általában szélesebbek, mint a sikátor, és akár járda is lehet a szélén. De valami más biztosan: parkoló autó, macska, virág, betondarab, és kitudjami.
A kis utcák is azok, amikben igencsak sokat lehet bolyongani és autóval kifejezetten vidám dolog.
Két félét lehet megkülönböztetni: a tradicionális kis utcát, ami csak úgy lett, és a modern tervezett kis utcát. A modern verzióra az a jellemző, hogy bár egy sávos, de azért simán elfér benne négy kamion egymás mellett. Ami azt jelenti, hogy tényleg egymás mellett fognak menni. Valójában az utca azért nem szélesebb, mint bármely más normál egysávos út. A négy kamion csak azért fér el egymás mellett, mert a sofőrök úgy akarják.A házak meg ijedtünkben odébb ugranak.

Következnek a normál méretű utcák.
Persze ezek sem egyenesek, hanem kacsáznak mindenfele. Ez akár már kétirányú is lehet. Mármint hivatalosan, mert Isztambulban minden utca legalább kétirányú. Az olyan is elég gyakori, amelyikben beton fal van középen elválasztásnak. Így aki rosszkor megy át a túloldalra, az egy darabig ott is marad. Persze ha jobban tud dudálni, mint a szembejövő, akkor nem probléma, ha nem tud visszamenni a saját sávjába.

Aztán vannak a széles utak. Olyan szélesek, amennyi csak belefér. Hasonlóan sávból is annyi van, amennyi csak belefér. Persze ez megint olyan, aminek inkább szimbolikus jelentősége van, mint gyakorlati haszna. Mert mindenki úgy megy, ahogy befér oda. Erre jó példa pl. a hídra felvezető út, hogy a 14 sávból lesz három.
A széles utak már külön útrendszerek. Gyakran van mellette szerviz út, ami inkább arra szolgál, hogy ott lehet az ellenkező irányba menni. A legszélső sáv a megálló sáv, ahol a kocsik, buszok, minibuszok azért fel tudnak torlódni akár 3-4 sávot is. A legbelsőig azért nem szokottak elérni, így ott inkább a 120 km/h-s átlagsebességgel robognak a kocsik. Az út két széle között elég nagy a különbség e miatt.
Azért, hogy mindenki kényelmesen tudjon padlógázzal haladni, nagyon ritkák a lámpák. Helyette hidak tömkelege van olyan bonyolult rendszerben, amit ha le akarnánk rajzolni, akkor bizony a három dimenzió is kevésnek bizonyulhat. Néha pedig a balra kanyarodás kifejezetten hasonlít egy balettra, annyit kell tekeredni. De a jobbra fordulás sem feltétlenül könnyebb.

Çevreyolu – a körgyűrű. Bár az alakja inkább egy hatalmas rágógumira emlékeztet.
Néha láthatunk sci-fi filmekben olyat, hogy egy bonyolult hálózaton csak úgy repkednek az adatok mindenféle fényfoltok formájában. Na, akik olyat készítenek, azoknak semmi fantáziájuk nincs. Csak el kellene látogatni Isztambulba naplemente után. Legjobb mondjuk péntek este, amikor mindenki megy vidékre. És olyat láthat…
Az autópálya megkívánja a minimális 120-as sebességet. Ott legalább mindenki annyival is megy. De oda előbb be kell jutni. Ugyanis az autópálya mellett még számos másik út van. Talán gyorsítás céljából, talán leállásra a büfében. Talán mindkét okból. Vagy csak, hogy izgalmasabb legyen.
Ahogy elindulunk a körgyűrűre azt vesszük csak észre, hogy körülöttünk mindenki gyorsít, holott még csak a felvezetőn vagyunk. Majd beljebb jutva olyan, mintha már a sztrádán lennénk, pedig az még csak az elosztó rész. Innen kell még egyet beljebb jutni, és akkor már tehetjük is a téglát a gázpedálra.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

A Ramadán böjtnek vége. Elkezdődött a háromnapos cukor ünnep, török nevén Şeker Bayram.

Ez a három nap nagyon hasonlít a Karácsonyi három (kettő és fél) napra. Ilyenkor minden zárva van, mert mindenki ünnepel, rokonokat látogat. A gyerekeket pedig elhalmozzák ajándékokkal. Új ruha, cipő, stb… De rájuk más kaland is vár: házról házra járnak ünnepi jókívánságokkal amiért cserébe cukrot kapnak. Aztán a zsákmánnyal hazatérő gyerekek napokig csak csokit és cukrot esznek. Innen is ered az ünnep neve.

Ez az időszak nem ajánlott turistáknak, hacsak valami nagyon furcsán üres várost szeretnének látni. Minden zárva, és még a tömegközlekedés sem olyan, mint máskor. Nálunk a villamos 3 órával később indult útjára, és akkor sem sietett.
Ha mégis ebben az időszakban Isztambulba látogatunk, semmiképpen ne üljünk taxiba. Kivéve, ha kanadra vágyunk. Mivel az utak üresek, a taxi a megszokotthoz képest is érdekesen közlekedik. Mondhatnánk, hogy úgy vezetnek, mint az őrültek, csakhogy a helyi taxisok annyira nem lassúak.

Mi szeretjük a kalandot, így taxiba szálltunk. Szó szerint szálltunk is. A sofför tényleg mindent megtett, hogy az 50 perces utat negyed óra alatt lerendezze. Mindig talált gyorsabb utat. Majd még gyorsabbat, és még gyorsabbat, és még gyorsabbat. Néha (najó, nem néha, hanem állandóan) olyan helyeken jártunk, hogy a két oldasó tükör a falat érintette vagy a másik kocsit. Esetleg a szembejövőjét. Mindkét tükör a szembejövő autó mellett húzott el néhány miliméterrel.
Sofförünk a gázt három lábbal, a dudát pedig négy kézzel nyomta (és persze telefonált közben). Csak egyszer lassítottunk, mikor egy turista elöttünk döcögött 110-el. Kegyetlenül ledudáltuk az útról. Hát Ankarában nem tudják, mit jelent a 30-as tábla?
Aztán kétszer meg is álltunk. Egyszer egy kutyát engedtünk át a túloldalra. Egyeszer pedig piros volt a lámpa. Najó, többször is, de ennél megálltunk. Erre mögöttünk egy másik taxi nagyon elkezdett dudálni. Persze, ha busz megy keresztbe, az mégiscsak akadály.

Végül csak túléltük és megérkeztünk a szülőkhöz, így a rokonok és ismerősök látogatása sem maradt el. Egyik helyről mentünk a másikra. Immár mi is felfegyverkeztünk és kocsival közlekedtünk.
Meglett a nagymama is, így ott kezdtük az ünneplést, ami egyet jeletett a süti és a tea bepakolása a hasba minden korlát nélkül. 30 nap után elég fura volt nappal enni és inni. Persze meg is lett az eredménye. A szervezet nem szokott hozzá, hogy csak így dől a lé, így öntötte azt tovább. Mi meg sorba álltunk a WC-nél.

Estére meg is lett a csokimérgezés. 😀

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.0/10 (3 votes cast)
 

Isztambulban nem egyszerű a vezetés. Főleg a történelmi városnegyedben, ahol szűkek az utcák.

Valójában nem csak ott, hanem onnan még 20km-e kifele is. Viszont a belső részeken még a szokottnál is szűkebbek az utcák.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

Egy átlagos városban általában 3 dimenziót érzékelünk, függetlenül attól, hogy az autóban belül vagy kívül vagyunk.
Ezek általában a magasság, szélesség, hosszúság. És bár a tér végtelen, a térben elhelyezett doboz (pl. autó) belső térfogata azért mégiscsak véglegesnek mondható. Vagyis előbb vagy utóbb, de csak megtelik.
Ez személyautó esetében általában 5 fő körül mozog.

Viszont Isztambulban a fizika ezen a téren kicsit másképpen működik. Bár itt is 5 fő a személyautó férőhelye, mégis abba korlátlan mennyiségű embert bele lehet zsúfolni.
Az ajtón átbújva egy teljesen más dimenzióba kerülünk, és míg kívülről úgy látszik, hogy megtelt, belül bizony mindig lehet találni helyet újabb emberek, csoportok, focicsapatok számára.

És valójában teljesen mindegy, mennyien vannak benne, egy ember mindig még belefér. Ha másképpen nem, akkor fektetve.

Én már nemegyszer utaztam így, kilincsen ülve (szerencsére belül), félig az ablakban, lapjával befektetve felülre, stb… De lehet látni kisteherautót is, hogy elöl akár 5 ember is ül, holott az inkább csak 3 személyes lenne. (persze a plató is tele szokott lenni.)

Sajnos a csomagok már nem ilyenek. Azokra másképpen hat a fizika. Azok mindig nagyok, és nehezek. Függetlenül, mennyi cucc van bennük.

Sajnos ezért a csomagtartóba se mindig férnek bele. Egyik alkalommal Apuka azért próbálkozott egy ideig, próbálta így, meg úgy, de nem ment be. Nagy sóhajjal végül kivette a hatalmas szerszámos táskát meg a fúrót, mint aki most válik meg legjobb barátjától, majd berakta a csomagokat az újonnan megnyílt területre…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
 

122
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
hayιr
“no”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések