Íme az út! Ezen a szakaszon csak 100 m-t haladunk. Előre is, meg lefele is…

Van egy olyan lehetőség, hogy nem szakítjuk át a szalagkorlátot, és zuhanunk a mélybe. Hanem lemegyünk szépen az úton.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

 

Most, hogy felértünk a dombra, ideje, hogy le is guruljunk róla.

Nem tűnik nehéznek… de azért nem is olyan egyszerű!

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

 

Folytatódnak a kalandjaink Isztambul történelmi labirintusában.

Ezúttal két részben: oda, és vissza.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

 

Folytatódik a Fatih kocsikázás. A múltkor kifele mentünk, ezúttal pedig befele.

Úgy, direkt a sűrűjébe…

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

 

A múltkor piac nap volt Isztambul Fatih kerületében. Ez azt jelenti, hogy olyan 30 utca van lezárva, míg a környék csak simán megközelíthetetlen. Nemcsak hogy ilyenkor minden jel szerint az emberek között egy különleges vetélkedő zajlik, hogy kit ütnek el többször, hanem még a piacos teherautók is össze-vissza parkolnak.

Persze igazándiból nem össze-vissza parkolnak. Gondosan kiválasztják azt a helyet, hogy hol lehet a legnagyobb felfordulást okozni, és ott állnak meg.

Szóval durván eltévedtünk. És a navigáció sem segített (nem mintha máskor igen), mert mindig a piachoz akart minket visszaterelni. Mi pedig megküzdöttünk, hogy valahogy vele párhuzamosan haladjunk, és megkerüljük. Így pedig soha nem látott utcákon jártunk.

Mikor végre kiértünk a betondzsungelből, akkor jutott eszembe, hogy bárcsak a kamerát is bekapcsoltam volna…

Ezúttal viszont már készültem!

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

 

– És itt most fordulj jobbra…
– Nem tudok, ez egy egyirányú út. Ráadásul négysávos.
– Pedig azt mondták, ők itt jobbra szoktak menni.
– De ők betonkeverővel közlekednek ezt. Ha te is azzal jársz majd, te is arra mész, amerre te akarsz..

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

 

Hogyha Isztambulban járunk és eltévedünk (ez azt jelenti, hogy már 10 méternyit eltávolodtunk a szállásunktól), akkor a fő szabály, hogy mindig lefele kell menni!

Ugyan ez igaz, ha kocsival vagyunk.

Több okból is érdemes lefele próbálkozni, mint felfele:

• Gravitáció. Ő eléggé erős ok.
• Nem tudjuk, meddig is kell pontosan felfele menni. Lehet, hogy csak 10 m-t. Lehet, hogy 100-at. Ha pedig nagyon eltévedtünk, akkor akár 1000-t is. A jó hír, hogy 9000 m-nél többet biztosan nem kell felfelé másznunk. Kivéve persze, ha tényleg eltévedtünk, mert pl. a Marson vannak nagyobb hegyek is…
• Ha felértünk a domb tetejére, majdnem biztos, hogy nem lettünk vele többek. Kalóriában meg pláne kevesebbek (ez mondjuk nem rossz). Fent ugyanis nem lesz más, mint ahol először eltévedtünk. Kilátó meg pláne nem. Így továbbra sem fogjuk tudni, merre kell menni.
• Ha lefele megyünk, ott azért hamarabb elérjük a határokat. Ez Isztambulban a tengert jelenti. Ha teljesen lejutottunk, ott szinte biztosan lesz tenger. Persze aki akar, mehet tovább is.
• A tengerparton elég könnyen találunk főutat, buszmegállót, kikötőt. Vagy bármi mást, ami támpontot ad a hazajutáshoz.

Persze gyalog könnyebb, mint kocsival. Hiszen bárhol és bármikor meg lehet fordulni.

Igaz, Isztambulban kocsival is bárhol és bármikor megfordulhatunk. Még akkor is, ha egyirányú utcában vagyunk, és mögöttünk hosszú sor kígyózik. Forduljunk meg, és dudáljunk.

Gyalog viszont fel lehet szállni valamelyik buszra. Kocsival viszont inkább ne próbáljuk!

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →