Címke: Eminönü városrész

Soğukçeşme Sokağı

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

A Soğukçeşme Sokağı (Hidegkút utca) a turistakönyvek kedvelt helye, ahol szerintük a tradicionális oszmán házakat nézhetjük meg, és fotózhatjuk le.

Amennyiben tényleg nincs időnk elmélyedni Isztambulban, úgy itt tényleg fényképezhetünk faházakat. Ráadásul mindjárt a turistaút mellett van.

Soğukçeşme Sokağı
Soğukçeşme Sokağı

 

Soğukçeşme Sokağı

A Soğukçeşme Sokağı (Hidegkút utca) az AyaSofya (Hagia Szophia) mögött, a Topkapı Palota kapuja mellett található. Így könnyen megközelíthető. Ideális azoknak, akik csak pár napot töltenek Isztambulban, így nincs idejük elmélyedni a történelmi kis utcákban.

Ezen a helyen történelmi faházakat láthatunk, és fényképezhetünk.

Történelem

Az AyaSofya mögötti terület mindig is kiesett Isztambul vérkeringéséből. Már a bizánci időszakban is egy hátsó kis utca volt. És bár az oszmánok mellé építették a Topkapı Palotát, továbbra is egy mellékutcácska volt. Leginkább a palota azon kiszolgáló személyzete lakta, aki a palotán kívül élt. Miután a szultán átköltözött a Dolmabahçe  Palotába, még inkább elfedetté vált az utca.

De teljesen sosem volt szegények lakta környék. A középosztályt találhattuk meg itt. A felső réteg máshol lakott. Lehetőleg a Boszporusz partján egy faházban (yalı), lehetőleg jó messze a szultántól.

1840-es években az AyaSofya felújításra került. Olasz és svájci mérnökök érkeztek. Róluk készült egy kép, ahogy a szultánnak együtt mosolyognak, és a háttérben a Soğukçeşme Sokağı látszik.

A változást a XX. század hozta, amikor az 1970-es években Çelik Güllersoy felújította az egyik házat az utcában. Majd pedig hotelként kezdte el használni. Hamarosan az egész utcában megjelentek a hotelek, és így a felújításuk is elrendeződött.

Az utca ma sétáló utcának lett nyilvánítva, ahol a korabeli macskaköveken sétálhatunk.

Érdekességek

Elvileg Isztambul tipikus faházait láthatjuk itt.
Valójában sajnos nem. Ezek az épületek túlságosan le vannak egyszerűsítve.

Magyar vonatkozás

Nem tudunk ilyenről.

Tanácsok, ajánlatok

Tavasszal, amikor nyílnak a virágok (és éppen nem zuhog az eső, ami olyankor szokás), szép képeket készíthetünk.

Ajánlatos fentről, a Topkapı Palota felől haladni, mert úgy nem kell hegyet mászni.

Érdemes egy olyan útvonalat összeállítani, hogy AyaSoyfa (Hagia Sophia), Topkapı Palota, Soğukçeşme Sokağı és innen menni a Régészeti Múzeumba.

Kritikák

Az épületek felújításakor eléggé leegyszerűsítették őket. És bár fából vannak, messze nem olyan szépen kidolgozottak, mint az isztambuli faházak. Ráadásul mindegyik ugyan úgy néz ki, csak más színben.

Sajnos viszont nincs másik olyan utca Isztambulban, ahol a történelmi faházak együtt állnának. Mára már alig-alig maradt. Ezekre a hátsó kis utcákban bolyongva találhatunk rá. Modern beton házak között

Megközelítés

Az AyaSofya mögött találjuk meg.

Megtekintéshez szükséges idő

15 perc

Ajánlott linkek

Bejárható virtuálisan a Yandex térképén

 


Térkép

icon-car.pngKML-LogoFullscreen-LogoGeoJSON-LogoGeoRSS-Logo
Soğukçeşme Sokağı

loading map - please wait...

Soğukçeşme Sokağı 41.009326, 28.980217 Soğukçeşme Sokağı

Értékelés

Fotózás Éjszakai Különlegesség Turista Nehézség
3 3 2 5 1

Mit jelent az értékelés? Kattints ide!

Értékeld te is! 🙂

 

Nagy Bazár

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 6.7/10 (3 votes cast)

Fedett Bazár vagy Nagy Bazár (törökül: Kapalı Çarşı, angolul: The Grand Bazaar) a világ egyik legnagyobb fedett piaca. Egy kisebb kerületnyi utca-labirintus az, amiben bolyonghatunk.
Régebben ez volt Isztambul bevásárló központja, ma már a turisták kedvelt helye.

Nagy Bazár
Nagy Bazár

 

Nagy Bazár leírása

A Nagy Bazár, vagy Fedett Bazár Isztambul egyik legfontosabb látványossága. De ez nem egy olyan hely, ahol csak passzívan nézelődünk, ez egy igazi élménypark. Leginkább az eladónak, aki minden félét megpróbál eladni nekünk, miután egy Hello My Friend felkiáltással letámadott minket.

A Nagy Bazár egy kisebb kerület, ami fedett utcákból áll. Ez egy középkori bevásárló központ. És egyben kulturális központ is. Benne találunk dzsámit és kutakat is.

A Fedett Bazár ma már turisták kedvelt helye, ahol különféle egzotikumokat tudunk venni. A törökök ritkán járnak ide. Ők a modern bevásárló központokba járnak, ahol egzotikus nyugati márkájú farmert és mást tudnak vásárolni. Egyetlen kivétel ez alól az arany. Abból itt van a gazdasági központ.

Van egy utca, a bazár hátsó részen, ahol szó szerint zajlik a gazdasági élet. Úgy lehet megtalálni, hogy olyan hatalmas a hangzavar, mintha verekedés lenne, vagy készülne. Pedig csak az emberek aranyat vesznek, és adnak el. Közben pedig 3-4 telefonba beszélnek egyidejűleg, és próbálják túlordítani a többieket. Meg saját magukat is.

Az arany mellett számos ajándéktárgyat találunk a Fedett Bazárban. A termékek kategóriánként vannak. Bár mára már keveredtek, de a hasonló áruk egymás közelében vannak. Így találunk pl. aranyművesek utcáját.

Történelem

Miután I. Mehmed meghódította Isztambult, átköltöztette a palota személyzetét az új fővárosba. Természetesen a hárem is vele tartott. De rá kellett jönnie, hogy a nőknek vannak szükségleteik, amelyeket röviden a shopping nevű varázsszóval írnak le.
I. Mehmed belátta, hogyha nem akarja, hogy a hárem lakói a két korábbi fővárosba (Bursa és Edirne) járjanak bevásárolni, Isztambulba is építeni kell egy bazárt.
A bazár magja 1464-ben készült el, ami még csak pár kupolával fedett raktár volt. Ezen felbuzdulva az elkövetkező két évszázadban szépen lassan a környező utcákat is befedték.

Akkoriban még minden utca más-más volt, és minden utca egy-egy termékfajtára specializálódott. Mára ez eltűnt, csak az utcák nevei őrzik az emléket.

A XIX. században, a nagy városégés korszaka nem kímélte a Nagy Bazárt sem. Repetának pedig néhány földrengés is belátogatott. Ezért 1894-ben úgy döntöttek, hogy ideje lenne helyre rakni az egészet, így teljesen felújították. Megpróbálták lehetőleg az eredeti állapotot visszaállítani, de rejtélyes okokból ez nem sikerült. Mára már minden utca nagyjából egyforma.

1970-es évekről kezdődött a turista invázió. Azóta jócskán megváltozott a Nagy Bazár kínálata, és főleg ajándékokat árulnak. A klasszikus bazári termékeket már csak a labirintus belsejében levő Öreg Bazárban találjuk.

A számok

  • 30.700 m²
  • 66 utca
  • 4000 üzlet
  • 5 dzsámi
  • 1 iskola
  • 7 szökőkút
  • 10 rendes kút (szökésmentes)
  • 1 patak
  • 1 falikút
  • 1 lábas kőkút
  • 21 kapu
  • 17 han
  • 250-400 ezer látogató naponta
  • ki tudja hány liter tea percenként
  • büfék és éttermek

Termékek

Termékek

A Nagy Bazár fő terméke az arany. Több utcában úgy áll az aranyékszer, mint a sütemény a cukrászdában.

Arany üzlet vagy sütis bolt?
Arany üzlet vagy sütis bolt?

Az arany mellett természetesen más ékszereket is találunk, ezüstöt, gyémántot és drágakövet is.

További gyakori árufajták:

  • porcelán, csempe
  • fa: dobozok, gyöngyházas dobozok, sakk
  • vas, Aladdin csodalámpája
  • bronz
  • szőnyeg (naná!)
  • textil
  • lámpa
  • parfüm
  • üvegcse
  • focimez
  • pomponos papucs
  • hastáncos felszerelés
  • tea és kávés készlet
  • Kék szem (mavi boncuk)
  • hangszer
  • farmer és más ruházat (utcai, nem hastáncos)
  • régiségek
  • selyem
  • papír
  • csont
  • bőr
  • vízipipa
Lámpabolt
LámpaboltLámpabolt

Alkudozás

Hogyan alkudjunk a bazárban Alkudozási tippeket itt találunk.

Eltévedés ellen

A Nagy Bazár látszólag egy labirintus. És ha belül vagyunk, akkor tényleg így is érezhetünk. Bár pár óra bolyongás után már egészen jól kiigazodhatunk benne.
Ha viszont mégis eltévednénk, akkor mindig felfele menjünk, és akkor kijutunk egy széles (és zajos) utcára. Ez az aranyművesek utcája, a Fedett Bazár legfelső szintje. Ez pedig egy biztos pont. 🙂
Ha alulról érkeztünk, akkor balra a Çemberlitaş-hoz, míg jobbra a Beyazithoz jutunk ki, ahol a Könyvbazárt is megtaláljuk.

Magyar vonatkozás

Az Öreg Bazárban találhatunk magyar tárgyakat is.

Tanácsok, ajánlatok

Érdemes benézni minden kis utcába, és minden lépcsőn felmászni. Hátha valahol sikerül feljutni a bazár tetejére. Ha valaki esetleg szembe jönne, akkor kérjük a segítségét.

Mit érdemes itt vásárolni?

Legkedveltebb árucikk az arany. Lehet venni tört aranyat is, kimértet. De vásárolhatunk ékszereket is. Ezekből több utcányira való van.
A Nagy Bazár e mellett ajándékvásárlásra is jó hely. Fűszereket viszont már inkább a Fűszer bazárban vegyünk!

Bejutás

Nyitvatartás: H-Szo. 7-19

Belépő: nincs, de majd költünk eleget!

Elfogadott pénznem: Török líra, Euró, Dollár

Kártyás fizetés: igen, de készpénzért olcsóbban vásárolhatunk

Egyéb: Szombaton hatalmas tömeg.

Megközelítés

A Kék mecsettől villamossal, vagy gyalog a Çemberlitaş-tól.

Megtekintéshez szükséges idő

Ha csak áthaladunk, akkor kb. 25 perc.
Ha nézelődünk is, akkor 1 óra.
Vásárlással 3 óra, fél nap.

Ajánlott linkek

Fedett Bazár térképek

 


Térkép

icon-car.pngKML-LogoFullscreen-LogoGeoJSON-LogoGeoRSS-Logo
Fedett bazár

loading map - please wait...

Fedett bazár 41.010621, 28.968072 Fedett Bazár vagy Nagy Bazár (törökül: Kapalıçarşı, The Grand Bazaar) a világ egyik legnagyobb fedett piaca. Egy kisebb kerületnyi utca-labirintus az, amiben bolyonghatunk. Régebben ez volt Isztambul bevásárló központja, ma már a turisták kedvelt helye. Tovább...

Értékelés

Vásárlás Alkudozás Különlegesség Turista Fotó Nehézség
5 5 5 5 5 1

Mit jelent az értékelés? Kattints ide!

Értékeld te is! 🙂

 

Fűszer Bazár

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 5.0/10 (4 votes cast)

A Fűszer Bazár Isztambul legillatosabb épülete. Turisták kedvelt helye, ahol a török egzotikummal találkozhatnak.
A Fűszer Bazár nemcsak a fűszereknek ad otthont, hanem a teáknak, szárított rágcsálnivalóknak (magok és mogyorók), édességeknek (helva, lokum) de még a parfümöknek is.

Fűszer bazár

 

Fűszer bazár leírása

A Fűszer Bazár törökül Mısır Çarşısı, ami azt jelenti, Egyiptomi Bazár. Azért egyiptomi, mert a legtöbb fűszer onnan érkezett az Oszmán Birodalomba.

Az isztambuli Fűszer Bazár egy L alakú épület, ami Eminönüben található a Galata hídnál, a Yeni Cami mellett. Ez a dzsámi lesz nekünk a fő tájékozódási pontunk, amíg itt mozgunk. Bár az utcák eléggé szűkek, a bazár pedig fedett. Azaz úgysem látszik a mecset…

Maga a fő épület az, amiben a fűszerek, teák, parfümök és rágcsálnivalók vannak, de a bazár nemcsak ebből áll. Az épület a klasszikus, viszont az épület mellett és mögött tovább folytatódik. Az épület mellett sajtokat és halakat találunk. Az épület mögött konyhafelszerelések vannak. Míg az L alak belsejében a Virág Bazár várja a méheket és a vásárlókat.
Ha pedig elindulunk az L sarkánál tovább a kis utcába, akkor folytatódik a fűszerek és élelmiszerek bazárja, majd lassan átvált Konyha Bazárrá és Papír Bazárrá.

Történelem

1660-ban Turhan Szultán az Aranyszarv partján sétálva beszívta a halpiac jellegzetes szagát. Úgy érezte, a szombat délelőtt ennél lehetne sokkal romantikusabb is.
A tanácsadóknak az volt az ötletük, hogy legyen ott valami olyasmi, aminek sokkal erősebb az illata, és az majd elnyomja.
Több ötlet is érkezett: fűszerek, sajtok, parfümök, teák, stb… mire a szultán egyszerűen azt mondta, amit shoppingolás közben is előszeretettel válaszolt, ha az eladó azt kérdezte, mit parancsol: Mindent!

Fel is épült az új fedett bazár (már volt egy Fedett Bazár). Akiknek nem volt túl sok fantáziájuk, egyszerűen csak Új Bazárnak, míg a leleménnyel túlságosan is ellátottak pedig Szagos Bazárnak hívták. A külföldiek viszont Fűszer Bazárnak. Ezzel szemben a törököknek feltűnt hogy az eladók igencsak egyiptomi kinézetű ruhában voltak, a fűszereket pedig apró piramis alakban halmozták fel. Így végül az Egyiptomi Bazár név maradt meg.

Érdekességek

Az isztambuli Fűszer Bazárban ma már nem kifejezetten csak a fűszereket árulnak, hanem mindent, amit csak el lehet adni az egyszerű turistának. A fűszerek és rágcsálnivalók viszont nem korlátozódnak csak a bazár területére. Azon túl is, a kis utcákban is találkozhatunk még fűszerárusokkal.

Tanácsok, ajánlatok

Általános szabály, hogy a sztenderd isztambuli ajándékokat (porcelán, lámpa, textil és arany) a Fedett Bazárban érdemes megvenni, mert sokkal olcsóbb, és nagyobb a választék.
A Gazdasági válság óta viszont ez a szabály kezd megdőlni. Előfordulhat, hogy a Fűszer Bazárban mégiscsak olcsóbban kapunk meg valamit.
De mégis a Fűszer Bazár a fűszerekről, teákról, édességekről, rágcsálnivalókról és egyéb ételekről szól. Abban a legjobb egész Isztambulban.

Sok termék ára a kaputól beljebb olcsóbb.

A fűszerekre és teákra nem lehet alkudni. Ha nagyobb mennyiséget veszünk, akkor viszont van esélyünk egy kedvezőbb árra.

Mit érdemes itt vásárolni?

Elsősorban fűszereket, teákat édességet és magokat.

Találunk itt olajokat és parfümöket is. Az olajoknál figyeljünk, mert több fajta van. Más az, ami az ételbe kerül, más ami illatosító, parfüm, vagy masszás olaj.

Bejutás

Nyitvatartás: H-Szo 08:19:00.
Vasárnap és ünnepnapokon zárva. Szombaton nagy a tömeg

Belépő: Nincs

Elfogadott pénznem: Török líra, Euró, US Dollár

Kártyás fizetés: igen, de arra nehezebb alkudni.

Megközelítés

Villamossal az Eminönü megállóig, a Yeni Cami mellett, a Galata-hídnál.

Megtekintéshez szükséges idő

20-40-60 perc.

Ajánlott linkek

Virtuális túra

 


Térkép

icon-car.pngKML-LogoFullscreen-LogoGeoJSON-LogoGeoRSS-Logo
Fűszer Bazár

loading map - please wait...

Fűszer Bazár 41.016417, 28.970540 A Fűszer Bazár Isztambul legillatosabb épülete. Turisták kedvelt helye, ahol a török egzotikummal találkozhatnak. Tovább...

Értékelés

Építészet Kultúra Történelem Turista Fotó Nehézség
2 3 3 5 5 1

Mit jelent az értékelés? Kattints ide!

Értékeld te is! 🙂