Anya, köss nekem egy Fenerbahçes sapkát!

A törökök sok mindenért meg tudnak őrülni (szőke nők, kebab, macskák, tea, stb…), és csomó mindentől is meg tudnak őrülni, de van valami, amitől már eleve őrülten jönnek a világra: a foci!

Ahhoz képest, hogy Isztambul – és úgy általában Törökország is –  híján van a vízszintes felületnek, a foci olyan, amit minden fiú már kiskorától fogva sportol. A lányok pedig – szintén kiskoruktól – őrült rajongók. Sokszor a fiuknál is jobban.

Olyan ez, mint egy vallás. Születéskor mindenki bekerül egy táborba, ahonnan már nem lehet szabadulni többet.

A foci a minden. És minden falunak, minden városrésznek van focicsapata. Az országban pedig mindenki kívülről fújja az összes csapat színét. Ezért nem is egyszerű grafikusnak lenni.

Mindemellett, bár mindenki (és tényleg mindenki) fanatikus, nagyon ritkát a verekedések. A rajongók a saját csapatukat szeretik, de ez nem jelenti azt, hogy a másikat már le is nézik. Egy-egy mérkőzésnél (és ilyenből minden nap legalább 10 van) a két tábor rajongói jól megvannak egymással ugyan abban a kiskocsmában.

Na de vissza a fanatizmusra.
Tehát a törökök imádják a focit. És ezt minden módon ki is fejezik. Főleg a gólokat. A mérkőzés pontos eredményét úgy is megtudhatjuk, ha nem csukjuk be az ablakot. Sőt, a fontosabb mérkőzések a Boszporusz túlsó oldalán is hallhatóak. Egy-egy gól igencsak messzire elhallatszik.

A rajongás jól látszik a ruházaton, és minden máson is. Rajongói pólót rengeteg helyen lehet kapni. A szurkolók szeretnek beöltözni a játékosok ruháiba. A mérkőzés előtt a fél város egyen-csíkosban van.
De nemcsak ruhákat lehet kapni. Külön szakboltok vannak, ahol ruhát, könyvet, órát, egeret, laptopot, lufit, bögrét és még rengeteg minden mást is vehetünk.

Viszont nem szükséges, hogy szakboltba menjünk! Bárhol a városban is rátalálhatunk egy-egy rajongói cuccra.

Itt pl. a kötőkészlet bazárban találtunk focis fonalakat. Ha a nagymama szeretne magának egy Galatasaray-os sapkát kötni, akkor nem kell a piros és sárga fonalakkal bajlódnia.