Kísérteties rövidebb út

Isztambulban eljutni A pontból B pontba sokféleképpen lehet. Vannak a főutak. Meg a mellékutak. És a hátsó utak. Meg azok is, amelyek nem is utak. Meg olyan is, ami még az sem.

No de eljutni A-ból B-be még akkor sem egyszerű ha A és B szomszédok. Plána ha A az egyik, míg B a másik kontinensen van.

Viszont Isztambulban mindenki tud egy utat A-ból B-be. Még akkor is, ha nem tudják, hol is van a B pont. Meg az A. Ez az egy út mellett azért mindenki ismer egy másik utat is. Amolyan tartalék, ha az elsővel történne valami. Mondjuk népi autós összejövetel van, amit röviden dugónak nevezünk. Persze előfordulhat, hogy a tartalék útvonalon is ott leledzik a dugó nevű népgyűlés. Így szükség van harmadik útvonalra is. És ha még ez sem elég akkor még mindig ott a negyedik útvonal, ami olyan helyen vezet, ahol még a madár sem jár.

Csakhogy Isztambulban legalább 15-17 millió ember él. Így előfordul, hogy az a pár ember, aki a negyedik útvonalat választja, még az is több százra duzzad, így ott is kialakul a dugó. Nos, ilyenkor jön el az ideje, hogy a rövidebb úton menjünk.

Tapasztalatok szerint Isztambulban az a rövidebb út, ami igencsak meglepő. Amire már tényleg senki nem gondol, hogy oda be is lehet menni az adott járművel.

Ilyen pl. az, amikor a csuklósbusz bemegy a hátsó kis utcába, ahova az ismert fizika szerint nem fér be, pláne nem is tud fordulni. Szerencsére a busznak (és a sofőrnek is) lövése sincs az ismert fizikáról, így gond nélkül bemegy a csuklósbusz, és a kijön a túloldalon. Ezt hívják úgy, hogy a kvantumfizika makró méretekben… Más néven pedig isztambuli közlekedésnek, rövidebb útnak.

A mi taxisofőrünk sem volt rest ám! (érdeles, hogy minden közlekedéses sztori úgy kezdődik, hogy ültünk a taxiban…). Ő is úgy döntött, hogy nem fog itt a dugóban vacakolni, keres egy rövidebb utat. Bár még nem jött át, hogy az előző utassal hova is keveredett, amikor minket felvett. De ilyen apróság nem zavarta őket.

Mind tudjuk, hogy a taxisofőrök egy másik galaxisból jöttek. Az isztambuliak pedig egyenesen egy másik dimenzióból. Ennek köszönhetik azt a képességet, hogy mindig tudják, merre van rövidebb út. Meg azt is, hogy 160-al be tudjanak menni úgy az egyirányú utcába (szembe persze), hogy közben egyik kezükben a telefon van, a másik kezükkel pedig magyaráznak, és még a dudát meg a gázt is nyomják. No meg azt is, hogy egész úton levegővétel nélkül beszéljenek.

Mi sofőrünk is éppen a nagymamájának a fogtömését magyarázta, amibe mobil telefont szeretne beépíteni vagy valami hasonlót, amikor ráfordultunk a rövidebb útra. Ez még Kâğithane peremvidékén volt. És a ráfordulás azt jelentette, hogy egy iszonyú meredek úton, ahova szerencsére elfejeltettek lépcsőt építeni, elindultunk felfele, bele a város egyik sűrű, zegzugos negyedébe.

Az, hogy merre mentünk, szerintem még a sofőrnek is rejtély volt. De ő eléggé magabiztos volt. És ahol tehette, szembe ment az egyirányú utcákba. Ott is magabiztosan dudálta ki a szabályosan közlekedő kamionokat.

Akárhol is jártunk, szűk hátsó utcákon haladtunk. Egyiken se mentünk többet két utcányit. Mondjuk mi egyenesen akartunk menni, így muszáj volt mindig befordulni valamerre. Ebben a városrészben ugyanis valamiért elfelejtettek egyenes utcát építeni. Sofőrünk közben lelkesen mesélt valamit. Még mindig a nagymama volt a fő téma, de a történetben volt székláb és kapucsengő is. Távoli vidékről jött, és egyikünk se értette, pontosan miről is beszél.

Majd egyszer csak eléggé furcsa kocsik közé kerültünk. A parkolóban csak koporsó-szállító autó volt! Hova érkeztünk? A sofőrünk nem úgy vezetett, hogy már meghalljunk…
De találtunk egy kaput. Átmentünk rajta. A sofőr barátságosan intett a temető őrnek, mintha régi ismerősök lennének. Akár még ez is lehetett… ki tudja, hány rokona van..

Szóval bejutottunk egy temetőbe. Akárhogy is nézzük, ez bizony nem a főút volt. Bár vannak olyan utak Isztambulban, amelyek kettévágják a temetőt, de ez most más volt. Mi most a sírok közötti kikövezett ösvényeket cikáztunk. Azért a sofőrben volt annyi becsület, hogy itt már nem keresett még rövidebb utat. Mondjuk nem is volt rá szükség, mert rajtunk kívül senki se volt. Egyébként is sötétedett. És így visszagondolva, mintha a temetőőr is mintha a kapu bezárásán ügyködött volna, amikor mi elsuhantunk mellette. Lehet, hogy be fognak minket zárni, és itt fogunk kóvályogni reggelig? Egyáltalán tudja a sofőrünk, hova megyünk?

Pedig tudta! Egy hátsó kiskapuhoz. Átjutottunk a dugó másik oldalára. Itt már kényelmes (taxi)tempóban száguldoztunk egészen a célpontunkig.