Kalandok Isztambulban és Törökországban.

macska

2010. első macskatermése most érik be.
Már kint vannak az utcán és rosszalkodnak. No és persze egész éjjel randalíroznak, és hangoskodnak. Nappal pedig alszanak. De hát ilyen a macska. 😀

Ilyen pedig egy egész kupac kismacska. 😀

Az ott a sor elején nagyon profi az alvásban.
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.0/10 (1 vote cast)
 

Idén lekéstük azt az időszakot, amikor megjelennek a kismacskák. Ennek valószínűleg a rossz idő lehetett az oka. Eddig elbújtak.

Most viszont már mindegyik rosszcsont tinédzserré nőtte ki magát. Ezután mar csak a szőrük hossza, és a hasuk mérete fog változni, de a jellemük biztos nem. 😀

Így aztán itt randalíroznak mindenfele. Ha az ember nem vigyáz, akkor előugranak a sötétből.

Sőt, sarki kismacska mára már az utca vezére lett. Olyan morcosan néz, és a nagyobb macskák ugranak a legkisebb bajuszrándulásra is.

Úgyhogy ki Isztambulban jár, legyen óvatos, főleg a zörgős zacskókkal! Azokat ugyanis kilométerekről is meghallják. 😀

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (1 vote cast)
 

Isztambulban mi is beszálltunk már régen a nagy népi játékba: Adunk macskaját a környékbeli utcai cicusoknak.
Ez nem kötelező, de erősen ajánlott. Amikor a ember (és itt most erősen ki van hangsúlyozva az ember szó, mert csak az az állat jár el bevásárolni, míg a többi megvárja, hogy ember hoz neki ennivalót) hazaérkezik a boltból egy rakat zacskóval, akkor a macskák már ott várnak.

Hoztál nekünk hamszit (fekete-tengeri hal)?

És bizony nem túl barátságosan néznek. Egy percig sem haboznak beárulni a nagyfőnöknek, ha elmarad a vacsora. Lopakodni nem lehet, mert a zacskó legkisebb rezdülését is kilométerekről meghallják. És egy pillanat alatt ott teremnek.

Ilyenkor legjobb, ha azonnal adunk nekik a macskajából. Érdekes módon a zacskót felismerik, de a működése még mindig zavarba ejti őket. Ahogy öntöm ki az ennivalót, olyan döbbenten néznek, mintha csak egy nyulat varázsoltam volna elő a kalapomból.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Isztambulban az állatok teljesen együtt élnek az emberekkel. Néha nem is lehet tudni, melyik az, ami jobban beilleszkedett a beton dzsungelbe.

Három fajta élőlény van, amelyek teljesen beépültek az emberi civilizációba: kutyák, akik mindenhol ott fekszenek, bio-akadályt alkotva az óvatlan járókelőknek; sirályok, akik nagy hangzavarral átpletykálják az éjszakát, mikor pedig a hajón ücsörögnek, csoda hogy nem süllyed el; és persze vannak a macskák…

Mai hősünk a Tunel macska. Tunel Isztambul (és a kontinens “egyik”) első földalattija, valójában felvonója. A Tunel macska itt lakik. Van, ahol az operaháznak fantomja van, itt a Tunelnek macskája. Azt nem tudjuk, hogy éjszaka itt is félelmetes hangok lennének az alagútban, mert másik kontinensen alszunk, viszont nappal nagyos is cuki a cica.

Minden reggel várja a 8:10-es Tunelt, mert azzal jön a macskaja. De előtte sem tétlen, mert begyűjti a simiket az arrajáróktól. Reggeli után pedig kezdődhet az egésznapos alvás. Se iskola, se munka, csak szunya egész nap. És persze simogatás.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 7.0/10 (1 vote cast)
 

És fordultak a macskák, vagy a Föld fordult alattunk és a macskák maradt egy helyben. Mindez csak nézőpont kérdése. De a tényen nem változtat: Megint új macskáink vannak. És most már nem is egy, hanem egy egész csapat.

Mi csak maffiának hívjuk őket. A biztonság kedvéért (szintén a biztonság kedvéért talán az ablakot is lecseréljük golyóállóra, mielőtt kitörne valami macska-banda-háború). Legutóbb is, amikor kint jártunk, jöttek velünk szembe. Komoly V-alakban. Elől állt a keresztapa, mögötte pedig a kidobó legények, vagy inkább kidobó macskák.

Itt a képen éppen az látható, ahogy az erkélyünkön várják a reggeli adót, más néven a harácsot. Hát nem édesek?

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
 

Most már egyértelmű, hogy a Föld és a macskák másik irányba forognak. Hacsak nem másik dimenzióban élnek és csak néha kerülnek át a mi világunkba.

A lakásunknál megint új macska van. Persze ez is cuki, és neki is minden este oda kell adni a harácsot, különben ki tudja mi történik.

Mondhatnánk azt is, hogy a macskát a Jézuska hozta, mert a fa alatt találtuk.

Most egyébként, azáltal hogy egészen tavaszias idő van, a környéken ismét átrendeződni látszik a macskabirodalom. A sarkon van két füves terület. Esténként a nagyobbra a tinédzser iskolások szoktak leülni cigizni, míg a kisebbre a tinédzser macskák. Ők egyenlőre nem cigiznek. De elég vagányan tudnak pislogni a bokor tövéből.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Tavaly télen a macskák addig néztek minket szomorú nagy szemükkel, hogy megsajnáltuk őket, és elkezdtünk nekik macskatápot adni. Erre persze a környék összes macskája odaszokott, de még a meztelen csigák is hozzánk jártak.

De aztán jött a tavasz, és kiderült, hogy míg az erkélyen a macskák csak a hasukat süttetik, addig a lépcsőházban az egerek ugyan ezt csinálják. Ekkor volt az, hogy kirúgtuk őket. Nyáron úgyis könnyebb ennivalót találni. A tengerpartra járnak a török fiatalok, lehet tőlük mindenféle csemegét kunyerálni.

Most viszont ismét elkezdődött a hideg idő. Így mi is visszatértünk a macskák etetéséhez. Egy macskacsalád már be is költözött az erkélyen levő fenyőfa alá. Gondolom, karácsonykor majd őket is becsomagoljuk.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cuki kismacska. Aki aztán felnőtt, és most már csak macska.

Persze még most is cuki. Leginkább akkor, ha alszik. Mert ha ébren van, akkor aztán…

Azt a tulajdonságát megtartotta, hogy mindent tőlünk másol. Megfigyelte, hogy Anyuka hogyan ülteti át a virágokat egyik cserépből a másikba. És bár nem értette, ez mire jó, este kiszedte az összes virágot a cserepekből. Reggel Anyuka visszarakta, este Yumak megint kiszedte.
Anyukával egyébként is nagy haverok. Mint azon rajzfilmekben, ahol seprűvel kergetik a macskákat. Mivel Anyuka elég sokat van otthon, Yumak meg szinte folyamatosan, így egymást jól elszórakoztatják. Általában Yumak rohan elől valamivel a szájában, majd utána az Anyuka bármivel, ami hosszú és lehet suhintani vele.

Yumak segít a beágyazásban

Egyébként fura egy macska lett. Minden jel szerint nem érdekli a simogatás. Mostanában csak akkor dorombol, ha a karmai is kint vannak, és valamit megtámadhat. Leggyakoribb célpontok a lábak.

Semmi se tudja jobban feldobni az esti sorozatot, mint amikor a pokróc alatti lábat megkarmolja egy macska.
Minden ami mozog, és pokróc alatt van, az neki célpont. És amikor az ember próbálja menteni a lábát, a Yumak csak jobban belekapaszkodik, és közben dorombol.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

Még mielőtt ránk szakadt az esős időszak (bár most volt 6 nap, mikor egészen tavaszias idő volt) előbújtak az év utolsó kismacskái.
Nem tudni, ez az idei negyedik vagy nyolcadik macskahullám. Minden jel szerint itt, Isztambulban a macskák is, mint az emberek…hm…amikor jól esik, meg éjjel és nappal…hmm… azon dolgoznak, hogy többen legyenek.

Így aztán nincs olyan kiemelt időpont, amikor előbújnak a kiscicák. Mert amíg jó idő van, addig ők folyamatosan csak jönnek, és jönnek, és jönnek.

Isztambul nyár végi csendélet

Idén minden jel szerint jó nyár volt, mert minden tele van az apróságokkal. Bármely kis utcába is megyünk, biztos, hogy látni fogunk 2-3 kisebb szőrcsomót, amint átfut az úton. Az igazi lelőhelyek mégiscsak az dzsámik, ahol a nyár utolsó napsugaraiban úgy sütkéreznek a macskát, mint más augusztusban az olcsó tengerparton. A napozók létszáma is kb. ugyan annyi.

Hamarosan hónapokra végleg eltűnik a nap, és akkor eltűnnek a macsekok a különböző repedésekben. Mire pedig előbújnak már ők is nagyok lesznek.

 
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

63
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
meyva suyu
“fruit juice”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések