Fedett Bazár vagy Nagy Bazár (törökül: Kapalı Çarşı, angolul: The Grand Bazaar) a világ egyik legnagyobb fedett piaca. Egy kisebb kerületnyi utca-labirintus az, amiben bolyonghatunk.
Régebben ez volt Isztambul bevásárló központja, ma már a turisták kedvelt helye.

Nagy Bazár leírása
A Nagy Bazár, vagy Fedett Bazár Isztambul egyik legfontosabb látványossága. De ez nem egy olyan hely, ahol csak passzívan nézelődünk, ez egy igazi élménypark. Leginkább az eladónak, aki minden félét megpróbál eladni nekünk, miután egy Hello My Friend felkiáltással letámadott minket.
A Nagy Bazár egy kisebb kerület, ami fedett utcákból áll. Ez egy középkori bevásárló központ. És egyben kulturális központ is. Benne találunk dzsámit és kutakat is.
A Fedett Bazár ma már turisták kedvelt helye, ahol különféle egzotikumokat tudunk venni. A törökök ritkán járnak ide. Ők a modern bevásárló központokba járnak, ahol egzotikus nyugati márkájú farmert és mást tudnak vásárolni. Egyetlen kivétel ez alól az arany. Abból itt van a gazdasági központ.
Van egy utca, a bazár hátsó részen, ahol szó szerint zajlik a gazdasági élet. Úgy lehet megtalálni, hogy olyan hatalmas a hangzavar, mintha verekedés lenne, vagy készülne. Pedig csak az emberek aranyat vesznek, és adnak el. Közben pedig 3-4 telefonba beszélnek egyidejűleg, és próbálják túlordítani a többieket. Meg saját magukat is.
Az arany mellett számos ajándéktárgyat találunk a Fedett Bazárban. A termékek kategóriánként vannak. Bár mára már keveredtek, de a hasonló áruk egymás közelében vannak. Így találunk pl. aranyművesek utcáját.
Történelem
Miután I. Mehmed meghódította Isztambult, átköltöztette a palota személyzetét az új fővárosba. Természetesen a hárem is vele tartott. De rá kellett jönnie, hogy a nőknek vannak szükségleteik, amelyeket röviden a shopping nevű varázsszóval írnak le.
I. Mehmed belátta, hogyha nem akarja, hogy a hárem lakói a két korábbi fővárosba (Bursa és Edirne) járjanak bevásárolni, Isztambulba is építeni kell egy bazárt.
A bazár magja 1464-ben készült el, ami még csak pár kupolával fedett raktár volt. Ezen felbuzdulva az elkövetkező két évszázadban szépen lassan a környező utcákat is befedték.
Akkoriban még minden utca más-más volt, és minden utca egy-egy termékfajtára specializálódott. Mára ez eltűnt, csak az utcák nevei őrzik az emléket.
A XIX. században, a nagy városégés korszaka nem kímélte a Nagy Bazárt sem. Repetának pedig néhány földrengés is belátogatott. Ezért 1894-ben úgy döntöttek, hogy ideje lenne helyre rakni az egészet, így teljesen felújították. Megpróbálták lehetőleg az eredeti állapotot visszaállítani, de rejtélyes okokból ez nem sikerült. Mára már minden utca nagyjából egyforma.
1970-es évekről kezdődött a turista invázió. Azóta jócskán megváltozott a Nagy Bazár kínálata, és főleg ajándékokat árulnak. A klasszikus bazári termékeket már csak a labirintus belsejében levő Öreg Bazárban találjuk.
A számok
- 30.700 m²
- 66 utca
- 4000 üzlet
- 5 dzsámi
- 1 iskola
- 7 szökőkút
- 10 rendes kút (szökésmentes)
- 1 patak
- 1 falikút
- 1 lábas kőkút
- 21 kapu
- 17 han
- 250-400 ezer látogató naponta
- ki tudja hány liter tea percenként
- büfék és éttermek
Termékek
Termékek
A Nagy Bazár fő terméke az arany. Több utcában úgy áll az aranyékszer, mint a sütemény a cukrászdában.

Az arany mellett természetesen más ékszereket is találunk, ezüstöt, gyémántot és drágakövet is.
További gyakori árufajták:
- porcelán, csempe
- fa: dobozok, gyöngyházas dobozok, sakk
- vas, Aladdin csodalámpája
- bronz
- szőnyeg (naná!)
- textil
- lámpa
- parfüm
- üvegcse
- focimez
- pomponos papucs
- hastáncos felszerelés
- tea és kávés készlet
- Kék szem (mavi boncuk)
- hangszer
- farmer és más ruházat (utcai, nem hastáncos)
- régiségek
- selyem
- papír
- csont
- bőr
- vízipipa

Alkudozás
Hogyan alkudjunk a bazárban Alkudozási tippeket itt találunk.
Eltévedés ellen
A Nagy Bazár látszólag egy labirintus. És ha belül vagyunk, akkor tényleg így is érezhetünk. Bár pár óra bolyongás után már egészen jól kiigazodhatunk benne.
Ha viszont mégis eltévednénk, akkor mindig felfele menjünk, és akkor kijutunk egy széles (és zajos) utcára. Ez az aranyművesek utcája, a Fedett Bazár legfelső szintje. Ez pedig egy biztos pont. 🙂
Ha alulról érkeztünk, akkor balra a Çemberlitaş-hoz, míg jobbra a Beyazithoz jutunk ki, ahol a Könyvbazárt is megtaláljuk.
Magyar vonatkozás
Az Öreg Bazárban találhatunk magyar tárgyakat is.
Tanácsok, ajánlatok
Érdemes benézni minden kis utcába, és minden lépcsőn felmászni. Hátha valahol sikerül feljutni a bazár tetejére. Ha valaki esetleg szembe jönne, akkor kérjük a segítségét.
Mit érdemes itt vásárolni?
Legkedveltebb árucikk az arany. Lehet venni tört aranyat is, kimértet. De vásárolhatunk ékszereket is. Ezekből több utcányira való van.
A Nagy Bazár e mellett ajándékvásárlásra is jó hely. Fűszereket viszont már inkább a Fűszer bazárban vegyünk!
Bejutás
Nyitvatartás: H-Szo. 7-19
Belépő: nincs, de majd költünk eleget!
Elfogadott pénznem: Török líra, Euró, Dollár
Kártyás fizetés: igen, de készpénzért olcsóbban vásárolhatunk
Egyéb: Szombaton hatalmas tömeg.
Megközelítés
A Kék mecsettől villamossal, vagy gyalog a Çemberlitaş-tól.
Megtekintéshez szükséges idő
Ha csak áthaladunk, akkor kb. 25 perc.
Ha nézelődünk is, akkor 1 óra.
Vásárlással 3 óra, fél nap.
Ajánlott linkek
Térkép
Értékelés
Vásárlás | Alkudozás | Különlegesség | Turista | Fotó | Nehézség |
5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 1 |
Mit jelent az értékelés? Kattints ide!
Értékeld te is! 🙂