Isztambul kalandok

Péter fáradt volt. A szomszéd szobában Portalak narancslét iszogatott, és valamit Gézával egyeztet. Péterre most nem figyelt senki. Kicsit át tudta gondolni a közelmúlt eseményeit.
–Hmm.. szóval nindzsa lettem! – gondolkozott – Elég csak megnyomnom itt ezt a sötétlila gombot, és máris nindzsa leszek! – és ha már ott volt a keze ügyében, meg is nyomta. Nem történt semmi.
–Na persze. Nincs itt senki. Minek csapkodjam a levegőt, ha nincs ellenség? – gondolta, majd átment egy másik szobába.
Pontosabban ment volna, ha nem jön szembe egy tükör. Sima tükör volt, még a 20. századból. Semmi digitális make-up funkció, hajformálás, bőrápolás vagy ilyesmi. De Pétert egy pillanatra mégis meglepte. Ez pedig elég volt, hogy beindítsa a már bekapcsolt harci rendszert. Péter pillanatokon belül örült táncba kezdett. A program megpróbálta Péter tükörképét leelőzni, de bármennyire is gyors volt, a tükör minden mozdulatát azonnal lekövette – ahogy ez egy sima tükörnél normális. Az állás erősen döntetlenre állt…
-Segítség! – kiáltott Péter – Hogy lehet ezt kikapcsolni??
Ekkor egy hangos reccsenés hallatszott. Majd ahogy Péter a tükör felé nézett, annak csak a darabjait látta. A falból pedig egy magas sarkú cipő állt ki.
-Harci topánka – mondta Portakal – a legújabb modell!
-Uh… köszi! – hálálkodott Péter. – Hé! Ez miért nekem számlázza ki a tükröt?
-Mert miattad tört össze.