A főzőcskés bejegyzésekből kitűnik, hogy nekünk bizony vannak szomszédaink.
Najó, ez nem meglepetés Isztambulban, ahol kitudja hány millióan laknak.
Bár a konyhai kotyvasztásból az jöhet le, hogy mi nem szeretjük a szomszédainkat, ez azért nincs így. Sőt, egészen jó a kapcsolat. Pl. a sarki fodrászhoz minden alkalommal berakjuk apumat, amikor csak Isztambulban jár. Cserébe használhatjuk a parkolóját. Meg sok másban is segít. De egyébként is érdemes vele jóban lenni, mert olyan, mint a maffiavezér: hozzá futnak be a szállak az egész környékről.
Isztambul is egy mediterrán város, ahol a mediterrán nők kedvelt reggeli elfoglaltságuk, hogy átkiabálják a legújabb híreket az utca túloldalára. Ez a 8:30-as híradó.
Tehát itt mindenki ismer mindenkit. És mindenki kíváncsi a másikra. Amit elmondunk a közértben, azt tudni fogja a hentes is.
Mi, amikor beköltöztünk, naná hogy a központi téma lettünk. És még a mai napig megy a találgatás, hogy vajon melyik országból jöttem. Hehehe.
Gondoltam is, hogy egyszer visszavágunk, és mindenkinek a napi programját kiteregetem a Facebookon. Hiszen mi is simán látjuk az ablakból, ki mikor milyen almát eszik. Talán nem is lett volna rossz móka.
Régebben nem volt függöny a konyhánkban, így a főzést meg a reggelit a szemközti öreg nénivel közösen töltöttük el. Minden reggel átintegettünk egymásnak. Sema mondta, hogy főzés közben nyugodtan kiáltsunk át segítségért, ha nem menne valami. De erre egyenlére nem volt még szükség.
De azóta raktunk fel függönyt, így véget ért az interutcai szociális reggeli.
Ez azért nem jelenti azt, hogy lekapcsolódtunk a környék szociális hálójáról. Továbbra is odajön az utcán egy vadidegen és megkérdezi, hogy van a feleségem…
„Rossz szomszédság, török átok.”
Ők csak segíteni akarnak az életeteket élni… 💡 💡 💡