Kalandok Isztambulban és Törökországban.

zokni

Isztambulban hivatalosan 13 millió ember él. De ha bárkit megkérdezünk az utcán, akkor azt fogja mondani, hogy bőven 15 millió is van. De talán még 20 is.

Ha az optimális esetet nézzük, akkor ez legalább 26 millió cipőt jelent. Meg zoknit.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
 

Isztambulba költözésem óta eltelt a második év is. Sőt! A házasságunkból is megkezdtük a második évet! 🙂

Tavalyi jól bevált módszert használva ismét riport elé állítom magamat. De mivel egy blog abszolúte nem egy demokratikus dolog, kénytelen vagyok megint magam magamat kérdezni.
De azért a bejegyzés végén ti is kérdezzetek! 🙂

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
 

Egyszer majdcsak vége lesz az állandó esőnek, aztán újra ránk tör a hőség. Addig viszont még meg kell küzdeni a vízzel.

Mert vízből aztán van sok. Ebben nincs is semmi meglepetés. Isztambul tele van hegyekkel és völgyekkel, vízmosásokkal. Valaha voltak patakok is, ezt mutatják a római kori térképek. De már régen benőtte őket a város, ahol minden tenyérnyi földön van valami.
Sőt a domborzat is jelentősen változott, mert a kerteket általában vízszintesre alakították, így teljesen normális, hogy a szomszéd kertje 1-2 emelettel alacsonyabban vagy magasabban van. Szomszédos szupermarketek esetében nem ritka a 15 m-es szintkülönbség sem.

Na de a vizet mit érdekli, mi van alul, az csak esik. Majd szépen összegyűlik tavakká, patakokká, folyókká. Ha épp egy város van ott, akkor annak a közepén. Márpedig Isztambul elég nagy ahhoz, hogy itt bőven van hely patakoknak és tavaknak. Általában az utcák a patakok. De akkor ha esik, akkor minden utca egy patak.

A tapasztalt lakosok nem is törődnek fele. Már régóta apró falak és mini-gátak vannak minden ház bejáratánál, hogy eltereljék a vizet. Így a víz nem jut be a lakásba.

Más dolog, hogy a bentlakó meg nem jut ki az utcára hacsak nincs csónakja! Ilyenkor munkába menni külön művészet! Pláne ha többségében szárazon akarjuk megúszni.

Persze a tapasztaltabbaknak van pótzoknijuk, a leleményesebbek pedig az vízhatlan zacsiba rakják, majd csak aztán kerül a táskába. Nem jó dolog, ha a tartalék zokni jobban elázik, mint ami a lábunkon van… 😀

Kolléga azért megoldotta a problémát: a laptop egyébként is meleg. Berakta alá az átázott zokikat. Fél óra múlva nemcsak, hogy szárazak voltak, de még ki is lettek vasalva! 🙂

Sent from my BlackBerry® wireless device

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Ma van egy éve, hogy kiköltöztem.

Persze ha pontosak akarunk lenni, akkor nem 365 napot töltöttem Isztambulban, és Törökországban, mert néhányszor haza mentünk. No meg az esküvő előtti időszakban akkora kavarás volt, hogy azt nem ér beleszámolni. 😀

De mégis egy év telt el azóta, hogy végleg repülőre szálltam. Eme alkalomból úgy döntöttem, készítek egy interjút magammal. 🙂 Persze ha nektek is van kérdésetek, akkor itt és most (meg máskor és máshol) feltehetitek. 🙂

Én: Pontosan mikor és miért is mentél ki Isztambulba?
Megint én: 2008. október 21-én. A cél a házasság volt. Végre 5 év várakozás után együtt legyünk Semával.

Én: Mi a legnehezebb odakint?
Megint én: Szerintem az, ami mindenkinél előfordul, mikor először kezd saját életbe saját lakásba: a széken ottfelejtett zokni nem fog magától eltűnni, ahogy a szemét és a mosogatnivaló sem.
De ha kifejezetten Isztambult nézzük, akkor az a legnehezebb, hogy nagyon gyakran van szükségem segítségre. Hiába vagyok már kint egy éve, még most is kérdezgetni kell az embereket erről-arról, mi merre van és hogyan. Persze ez természetes, de nem könnyű ha egy olyan környezetből jövünk, ahol többségében már mindent ismertünk. Viszont az újdonság mindig izgalmas.

Én: Hiányzik a magyar nyelv?
Megint én: Érdekes módon nem. Nem vagyok annyira elzárva Magyarországtól, mint gondoltam volna. Minden nap tudok híreket olvasni, beszélgetni az interneten, és még akár TV-t is tudok nézni, bár az rettenetesen borzasztó. Ráadásul teljesen értelmetlenül vannak a filmek szerzői jogai megoldva, így az interneten szinte semmit se lehet nézni, csak kábelen. Hiszen az interneten sokkal jobban mérhető a nézettség, a korosztály, a régió, az érdeklődési kör, és több, célzottabb reklám helyezhető el. Persze ők tudják, miért érdemes az árral szembe úszni.

Én: És a magyar kultúra?
Megint én: Ez egy érdekes dolog. Mielőtt kimentem volna, nem túlzottan érdeklődtem a magyar kultúraért. Persze próbáltam nem barbárnak feltűnni, de azért most mindez sokkal inkább felerősödött. Nemegyszer hallgatjuk munkaidőben a magyar folklór rádiót. A törököknek is tetszik, bár nem értik, miért nevetek egy-egy dalon. Olyankor el kell magyarázni, hogy a bácsi éppen a kecskéről énekel, hogy annak milyen a szarva… Persze ők jobban szeretik azokat a dalokat, amiket tudnak énekelni, így egész nap még sincs népdal. Ugyan így más, magyarság is jobban felerősödött.

Én: És a magyar konyha?
Megint én: Az már nehezebb, mert ahhoz főzni kell, utána meg takarítani. 🙂 Semának meg az Erős Pista szokott hiányozni, de szerencsére azzal jól el vagyunk látva. Lassan-lassan sikerül felfedezni, mit mivel lehet pótolni. Már csak a jó kis szalonna helyi verzióját kellene megtalálni.

Én: Hogy sikerül a török bürokráciában eligazodni?
Megint én: Nehezen és alig értek belőle valamit. Szerencsére Sema nagyon benne van, így ebben sokat segít. Mikor azon gondolkodtunk, hogyan legyen kapcsolatunk, felvetődött, hogy köztes országba megyünk, mint pl. Spanyolország. De végül úgy döntöttünk, hogy olyan helyre megyünk, ahol legalább egyikünk otthon van, egyikünknek legyen stabil. Nem vagyunk már tinédzserek, hogy bármit be tudjunk vállalni.

Én: Így akkor maradt Magyarország és Törökország. Miért éppen Törökország, hiszen Magyarország már bent van az Unióban?
Megint én: Azzal, hogy összeházasodtunk, Sema is már fél lábbal az Unióban van, a gyerekek pedig automatikusan teljes jogú tagok lesznek. Mehetnek majd bárhova tanulni. Persze, ha az anyjuk majd elengedi. 🙂
Kezdetben arra gondoltam, Semának milyen jó lesz Magyarország. De aztán megismertem Törökországot, és rá kellett jönnöm, hogy egészen más, mint ahogy mi ismerjük (vagy ha csúnya vagyok, azt mondom, ahogy szeretnék egyesek, hogy ismerjük). Sokkal fejlettebbek, mint gondoljuk, és sokkal több a lehetőség. Aki valóban kitartóan dolgozik, valóban megkapja az eredményét. Itt a cégvezetők és a dolgozók is nagyon tudják, hogy nem ők az egyetlenek. E mellett megismertem, hogy Sema mennyire otthonosan mozog ebben a környezetben. Sokkal inkább, mint én valaha is Budapesten. Ebből pedig nem akartam elvinni. Ő bármennyire is beilleszkedne Magyarországra, sose tudná annyira otthon érezni magát. Hiányozna az, ami Törökországot olyanná teszi, amilyen.

Én: És akkor hogy tudsz te beilleszkedni?
Megint én: Sok beszélgetéssel 🙂 Élni kell, mint eddig otthon. Mindent megismerni. Olyan igazán nem hiányzik semmi.

Én: Szülők?
Megint én: Nagyon sokat segít az, hogy van internet, hiszen minden nap tudunk beszélgetni. És ma már Isztambul sincs olyan messze, mint gondolnánk. 2 óra repülővel. Ez annyi, mint egy esős hétfő reggel a Belvárosban. 🙂

Én: Isztambul délebbre van. Hogy bírod a klímát és az időeltolódást?
Megint én: Az időeltolódás az egy olyan dolog, amiről elég csak tudomást venni. Ez az 1 óra különbség fel sem tűnik. A klíma nem különbözik annyira Budapesttől. A Boszporusz miatt nincs olyan meleg, mint ezen a szélességi fokon várnánk. És bár télen nincs olyan hideg, havat is lehet látni. Csak nem marad meg hetekig. Persze ez függ a helytől is. A Fekete-tengerhez közelebb (onnan szokott a rossz idő jönni…ezek az oroszok… 😀 ) azért tud hideg is lenni, míg nyáron az aszfalt-beton rengeteg közepén egész jó kis hőkatlanos erőművel lehetne üzemeltetni.

Én: Azt mondják, Isztambul egy hatalmas labirintus. Mégis, hogy tudsz kiigazodni?
Megint én: Meg kell érteni a logikát. Ez pedig az, hogy valójában senki se ismeri a várost. Egy amolyan közelítés-féle módszerrel haladunk mindig. Ennek az a lényege, hogy először meghatározzuk a városrészt, és oda próbálunk eljutni. Ez olyan, mintha külön városok lennének. A városrészek egymással elég “vastag kábellel” vannak összekötve. Egyikből a másikba könnyű átmenni. Így célunk a városrész központja. A városrész is több darabból áll, ahova a központból már el tudunk jutni. Ezeknek is vannak kisebb központjai. Nagy előnyünk, hogy a városrész központjában már tudni fogják az ember, melyik busszal lehet az alközpontba jutni. Ott pedig már lehet tovább kérdezgetni. Általában a támpontok a bankok, mecsetek, hidak, benzinkutak. Ezek pedig könnyen megtalálhatóak.

Én: Hogy érzed, turista vagy még, vagy már helyi lakos?
Megint én: A kettő között. Kitartóan nyitva tartom a szemem, és még mindig mindent lefényképezek, megnézek. Még mindig rengeteg érdekes és izgalmas dolgot találok. Viszont már nem probléma egyedül is megállni a lábamon. Furcsa dolog, de turistaként sok minden sokkal egyszerűbb: az ember ide jön, megpróbál éve maradni, aztán haza jut valahogy, ha másképpen nem, a követség segítségével. Itt élni teljesen más. Nem lehet elkölteni az összes pénzt, nem szabad az egész nap városnézésre. Viszont bármikor újra vissza lehet menni ugyan abba a boltba, ugyan arra a pontra ahol jó képet lehet fotózni. Ezt azért néha elfelejtem. Inkább esőben és viharban is fényképezni akarok, pedig másnap, másik héten vagy másik évben is megtehetem.
Közben pedig nagyon jó, hogy megszűnt az a fal, ami a turista és a helyi lakosok között van. Jó érzés elbeszélgetni az eladóval, nemcsak elmutogatni és hazajönni.

Én: És most hogyan tovább?
Megint én: Jön a következő év, majd az azt következő, és így tovább :).

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
 

Futni mindig jó dolog. 42 kilométert lefutni pedig egy különleges élmény. De ezt nem kell annak mondani, aki szeret futni. Aki viszont utálja a futást, annak meg úgyis mindegy, nem lehet a sport szépségéről mit mesélni.

Kivéve, hacsak nincs egy ilyen különleges nap, amikor mindent lehet. A tilos hídon lehet futni. Át lehet gyalogolni Ázsiából Európába. Ez az Eurázsiai maraton. Minden turista álma, hogy a hídról fotózza a várost, az eljön egy napra minden évben. 🙂

Eurázsiai maraton

Eurázsiai maraton

Mikor 5 évvel ezelőtt Isztambulba jöttem már az első éjszaka kiszúrtam a Boszporusz-hidat a hotel ablakából. Persze nem volt nehéz, mert elég nagy darab. Gondoltam is, hogy onnan bizony jó képet lehetne a városról készíteni.

A rendőr viszont másképpen gondolta, aki a végén lezavart onnan. Mert még a járdás is tilos menni, mert az emberek szeretnek innen a vízbe ugrálni. A híd közepe egyébként 131 m-el van a tengerszint felett a GPS-em szerint, míg a szélén 83m-t mutatott. Persze ugrani lehet kisebb helyekről is, de innen néha megpróbálják eltalálni a turista hajót is. Hülye egy játék…

Tehát szertefoszlott egy álmom. Mígnem a neten láttam, hogy van egy nap, amikor a gyalogosoké a híd. Nosza ez kell nekem.

Minden év október egyik hétvégéjén maratont rendeznek. Ázsiában indul, majd 42 km múlva Európában fejeződik be. A kevésbé sportosoknak van a kis maraton, ami csak 15 km. A lustáknak, vagyis nekünk pedig van egy Móka Futás (Fun Run) nevezetű, ami…hát akár azt is mondhatjuk, hogy hasonlít a futáshoz. Ez csak 8 km, de aki elfáradt bármikor bemehet a büfébe, vagy leülhet piknikezni. Akár a híd közepén is. 🙂

Úgyhogy erre én is készültem. Sőt, hívtam másokat is, akik nagyon belelkesedtek. Jelentkeztünk is, kemény 10 líráért. Cserébe kapunk rajtszámot, meg pólót, ha eljutunk a célig és nem ragadunk le valamelyik büfében.

A nagy nap előtt viszont hatalmas eső volt. De az még nem is baj, de még az is kiderült, hogy korán kell kelni. Vasárnap. Így reggel 6-kor már csak én maradtam.

Éppen azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan öltözzek. Reggel 6-kor nem derül ki, hogy hideg, vagy meleg lesz. De aztán hatalmas eső kezdődött, és ez megoldotta a problémámat. Az eső az más. Arra lehet készülni.

Még évekkel ezelőtt jártunk tesóval Izlandon, és akkor berendezkedtünk egy kicsit komolyabb felszereléssel. A kabát, nadrág, cipő és miegymás együtt olyan volt, hogyha kiállunk a legnagyobb viharba (és persze nem minket szemel ki a villám), akkor az egész tomboló időjárásból csak annyit érzékelünk, hogy valaki iszonyatosan hátba rugdos időnként. De belül szárazság van, és csend és kényelem.

Ebből a felszerelésből sok még ma is megvan. És ki lett egészítve pár más dologgal. Pl. a fényképezőgépnek vízhatlan tasakkal, amiből bármilyen időben lehet fényképezni. Így aztán bátran készültem a futásra.

Kis csomagom a következő volt:

Vízálló kabát, nadrág, vízhatlan nadrág, bakancs, 1 zokni, 3 tartalék zokni, fényképezőgép, tartalék akkumulátor, tartalék kártya, merevlemez (képek áttöltése), tartalék merevlemez, egy rakat drót, akkumulátor a napelemből (ezzel lehet tölteni a bizgentyűket), GPS, akbil, tisztító kendő (elég mocskos volt a híd, ezért jól jött. annyira sok volt a piszok, hogy az emberek az ujjaikkal írták fel a nevüket az oszlopokra), Blackberry, annak is valami vízhatlan zacskó (kiflis zacskó), állványok. Persze volt, ami kimaradt, mint pl. a napelem, a 220-es töltő, 1 kg répa meg ilyenek.

A listát végignézve, meg ahogy én is tettem magammal felöltözés után, eléggé elgondolkodtatott, hogy a bánatban is fogok futni így. Ezek közül minden cuccom pont, hogy akadályoz a futásban, kivéve az alsógatyát, ami nem vízhatlan, csak mackó mintás. Persze futni mindenben lehet, ha van egy éhes medve a hátunk mögött. Talán egyedül a 23 mm-es sugárvédő ruhában nem, mert azt már nem tudja átharapni…

No de sebaj, úgyse futni megyünk, hanem fotózni.

De nemhogy a cél, de még a starthoz is el kell jutni valahogy. Sema az esőt látva, inkább folytatta az alvást, meg ő sem ismeri a környéket, amit megadtak startnak az interneten (nem is ott volt). Elővettem hát az isztambuli busztérképet, majd rövid szemlélődés után visszaraktam. Kitartóan csak arra jó, hogy ne billegjen az asztal. Marad akkor a török megoldás: kérdezgetünk.

Naja, csakhogy a start Isztambul legfontosabb útvonalán van: a Boszporuszi (első) hídon. Itt megy át majdnem minden busz. És ez van most lezárva. Úgyhogy nem lesz könnyű olyat találni, ami el is megy oda, de mégse megy át a hídon.

A kikötőben elkezdtem kérdezősködni, melyik busz megy oda (taxival bárki el tud jutni, az úgy nem ér). Szerencsémre az információnál kötöttem ki, ahol mondták, ha a maratont keresem, van oda célbusz, ami ingyen elvisz. Hurrá. Hol a busz? Hát ott, a sor vége utáni másik sor után. Elmentem oda, de ott már nem volt semmi.

Visszamentem az információhoz, akit meglepett az a hír, hogy ott bizony semmi sincs. Nosza, ő is elkezdett kérdezősködni. Mindenki tudta, hogy van busz, csak azt nem, hogy hol van. Ezzel jól elvoltunk egy darabig, mígnem az egyik buszsofőr mondta, hogy arra megy. Nagyából.

Hmm… a nagyából az még jó lehet. Majd nézem a térképen, merre járunk.

Persze a híd lezárása miatta busz nem a szokott úton ment. Behajtott minden kisutcába (tényleg mindegyikbe), függetlenül, merre egyirányú. Az ő dudája volt a hangosabb. Sose lehetett tudni, a következő kanyarban jobbra, vagy balra megy. A sofőr se tudta, néha csak tippelt. Így hol közelebb, holt távolabb voltunk a célponttól. Ez is egy módja a városnézésnek.

De aztán csak eljutottunk a hídra felvezető, kőrgyűrű autópályához, ami alatt egy alagútban haladt tovább a busz az ismeretlen fele. Én viszont már leszálltam. Szerencsére a start itt volt, nem pedig a térképet megjelölt helyen, így komolyabb gyaloglás helyett készülhettem is a futásra.

Igenám, de még nincs rajt számom. Szakad az eső, és mindenhol turisták rohangálnak. Ők pedig se angolul, se törökül nem tudtak. Így nem igazán találtam meg, hol is szerezhetném be a számomat. Mígnem egy török azt tanácsolta, hogy hagyjam a fenébe az egészet, és fussak kedvemre. Hmm.. az ilyen apróságok miatt szeretem ezt a várost. 😀

Najó, akkor elő a gépet, GPS indítása, és nézzük körbe.

A start

A start

Az eső szemmel láthatóan sokaknak betett. Ki-ki megpróbált védekezni ellene, zacskóval, esőkabáttal. Vagy csak egyszerűen fürdőnadrágban és mezítláb gyakorolt. És olyan is volt, aki teljesen máshogy állt a dolgokhoz. 🙂

Mókamester

Mókamester

Nemsemmi, amikor Isztambul legforgalmasabb útja teljesen kihalt. Mármint ha az embereket nem számoljuk. Nem volt több ezer autó, sem dudaszó.

A csoport hamar három részre oszlott: Voltak a futók. Talán az egyetlen csoport, ki valóban komolyan vette. Akkor voltak a fotósok, akik megpróbáltak helyezkedni. Kinek-kinek hova sikerült felmászni.

Kolléga

Kolléga

És voltak a nézelődök, akik mindenfele sétáltak, fényképeztek, és úgy igazándiból nem túlzottan érdeklődtek az egész futás iránt. Az volt a lényeg, a híd szabad lett! 🙂 Valahogy szépen lassan én is ebbe a csoportba kezdtem tartozni.

Elején még gondoltam, megvárom a startot, és csak aztán indulok a híd fele, de az ellenállhatatlanul csábított. Észre se vettem, máris a hídon voltam, ahol a rendőr éppen egy kupac japán turistát zavart vissza a járdáról az útra. A járda most is le van zárva, csak az út szabad.

A híd hatalmas. Nagyon jó, hogy végre oda lehetett állni, és felnézni, meg lenézni. És megint fel, megint le. Megint fel, de akkor már beesik az eső a kabátba.

Itt találunk egy igencsak ritka táblát is: Welcom to Asia, azaz üdv Ázsiában. Ez egy másik földrész, mint ami a híd másik oldalán van. Csak néhány híd van a világon, mely összeköt két kontinenst. Mindig is szerettem volna ezt a táblát lefényképezni, de túl gyorsan hajtottunk el mellette kocsival.

És akkor elindultak a futók. Megkezdődött a maraton. A nagy, a komoly. Nem a Móka Futás, ami utána lesz majd. Hanem a valódi 42 km. Bár a kép nem lett túl jó, de azért az látszik, hogy az élen futók nem isztambuliak 🙂

Ők még nem is voltak sokan. Egészen kényelmesen lehetett közöttük sétálgatni. Hozzám hasonlóan más fotósok is a kilátásban gyönyörködtek, és inkább a hidat meg a panorámát fényképezték, mint a futókat.

Mire feleszméltünk, addigra már el is tűntek. A híd ismét kihalt lett. Vagyis nem teljesen. Mindenfele sétáló embereket látni, mintha éppen csak most mennének bevásárolni, vagy átsétálnak a Boszporusz túloldalára a rokonokhoz. Ki hinné, hogy itt éppen egy maraton van?

Mint egy szombat délutáni bevásárlás

Mint egy szombat délutáni bevásárlás

A kilátás viszont tényleg nagyszerű. Ellátni a Márvány-tengerig. Egyben látható az egész történelmi városrész.

Teljes, nagyméretű panorma itt

Teljes, nagyméretű panorámáméért klikk a képre

Ilyenkor még nagyban szakadt az eső. De az emberek fényképezték egymást. Háttérben a Boszporusszal. Néha persze ki se látszódtak az esőkabátból, de az a legkevesebb. Ilyen nap ritkán van.

Mire a híd végére értem (a sok fénykép miatt nem haladtam túl gyorsan), addigra az eső is elállt. Sőt, minden jel szerint lassan a nap is kisüt. Ennek két hatása lesz: az esőálló cuccom felesleges lesz, és elkezdek belül izzadni. Viszont sokkal szebb képeket lehet fotózni. Azaz vissza a hídra, még egy körre.

De előtte még elmegyek az Ázsiában üdvözlő tábla európai verziójához is, ahol egy rendőrbusz állt. A mai nap a rendőröknek is különleges, így egyikük – kezében a fényképezőgéppel – megkért egy “futót” (vagy inkább gyalogot), hogy készítse róluk egy csoportképet.

A rendőr is ember

A rendőr is ember

Nosza, vissza a hídra. Hiszen ilyen alkalom nem lesz még 360 napig! Az idő is szép lett, a szél se fúj már annyira, és egy majom rohan át a hídon. Rohanna, nem állítanák meg minden méteren egy fénykép erejéig. Egy jó tanács: Ha szeretnénk a hídon egy nap alatt átjutni, ne öltözzünk majomnak. 🙂

Kedved Majom Úr, ha megbocsájt egy fénykép...

Kedved Majom Úr, ha megbocsájt egy fénykép...

Oké, itt vagyunk Isztambul közepén, ahol több ezer, talán millió ember is van. Hát sehol egy simit-árus? Ahol 20 ember összegyűlik, ott mindenképpen van egy. Itt pedig sehol. Hogy fogok én így reggelizni? Éhen fogok halni!

Jön már, jön már. Kicsit lemaradt, mert sok a kliens és kevés a szélszes.

Itt a friss simit! Simitet tessék!

Itt a friss simit! Simitet tessék!

Veszek is egyet. Most már van mit ennem, így leülök a híd közepére, Isztambul közepére, és megreggelizek. Jó hely ez. Lehet, hogy nyitok ide egy kebab büfét.

A maratonosok már messze járnak. Így rá lehet szabadítani Isztambult a hídra. Megkezdődik a Móka Futás. Már meg sem lepődők, hogy alig találni számot az embereket. A napsütésre mindenki kijött, aki csak a közelben van. A hídat pár perc alatt hatalmas tömeg lepi el. Mozogni alig lehet.

Persze azért itt is vannak egyéniségek. Mindenki meg akarja mutatni magát a kameráknak, képet készíteni, majd feltenni a Facebookra, és persze reklámozni. Nem egy embert látni a sarki kis bolt pólójában, alatta a webcímmel: www.ittvegyélmegmindentmertolcsesfinom.com.tr. És nem maradhat el a sok-sok-sok-sok török zászló sem. Itt már nincs futása, csak elvétve. Egy hatalmas városi tér lett Isztambul hídjából. Azon gondolkozom, jövőre hozok foci labdád is.

A tömeg lassan halad tovább, és lejut a hídról. Én is velük tartok, persze még sok fényképet készítek. Bejutunk a városba, ahol megint forgalmas utcákat látunk, de most nincsenek kocsik. Csak emberek. De abból nagyon sok. Természetesen az út melletti kis éttermek, büfék mind nyitva vannak, és tele vannak vendégekkel. A hídon megéhezettek betérnek egy-egy kebabra, és “futnak” tovább. Érdekes, hogy a Burger King és más nem éppen török étterem mind zárva van. De kinek is kell a sült krumpli, amikor bevágjuk a dönnert, és megyünk tovább, tovább, midig csak tovább…

The marathon on the Bosporus Bridge

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
 

Ismét egy bejegyzés, ami biztosan senkit sem érdekel, de azért le kell írni. 😀

Lassan végére érek annak a sok kacatnak, amivel ez a blog el van látva. Menet közben biztosan észrevetettek egy-két újdonságot. De vannak olyanok is, amik nem látszanak. Na meg olyan is, ami nekem jó elsősorban, és persze olyan is, ami nem működik, vagy tényleg el kellene olvasni a használati utasítást. 😀 pl. sajnálom, hogy a Flickr album nem működik, és továbbra is kézzel kell a képeket berakni.

Költözés óta egyik leglátványosabb újdonság a jobb oldalon néha feltűnő szavazósdi. Az lesz a kínzókamra, mert ott fogok mindenkit kivallatni a legmélyebb titkáról. 😀

Ott megpróbálok olyan infókat gyűjteni, amit utána ellenetek értetek lehet felhasználni. Például olyan témában írok, ami titeket is érdekel. Elvileg ez mindenkinek jó. Júj, ez így túl nyálas lesz… 😛

Másik, hogy van egy automatikus modul, ami összekapcsolja a bejegyzéseket. Ez elvileg arra jó, hogy ne egy nagy káosz legyen az egész. Eddigi eredmény szerint inkább hatalmas káosz lett. 😀 Nem igazán jó ez a struktúra. Bár jobban lehet olvasgatni, de megtalálni már nem egyszerű (van kereső, meg tag meg mindenféle, ami azért segít). Legjobb lenne egy wiki struktúrába beírni, de akkor meg ti (és persze én se) találnátok meg az újdonságokat. Úgyhogy egyenlőre marad ez, míg valaki hátul a fészerben nem talál ki egy új, világmegváltó változást.

Szóval ebben az automatikus kapcsoló modulban, a bejegyzések alján vannak a hasonló oldalak. Ez a teg-ek alapján működik. Mióta ráengedtem a rendszerre az automatikus tagelést, azóta egyszerre lett jobb, meg rosszabb. Kénytelen vagyok az automatikus tagelest használni, mert így utólag is rakhatok tageket. Különben sose találnám meg a kapcsolódó anyagot. Csak közben az automatika minden mást is bejegyez. Így ez a tagelés-összekapcsolódás még csiszolásra szorul. Ne lepődjetek meg, ha hirtelen teljesen mások lesznek a hasonló oldalak. 😀

Ha hasonló téma érdekel titeket (pl. más éttermi leírások), akkor kattintsatok a TAG-ekre. Sajnos a macska tag mindent elvisz és összekever. De hát ilyenek a macskák… 🙂

Lássuk, mi új van még… az zoknim például…

Régen volt egy térképünk. Persze régen is sok baj volt vele, de mostanra eltűnt. De nem teljesen. Jobb oldalt az ajánlott linkek mezőben megtalálható. Ennek az lenne a haszna, hogy a térképen megtaláljátok, amiről írok. Pl. hol is van az a jó kis könyvesbolt. valaha szép színes volt, de egy apró hiba miatt az új pontok mind kékek. 🙁

Itt viszont van nekünk egy időjárás ablakunk is. Láthatjátok, ha nálunk éppen szakad az eső, és örülhettek, hogy nálatok süt a nap. 🙂

Ennél azért sokkal hasznosabb, hogyha esetleg (véletlenül) megtetszene egy bejegyzés, akkor az alján vannak mindenféle színes gombok. Ezzel be lehet tenni Diigo könyvjelzőnek, el lehet küldeni Facebookba (meg persze a fenébe is), és akár PDF-be lementhető vagy kis is nyomtatható. Ebből a PDF azért jó, mert utazáskor magaddal viheted (a nyomtatottat is, és akkor a melegben tudod magad legyezni is), és akkor ha elakadsz, akkor meg tudod nézni, hogyan is kell erős paprikát vásárolni. Ez tehát tényleg egy jó dolog.

Ilyen színes kis ikonból rengeteg van. Ha van kedvenc portálod, web2 bizgentyűd, de nem látod az ikonját, írjál nyugodtan. Én megnézem, és ha van, akkor bekapcsolom neked.

Legalább ugyan ennyire hasznos dolog, hogy felfedeztük, a macskát visszafele simogatva nem egészséges.

Az ilyenek miatt lesz tele macska tagekkel az egész blog… 😀

Aztán, van egy olyan is, hogy Woopra. Ezzel lehet statisztát kapni, hogy a látogatók mennyi ideig maradnak az oldalon, mielőtt elalszanak, és melyik bejegyzés volt az, ahonnan sikoltozva elfutottak. Ez persze nekem jó. Érdekessége, hogy az éppen nézelődő látogatóval lehet chatelni is. Jó módszer frászt hozni valakire, hogy olvasás közben hirtelen megjelenik egy ablak, hogy valaki beszélni akar veled. Én nem hiszem, hogy egyáltalán használni fogom de jó tudni, hogy ilyen más oldalakon is megtörténhet.

Van egy olyan extra is, aminek az a neve, hogy Snap Shot. Ez egy böngésző kiegészítő, amit ha feltelepítesz a gépedre akkor kis előnézeti képet mutat neked, ha olyan linkre állsz, ami az én, vagy más Snap Shot oldalra mutat. Nézd meg, ha tetszik telepítsd fel, ha nem, akkor töröld le (mármint a kiegészítőt, ne az oldalt 🙂 )

Jobb oldalt egyébként számos linket találtok, ami valamilyen szinten kapcsolódik az oldalhoz. Meg van reklám is, hátha összejön annyi pénz, amiből vehetek egy pöndörös orrú bojtos-csengős fapapucsot magamnak 🙂

És akkor végén a legizgalmasabb. Jobb legalul van a BlogCatalog. Ez aztán nagyszerű dolog, hogy kint van az oldalon. Még egy pandasimogató versenyt is szeretnék reklámozni, de sehol sem találok ilyen beilleszthető linket.

Meg persze az is jó dolog, hogy felfedeztem az időzített aktiválást, így amikor ez a bejegyzés megjelenik én még aludni fogok. 🙂 Így legalább lehet majd előre dolgozni, és egy-egy komolyabb témára több idő jut. Na meg lehet még megjelenés előtt módosítani, ha valamit kifelejtettem. 😀

Ja igen, hétvége eztán már végleg pihenő nap lesz, így kinek nem volt ideje, ilyenkor behozhatja a lemaradást. 🙂

Mindenkinek további jó szórakozást!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
 

Valószínűleg nem ez lesz a leghasznosabb bejegyzés mind közül, pedig nagyon finom lett a saláta a végén.

De azért megpróbálom leírni, hogyan is készül.

Úgy indult, hogy kinéztem a piacra salátának valóért, mindössze annyi tudással a zöldségek török neveiről, hogy melyik a saláta. Ehhez jött még az is hozzá, hogy csupa olyan zöldet (meg barnát, pirosat, kéket) árulnak, amiket Törökország előtt sose láttam. Így összességében a homályosnál is kevesebb elképzelésem volt a dolgokról.

No de ez a piac nem ám olyan, mint a zokni bolt a plázában, hogy senki nem tud semmit. Itt akár főzési tippeket is lehet kérni az eladótól. Ezen felbuzdulva mondtam is, hogy én biza salátát akarok kutyulni. Erre sorban rámutatott a marsi bokrokra, hogy vajon olyat is bele akarok-e szeletelni? Én meg kalandvágyból mindre igent mondtam, kivéve a piaci kacsára, ami szintén arra szokott rohangálni. Bár lehet, hogy nem is kacsa, mert elég nagy.

Tehát a recept a fenti ismeretlenekből áll. Mindent mossuk meg alaposan, daraboljuk apróra, majd hajítsuk bele egy nagy tálba, vajlingba, fürdőkádba, ki mekkorát szeretne.
Kezdjük azokkal. Amit sikerült beazonosítani:
– petrezselyem
– kapor
– menta
– saláta
– cakkos szélű pitypangszerű nemtudommi
– kerek levelű nemtudommi. Talán spenót? Vagy sóska?
– barna salátaszerű nemtudommi.
– mint egy megvadult macska, bozót méretben.
– valami hosszúkás, tüskés, szintén a nemtudommi családból.
– meg még valami, amiről kiderült, hogy már beraktunk egy adagot a kosárba. Így ebből dupla lett, de aztán úgyis elkeveredett valahol a konyhában…

Mindezt jól összekeverjük, majd jöhet a szósz. Ez oliva olaj (finom, handmade, nyumnyum), citromlé, só, és fokhagyma. Ezt meg mind rá, és kezdődhet a nyumnyum.

Nade a lényeg: minden zöldet egybe plusz szósz, és már jöhet is a tehénbőgés, lehet legelni. 🙂

Itt egy másik recept szósznak: citromlé, só, hagyma, kis cukor, pirospaprika, tárkony, majoranna.

Még bele lehet belekeverni sajtot is persze, de akkor vigyázni kell a só mennyiségével. 🙂

Ezzel a salátával csak arra kell vigyázni, ha túl jó lesz, akkor bármilyen mennyiséget el lehet belőle fogyasztani. Aztán reggel arra ébredünk, hogy kolomppal a nyakunkon kint legelünk a hegyoldalban és már jön is a gazda fejni…

Majdnem kifejeltettem, hogy ehhez a típusú salátához kifejezetten jó a nar eksi ami magyarul gránátalma szirupot/ecetet jelent. Talán lehet venni Magyarországon is. Nagy nagy viszkozitású fekete folyadék. Nagyon keveset kell belőle használni, így 1 liter bőven elég egy évig.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (1 vote cast)
 

Bár Törökországban a többség muszlim (98%), az országban nincs hivatalos vallás, sőt kormány és a vallás szigorúan külön van választva (ebből vannak a balhék mostanában). Az ország egyébként is nagyon toleráns más vallásokkal szemben. Az Oszmán Birodalomban már 700 éve szabad vallásgyakorlás van.

Így igazándiból nem meglepő, hogy a karácsony nem ismeretlen errefelé, még ha a muszlim vallásban nincs is ilyen.

Igen ám, de a december 24 éjszakája, csak Közép-Európában a karácsony estéje. Itt viszont már ortodoxok is vannak, akiknek más a naptárjuk és akkor ez még csak a kezdet…

A karácsony pontos időpontja attól függ, ki melyik csoportba van. Az örmények pl. január 6-án tartják, míg az ukránok a január 7-én. Az örmények hagyományból, míg az ukránok a naptáreltolódásból. (A Wikipédia szerint Európában is január 6 volt, míg a 4. században átrakták december 25-re, ami a naptáreltolódás miatt Kelet-Európában átcsúszott január 7-re).

Lényeg, hogy nagy a kavar, de ez az eladókat egyáltalán nem érdekli. Sőt! Nemcsak év végén lehet karácsonyfaégőt és más ketyerét venni, hanem sok helyen egész évben. Mert ugye hát olyan jól néz ki. Miért csak karácsonykor és újévkor legyen feldíszítve a kert, amikor az egész évben olyan jól nézhet ki.

Ehhez még hozzájön ugye az újév, amikor szintén mindenhova mindent fel lehet aggatni, tele lehet pakolni, stb…

Összességében, bár nincs hivatalos karácsony, a bazárban akkora a felfordulás, hogy öröm nézni…a Boszporusz másik partjáról vagy még messzebbről.

A karácsonyfa és szilveszteri díszeket kétféle kétféle kategóriából rakhatjuk össze:

  • kínai cuccok, amik olcsóak, sokat lehet venni, majd ünnepek után mennek a kukába.
  • azon kínai cuccok, amik Németországon keresztül érkeznek, szintén pocsék minőségűek, de rajta van a német matrica és ezért sokkal drágább.

Viszont a bazárban aztán tényleg lehet vásárolni, és nagyon olcsón. Nem is tudom, hogy a díszeket inkább kilóra vagy köbméterre érdemes venni. De bárhogy is lesz, nem úgy lesz, mert akaratlanul is több raklappal vesz az ember, mint amennyi hely az utcában van.

Idén a ping-pong labda volt a sztár (talán máskor is, de eddig nem karácsonyoztam itt). Ami azt jelenti, hogy valójában minden a ping-pong labda anyagából volt, legfeljebb nem olyan alaku. Aztán befestve, majd jól behintve csillámporral. Azzal a super csillámporral, ami utána nemcsak a lakást teríti be, hanem a fél lakónegyedet is…

Ebből viszont akkora választék volt… Legkisebb olyan 2 cm lehetett, míg a legnagyobb tuti, hogy több volt 1 méternél. Vettem volna, de akkor nem marad hely a fának a lakásban. Pedig az ára is jó volt, és tudtunk volna vele focizni…

Az igazi rekordot mégis inkább a műanyag mikulás vitte el. Szintén tipikus, mint Magyarországon is, hogy beesik egy repülő tele valami vacakkal, és mindenki azt árulja. Itt a legkisebb 100-as csomagban volt. Az oké, hogy ronda, de az igazán vicces, hogy még le is eszik az arca. Nem a feje, hanem az arca orral, szájjal és szemekkel. Elképzeltem, ahogy a télapók beszélnek a klubban: Ahogy ott ültem a zacskóban, arra ment egy olyan nő, hogy a pofám leszakadt…

Jah, egyébként a mikulás Anatóliából származik, vagy ahogy mi tanultuk a suliban, Kis-Ázsiából. A terület neve jelenleg Antalya. Van szobor is, meg emlékház és minden, ami csak kell a túristáknak. Nem is értem, hogy miért költözött át Finnországba, amikor Antalyaban olyan jó a tenger…

Közben lett fánk is. Nem fánk, hanem fa.. .:) Igazi szobafa. Nem kell minden évben egy fának meghalnia a szeretet ünnepe miatt. Miénk egy cuki cserepes fa. Valami ultra-mutáns, mert bár fenyőfa, nem nő, nem szúr, és nem is iszik sok vizet. Így a szobában vígan elvagyunk a fával, bár karácsony után kiraktuk a levegőre. Hátha mégis jobb szereti azt, mint a zokni szagot. Bár idebent meg van heavy metal…

A fát Sema nővére vette nekünk ajándékba. Nagyon rendes tőle.

Az első karácsonyunk

Az első karácsonyunk

Najó, de mi van az ünnepek pirotechnikai részével? Naná, hogy Istanbulban lehet rakétát is venni. Persze a csillagszóró az alap volt. 500 forint árban vettem egy kis dobozzal. Asszem a következő 10 évere elég lesz… És micsoda rakéták vannak.  Lehet, hogy a többségük illegális. Legalábbis vannak olyan nagyok, amivel a Holdat is le lehet lőni az égről…

Persze a karácsony süti nélkül nem az igazi.

Nem hiányozhat a fáról a mézeskalács sem, még akkor se, ha mi valójában nem tudunk sütni. Mondjuk eddig nem halad rosszul a dolog, de azért van még mit csiszolni, baltázni a süteményeken. De sütésről majd lesz egy másik bejegyzés 🙂

Most legyen elég annyi, hogy sikerült mézeskalácsot csinálni, és nem is mind ment a macskáknak, hanem jutott a fára is. Az eredmény az alábbi képsorozaton látható:

Nyum

Nyum

Nyumnyum

Nyumnyum

Nyumnyumnyum

Nyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyumnyumnyum

Nyumnyumnyumnyumnyumnyum

Ebben az időszakban nem ritka a Nyúlfogyatkozás sem…

A sütinek igazán akkor lett nagy sikere, amikor beköszöntött az új év. Hiszen az itt is buli, És milyen mókás, hogy össze lehet kötni a karácsonnyal. Így nem csak a szerpentin röpködhet, hanem a karácsonyfadísz is.

Persze a buli itt is buli, zene tánc és nagy evészet. Sőt! Kirúgtunk a hámból és
az alkohol készletet is megcsapoltuk. Elfogyott 2 üveg bor, 3 sör, fél üveg rakı (helyi itóka, görögöknél uzonak hívják, legjobban az ánizs pálinkához hasonlít. Itt kötelező a vízzel hígítása, mert állítólag túl tömény. Rutinosoknak nem ajánlom a hígítást, hacsak nem vodkával teszik…). Mindezt 10 ember 🙂

Namajd legközelebb viszünk rendes magyar bort, annak úgyse lehet ellenállni 🙂

A lufik viszont egyszerűen fantasztikusak voltak. Ez is ugyan az a kínai kategória, viszont nagyon jó minőségűek voltak, és állati jók a színei. Magyarországon még nem sikerült ennyire jó lufikat szerezni.

Persze egyszer minden bulinak vége lesz, és attól minden lufi retteg…

Egyszer minden partinak vége szakad...

Egyszer minden partinak vége szakad...

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.3/10 (3 votes cast)
 

97
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
bira
“beer”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek