Isztambul utcai árusai valószínűleg legtalálékonyabb emberek az egész országban. Ez persze érthető is, hiszen nekik a túlélésért folytatott harcban az ötletek a legjobb fegyverek. Így aztán náluk mindig találunk valami érdekes megoldást.
Isztambulban, meg úgy általában Törökországban a közműveket nem veszik olyan komolyan. Azaz a város tele van elfelejtett csövekkel és drótokkal. No meg a hozzátartozó kiegészítőkkel.
Hősünk egy ilyen elfelejtett kiegészítőt, egy kapcsolószekrényt nézett ki, kirakatnak.
Isztambulban nem lehet mindenhol árulni. No nem azért, mert tiltanánk a szabályok (persze tiltják, de hát…), hanem mert nem minden hely elég jó, hogy megérje. Így komoly küzdelem van egy-egy jobb helyért. Ha egy boltos hazamegy aludni, éppenhogy csak bazárja az ajtót, máris megjelennek az utcai árusok, és a bolt előtti területet berendezik kirakatnak. Viszont ez ilyen helyeket csak akkor lehet használni, ha a bolt éppen zárva van.
Ezért az utcai árusok folyamatosan keresik azokat a szabad területeket, ahova az árukat kirakhatják. Persze csak olyanok jöhetnek számításba, ahonnan könnyű összepakolni. Ők nem azok akik számlát adnak a vásárlás után. 🙂
Hősünk egy kapcsolószekrényt szemelt ki. És be is költözött. Ő órákat árul (természetesen eredetiket, és a termékhez világ-garancia is jár – az eladó elmondása szerint). A kapcsoló szekrény pedig a showroom, ahol megtekinthetjük a teljes termékkínálatot. Szépen csoportosítva és rendszerezve.
Aztán ha arra jár a rendőr, akkor elég csak becsukni a szekrényt, majd felvenni a szükséges munkasapkát.
– Csókolom, én a villanyt szerelem. Már megint bedöglött valami a H22-ben…
Most miért? Még jó, hogy nem a villanyórát árulta! 😎 S most mennyivel jobb az „olcó, nadjon olcó” kínai kiabálás? 😀
Ez is Ázsia, az is Ázsia 😀