Isztambulban turistaként legjobb, ha gyalogolunk. Ez viszont jelentősen behatárolja, meddig is juthatunk el. Így időnként nem árt, ha mégis felszállunk valamire.
Leginkább a hajó az ajánlott. Egyszer, mert amerre megy, jó a kilátás, kényelmes és még tea is van. A másik pedig, hogy nagyon nem lehet elrontani (de el lehet rontani), és mindig vissza tudunk jutni a kiindulási helyre. Meg persze a kikötő az olyan, amit könnyű megtalálni.
A busz, és a dolmuş, pláne a minibusz viszont nem ilyen. Ott néha a helyi lakosok se tudják, végül hova fogunk kikötni. Viszont a villamos. A villamos olyan, hogy az mégiscsak arra tud menni, amerre a sín van. Akárhogy is próbálkozik a sofőr másfele. Márpedig próbálkozik.
Ezért aztán a villamos is ajánlott turistáknak, hogy Isztambulban ezzel közlekedjenek. És nincs is belőle sok. Így nem lehet elrontani, bátran használjuk.
Isztambulban két ismert villamos van: egyik ami a sétáló utcán, az İstiklâl Caddesi-n, közlekedik. Ez egy piros nosztalgia villamos. Mindenki imádja fotózni, és éppen úgy nem maradhat ki egyetlen isztambuli filmből sem, mint a hajó és az AyaSofya. Ez a villamos éppen hogy a sétáló embernél egy picit megy gyorsabban. Jó buli rá felszállni, de hacsak nem vagyunk nagyon fáradtak, nem érdemes. Elég ritkán jár, és mindenhol megáll. A sofőrnek viszont feslővezetékből vannak az idegei. Péntek és szombat este, mikor pár millió ember rohangál ezen az utcán, és ennek a fele a villamos előtt, kész csoda, hogy nem száll ki szablyával és vág rendet, mint a dzsungelharcosok az esőerdőben.
A másik villamos pedig az, ami a történelmi negyed kellős közepén megy. Ezzel tudunk a reptérhez is kijutni. Így mindenképpen fontos, hogy tudjunk róla. Ha másért nem is, azért mindenképpen, hogy felkészüljünk mind arra, hogy el kell előle ugrani, mind pedig, hogy a fényképek 20%-ba bele fog lógni.
Ez a villamos, olyan, mint a budapesti combinó, csak kék, két részből van, és nem romlik el. És nem feltétlenül áll meg a piros lámpánál. Sokat segít az egészségünknek, hogy amikor csenget, nem keverjük össze a fagylalt árussal.
Ezt a villamost is, mint minden mást, akbillel vagy istanbulkarttal tudjuk használni. És mivel a reptérre ezt tudjuk használni (átszállás metróra), így érdemes megismerni ennek az útvonalát, és fontosabb állomásait.
Két iránya van, de az egyszerűség kedvéért mindkettőn két végállomás is van:
Zeytinburnu vagy Bağcılar. – Ez megy a reptér felé.
Eminönü vagy Kabataş – Ez megy a kikötő felé.
És akkor lássuk a fontosabb megállókat, mégpedig a reptér irányából.
Ha a reptérről jövünk (ez egyébként csak a tapasztaltabbaknak ajánlott), és nincs sok csomagunk akkor a metróval az Aksaray megállóig kell menni. Ez most éppen a végállomás, de sose lehet tudni. Innen rövid gyaloglással (kövesd a tömeget át az aluljárón, ami egyben bazár is) jutunk el a villamosmegállóhoz. A megálló neve: Yusufpaşa. Tehát ha haza szeretnénk menni, és nem akarunk taxizni (mert elherdáltuk az összes pénzünket, vagy mert kalandosnak érezzük a 30 kg-os csomagokkal és a vasmacskával a tömött aluljárókat és mozgólépcsőket), akkor ennél a megállónál tudunk átszállni a metróra.
Sok csomag esetén a Zeytinburnu megálló jobb, mert kevesebbet kell gyalogolni.
Aksaray: Ne tévesszen meg senkit a neve. Ez nem nem ugyan az, mint a metró megálló. Normál esetben itt nem szállunk le, mert itt nincs olyan érdekes látnivaló. Leginkább enni nem jövünk ide. A környéken egyébként sok az orosz. Így ha valakinek esetleg nosztalgiája van, vagy orosz nyelvvizsgára készül csak rossz gépre szállt, akkor itt a helye.
Laleli-Üniversitesi: Ez az egyetemi megálló. Innen rövid sétával juthatunk el a Tulipán Dzsámihoz, törökül a Laleli Camii-hoz. Még itt se együnk.
Beyazıt-Kapalıçarşı: A Beyazit Camii és a Nagy Bazár egyik bejárata. Innen a Könyvbazárt innen érjük el a legkönnyebben. Nemcsak a bazárt, hanem az utca másik felét is érdemes megnézni, ha vásárolni szeretnénk. Itt van pl. a Koska, ahol lehet édességet venni.
Çemberlitaş: Kiemelten fontos megálló. A Nagy Bazárba innen is be tudunk menni, és itt van a Çemberlitaş hamam is. Ugyanitt van egy oszlop, a Konstantin oszlopa. Pár éve (1955-ben) kezdték meg a felújítását, és hihetetten tempóban már 2010.-ben be is fejeződött. Innentől kezdve már találunk jó éttermeket is. Figyeljük az árakat az étlapon. Ajándékokat viszont itt már ne vegyünk. Inkább a Nagy Bazárban és a Fűszer Bazárban nézzünk körbe, mert itt minden nagyon drága. Innen befele akár gyalogolhatunk is. Merészebbek balra, mindig csak lefele, levághatják az utat a kikötő felé.
Sultanahmet: A központ, a Kék Mecset. Itt van minden, ami az útikönyvekben van: AyaSofia, Ciszterna, stb.. stb.. stb…
Gülhane: Az AyaSofya-ba innen is bemehetünk. Nincs túl messze a Sultanahmed megállótól. Ez is kimondottan a turistaközpont, bár már nem annyira. A Gülhane park (rózsa han) bejárata.
Sirkeci: Ide eléggé kacskaringósan és csengetősen jut el a villamos. Minap erre járva sok csalogató éttermet láttunk. Tapasztalat egyenlőre még nincs, de jól néznek ki. Sirkeci Állomás az Orient Express végállomása és egyben a legfontosabb kikötő is. Itt aztán van büfé dögivel, így a hasunk biztos nem marad üresen.
Eminönü: A Sirkeci kikötő folytatása. Valójában ez maga a kikötő. Ha bárhol eltévedünk, akkor Eminönüt kell mondogatni, és ide fogunk jutni. Ez Isztambul szíve. A kikötőn és a szotyolán kívül itt van még a Fűszer Bazár, a Yeni Cami, és innen felfele indulva tudunk a bazárban bolyongani. Ha szerencsénk van, akkor a Nagy Bazárhoz vagy a Szulejmán-mecset jutunk ki. Más esetben… tudjátok: eminönü…eminönü…eminönü…
A dolog érdekessége, hogy ezt az egész kerületet Eminönünek hívják, mégis a név alatt általában a kikötőt értik. Ha mégse lenne egyértelmű a segélykérésünk, akkor a másik csodaszót használhatjuk: szultánahmed…szultánahmed…szultánahmed…
Karaköy: Ez már a másik oldala az Aranyszarv-öbölnek. Egyes utazási irodák szeretik a turistát megtréfálni, és azt mondják, ez már Ázsia, az imént meg a Boszporuszon mentek át. Pedig ez nem Ázsia. Oda viszont innen hajóval könnyedén át tudunk menni. Vagy pedig felkapaszkodhatunk a Galata-toronyba és a sétáló utcába (İstiklâl Caddesi) (szemfülesek Tünellel mennek fel, és a torony tövében egy teázóban várják be azokat, akik kifáradtak a felmászásban).
Eminönüt én gyakran női bazárnak hívom. Karaköy pedig a férfi bazár. Itt láthatjuk is, miért. Míg Eminönüben általában enni-, és hordanivalót (magyarul ruhát) vásárolhatunk, addig Karaköyben tv-távirányító, csavarok, hangszerek, csövek, lámpák, motoros fűrészek és ehhez hasonló dolgok találhatunk.
Tophane: Ebben a megállóban egy szép dzsámit láthatunk. Az igazán fontos része viszont az, hogy ha a sétáló utcából szeretnénk visszajutni a hotelbe, akkor nem kell végiggyalogolni rajta. A Galata-torony felé menetben bal fele bármely szélesebb utcába ha bemegyünk, és mindig csak lefele megyünk, akkor vagy ehhez, vagy a másik (Fındıklı) megálló közelébe jutunk.
Fındıklı: A Tophane-hez hasonlóan a hazajutásban lehet fontos szerepe. A parkban is jó a kilátás, és van a közelben egy finom süteményes.
Kabataş: A végállomás. Innen tudunk hajóval a Szigetekre bejutni, felvonóval a Taksim térre és buszokkal tovább menni az európai oldalon. Nagyon fontos hely, ha a hotelhez akarunk visszajutni, mert a buszok többsége vagy a Taksim térre, vagy a ide fut be. Hazafele mind a sétálóutcából is elgyalogolva a Taksim térre, a felvonóval lemegyünk és visszajutunk a hotelbe.
(ez a felvonóval lemegyünk összeállítás azért viccesen hangzik)
