Szekrények

A lakás keresésnél írtam, hogy itt, amikor új lakásba költözik valaki, akkor az általában üres. Az emberek viszik magukkal a bútorokat. Akinek van az persze viheti.

Nekünk nem volt sok mindenünk, még annak ellenére se, hogy Törökországban a lány szülei az esküvő előtt már évekkel elkezdik összeállítani a jövendő lakásba kerülő dolgokat.

Az esküvő pedig nagyon közeledett, és nekünk sietni kellett, hiszen majd mindenki jön megnézni, milyen is a lakása az ifjú párnak.

Ez egy tradicionális szokás, hogy pár nappal az esküvő után jönnek az ismerősök. Éppen ezért illett, hogy ne egy üres lakást mutogassunk, amiben mi egyébként kényelmesen elettünk volna.

Bár ezt a tradíciót a fiatalok egyre kevésbé tartják fontosnak, azért a szülők nem akartak kimaradni a buliból. No és Sema a család legkisebb lánya, mégis ő házasodik először. Húúú, mi lesz itt akkor…

Alighogy sikerült a lakást megszerezni, és ezzel már tényleg nem volt baj, megkaptuk a határidőt, ameddig bútort is kell bele szerezni. Legalább ágyat, szekrényt, asztalt, meg amire ülni lehet. Szerencsére a konyhával és a fürdőszobával nem kellett törődni, mert az ebben a lakásban teljesen készen volt.

Elsőnek Sema és csapata felmérte a lakást, ha már egyszer mérnők irodájuk van. Így pontosan tudtunk kalkulálni a bútorokkal. Majd pedig AutoCAD-ben tologattuk a szekrényt, nem pedig akkor, amikor tele volt már zoknival.

Természetesen mindenki segíteni akart, így a dolog egyre csak rosszabbodott. Hirtelen mindenki úgy érezte, hogy itt a lehetőség, ezért mindenki olyanokat ajánlott, amire ő speciel már nagyon régóta vágyik. Mi viszont nem, mert egyenlőre a minimállal is beérjük.

Így jártunk boltról boltra, netről-netre, vitt mindenki mindenhova. Még a bútor negyedbe is eljutottunk. Korábban nem gondoltam, hogy padlógázzal (ez amolyan istanbuli szokás) ilyen rövid idő alatt ilyen messzire lehet menni, és közben továbbra is a városközpontban vagyunk. A bútor negyed elsőre olyan, mint bármely városrész. Mindegyiknek megvan a sajátossága. Pl. Eminönü a piac, a fűszer és a bazár (én lány oldalnak hívom), szembe vele az Aranyszarv-öböl túloldalán Karaköy a lámpák, elektromos eszközök, GPS, TV, parabola, szerszámok és balták része (ezért ez a fiú oldal), Mecidiyeköy a számítógépek világa (ide szeretnék egy nap eljutni) és így tovább. A bútor negyedet nem tudom, hogy hívják, mert mire hazaértünk, elfelejtettem, olyan messze van…

Ami itt érdekesség, hogy nemcsak egymást követő bútorboltok voltak, hanem egy egész park. utcákkal, komplexumokkal. Itt aztán lehetett bolyongani órákat.

Csakhogy, itt se más, mint odahaza, hiába van vagy 3000 bolt. Itt is pontosan ugyan az a hülyeség van, hogy valaki hoz egy bútort mondjuk Olaszországból (az olasz bútorok itt piszok drágák), mire az népszerű lesz, ezek után mindenki lemásolja, majd pedig annyit módosít rajta, hogy még rondább legyen. Pedig már elején se volt szép. Így tulajdonképpen hiába a hatalmas választék, ha mindenhol ugyan az a borzasztó kapható.

Közben meg csak előjött a családból, hogy az Apuka asztalos (pontosan nem tudom mi a megnevezése, mert diplomával fa bútorokat, ajtókat, ablakokat, stb.. készít a cégével, plusz még a faházak felújítását is), a lányok meg építő mérnökök. Aki minden nap házat tervez, annak mégsem lehet probléma egy szekrény, asztal, stb… megtervezése. Apuka pedig le tudja gyártani.

Sőt, itt olyan kapcsolat hálózat van, mint amikor a macska behajítja a gombolyagot a mosógépbe. Nemcsak, hogy megvoltak a megfelelő ember, akik legyártják, huzatot készítenek, szivacsot raknak, stb… hanem kiderült, ugyan ezek az emberek dolgoznak megrendelésre  a bútor negyedbe (még akkor is, ha az asztalos negyed legalább 30 km-e van onnan). Vagyis ugyan úgy jó minőséget kapunk, csakhogy mi választjuk ki, mit szeretnénk, és még olcsóbb is lesz.

Nosza, internetről begyűjtöttünk mindent, ami tetszett, ahogyan mások is. 🙂

Aztán kezdődött a végnélküli tervezés. Mértünk mindent, amit csak találtunk. Akárhova mentünk, kezünkben ott volt a mérőszalag. Ez persze sok vicces percet okozott a fémdetektoros kapuknál, amikből itt nagyon sok van. Egyébként a kapuk miatt nem tudom hordani az övtáskámat, mert meguntam az örökös ingyen sztriptízt (kabát le, gatyából kibogozni az övet, övtáska röntgenbe be, majd túloldalt ugyanez visszafele, közben integetés a fotózó japán turistáknak).

Nagyon jó volt, hogy az egyetlen dolog, amivel kompromisszumot kellett kötnünk, az a hely volt, de ezen kívül azt csináltunk, amit akartunk. Olyan színt kaptunk, amilyet szeretnénk, és nem kellett olyanokkal foglalkozni, hogy most nincs, de 1 hónap múlva lesz, ha adunk előleget. 😛

Úgyhogy megterveztük a szekrényt és az asztalt is. Jöhetett az üllőgarnitúra, meg a székek a szekrényhez.

A szék gyorsan ment. Elmentünk egy székgyártóthoz, hogy a bemutató teremben kiválasszuk, milyen lába, alakja, formája és magassága legyen. A huzatot máshol szereztük be. Ez is egy érdekes hely volt. Főleg, hogy valóban bokáig ért a fűrészpor. Ez legalább igazolta, hogy valóban itt készül a cucc, nem Kínából hozzák (hacsak nem rendeltek onnan négyszáz zsák fűrészport is 😀 )

Az ülőgarnitúra már sokkal mókásabb volt. Ismét összevadásztunk mindent az internetről. Hú, ennek az alakja jó! Ó, ennek meg az alja tetszik. Ennek meg van pohártartója. Itt meg van a hátán kicsi könyvespolc. stb… Aztán ezekből összeraktunk egy nekünk tetsző verziót. Ezt annyival megspékeltük, hogy szándékosan eltértünk a szabványtól, és 10 cm-el hosszabb lett az ülőrész, ami szerintünk sokkal kényelmesebbé teszi. Plusz az egyik hosszabb, olyannyira, hogy lehet nyújtott lábbal aludni is lehet rajta. Mindehhez jön, hogy modulárisat csináltattunk, vagyis lehet az elemeket tologatni.

Persze itt is figyeltünk arra, hogy passzoljanak a méretek, tehát bármit bárhova át lehet rakni. 🙂 Mióta megvan, már kétszer „cseréltük le” a szobát azzal, hogy átrendeztük. Jó buli. 🙂

És még puffunk is van 🙂

Majd készítek egy képet róla, és felrakom egy új bejegyzésbe, de amíg esik a fránya eső, addig nincs remény jó képet készíteni. 😛

Nos, a tervek megvoltak, elmentünk ahhoz, aki a keretet készíti. Persze le akart beszélni minket az anti-szabványról, de a Sema nem hagyta magát. Jól tette 🙂

A kb. 10 perc alkudozás, 20 perc szakmai megbeszélés és 160 perc teázás és trécselés után elmentünk ahhoz, ahol a belső szövetet, párnát, rugót, meg ilyesmit csinálják. A külső huzatot is ők rakják rá, csak azt megint máshol vettük meg. Ez tetszett a legjobban. Üljön le kedves ügyfél (és persze igyon meg 10 liter teát), hogy tetszik? Puhábbat, vagy keményebbet szeretne? Ilyen magasra gondolt?

Ez volt a nemsemmi. Nemcsak a formát, huzatot, meg egyebet, de a puhaságot is mi tudtuk meghatározni. És még  ki is próbáltuk (azt nem próbáltuk, mennyire teaálló, mert azt talán nem illett volna…). Volt egy-két bolt is, amelyik felajánlotta, hogy választhatunk keménységet, de azok se voltak ilyenek.

Nemsokkal később már érkeztek is a kész bútorok (bár futottunk még pár kört, ellenőriztük, stb… de inkább ezt bevállaltuk, hogy olyan legyen, amilyet szeretnénk).

No, a fa dolgok megvannak, így jöhettek a vasasok is. Úgy gondoltuk, hogy a hálószoba lehetne egy kicsit vagányabb (nem kell aggódni, hogy megbotránkoznak a vendégek), így kicsit lazábbra vettük a formát. Ha már kirúgunk a hámból, akkor legyen már kicsit „rózsaszín”! Miért is ne, legyen már meseszerű. Már az elején találtunk egy ágyat a neten, ami tetszett , csak a boltban horror drága volt. Így kerestünk egy kovácsot (nem tudom a pontos megnevezést), aki elkészített az ágyat is. Cuki lett 🙂

Még gyorsan leírom a lámpás történetet, aztán elfutok aludni…

Semáék egyik megrendelője exravagány bútorokat, lámpákat, ruhákat meg kitudja még mit (pl. fürdőszobát) készít. Amolyan művész, aki megtalálta azt a várost, ahol van elég ember és vásárló, így kiélheti a kreativitását. Szegénynek most éppen nem volt pénze, így nem tudta a munkát kifizetni. Cserébe adott két lámpát, amik egyébként nem olcsóak. Sőt, kifejezetten drágák. Nagyon drágák. Így most nekünk luxus lámpánk van. 😀

Egyébként jópofa a lámpa. Mint egy süni, aki Csernobilból szökött meg, majd átúszta a Fekete-tengert, ezért nemcsak világít, hanem fel is fújódott.

Valójában különálló cseppekből áll a lámpa, amelyek lógnak lefele. Csakhogy alul nincs elég hely, és mint a buborékok a kólában/pezsgőben/fürdőkádban (mindenki válassza ki a neki tetszőt), egymást próbálják odébb tolni, hogy minél közelebb legyenek Gravitáció Anyához. Ezért lesz belőle ez a jópofa elrendezés.

A mesének itt még nincs vége (csak elmegyek aludni 😀 ), mert még csak az alap szekrények vannak készen. Most éppen pihenünk, és írjuk a listát, milyen legyen a következő kupac, aztán nekikezdünk tervezni. Én már nagyon várom, mert akkor lesz számítógép asztalom is végre. 🙂