Törökország nagy! – sokszor ezzel szoktuk kezdeni…Törökország hatalmas! – és ezzel szoktuk folytatni.
Címke: Törökország
Egyszer volt, hol nem volt…. volt egy nagy (egy igazán nagy) földrengés Isztambul közelében 1999-ben.Aztán eltelt 20 év, és jött néhány kisebb. Legutóbb szeptember 24-én…
Törökország mérete hatalmas. A bolgár határtól indulunk el (ami a bal felső saroknak mondható) hogy az iraki-iráni-török hármashatárnál lévő hegyi falvakba menjünk, akkor jó 2150…
2017. június 12-én 6.2-es földrengés volt Izmir környékén. A török oldalon csak kisebb pánik, míg a görög oldalon áldozatokat is okozott. A rengést még 400…
A sorozatunk eddig leginkább az ókorban játszódott, amikor a kalózok a környező káoszt kihasználva keresték fel a tengerparti városokat, hogy kifosszák, felgyújtsák és hazavigyék belőle…
Bár az anatóliai kalózok – ahogy ez a kalózoknál szokás – a maguk korában híresek voltak, mégis kevés dolog maradt fent róluk. Ennek oka, hogy…
Eljutottunk odáig, hogy az ókorban a Mediterrán vidéke kedvező hely volt a kalózoknak. Anatólia pedig egyenesen a paradicsomnak számított.
Törökország fekete-tengeri vidékének két fő jellemzője van: Sok a fa Ha jön a hó… hát akkor nagyon jön a hó. A házakat is ezen két…
Mindenki fellélegzett: megláttuk az első táblát, ami Isztambul jelzi. Már csak 492 km! Nagy hurrá! Mindjárt otthon vagyunk! És tényleg! 14 óra múlva már a…