Ahogy nő a blogot olvasók száma úgy érzem, hogy kellene magamról, magunkról is írni valami zagyvaságot, ne csak úgy benne legyek az ismeretlenben, ha már egyszer kijöttem ide az ismeretlenbe.
Bár valami hablatyot mintha írtam volna az elején, ha jól emlékszem. Az biztos, hogy olyasmit ígértem, hogy később majd bővebbem. Na persze. 
Ez most nem az a később, és nem az a bővebben. Még ha mindkettő igaz is. Valamit kell már írni, különben a billentyűzet is megharagszik, hogy elhanyagolom…
Tényleg csak röviden, és vázlatosan.
Sema, a török leányzó, mint a mesében. Ezzel szemben vagyok én, István, aki nem igazán hasonlít a páncélba zárt lovaghoz. Bár egy páncélos dobos mindig van a közelben, ami egyszerűség kedvéért számítógépnek hívunk. Persze lehetne csodás számoló zenélő játszó éneklő minket segítő munkaeszköznek is nevezni, de valljuk be, magunk között inkább a dög vagy teljes nevén te dög már megint lefagytál vagy mi van néven szoktuk hívni. Ez az utóbbi utalhat miért is páncélos a doboz…
Mi egy forró nyári éjszakán találtunk egymásra (mily romantikus, ah), az interneten (ez már nem annyira az a klasszikus romantika). Mi mondjuk nem azzal a már klasszikussá vált pár soros (és az internetről letölthető) felszedős beszélgetéssel kezdtük. Tudod: honnan? megyünk szobára?
Egyikünk se azért kezdte a beszélgetést, mert valami komolyabbat akartunk. Egyszerűen barátokat kerestünk másik országokban. Ebből aztán egyre gyakoribb, és egyre hosszabb beszélgetések lettek.
Ahogy egymást és egymás kultúráját kezdtük jobban megismerni, a kíváncsiság is nőtt, hogy találkozzunk. Egymást és egymás országát is megnézzük.
Először én kezdtem Isztambullal (ez egy külön történet), majd ő jött Budapestre.
A hosszú kalandok pedig odáig vezettek, hogy végül esküvő lett, én pedig kiköltöztem Isztambulba.
Miért én jöttem Isztambulba, ahelyett, hogy Sema jött volna Magyarországra, ami ráadásul az EU része? Nem akarok politikáról írni, sem a cégekben levő megalázó kiszolgáltatottságról és kihasználásról. Persze itt se kolbászból van a kerítés (ha mégis az volt, a kutyák 1 óra alatt megették mindet), de aki küzd, annak tényleg jobb lesz. Ha pedig van olyan ismerősöd, aki magyar állampolgárságot szerzet, akkor ő is tud mesélni szépeket.
Így most a közös kalandjaink Isztambulban (Istanbul) zajlanak. De persze nem csak ott, mert Törökország nagy, és a világ is nagy. Mindezt mi most már közösen fogjuk felfedezni.
No, és akkor mi maradt ki?
Ilyesmi, mint elérhetőség, meg egyebek. Ha nekünk akartok írni, akkor cybermacs@isztambul.info címre lehet.
Ha pedig csak simán, nyíltan beszélgetni szeretnétek, kérdésetek van, akkor ide tudtok kommenteket írni. 
Jó szórakozást!
ui: képek ügyében ajánlom a fotótáramat: www.flickr.com/cybermacs
ui2: és itt vannak fényképek rólunk.
Szia!
Köszi szépen a tájékoztatást 🙂
Hát egyenlőre maradok,mivel pénz szűkében vagyok…igy várnia kell mig kijutok,de szerintem ő megoldást fog találni arra, hogy találkozzon velem..elég kitartó…pedig megirtam neki,hogy nem sok remény van rá…de ő nem tágit…
Sajnos nem tehetjük meg hogy ketten utazzunk,ha mennék csak én mennék…
Ő nem húzza az orrát az utazásokért,mivel üzletember 🙂
A jövő zenéje lesz a történetünk,de igérem bármi is fog történni,itt a blogon megosztom! 🙂
Köszönet minden hozzászólónak a tanácsokért..elolvastam mindet és mindben van igazság…
Hál Istennek Cybermacs, ő elég fiatal sok képet küldött már…igen- nem szeretnék olyan dologba belemélyülni,ami esetleg csalódást okozna…ezt valóban az ő kitartása fogja eldönteni…már járt Magyarországon,engem hivott is de én sajna le vagyok égve keményen ,a napi megélhetést húzom ki a pénzemből….ez ma Magyarország 🙁
Ja, hát ha ilyen üzletember, meg is veheti neked a repjegyet. 🙂 De ez persze hülyeség, az a lényeg, hogy ne szolgáltasd ki magad, az élet és a net nem feltétlenül egymásnak megfeleltethető valóságok.
Azért azt tudnod kell, hogy sikeres üzletemberek igen ritkán csetelnek hónapokig valakivel.
Szia Cser!
hát nem tudom,mi fog kisülni ebből,de már kaptam javaslatot arra,hogy megveszi a repjegyet majd nekem ha hazamegyek…
Bizalmatlan vagyok,bár igy neten keresztül kedvesnek tűnik,nem tudom milyen élőben,igy normálisnak tűnik…mi a célja nem tudom,de szeptemberben jelölt be a neten,és azóta csak akkor nem beszélgettünk napokig,mig oda volt egy üzleti úton,vagy ha fáradt volt,vagy ha más egyéb baja amit nem tudok…sokat nem kérdez tőlem,én annál inkább kérdezgetek mindenről…
A külföldi útjairól onnan tudok,hogy küldött képeket,és mindegyiken ő maga van :)…és régebbi konferenciákról is láttam már képet,és tüntetésekről,amin részt vett…megtaláltam más oldalakon is olyanon is ahol elég komoly témákról irnak…
Ha utazgat mindenfele, akkor tényleg nem nagy kaland neki hozzád is elmenni. 🙂
Szerintem addig jó, ameddig az embernek fenntartásai vannak. Amíg nem tudod, ki van a vonal végén, addig egy kis bizalmatlanság nem árt. 🙂
Ezt a vízum dolgot nem értem… Nem ugyanannyiba kerül és nem ugyanúgy formalitás????
Nem.
A vízumban csak az egyezik meg, hogyha egyik ország bevezeti a másik ellen, akkor a másik is kéri az egyik ellen. Azaz olyan nincs, hogy csak egyik irányba kell a vízum.
Ha valaki Magyarországra jön, annak eléggé kemény a vízuma. A letölthető űrlapon 42. pont van…. Persze a lényeg az, hogy legyen hol aludni, meg legyen pénze enni, és a végén menjen haza. Ezeket kell igazolni.
Érdekesség, hogy bár Schangel övezetben vagyunk, mindegyik ország maga határozza meg, mennyire szigorúan kéri a vízumot.
Egy ismerősünk pl. simán kap 3 évre francia vízumot, míg magyart csak 1 éveset. Mióta Schangelben vagyunk, azóta csak fél éveset kap…
Tehát be kell menni a követségre igazolásokkal, fotóval, pénzzel, és várni 1-2 napot.
Ezzel szembe, ha Törökországba jössz, akkor a határon bemutatod az útlevelet (aminél néha még annyit se néznek meg, hogy valóban az útleveledet, vagy pedig csak egy szakácskönyvet adsz oda), beledobnak két bélyeget, és elkérik a 15 eurot…. Mindez nem tart 10 percig a sorbaállással együtt.
Most ez kicsit változott az új vízum miatt, de lényegében sokkal egyszerűbb nekünk török vízumot kapnunk, mint egy töröknek magyar vízumot.
Ennek ellenére a kedves modern lovagok vegyék tudomásul, hogy a mai világban nincsenek sárkányok, csak bürokrácia. Azzal viszont nem lehet pofozkodással megküzdeni… sajnos…
figyu: tanultam nemzetközi jogot, a viszonosság általános elv…, de az volt a fejemben, hogy a díját is kölcsönösen és azonos mértékben határozzák meg. Az lepett meg, hogy a török drágább lenne..
A vízum kérelmezési/megadási rezsim több tényezőn múlik (biztonság, búnüldözés, statisztika stb)
Amúgy SchEngeN.
Köszönöm, legalább végre megtudtam, hogy kell helyesen leírni! 🙂
A vízum szükségességét nem is vitatom. Csak a furcsa, hogy a Schengenben nem egységes. Azaz elvileg írhatnék levelet minden EU követségre, hogy hol mi kell a vízumhoz, majd azt az országot választom, amelyik nekem a legkedvezőbb.
Amikor ezt felvetettem a követségen, akkor azt mondták, hogy az ilyesmi vízumkereskedelemnek minősül, ami tilos.
Azért elképzelem ezt a beszélgetést :)))
Én egyébként abszolút vitatom a vízum szükségességét, bevallom.
Cybemacs, elmondod te hogyan ismerkedtél meg Semával?…hogyan fogadták őt a szüleid és téged az ő szülei?..mindig meg tudtátok értetni magatokat a másikkal..és a kultúrabeli különbséggek nem voltak akadályok?..hány hónap vagy év múlva vetted feleségül?…ne haragudj,ha túl sokat kérdezek,de ilyen vagyok! 😀
Hiiiij, az egy nagyon hosszú történet… lassan kellene belőle egy könyvet írni… 🙂
Így ha nem haragszol, most nem írom le a teljes kalandot, csak röviden válaszolok a kérdésekre.
Mi interneten ismerkedtünk meg, mint csevegőtársak. 4 hónapja beszélgettünk, amikor felmerült, hogy a valóságban is találkozzunk, de szigorúan mint barátok. Még 3 hónap telt el, mire valóban össze is futottunk. Lehetőségek szerint tartottuk azt a bizonyos távolságot. Az utolsó napokban már nem bírtuk…
Igazándiból mi már megismertük egymást az interneten. Persze ez más, mint amikor együtt lakik az ember, és azon veszekednek, ki viszi le a szemetet. De valahogy nálunk ebből még nem volt probléma, és reméljük, nem is lesz. Talán tényleg megvan az összhang.
A neten sokszor volt, hogy egyidőben szorul szóra ugyan azt a mondatot írtuk, még úgy is, hogy az angolt mindketten másképpen tanultuk. Azaz az összhang megvolt, és még ma is megvan.
A család persze megint más. Nekem otthon azt mondták, meg vagyok zakkanva, ha keletre akarok menni. Nem elég rossz már így is? De aztán ahogy megismerték Törökországot, minden más lett.
Kb. ugyan ez volt a másik irányba is. Semától kérdezték, hogy tényleg azokhoz az erkölcstelen, családtalan, szívtelen dögökhöz akar menni? (ugye, ki mit lát a filmekben…). De ott is jobban megismerték az országot, és a vélemény is megváltozott. Néha még ma is előjön, hogy költözzünk Mo-ra. Olyankor felolvasok pár friss hírt…
Az anyuka hamar elfogadott (szépen vasalt ruha, tisztaság, nem eszik kézzel, nem szőrős majom, stb…). Az apuka elől viszont sokáig rejtegettve voltam. Ez amolyan török szokás. De aztán vele is összehaverkodtunk.
A kultúrális kérdés nem volt probléma, mert a család felvilágosult. Ehhez jött még hozzá, hogy a Sema nagyobb nővére egy zsidó vallású törökhöz házasodott.
Az időpontok: 2004-ben ismerkedtünk meg. 2005-ben találkoztunk. 2008-ban házasság, 2010. első baba.
Szia!
Hát, igy is kimerítő választ kaptam,és nagyon köszönöm , hogy megosztottad…
Én Onurt -igy hivják a fiút- tavaly szeptembertől ismerem a netről, ő jelölt be engem…én visszajelöltem,de nem gondoltam semmire…ő megköszönte, majd az én gyenge angoltudásommal válaszoltam,de egy időre abba is maradt a beszélgetés…részemről..mivel Onur irt nekem…hogy miért nem irok neki,miért nem beszélgetek vele…hát leirtam neki,hogy nem igen tudok jól angolul és ezért…de végül csak elkezdtük a beszélgetést..lassan ment…és azt kell mondjam mai napig igy van..mert hiába ő keresett meg,de nagyon ritkán ir magáról,vagy hogy mit szeret mit csinál stb…
Mindig elég későn jön a géphez..ha nálam kilenc óra nála tiz…és azt irja ilyenkor már fáj a szeme..lehet nem tudom mi az igaz….
Minden nap beszélünk még ha csak formaságokról is..nem mélyül bele semmilyen témába és csak szavakkal válaszol….
A kezdetektől fogva kéri,hogy találkozzunk,de én nem ugrottam elsőre mert nem ismerem..de már szeretnék én is találkozni vele….csak ott a sok de….
De hol,de mikor és de miből,mert nincs pénzem utazni….
Elég sokat elkeseredem ezért mert úgy látom a mi történetünk még el sem kezdődött de már vége is lesz…
Onur elég modern nem akad fent semmin nem érdekli hogy katólikus vagyok,vagy hogy disznóhúst eszem- ezen még el is poénkodtunk nemrég- vagy pálinkát iszom…jó ezt csak jó magyar szokás miatt teszem 😀
Vallásos,de nem fanatikusan az…
Sokszor megirta nyíltan hogy mit szeretne …de hát férfiember….először megbotránkoztam rajta de ma már „meg sem hallom”…ha valaha találkozom vele itt nem lesz távolságtartás…:D
Én kitartóan azt mondom, hogy ő menjen hozzád. Legyen annyi előnyöd, hogy hazai terepen vagytok. 🙂
Nem az a lényeg, hogy mennyire tudtok beszélni, és mennyit. Hanem hogy meglegyen az az extra. 🙂
Kezdetben én is nehezen beszéltem. De aztán végül a chat volt az, ami feldobta az angol tudásomat. Kérdezték is, hogyan készülök a nyelvvizsgára. Mondtam: chatelek hajnalig. 😀
Tehát mindenképpen hívd meg. Magyarország tetszeni fog neki is, és még a pálinka is be fog jönni neki. 🙂
Szia!
Sajnos nem tehetem meg hogy meghívjam,mert nincs hova…..egy mini parasztházban élünk,egy szoba konyha, 3-an :(, igy nem tudom meghivni…anyámék meg olyan maradiak,és nem érdekli őket semmi,hogy oda meg nem vihetem…sajnos ezek olyan tényezők, hogy elvesztem a hitem az egészben…
Majd a sors eldönti komolyan gondolja e ez a fiú, vagy nem….de minden véleményt köszönök 😀
Hívd hotelbe! Az úgyis könnyebb a vízum miatt, mert a szobafoglalás már elég a szállás igazolásához. Míg ha nálad alszik, akkor tulajdoni lap, jövedelem kimutatás, bleee meg blöö is kell…
Meg a hotel mindkét irányba jó: mégse viszed lakásba, de mégis akkor vagytok ott, amikor csak akartok 😉
Micsoda?…Nem hívhatok meg külföldit a lakásomba csak úgy????? :O de miért nem?…..nem semmi…mármint neki kellenek ilyen hülyeségek, vagy nekem????mig Szlovákiában volt nem hotelben lakott egy hétig hanem a barátjánál!…ez nekem magas!!!!
Ó nem az a lényeg, hogy azt ellenőrizzék, hozzád ki és mikor megy. 🙂
A lényeg a következő: Azt akarják a határon biztosan tudni, hogy aki idejön:
1) van pénze (ehhez bankszámla igazolást kérnek), amiből eltartja magát. Nem fog feketézni (a korábbi törökországi tartózkodási engedélyhez napi 30 TL kellett hogy legyen a számlán), és persze nem fogja kirabolni a szalámisboltot.
2) Van hol aludnia (nem zavarja meg az utca látképét)
3) Van biztosítása (azaz az államnak nem kerül egy fillérjébe se)
4) És elmegy majd az országból.
Ez a lényeg, a többi csak a színesítés.
Ha valaki hotelben alszik, akkor ugye biztosítva van a szállása. Ha viszont meghívod, akkor a fenti pontokból az 1-2 (és alkalmanként a 4) pontokat átvállalod magadra. Azaz te biztosítod neki a megélhetést abban a néhány napban. Az állam csak arról szeretne meggyőződni, hogy te valóban el tudod-e látni.
Hááát nem hiszem,hogy minden külföldi ,akinek Magyaroszágon ismerőse,kedvese van hotelbe megy…a Te kedvesednek kellettek ilyen baromságok?
Mástól sem hallottam ilyeneket 🙂
Pedig képzeld, nekünk a mai napig kell meghívólevél. A szállást valamivel igazolni kell.
Most találtam meg a blogot, skip az elejére, és olvasom… a történet úgy szól, hogy apa most kapott munkát Isztambulban (pilótaként), és bumm, hirtelen lakásunk lett egy városban/országban amiről soha nem tudtam semmit (sőt a családból senki sem)… tudtam hogy létezik, és pont.
Most itt ülök, nézem a teraszról a tengert, és gőzöm sincs merre kéne indulni, meg hogy miért nem tanultam én meg törökül már csecsemőkoromban (meg hogy miért nem tanultak meg ők angolul), (ősztől vissza Pestre, és az egyetemen már felvettem török nyelvórákat is…).
Szóval tájékozódom kicsit innen, meg máshonnan is, de rettentően izgatott vagyok, mert ekkora lehetőségem már régen volt… és eddig amit láttam az szuper :)!
na de, így tovább a bloggal, ontsátok nekem az információkat :)! köszi az eddigieket!
Azta! Ez aztán a kaland a javából! És még tengerrenéző terasztok is van (fogtok rajta sütni kebabot is? 🙂 )
Amit tudok ajánlani, hogy merre is indulj, azt már elkezdted: próbálj minél több információt összegyűjteni, aztán kalandra fel! 🙂
Remélem, a blogom is segít. Meg van egy wiki is (egyszer majd kész is lesz): http://www.isztambul.info/wiki. úgyhogy hajrá! 🙂
Nagyon tetszik a lapotok. Törökország is érdekel!!! Nagyon sok információt szeretnék begyűjteni!
A blogot most találtam augusztus 15.én. Köszi ! Hajrá! Budapest Bábszínház
Miklósi Ferenc
Érdekelne Bábfesztiválok Törökországban!!!!!!
Kedves Ferenc!
Köszönjük!
Ajánlom az Isztambuli Bábfesztivált. Ha jól tudom, akkor minden év május elején rendezik meg (http://www.kuklaistanbul.org/). Fő szenzáció mindig a Karagöz (http://hu.wikipedia.org/wiki/Karag%C3%B6z)
És ha már így összefutottunk, én arra lennék kíváncsi, hogy a Süsü szokott még menni a bábszínházakban?
Süsü, a sárkány kalandjai – zenés mesejáték:
http://jegyaruhaz.jegy.hu/search.php?s_name=s%C3%BCs%C3%BC&s_city=&s_time=365&s_venue=&s_year=2013&s_month=11&s_day=10&sf
remélem, a hangoskönyveket, videokat eléred http://canadahun.com/ -ról meg magyar torrentoldalakról (ncore, bithorlo, majomparade, stb.)
az előbb természetesen mesevideókra és mesehangoskönyvekre gondoltam. de van egy rádiójátékos fórum is, ahol szintén vannak gyerekeknek szóló anyagok is.
ha érdekel, akár egy csomó, rádióban elhangzott esti meséhez tudok linket adni, vagy feliratkozhatsz a rádiójátékos listára. (írj privátban, ha szükséges.)
a rádió anyagai amúgy (jelenleg) 3 hétre visszamenőleg letölthetők, többé-kevésbé rendszeresen szoktak publikálni az említett listán a rádióműsort (több csatorna) kb. 1 hónapra, jól kereshető fájlban.
gratulálok, szép feleséget választottál! 🙂
Köszönjük! 🙂
Szerintem a legszebb nő a világon! 😉 És milyen okos! 🙂 (és ha megtanul magyarul, ezt a hozzászólást mutatom meg neki először.) 😉
Privátba fogunk még beszélgetni. 😉
Húúúúúúúúúúúúúú, köszi!
Ez a Süsüs előadások listája nagyon jól jött! 🙂
No igen, nekünk külföldieknek csak a torrent és hasonlók marad. Még a DunaTV is kikapcsol, amikor végre valami nézhető kerül adásba…
véletlenül akadtam rá épp ma este:
„Sziasztok Manócskák!
Minden hétköznap 13:00 órakor mesét hallhattok a Momó Rádióban! Ha lemaradtál, vagy újra szeretnéd hallani, megteheted 20:00 órakor.
Azoknak, akik a világ túloldalán hallgatnak minket, a meséket megismételjük 1:00 és 4:00 órakor.
Az esti mese után három altatódalt is hallhattok!
Ezen kívül, éjjel és nappal magyar gyermekzenéket hallhattok!
Szombatonként, még egy mesejátékkal is kedveskedünk nektek, amit vasárnap meg is ismételünk.
Ezen a héten Koltay Róbert mondja el, A. A. Milne:” Micimackó” című meséjének következő két fejezetét”
http://momoradio.hu/musorainkrol/heti-musorrend/
Ez nagyon jó! Köszönjük! 🙂
Mi a Kicsik Rádióját (http://www.kicsikradioja.hu/) használjuk. Ennek egyik előnye, hogy megtaláltuk (kétségen kívül nagyon fontos tulajdonság), másik pedig, hogy telefonon is megy, rádiós programból. Így pedig a gyerek szobájába este egy Bluetooth hangfalat hagyunk, mi pedig a szomszéd szobából le tudjuk kapcsolni a zenét (bár ez azóta már automatizálva lett). Mivel időzónában olyan sokat nem vagyunk elcsúszva, este kellemes altató dalok mennek. Reggel pedig ébresztő (ez mondjuk már inkább vegyes, mint kellemes).
Érdekesség, hogy valamilyen okból a népdalok is a gyerekzene kategóriában vannak. Így Árpi már most több magyar népdalt hallott, mint én… Mondjuk ez nem baj.
Itt is van mese. 🙂
Most már két zenecsatornánk van! 🙂
Hello CyberMAcs!
Bocsi, hogy idepofátlankodok, és lehet, hogy indiszkrét a kérdés, de megpróbálom elkérni a telefonszámodat! Ha SOS segítségre lenne szükségünk a nagy rengetegben! Ide írhatod sms-ben: 05534452120. Ezer köszönet! Amennyiben úgy érzed, ez nem jogos, megértem. 🙂
Ööööööö, meg nem igazán tudok segíteni, ha bajban vagy („itt állunk a piros ház előtt”).
Egyenlőre sajnos nincs egész Isztambulra kiterjedő turista-mentő hálózatom. De még 100 m-es körzetű sincs. 🙂
Bár praktikusabb lenne egy telefonszám, amit a bazárból lehet felhívni, alkudozás céljából. 🙂
De tényleg, lehet, hogy 500 km-el keletebbre leszek, annyira meg nem megy a török, hogy telefonon bármi segítséget tudnék nyújtani. Adminisztrációs problémákban pedig („bocsánat, nem láttam a Police feliratot, azért ütöttem meg”) meg a követség tud segíteni.
Azért remélem, ténylegesen nem lesz szükség ilyenre! 🙂 Meg egy kis eltévedés hozzátartozik Isztambulhoz (olyankor mindig lefele kell menni). 🙂 Jó mulatást!
Szia!
Örülök, hogy rátaláltam a blogodra. 🙂
Igyekeztem más törökös blogokat is felkutatni. Van, van, de mindenki felhagyott az írással..
Azt hiszem, tiéd az egyetlen működő, frissülő oldal. Mások vajon miért hagyták abba?
Esetleg van tudomásod újabb, jelenleg is írott blogokról?
Mi a helyzet a mai Törökországban? Társadalmilag pl?
Tényleg csak ennyi lenne ma ott élni, hogy az ember dolgozik/családanya, gyorsan hazamegy, tanul a gyerekkel (ha van), neten rendel mindent aztán nézi a tv-t s amúgy üres minden?
Ugye nem?
Családok, barátok, ismerősök szokások.. hogy van ez manapság?
Írsz majd effélékről is? 🙂
Én örülnék!
Köszi az eddigieket! – egy olvasó, akit minden érdekel ami török, közvetve/közvetlen (történelmi, társadalmi, vallási, világi, természeti… politikai – nem hírportálokról infirmálódva)
Kedves Juli! Üdv a blogon! 🙂
Több oka is van annak, hogy az emberek abbahagyják a törökországi blogokat. Egyik legfontosabb, hogy Törökország rengeteget változott az elmúlt 10 évben (én 13 éve vagyok itt). Leginkább sokkal európaibb lett, ahogy a fiatalabb generáció is felnő. A közlekedés már nem annyira kaotikus, mint régebben, az adminisztrációk is jól bejárható utak lettek. A városban sem lehet már úgy eltévedni, mint régebben, köszönhetően a mobil telefonoknak. És a törökökkel is sokkal könnyebb szót érteni, mint korábban (ebben is sokat segítenek a mobil telefonok). Már nem annyira furcsák, mint régen.
Ráadásul az interneten már annyi minden megvan. Semmi értelme egy török étel leírásának, hiszen rengeteg található. És még az se baj, ha nem magyar, mert a YouTube automatikusan lefordított feliratot tesz rá (ami persze messze van a tökéletestől, de legalább a salátát nem keverjük össze a tejjel…).
Ugyan így nincs sok értelme a látnivalókról turista tippeket sem írni, mert aki külföldre megy, már nem igazán néhány blog néhány ember véleménye alapján dönt. Erre nagyon jó közösségi oldalak vannak, több ezer ember tippjeivel, naprakész információkkal. 1-1 ilyen blogos infó nagyon gyorsan elavul.
Én is írhatnék az AyaSofya-ról, de erről is már annyi mindent leírtak. Lehetne persze ezt izgalmasan is, különlegességekkel, de ehhez annyi kukatómunka kell, amivel már nem éri meg. A turizmus is jelentősen megcsappant (az én blogom fénykorában naponta 300-500 ember olvasta, most meg jó, ha napi 10 összejön).
A szokásaink is jelentősen megváltoztak. Régebben 1-1 bejegyzéshez 1 héten át gyűlt az anyag, ahogy a városba járva fotóztunk. Digitális kamerával, nem telefonnal. A képeket össze kellett szedni, megválogatni, megvágni, kiszínezni, stb.. Majd leültünk a gép elé, és jó pár órán keresztül lelkesen gépeltünk. 🙂
Ma e helyett már az utcán járva puff egy fotó, rádobunk pár #-et, aztán már dobjuk is fel az instagramra. 10 perc alatt érkezik is 1000 like. A gépelt írásról áttértünk a vizuális történetmeséléshez. És ez még csak az, amit az „öregek” tesznek. A fiatalok direkt live stream-et csinálnak…
Tehát a technika sok mindent megváltoztatott, és az emberek sem annyira mások már, mint régen. Itt Isztambulban pont ugyan úgy telnek a napjaink, mint Magyarországon (vagy akár Amerikában). Főleg most, a vírus miatti bezártság miatt!
És még a boltokban is ugyan azok a kínai vackok vannak, mint a világon bárhol.
Persze vannak ilyenek, hogy Isztambul nagy, nehezebb találkozni a barátokkal, és csomó idő elmegy minden hülyeségre, miközben állandóan rohan mindenki. De szerencsére marad idő másra is. Ebben az egyben a törökök nem változtak (és remélhetőleg nem is fognak). Ha van lehetőség beülni egy Boszporusz-parti teázóba, akkor be fognak ülni. 🙂
A másik fontos dolog, hogy a politika nagyon előtérbe került. Ma már alig van olyan beszélgetés, ahol 10 perc alatt nem kerül elő. E miatt nehéz bármi olyanról írni, amiből kimarad. Én pedig nem fogok politikai vonatkozású írásokat készíteni.
Az szomorú, hogyha tényleg az enyém az utolsó élő törökországi blog. Én se tudom, meddig bírom tovább. Kellene az idő más projektekre is, hogy ne legyek az írás kényszere alatt. Miközben egyre több időt visz el 1-1 cikk elkészítése. Ennek pont a fentebb részletezett probléma a forrása: nagyon bele kell mélyedni 1-1 témába, hogy érdekes legyen (de írhatnám azt is, hogy versenyképes).
A jó hír, hogyha most kezdted az oldalt, akkor előtted még rengeteg lap van, amit végigolvashatsz. 🙂 Jó szórakozást! 🙂
Szia!
Nagyon köszönöm a kimerítő válaszaidat!
Szokás szerint elkalandoztam, de vissza-vissza térek ide.
Én a ‘régi vágású’ emberek táborába tartozom, szóval olvasni szeretek, nem pedig lájvokat bambulni… Bizonyos szempontból nem veszem fel az újdonságok fonalát. Viszont, ha mindenki nyugdíjazza a blogját, akkor csak a múlt pillanatait szippanthatom magamba. Lehet, ha ez eljön, még a könyvtárat is feldúlom, török útikönyvek után kutatva. Betű-hűség!
Politika. Ez sajnos vagy se, mindent átsző. Engem mondjuk kizárólag a helyi és globális hatások vonatkozásában érdekel, mindezt az emberi oldaláról szemlélve. Mert igen is beleszól életekbe, akarva, akaratlan. Lássuk csak a jelen helyzetet..
Én ugyan nem akartam, de mégis hatással van rám (család, munka, szabadidő.. hát érted), ahogy mindenki másra is.
Ezzel együtt persze nem olvasnék szívesen politikai blogot.. Szóval jó a kultúrális (különbség/hasonlóság), utazós és helytörténeti meg az evős-ivós tartalom.
Már, ha lesz még időd-energiád-kedved.
Igen, még azért van mit olvasnom, amit nem helyettesítek fb-os meg instás röpke bejegyzésekkel.
Szerintem az insta másra jó (nem blog helyett) – nekem is van, mert szeretek fotózni, néha mesélni.
Így hát maradok olvasód visszamenőleg, és remélem előremutató módon is!
Jó egészséget a családnak!
Köszönjük, nektek is! 🙂
A blognak van egy olyan előnye, hogyha nekikezd az ember, akkor rendesen akarja csinálni. A szociális hálóra elég feldobni egy képet és mellé 1-2 mondatot, és kész. De a blog esetében leül az ember, akkor kifejti bőven. Nálam is a régi „1 kép + 1 gondolat” típusú bejegyzésekhez írtam egy rövid ismertetőt, miért is érdekes ez. Milyen előélete van, környezete, stb… Ettől mindjárt kerekebb lett, de mindjárt több is a munka vele.
A probléma a munkán van. Ha erre van idő, és tényleg szórakozás, akkor persze, írunk 40-80 oldalt, miért is ne. 🙂 De ha elkezd munka lenni… elmegy az ember kedve.
Az utazással az a gond, hogy annyira előre fel lehet deríteni a terepet.. Most kb. ezt lehet írni: Elmentünk, tök jó volt, minden úgy volt, ahogy arra számítottunk. 😀 😀
Hol marad a kaland?