Címke: alkoholos

Török bor

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)

Török borokról ritkán esik szó. Az emberek sokszor abban a tévhitben vonnak, hogy a törököknél nincs jó bor, mert évszázadokig a bor majdhogynem tiltott dolognak számított. Persze teljesen sose volt tilos, inkább a megtűrt kategóriába esik.
A mai napig is állandó vita az Iszlámban, hogy az alkohol fogyasztás vajon mennyire tilos vagy engedélyezett.

Viszont nem szabad elfelejteni, hogy az Oszmán-Birodalom területén rengeteg nem-muszlim ember élt. Anatólia története pedig legalább 10.000 éves. És a hely kiváló a szőlőnek.

Úgyhogy biztosan sokan borozgattak. Sőt a bor ősi istenének, Dionüszosznak is a legnagyobb temploma Anatóliában található.

Így aztán gondolhatjuk, hogy a szultánnak bizonyára volt titkos szőlőkertje, rejtett borospincéje. Sőt, állítólag a XVI. században a török hódító csapatok azért nem jutottak túl Magyarországon, mert bennragadtak a borospincékbe (vö: Kaláka – az elveszett követ). Más elbeszélés szerint pedig az éjszaka ellopták az ágyukat, meg a lovakat).

Szerencsére találhatunk egy blogot Serif Yenen írásávál, és Murat Yankı borszakértő táblázatával.

A blog elmondása szerint a borászat legalább 4500 éves, és Anatóliában alakult ki. Legelőször a hettiták? részesültek abban a megtiszteltetésben az egész világon, hogy élvezhették eme csodás nedűt. Azért ez nem lehetett rossz, ha jobban belegondolunk.

A modern Törökország borászati szempontból hét részre van felosztva.

A régiók és a borok a következőek (* közepes, ** jó, *** nagyon jó):

Márvány tengeri régió (Isztambul környéke)

  • Helyi vörös szőlő: Papazkarası és Adakarası
  • Nemzetközi vörös szőlő: Cabernet Sauvignon, Merlot és Gamay
  • Helyi fehér szőlő: Vasilaki és Çavuş
  • Nemzetközi fehér: Semillon

Ajánlott borok:

  • Vörös: Sarafin Merlot (***), Doluca Antik (**), DLC Cabernet Sauvignon-Merlot (**), Kavaklıdere Angora (*)
  • Fehér: Sarafin Chardonnay (***), Doluca Antik (**) és Villa Doluca (*)

Égei-tenger régió (Nyugat-Anatólia)

  • Helyi vörös szőlő: Cabernet Sauvignon, Carignan és Syrah
  • Helyi fehér szőlő:: Misket és Sultaniye
  • Nemzetközi fehér szőlő: Chardonnay

Ajánlott borok:

  • Vörös: Sevilen Syrah (**), Sevilen Majestik (*) and DLC Syrah (**)
  • Fehér: Kavaklıdere Angora (*), Doluca DLC Sultaniye-Emir (**) and Sevilen Chardonnay (**)
  • Rosé (rózsaszín): Sevilen R. (*)

Pamukkale Régió (az Égei-tenger felőli oldal belső részei)

  • Helyi vörös szőlő: Çalkarası
  • Nemzetközi vörös szőlő: Cabernet Sauvignon and Merlot
  • Nemzetközi fehér szőlő: Chardonnay and Sauvignon Blanc

Ajánlott borok:

 

  • Vörös: Anfora Cabernet Sauvignon (**), Anfora Syrah (**)
  • Fehér: Anfora Senfoni (*), Anfora Chardonnay (*)
  • Rosé (rózsaszín): Kavaklıdere Lal (*)

Közép-Anatólia (Ankara, Kapadokya és Tokat )

  • Helyi vörös szőlő: Kalecik Karası
  • Nemzetközi vörös szőlő: Cabernet Sauvignon és Merlot
  • Helyi fehér szőlő: Emir (Kapadokya tartomány), Narince (Tokat tartomány)

Ajánlott borok:

 

  • Vörös: Kavaklıdere Ancyra (**), DLC Kalecik Karası (**)
  • Fehér: Doluca Nevflah (*), Kavaklıdere Çankaya (*), Kavaklıdere Narince (***)

Kelet-Törökország (Eufrátesz, Tigris, Észak-Mezopotámia)

Bár ezen a területen egyáltalán nincs fehérbor termesztés, Törökország legjobb vörös borát itt készítik.

  • Helyi vörös szőlő: Boğazkere, Öküzgözü

 

Ajánlott borok:

  • Vörös: Terra Öküzgözü-Boğazkere (**), Kavaklıdere Yakut (*), Doluca Kav (**)

Ajánlott linkek

Törökországi borok

 

Rakı

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (2 votes cast)

A Wikipédia úgy kezdi, hogy a rakı Törökország nemhivatalos nemzeti itala. Ennél jobb összefoglalót pedig nem is lehet találni.
A rakı ez a törökök kedvenc tömény itala, ami legjobban az ánizspálinkához hasonlít.

Rakı leírása

A rakı egy 40-50% alkoholtartalmú, ánizsmaggal ízesített törköly- vagy gyümölcspárlat. A magas alkoholtartalma miatt nem tisztán isszák, hanem vízzel felöntve. Ilyenkor az átlátszó ital fehér lesz. E miatt kapta a másik nevét, aslan sütü, ami oroszlán tejet jelent.

A rakıt lehet magában is inni, de sokkal népszerűbb étkezés közben, az előétellel inni. No aztán ha elfogyott az ennivaló, akkor uzsgyi neki, amíg csak van a raktárban!

Történelem

A legenda szerint Evliya Çelebi XVII. századi utazó talált erre az italra, amikor ki tudja merre kóborolt. Neki nagyon tetszett, így megmutatta másoknak is. A többiek is el voltak ragadtatva tőle, így nagyon hamar népszerű lett. De csak sutyiban, mert a muszlim vallás nem engedélyezi az alkohol fogyasztását. No meg a szultán sem, de neki voltak rejtekhelyei.

Szultáni rejtekhely
Szultáni rejtekhely

Eközben a nem muszlim lakosság, leginkább a görögök és az albánok, nagyban üzemeltették a kocsmákat, a meyhane-ket, ahol a rakı gyakran volt az est fénypontja. Aki sokat ivott, arra a fénypont után hirtelen rátört a sötétség…

Mindent megváltoztatott az Oszmán Birodalom felbomlása és a Török Köztársaság kikiáltása. Ekkor ugyanis eltörölték a szultáni rendeleteket, és új alkotmányt hoztak létre. A katonák között (akik vezették a forradalmat) pedig kedvelt volt a rakı. Hiszen ők ismerték, milyen a török hegyekben a tél, és ott mekkora segítség pár üveg rakı. Nekik eszük ágában sem volt betiltani azt az italt, sem bármely másikat.

Érdekességek

A rakı Atatürk kedvenc itala volt. A halálának az évfordulóján sokan rakıval emlékeznek meg.
Ezen okból sokan tartják a köztársaság italának is.

Tanácsok, ajánlatok

A rakı egy remek ajándék az otthon maradtaknak. A legjobbakat Tekirdağ, azaz Rodostó városában készítik.

Ajánlott linkek

Wikipédia magyar.
Wikipédia angol, ami kicsit bővebb, mint a magyar.
Török Wikipédia, ahol igencsak komoly listát kapunk a Törökországban fellelhető rakı választékról.


Értékelés

Ár Beszerezhetőség Egzotikus
3-5 2 4

Mit jelent az értékelés? Kattints ide! Értékeld te is! 🙂