Semáék munkájába én is besegítek. Elsősorban színesebbé és látványossá teszem a rajzaikat, de néha emlegyek velük házat felmérni, fotózni.
Ezeken mindig történik valami érdekes.
Semáék munkája elsősorban az, hogy a régi, leromlott állagú házakat felújítsák. Ilyenből itt rengeteg van, és a munka korántsem egyszerű.
Általában van egy tulaj, aki valahogy hozzájutott a házhoz. Pl. megvette, örökölte, stb… De a házban ő korábban nem lakott. Sőt, néha egészen elhagyatott tud lenni.
A ház felújítása viszont nemcsak mérnöki feladat, hanem a cipőt is próbára teszi. Ugyanis hihetetlen mennyiségű adminisztrációval jár. Pl. ha a ház látható a Boszporuszról, akkor mindenképpen a Boszporusz Műemlékvédelmi Hivatal engedélye kell hozzá. Csakhogy a Boszporusz nem egy rövid patak, így rengeteg ház van ami, látszik onnan. Ezért már eleve ez a minisztérium sem egy épület, hanem a Boszporusz több kerületre van felosztva. És ez még csak az egyik dolog…
Az új tulajdonos persze ennek nem szokott örülni. Semáék viszont ebben már rutinosak.
Aztán ha megvan az engedély (hogy csinálhatunk bármit, de még nem a végleges), akkor mielőtt egy téglát is mozdítanánk, előbb fel kell mérni a terepet. Mindent le kell rajzolni, bejelölni, fotóval alátámasztani. A minden az valóban azt jelenti, hogy mindent. Minden repedést, minden téglát, minden szöget, és ha nem fut el, akkor a macskát is. Hála a digitális fényképezőgépnek ma ez már azért sokkal könnyebb, mint 10 évvel ezelőtt.
Éppen ezért jó sokat fotózunk. A fotózás egyenesen arányos a romok mértékével. Minél több a rom, annál több lesz a kép.
Az ilyen fotózások viszont mindig izgalmasak tudnak lenni. 🙂
Múltkor egy olyan házba mentünk, ahol legalább 10 éve nem lakik senki. Eleve izgalmas volt, hogy kulcsot csak a nagy ajtónál kellett használni. Aztán belül ha zárva volt az ajtó…nos… akkor lehetett a lábat is használni. 🙂
Ne gondolja senki, hogy ez könnyű. A filmekben a hülye főszereplő meg vállal nyit ajtót… na persze… Miért nem inkább fejjel? Egy fincsi faajtót elég sokáig kell rugdosni, hogy valamit engedjen. Három-négy ajtó után jól ki lehet fáradni. Ez pedig nem kicsi ház volt.
Jó sokat bolyongtunk benne. Aztán amikor egyik sarok mögött hirtelen láttuk, hogy egy kisebb csoport jön velünk szembe. Persze azonnal frászt kaptunk, mert olyan hirtelen történt és már ott is voltak előttünk. És milyen hangtalanul jöttek, hiszen korábban nem hallottuk őket.
Az első sikoltozások után aztán kiderült, hogy csak az ottfelejtett tükör játszik velünk…
Hülye tükör…
Amikor visszafele mentünk, másodszorra is eljátszotta ezt… 😛
Ezt a rokoni találkozást leszámítva a ház egyébként teljesen elhagyatott volt (meg az állatokat is leszámítva. de itt nem lakott senki néhány üveg alkohol társaságában).
A ház eléggé romlott állapotnak örvendett, köszönhetően a vizesedésnek. Ennyi penészgombát még sose láttam. Egy egész sajtgyárnak kell megrohadnia, vagy egy futballcsapatnak a zokniját kell kinthagyni a napon, hogy ilyen klassz gyűjtemény összejöjjön.
A sarokba megbúvó zöld verziót már ismerem. Viszont a nagyszobába belépve azt hittem, hogy ilyen pettyes a tapéta. De végül kiderült, hogy mégsem ultra-modern háromdimenziós tapétáról van szó. Bár nézőpont kérdése… Itt a bio-tapéta…
A rekordot mégse ez vitte el. Hanem volt egy emelet, ahol a szokottnál jobban befolyt a víz. Viszont a panoráma ablaknak köszönhetően a nap is remekül besütött. Már ez is elég ahhoz, hogy egy biológus ledoktoráljon, itt viszont a biztonság kedvéért egy műanyag szőnyeget is hagytak, amiben remekül megáll a víz. Hmm… micsoda paradicsom. Azaz inkább gomba.
Itt már nem sima kis mitugrász kopasz penészgombák voltak. Itt komoly kalapos társaságba botlottunk. Sőt, még zöldellő hajtásokat is láttunk. Ha várunk még néhány évet, talán a cseresznyét a nappaliban lehet szedni. Nesze neked ökoház napelemekkel. Egy kis vizesedéssel mi minden meg lehet oldani…
Simán telerakhatjuk a lakásunkat oxigén-recirkulátorokkal (magyarul fákkal), és még bio-reggelink is lesz…
De durvaaa :D:D:D