Kalandok Isztambulban és Törökországban.

ünnep

1 11 12 13

Törökország történetét nehéz leírni. Valahol az őskorban kellene kezdeni, és mindenképpen össze kell kapcsolni Európa, Ázsia és Afrika történelmével. Ezek után se fogjuk érteni sem pedig átlátni, de legalább jó bonyolult lesz. 🙂

Így aztán marad az, hogy időnként kiragadok 1-1 alkalmat, és arról írok. A mai nap a köztársaság ünnepe.

A Török Köztársaság idén ünnepli a 86. születésnapját. Ha belegondolunk, 86 év alatt Magyarország majd’ minden államformát kipróbált, ami csak lehetséges, meg olyanokat is, amik elméletben sem léteznek. Mindeközben a törökök jól elvoltak ezzel az eggyel. No persze ez sem volt unalmas, mert az elmúlt 86 év elég színesen telt.

Az október 29-e nem feltétlenül munkaszüneti nap. Hivatalosan az, de ezen a napon a lelkes törökök tovább építik a köztársaságot. Éppen ezért az igazi buli este van.

Napközben a város is teljesen más arcát mutatja. Mindenhol hatalmas zászlók lógnak. A hatalmas azt jelenti, hogy a toronyház tetejéről lelóg az utcáig. Igazán érdekes és egyedülálló látvány. A tavalyi zászlókról itt vannak képek.

Este pedig az emberek kivonulnak az utcára. Akkor kezdődik csak az igazi ünnepség. Az emberek zászlókkal és fáklyákkal énekelve vonulnak és kerülgetik a zászló és fáklya árusokat. A Dolmabahçe palotánál vonalnak végig, majd a menet a Beşiktaş-nál ér véget. Közben pedig a Boszporusz-hídnál tűzijáték van. A híd végig vörös fényben fürdik.

Megyünk ma este is, ahogy egy évvel ezelőtt tettük. Majd töltök fel új képeket is.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
 

Futni mindig jó dolog. 42 kilométert lefutni pedig egy különleges élmény. De ezt nem kell annak mondani, aki szeret futni. Aki viszont utálja a futást, annak meg úgyis mindegy, nem lehet a sport szépségéről mit mesélni.

Kivéve, hacsak nincs egy ilyen különleges nap, amikor mindent lehet. A tilos hídon lehet futni. Át lehet gyalogolni Ázsiából Európába. Ez az Eurázsiai maraton. Minden turista álma, hogy a hídról fotózza a várost, az eljön egy napra minden évben. 🙂

Eurázsiai maraton

Eurázsiai maraton

Mikor 5 évvel ezelőtt Isztambulba jöttem már az első éjszaka kiszúrtam a Boszporusz-hidat a hotel ablakából. Persze nem volt nehéz, mert elég nagy darab. Gondoltam is, hogy onnan bizony jó képet lehetne a városról készíteni.

A rendőr viszont másképpen gondolta, aki a végén lezavart onnan. Mert még a járdás is tilos menni, mert az emberek szeretnek innen a vízbe ugrálni. A híd közepe egyébként 131 m-el van a tengerszint felett a GPS-em szerint, míg a szélén 83m-t mutatott. Persze ugrani lehet kisebb helyekről is, de innen néha megpróbálják eltalálni a turista hajót is. Hülye egy játék…

Tehát szertefoszlott egy álmom. Mígnem a neten láttam, hogy van egy nap, amikor a gyalogosoké a híd. Nosza ez kell nekem.

Minden év október egyik hétvégéjén maratont rendeznek. Ázsiában indul, majd 42 km múlva Európában fejeződik be. A kevésbé sportosoknak van a kis maraton, ami csak 15 km. A lustáknak, vagyis nekünk pedig van egy Móka Futás (Fun Run) nevezetű, ami…hát akár azt is mondhatjuk, hogy hasonlít a futáshoz. Ez csak 8 km, de aki elfáradt bármikor bemehet a büfébe, vagy leülhet piknikezni. Akár a híd közepén is. 🙂

Úgyhogy erre én is készültem. Sőt, hívtam másokat is, akik nagyon belelkesedtek. Jelentkeztünk is, kemény 10 líráért. Cserébe kapunk rajtszámot, meg pólót, ha eljutunk a célig és nem ragadunk le valamelyik büfében.

A nagy nap előtt viszont hatalmas eső volt. De az még nem is baj, de még az is kiderült, hogy korán kell kelni. Vasárnap. Így reggel 6-kor már csak én maradtam.

Éppen azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan öltözzek. Reggel 6-kor nem derül ki, hogy hideg, vagy meleg lesz. De aztán hatalmas eső kezdődött, és ez megoldotta a problémámat. Az eső az más. Arra lehet készülni.

Még évekkel ezelőtt jártunk tesóval Izlandon, és akkor berendezkedtünk egy kicsit komolyabb felszereléssel. A kabát, nadrág, cipő és miegymás együtt olyan volt, hogyha kiállunk a legnagyobb viharba (és persze nem minket szemel ki a villám), akkor az egész tomboló időjárásból csak annyit érzékelünk, hogy valaki iszonyatosan hátba rugdos időnként. De belül szárazság van, és csend és kényelem.

Ebből a felszerelésből sok még ma is megvan. És ki lett egészítve pár más dologgal. Pl. a fényképezőgépnek vízhatlan tasakkal, amiből bármilyen időben lehet fényképezni. Így aztán bátran készültem a futásra.

Kis csomagom a következő volt:

Vízálló kabát, nadrág, vízhatlan nadrág, bakancs, 1 zokni, 3 tartalék zokni, fényképezőgép, tartalék akkumulátor, tartalék kártya, merevlemez (képek áttöltése), tartalék merevlemez, egy rakat drót, akkumulátor a napelemből (ezzel lehet tölteni a bizgentyűket), GPS, akbil, tisztító kendő (elég mocskos volt a híd, ezért jól jött. annyira sok volt a piszok, hogy az emberek az ujjaikkal írták fel a nevüket az oszlopokra), Blackberry, annak is valami vízhatlan zacskó (kiflis zacskó), állványok. Persze volt, ami kimaradt, mint pl. a napelem, a 220-es töltő, 1 kg répa meg ilyenek.

A listát végignézve, meg ahogy én is tettem magammal felöltözés után, eléggé elgondolkodtatott, hogy a bánatban is fogok futni így. Ezek közül minden cuccom pont, hogy akadályoz a futásban, kivéve az alsógatyát, ami nem vízhatlan, csak mackó mintás. Persze futni mindenben lehet, ha van egy éhes medve a hátunk mögött. Talán egyedül a 23 mm-es sugárvédő ruhában nem, mert azt már nem tudja átharapni…

No de sebaj, úgyse futni megyünk, hanem fotózni.

De nemhogy a cél, de még a starthoz is el kell jutni valahogy. Sema az esőt látva, inkább folytatta az alvást, meg ő sem ismeri a környéket, amit megadtak startnak az interneten (nem is ott volt). Elővettem hát az isztambuli busztérképet, majd rövid szemlélődés után visszaraktam. Kitartóan csak arra jó, hogy ne billegjen az asztal. Marad akkor a török megoldás: kérdezgetünk.

Naja, csakhogy a start Isztambul legfontosabb útvonalán van: a Boszporuszi (első) hídon. Itt megy át majdnem minden busz. És ez van most lezárva. Úgyhogy nem lesz könnyű olyat találni, ami el is megy oda, de mégse megy át a hídon.

A kikötőben elkezdtem kérdezősködni, melyik busz megy oda (taxival bárki el tud jutni, az úgy nem ér). Szerencsémre az információnál kötöttem ki, ahol mondták, ha a maratont keresem, van oda célbusz, ami ingyen elvisz. Hurrá. Hol a busz? Hát ott, a sor vége utáni másik sor után. Elmentem oda, de ott már nem volt semmi.

Visszamentem az információhoz, akit meglepett az a hír, hogy ott bizony semmi sincs. Nosza, ő is elkezdett kérdezősködni. Mindenki tudta, hogy van busz, csak azt nem, hogy hol van. Ezzel jól elvoltunk egy darabig, mígnem az egyik buszsofőr mondta, hogy arra megy. Nagyából.

Hmm… a nagyából az még jó lehet. Majd nézem a térképen, merre járunk.

Persze a híd lezárása miatta busz nem a szokott úton ment. Behajtott minden kisutcába (tényleg mindegyikbe), függetlenül, merre egyirányú. Az ő dudája volt a hangosabb. Sose lehetett tudni, a következő kanyarban jobbra, vagy balra megy. A sofőr se tudta, néha csak tippelt. Így hol közelebb, holt távolabb voltunk a célponttól. Ez is egy módja a városnézésnek.

De aztán csak eljutottunk a hídra felvezető, kőrgyűrű autópályához, ami alatt egy alagútban haladt tovább a busz az ismeretlen fele. Én viszont már leszálltam. Szerencsére a start itt volt, nem pedig a térképet megjelölt helyen, így komolyabb gyaloglás helyett készülhettem is a futásra.

Igenám, de még nincs rajt számom. Szakad az eső, és mindenhol turisták rohangálnak. Ők pedig se angolul, se törökül nem tudtak. Így nem igazán találtam meg, hol is szerezhetném be a számomat. Mígnem egy török azt tanácsolta, hogy hagyjam a fenébe az egészet, és fussak kedvemre. Hmm.. az ilyen apróságok miatt szeretem ezt a várost. 😀

Najó, akkor elő a gépet, GPS indítása, és nézzük körbe.

A start

A start

Az eső szemmel láthatóan sokaknak betett. Ki-ki megpróbált védekezni ellene, zacskóval, esőkabáttal. Vagy csak egyszerűen fürdőnadrágban és mezítláb gyakorolt. És olyan is volt, aki teljesen máshogy állt a dolgokhoz. 🙂

Mókamester

Mókamester

Nemsemmi, amikor Isztambul legforgalmasabb útja teljesen kihalt. Mármint ha az embereket nem számoljuk. Nem volt több ezer autó, sem dudaszó.

A csoport hamar három részre oszlott: Voltak a futók. Talán az egyetlen csoport, ki valóban komolyan vette. Akkor voltak a fotósok, akik megpróbáltak helyezkedni. Kinek-kinek hova sikerült felmászni.

Kolléga

Kolléga

És voltak a nézelődök, akik mindenfele sétáltak, fényképeztek, és úgy igazándiból nem túlzottan érdeklődtek az egész futás iránt. Az volt a lényeg, a híd szabad lett! 🙂 Valahogy szépen lassan én is ebbe a csoportba kezdtem tartozni.

Elején még gondoltam, megvárom a startot, és csak aztán indulok a híd fele, de az ellenállhatatlanul csábított. Észre se vettem, máris a hídon voltam, ahol a rendőr éppen egy kupac japán turistát zavart vissza a járdáról az útra. A járda most is le van zárva, csak az út szabad.

A híd hatalmas. Nagyon jó, hogy végre oda lehetett állni, és felnézni, meg lenézni. És megint fel, megint le. Megint fel, de akkor már beesik az eső a kabátba.

Itt találunk egy igencsak ritka táblát is: Welcom to Asia, azaz üdv Ázsiában. Ez egy másik földrész, mint ami a híd másik oldalán van. Csak néhány híd van a világon, mely összeköt két kontinenst. Mindig is szerettem volna ezt a táblát lefényképezni, de túl gyorsan hajtottunk el mellette kocsival.

És akkor elindultak a futók. Megkezdődött a maraton. A nagy, a komoly. Nem a Móka Futás, ami utána lesz majd. Hanem a valódi 42 km. Bár a kép nem lett túl jó, de azért az látszik, hogy az élen futók nem isztambuliak 🙂

Ők még nem is voltak sokan. Egészen kényelmesen lehetett közöttük sétálgatni. Hozzám hasonlóan más fotósok is a kilátásban gyönyörködtek, és inkább a hidat meg a panorámát fényképezték, mint a futókat.

Mire feleszméltünk, addigra már el is tűntek. A híd ismét kihalt lett. Vagyis nem teljesen. Mindenfele sétáló embereket látni, mintha éppen csak most mennének bevásárolni, vagy átsétálnak a Boszporusz túloldalára a rokonokhoz. Ki hinné, hogy itt éppen egy maraton van?

Mint egy szombat délutáni bevásárlás

Mint egy szombat délutáni bevásárlás

A kilátás viszont tényleg nagyszerű. Ellátni a Márvány-tengerig. Egyben látható az egész történelmi városrész.

Teljes, nagyméretű panorma itt

Teljes, nagyméretű panorámáméért klikk a képre

Ilyenkor még nagyban szakadt az eső. De az emberek fényképezték egymást. Háttérben a Boszporusszal. Néha persze ki se látszódtak az esőkabátból, de az a legkevesebb. Ilyen nap ritkán van.

Mire a híd végére értem (a sok fénykép miatt nem haladtam túl gyorsan), addigra az eső is elállt. Sőt, minden jel szerint lassan a nap is kisüt. Ennek két hatása lesz: az esőálló cuccom felesleges lesz, és elkezdek belül izzadni. Viszont sokkal szebb képeket lehet fotózni. Azaz vissza a hídra, még egy körre.

De előtte még elmegyek az Ázsiában üdvözlő tábla európai verziójához is, ahol egy rendőrbusz állt. A mai nap a rendőröknek is különleges, így egyikük – kezében a fényképezőgéppel – megkért egy “futót” (vagy inkább gyalogot), hogy készítse róluk egy csoportképet.

A rendőr is ember

A rendőr is ember

Nosza, vissza a hídra. Hiszen ilyen alkalom nem lesz még 360 napig! Az idő is szép lett, a szél se fúj már annyira, és egy majom rohan át a hídon. Rohanna, nem állítanák meg minden méteren egy fénykép erejéig. Egy jó tanács: Ha szeretnénk a hídon egy nap alatt átjutni, ne öltözzünk majomnak. 🙂

Kedved Majom Úr, ha megbocsájt egy fénykép...

Kedved Majom Úr, ha megbocsájt egy fénykép...

Oké, itt vagyunk Isztambul közepén, ahol több ezer, talán millió ember is van. Hát sehol egy simit-árus? Ahol 20 ember összegyűlik, ott mindenképpen van egy. Itt pedig sehol. Hogy fogok én így reggelizni? Éhen fogok halni!

Jön már, jön már. Kicsit lemaradt, mert sok a kliens és kevés a szélszes.

Itt a friss simit! Simitet tessék!

Itt a friss simit! Simitet tessék!

Veszek is egyet. Most már van mit ennem, így leülök a híd közepére, Isztambul közepére, és megreggelizek. Jó hely ez. Lehet, hogy nyitok ide egy kebab büfét.

A maratonosok már messze járnak. Így rá lehet szabadítani Isztambult a hídra. Megkezdődik a Móka Futás. Már meg sem lepődők, hogy alig találni számot az embereket. A napsütésre mindenki kijött, aki csak a közelben van. A hídat pár perc alatt hatalmas tömeg lepi el. Mozogni alig lehet.

Persze azért itt is vannak egyéniségek. Mindenki meg akarja mutatni magát a kameráknak, képet készíteni, majd feltenni a Facebookra, és persze reklámozni. Nem egy embert látni a sarki kis bolt pólójában, alatta a webcímmel: www.ittvegyélmegmindentmertolcsesfinom.com.tr. És nem maradhat el a sok-sok-sok-sok török zászló sem. Itt már nincs futása, csak elvétve. Egy hatalmas városi tér lett Isztambul hídjából. Azon gondolkozom, jövőre hozok foci labdád is.

A tömeg lassan halad tovább, és lejut a hídról. Én is velük tartok, persze még sok fényképet készítek. Bejutunk a városba, ahol megint forgalmas utcákat látunk, de most nincsenek kocsik. Csak emberek. De abból nagyon sok. Természetesen az út melletti kis éttermek, büfék mind nyitva vannak, és tele vannak vendégekkel. A hídon megéhezettek betérnek egy-egy kebabra, és “futnak” tovább. Érdekes, hogy a Burger King és más nem éppen török étterem mind zárva van. De kinek is kell a sült krumpli, amikor bevágjuk a dönnert, és megyünk tovább, tovább, midig csak tovább…

The marathon on the Bosporus Bridge

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Itt járt nálunk az IMF, mint a hajó után a sirályok, jöttek a kődobálók is, hogy együtt koccintsanak egy Molotov-koktél mellett.

Az ilyen hírek mindig gyorsan bejárják a világot, ellentétben mondjuk azzal, hogy ki nyerte meg a nemzetközi a matek versenyt.

Az ilyen hírekkel remekül lehet ijesztgetni az embereket, mert annyira jól mutat a kamerában, ahogy az emberek egymást kergetik. Az már kimarad belőle, hogy néhány méterre onnan a helyiek békésen teáznak és onnan figyelik az élő műsort. Ráadásul a randalírozók többsége talán nem is török. Hiszen az IMF is olyan, mint a G8, akiket egész komoly turista had követ. Igen, ők azok, kik trendi farmerben és cipőben, trendi laptoppal és mobiltelefonnal mennek eme szabadtéri rendezvényre, tiltakozni a globalizáció ellen, majd este sört isznak, világmárkát persze. Mondjuk lehetnének következetesek, és egy száll ágyékkötőben mennének dobálózni, ami mondjuk prérifarkas bundájából van. Akkor talán a Green Peace is ott lenne eme nemes összejövetelen. Mindjárt érdekesebb lenne.

Persze nem akarom őket bántani, mert a TV-ben és a moziban olyan pocsék a műsor, hogy én is inkább eljárogatnék másik országba paradicsomot dobálni. Persze erre van egy nagyon jó hely: minden év augusztus utolsó szerdája a spanyolországi Bunolban. Ott aztán tényleg bokáig ér a ketchup. Azt viszont már úgy hívják, hogy Tomatina

aaaa

Kép a Flicrk.com oldalról. Fotó: Damián Torres / lasprovincias.es

Persze mindezzel nem akarom az IMF-et meg a többieket sem védeni. A kialakult helyzetben ők legalább annyira hibásak, ellentétben azokkal a boltosokkal, akiknek az ablakait betörik ilyenkor.

Jó lenne ezt az egész népünnepélyt kitenni a sivatag közepére. Esetleg római módra lehetne egy arénát építeni, ahol az ilyen összejöveteleket rendezik.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 7.0/10 (1 vote cast)
 

Véget ért a Ramadán. Visszatért a pazarló és mértéktelen életmód. De azért valami mégiscsak megváltozott.


A Ramadán 30 napja alatt csak este lehetett inni, enni, dohányozni és házas életet élni. Ezt persze mindenki döntse el, kinek melyik a legnehezebb. 🙂
Most mindez véget ért. Viszont nem egy hétről volt szó, amikor majd csak kibírjuk valahogy állapotban tengődünk, hanem egy teljes hónapig. Ez elég hosszú ahhoz, hogy ne ideglenes állapot legyen. Tényleg másképpen álljunk a dolgokhoz. Az életmódunk, mindennapjaink változtak meg tőle.
Vagyis írhatnám azt, hogy mit is tanultunk az egészből.

Egyik legfontosabb, hogy sokkal kevésbé pazarlóan eszünk és iszunk. Főleg a pohárból kicsöppenő vízcseppek után tudok szomorúan nézni, hiszen nem is olyan régen még minden egyes molekulának nagyon tudtam örülni.
Ugyan így az értékelés is megváltozott. Igenis tudunk örülni egy-egy pohár víznek és egy friss kenyérnek is. Kifejezetten jó, ha a kenyér még meleg, mert a megvásárlás és a szájba gyömöszölés között nem telik el 1-2 óra. És persze milyen jó a napsütésben a hajó teát inni. Ilyenben is régen volt már részünk. Bár most nagyon hideg lett, így inkább a radiátor mellett iszunk bármit, ami forró.

Ehhez hasonlóan kevesebbet is eszünk, iszunk. Megszoktuk, hogy napközben nem eszünk, így mostanában a fél ebéd is bőségesen elég. Más dolog, hogy rengeteg sütink van, amit viszont el kell fogyasztani addig, amíg meg nem romlik. Úgyhogy még nem derült ki, kevesebb vagy több kilóval jövök ki az ünnepekből. 🙂 De azért nem rossz fogyókúra. Tényleg csak az első napokban ettünk sokat, utána már egyre kevesebbet.

Sokan gondolom megkérdezik, rossz volt-e. Nem, nem mondhatni rossznak. És annyira nehéz sem volt. Akarat viszont kell hozzá. Ami igazán nehéz, az a hajnali 3-kor kelés volt. És ez minden nap, még hétvégén is. Jó lett volna legalább hétvégén pihenni. Az összes többi megszokható volt.
Persze voltak kellemetlen részei. Leginkább a délutáni 3-4 órás időszakban dolgozott kevésbe az agy. Vagy inkább semennyire. És ilyenkor az ember bármilyen ennivalót kívánatosnak láthat, amit korábban nem. Pl. az egyik polip reklám igencsak ízletesen nézett ki. Juj….

Így ezzel befejeződik az egyhónapos sorozatunk. Ramadán legközelebb 320 nap múlva lesz.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

A Ramadán nem ér ám véget csak úgy. A rokonlátogátás igencsak hosszú tud lenni. Ezt mindenki maga döntse el, hogy mennyire vidám dolog a rokonokkal tölteni a napot. Apuka mindenesetre úgy döntött, hogy érdekessé teszi.
Nemrég volt ugyanis Törökország keleti felén, amit egyszerűen csak “másik végnek” hívnak, bárhol legyen is az. Talán ez még az Oszmán Birodalomból ered, így nem kellett naprakésznek lenni a határok állapotáról. Magyarul akár “világ végén is túlnak” is nevezhetnénk. Apuka ott a helyi népviselet boltban összeszedett egy komplett felszerelést fejkendőstől, mindenestől. Csak egy jó kis török szabja hiányzott az oldaláról. Majd így ijesztegette a rokonságot.

Persze mindenkit az érdekelt legjobban, apukáék milyennek is látták Magyarországot, ahonnan az új rokon származik. Az új persze nem teljesen igaz, mert azóta több esküvőn is voltunk, ahol 400-500 rokonnal bővült a család.
Apuka nagyon sokat mesélt arról, mennyire tiszták a magyar falvak, és milyen jó, hogy 3 metró is van. Ahogy ő mondta, Európa legszegényebb országában, utalva arra, hogy Isztambulban megint megállt a metró építése, mert megint találtak pár 6000 éves dolgot a föld alatt. Persze úgy könnyű, ha ide nem jutnak el a 4-es metrós hírek. 🙂

És persze ott volt a nagy kérdés: Milyen Európa?
Az mindenkinek teszett, hogy noincsenek határok, bár az már bonyolultabb volt, hogy ez miért nem Bulgáriánál kezdődik. Schangel bácsinak pedig nincs boltja Isztambulban, így nem egyszerű elmagyarázni, ki is az, meg miért van két fajta határ és egyebek.

A rokonságot kellően felcsigázta, így könnyen lehet, hogy lesz majd pár száz újabb túrista Magyarországra. Jó lenne, ha a turinfó egyszer meglepne valami nagyobb ajándékkal… 😀

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

A Ramadán böjtnek vége. Elkezdődött a háromnapos cukor ünnep, török nevén Şeker Bayram.

Ez a három nap nagyon hasonlít a Karácsonyi három (kettő és fél) napra. Ilyenkor minden zárva van, mert mindenki ünnepel, rokonokat látogat. A gyerekeket pedig elhalmozzák ajándékokkal. Új ruha, cipő, stb… De rájuk más kaland is vár: házról házra járnak ünnepi jókívánságokkal amiért cserébe cukrot kapnak. Aztán a zsákmánnyal hazatérő gyerekek napokig csak csokit és cukrot esznek. Innen is ered az ünnep neve.

Ez az időszak nem ajánlott turistáknak, hacsak valami nagyon furcsán üres várost szeretnének látni. Minden zárva, és még a tömegközlekedés sem olyan, mint máskor. Nálunk a villamos 3 órával később indult útjára, és akkor sem sietett.
Ha mégis ebben az időszakban Isztambulba látogatunk, semmiképpen ne üljünk taxiba. Kivéve, ha kanadra vágyunk. Mivel az utak üresek, a taxi a megszokotthoz képest is érdekesen közlekedik. Mondhatnánk, hogy úgy vezetnek, mint az őrültek, csakhogy a helyi taxisok annyira nem lassúak.

Mi szeretjük a kalandot, így taxiba szálltunk. Szó szerint szálltunk is. A sofför tényleg mindent megtett, hogy az 50 perces utat negyed óra alatt lerendezze. Mindig talált gyorsabb utat. Majd még gyorsabbat, és még gyorsabbat, és még gyorsabbat. Néha (najó, nem néha, hanem állandóan) olyan helyeken jártunk, hogy a két oldasó tükör a falat érintette vagy a másik kocsit. Esetleg a szembejövőjét. Mindkét tükör a szembejövő autó mellett húzott el néhány miliméterrel.
Sofförünk a gázt három lábbal, a dudát pedig négy kézzel nyomta (és persze telefonált közben). Csak egyszer lassítottunk, mikor egy turista elöttünk döcögött 110-el. Kegyetlenül ledudáltuk az útról. Hát Ankarában nem tudják, mit jelent a 30-as tábla?
Aztán kétszer meg is álltunk. Egyszer egy kutyát engedtünk át a túloldalra. Egyeszer pedig piros volt a lámpa. Najó, többször is, de ennél megálltunk. Erre mögöttünk egy másik taxi nagyon elkezdett dudálni. Persze, ha busz megy keresztbe, az mégiscsak akadály.

Végül csak túléltük és megérkeztünk a szülőkhöz, így a rokonok és ismerősök látogatása sem maradt el. Egyik helyről mentünk a másikra. Immár mi is felfegyverkeztünk és kocsival közlekedtünk.
Meglett a nagymama is, így ott kezdtük az ünneplést, ami egyet jeletett a süti és a tea bepakolása a hasba minden korlát nélkül. 30 nap után elég fura volt nappal enni és inni. Persze meg is lett az eredménye. A szervezet nem szokott hozzá, hogy csak így dől a lé, így öntötte azt tovább. Mi meg sorba álltunk a WC-nél.

Estére meg is lett a csokimérgezés. 😀

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.0/10 (3 votes cast)
 

Bár Törökországban a többség muszlim (98%), az országban nincs hivatalos vallás, sőt kormány és a vallás szigorúan külön van választva (ebből vannak a balhék mostanában). Az ország egyébként is nagyon toleráns más vallásokkal szemben. Az Oszmán Birodalomban már 700 éve szabad vallásgyakorlás van.

Így igazándiból nem meglepő, hogy a karácsony nem ismeretlen errefelé, még ha a muszlim vallásban nincs is ilyen.

Igen ám, de a december 24 éjszakája, csak Közép-Európában a karácsony estéje. Itt viszont már ortodoxok is vannak, akiknek más a naptárjuk és akkor ez még csak a kezdet…

A karácsony pontos időpontja attól függ, ki melyik csoportba van. Az örmények pl. január 6-án tartják, míg az ukránok a január 7-én. Az örmények hagyományból, míg az ukránok a naptáreltolódásból. (A Wikipédia szerint Európában is január 6 volt, míg a 4. században átrakták december 25-re, ami a naptáreltolódás miatt Kelet-Európában átcsúszott január 7-re).

Lényeg, hogy nagy a kavar, de ez az eladókat egyáltalán nem érdekli. Sőt! Nemcsak év végén lehet karácsonyfaégőt és más ketyerét venni, hanem sok helyen egész évben. Mert ugye hát olyan jól néz ki. Miért csak karácsonykor és újévkor legyen feldíszítve a kert, amikor az egész évben olyan jól nézhet ki.

Ehhez még hozzájön ugye az újév, amikor szintén mindenhova mindent fel lehet aggatni, tele lehet pakolni, stb…

Összességében, bár nincs hivatalos karácsony, a bazárban akkora a felfordulás, hogy öröm nézni…a Boszporusz másik partjáról vagy még messzebbről.

A karácsonyfa és szilveszteri díszeket kétféle kétféle kategóriából rakhatjuk össze:

  • kínai cuccok, amik olcsóak, sokat lehet venni, majd ünnepek után mennek a kukába.
  • azon kínai cuccok, amik Németországon keresztül érkeznek, szintén pocsék minőségűek, de rajta van a német matrica és ezért sokkal drágább.

Viszont a bazárban aztán tényleg lehet vásárolni, és nagyon olcsón. Nem is tudom, hogy a díszeket inkább kilóra vagy köbméterre érdemes venni. De bárhogy is lesz, nem úgy lesz, mert akaratlanul is több raklappal vesz az ember, mint amennyi hely az utcában van.

Idén a ping-pong labda volt a sztár (talán máskor is, de eddig nem karácsonyoztam itt). Ami azt jelenti, hogy valójában minden a ping-pong labda anyagából volt, legfeljebb nem olyan alaku. Aztán befestve, majd jól behintve csillámporral. Azzal a super csillámporral, ami utána nemcsak a lakást teríti be, hanem a fél lakónegyedet is…

Ebből viszont akkora választék volt… Legkisebb olyan 2 cm lehetett, míg a legnagyobb tuti, hogy több volt 1 méternél. Vettem volna, de akkor nem marad hely a fának a lakásban. Pedig az ára is jó volt, és tudtunk volna vele focizni…

Az igazi rekordot mégis inkább a műanyag mikulás vitte el. Szintén tipikus, mint Magyarországon is, hogy beesik egy repülő tele valami vacakkal, és mindenki azt árulja. Itt a legkisebb 100-as csomagban volt. Az oké, hogy ronda, de az igazán vicces, hogy még le is eszik az arca. Nem a feje, hanem az arca orral, szájjal és szemekkel. Elképzeltem, ahogy a télapók beszélnek a klubban: Ahogy ott ültem a zacskóban, arra ment egy olyan nő, hogy a pofám leszakadt…

Jah, egyébként a mikulás Anatóliából származik, vagy ahogy mi tanultuk a suliban, Kis-Ázsiából. A terület neve jelenleg Antalya. Van szobor is, meg emlékház és minden, ami csak kell a túristáknak. Nem is értem, hogy miért költözött át Finnországba, amikor Antalyaban olyan jó a tenger…

Közben lett fánk is. Nem fánk, hanem fa.. .:) Igazi szobafa. Nem kell minden évben egy fának meghalnia a szeretet ünnepe miatt. Miénk egy cuki cserepes fa. Valami ultra-mutáns, mert bár fenyőfa, nem nő, nem szúr, és nem is iszik sok vizet. Így a szobában vígan elvagyunk a fával, bár karácsony után kiraktuk a levegőre. Hátha mégis jobb szereti azt, mint a zokni szagot. Bár idebent meg van heavy metal…

A fát Sema nővére vette nekünk ajándékba. Nagyon rendes tőle.

Az első karácsonyunk

Az első karácsonyunk

Najó, de mi van az ünnepek pirotechnikai részével? Naná, hogy Istanbulban lehet rakétát is venni. Persze a csillagszóró az alap volt. 500 forint árban vettem egy kis dobozzal. Asszem a következő 10 évere elég lesz… És micsoda rakéták vannak.  Lehet, hogy a többségük illegális. Legalábbis vannak olyan nagyok, amivel a Holdat is le lehet lőni az égről…

Persze a karácsony süti nélkül nem az igazi.

Nem hiányozhat a fáról a mézeskalács sem, még akkor se, ha mi valójában nem tudunk sütni. Mondjuk eddig nem halad rosszul a dolog, de azért van még mit csiszolni, baltázni a süteményeken. De sütésről majd lesz egy másik bejegyzés 🙂

Most legyen elég annyi, hogy sikerült mézeskalácsot csinálni, és nem is mind ment a macskáknak, hanem jutott a fára is. Az eredmény az alábbi képsorozaton látható:

Nyum

Nyum

Nyumnyum

Nyumnyum

Nyumnyumnyum

Nyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyumnyumnyum

Ebben az időszakban nem ritka a Nyúlfogyatkozás sem…

A sütinek igazán akkor lett nagy sikere, amikor beköszöntött az új év. Hiszen az itt is buli, És milyen mókás, hogy össze lehet kötni a karácsonnyal. Így nem csak a szerpentin röpködhet, hanem a karácsonyfadísz is.

Persze a buli itt is buli, zene tánc és nagy evészet. Sőt! Kirúgtunk a hámból és
az alkohol készletet is megcsapoltuk. Elfogyott 2 üveg bor, 3 sör, fél üveg rakı (helyi itóka, görögöknél uzonak hívják, legjobban az ánizs pálinkához hasonlít. Itt kötelező a vízzel hígítása, mert állítólag túl tömény. Rutinosoknak nem ajánlom a hígítást, hacsak nem vodkával teszik…). Mindezt 10 ember 🙂

Namajd legközelebb viszünk rendes magyar bort, annak úgyse lehet ellenállni 🙂

A lufik viszont egyszerűen fantasztikusak voltak. Ez is ugyan az a kínai kategória, viszont nagyon jó minőségűek voltak, és állati jók a színei. Magyarországon még nem sikerült ennyire jó lufikat szerezni.

Persze egyszer minden bulinak vége lesz, és attól minden lufi retteg…

Egyszer minden partinak vége szakad...

Egyszer minden partinak vége szakad...

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.3/10 (3 votes cast)
 
1 11 12 13

88
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
yedi
“7”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések