A Ramadán 30 napig tart. Eljutottunk a feléhez, vagyis 15 napon túl vagyunk. Már csak annyi van hátra, mint eddig.
Utána él tutira elmegyek egy medencébe és ott alszom. 🙂
Már 2 héten vagyunk túl és már a második hétvégén vagyunk, amit elsősorban alvással töltünk. Ez a nyári Ramadán nagyon fárasztó tud lenni. Minden más megszokható, még a vízhiány is. Bár nem lennék most pék vagy sivatagi teveárus. Legrosszabb időszak 3-6-ig van. Utána egy kicsit jobb, ha másért nem, mert már közel az ivászat ideje.
Közben kiderült, hogy az Ezán ideje még Isztambulban sem egységes, vagy nem kellene egységesnek lennie, hiszen hatalmas a város. Így a két széle között több percnyi különbség van.
Ilyenkor azért lennék a Nemzetközi Űrállomáson, ahol 90 percenként tellik el egy újabb nap. Persze ott meg alapban kell a vízzel takarékoskodni.
A főzés nem egyszerű, mert nem lehet menet közben megkostólni. Egyenlőre sikerülnek a szószok és a pizza is jó lett. Sütit meg majd az utolsó nap készítek. Egyedül a sót nem sikerül eltalálni. Szerencsére egyenlőre a jobbik irányba rontok…
Semának nagyobb tapasztalata van ebben. Valahogy itt másképpen főznek, így menet közben egyébként is nagyon ritkán kostólják meg az ételt. Persze a többségük olyan, ha valamiből túl sok kerül, attól csak pikánsabb lesz, de nem rossz. 🙂
hajrá hajrá
amúgy aki tud főzni, az eleve nem nagyon kóstolgatja főzés közben. tegnap is csak egyszer nyaltunk bele, hogy elég-e a só.
Persze, szerintem is. Viszont majdnem minden receptben az van benne, hogy kóstoljuk meg, elég sós-e, megfőtt-e a tészta, stb… Még az a bizonyos híres angol szakács is állandóan a fazékba nyúlkál. Najó, néha már nyersen a szájába tömi a zöldsége. 😀
Át lehet állni erre az életmódra? Lehet ezután is éjjel fogtok csemegézni 🙂
A medencében alvást egy Hamam-ra értetted?
szerintem a víz mennyiségére gondolt
kissé szomjas
de ahogy ismerem, teával töltené fel inkább azt a medencét
Át lehet állni. Bár előtte is nassoltunk esténként. 😀
A probléma ott kezdődik, amikor éjfélkor kedved támad egy kis sültkrumplira. Mire pedig azt sikerül belapátolni, addigra legalább éjjel 1 lesz. 3-kor pedig kellni kell.
Hamam semmi esetre se, ott is csak szomjas leszek. Bár minek nekem a medence, hiszen itt a tenger. Bár a medencébe tényleg lehet teát pakolni rendesen. 😀