Oké. Újra itt vagyunk!
Na jó, nem pont ugyan ott. Most nem a Galata-torony mellett próbálgatjuk a szárnyainkat. Ezúttal a kilövőállomás Ortaköy. Egy különleges képet szeretnénk készíteni, amire valószínűleg ez az egyetlen napunk van.
Rendkívül szerencsés időben vagyunk. Szinte teljes a szélcsend, ami nagyon ritka a Boszporusznál. Mi pedig igencsak be akarunk menni a közepébe, egy nagyon speciális helyre: a híd mellé akarunk beparkolni.
A Boszporusz-híd környékén pedig gyakran forgatnak filmet, ezért szinte állandó légtér zár van. Most viszont szerencsére lukas nap van, így most rajtunk a sor, hogy repüljünk!
E mellett pedig néhány technikai kísérletet is végrehajtunk. A Boszporusz elég nagy ehhez. Reméljük, azért úszni nem kell majd!
Oh, kellemes hétfő reggel! Az ember nem is akar mást, minthogy kifeküdjön a tengerpartra ebben a szép tavaszi napsütésben! De a legtöbbünk e helyett inkább az irodában vagy még kevésbé kellemes helyen dolgozik ilyenkor. Ennek köszönhetően pedig Ortaköy majdnem teljesen kihalt. Az éttermek még csak most kezdenek nyitni, vendég pedig egy száll sem. Csak néhány rendőr és 1-2 ember, aki kiült a partra.
Ortaköy nekem szerencsére közel van, és repülés szempontjából is jó hely: van egy kisebb park, néhány fával (valami akadály azért legyen már. De viszont jó árnyékot adnak, hogy a távirányító képernyőjét is lehessen látni). Majd pedig mindjárt ott a nyílt vízfelület. 1-2 tanker hajó is úszkál. Talán megnézünk egyet közelebbről is.
Érdemes tudni, hogy a hajók magánterületnek számítanak. Ráadásul valamilyen szinten a saját országuk felségterületének is. Így azért csak óvatosan a hajók fényképezgetésével!
Oké, felszerelést összepakoltuk. Mindent bekapcsoltunk, új technológia is rákötve a gépre. Elvégezzük a szokásos indiántáncot, más néven az iránytű kalibrálást: kettő fordulás balra, majd még kettő, majd megpróbálunk nem elesni. Szédületes dolog ez a kalibrálás…
Motorokat felkapcsoljuk, még egy utolsó ellenőrzés, ééééééssss….. az új technológia egy teljesen sötét képernyőt mutat…
Na jó, vissza a hagyományoshoz. Először fussuk le a kötelezőket, utána már belökhetjük a drónt a tengerbe…
Hála a nagy vízfelületnek, és a majdnem szélcsendes időnek, teljesen simára sikerült a felszállás. Már lehet repülni!
Itt két látnivaló van: Az Ortaköy dzsámi, és a Boszporusz-híd.
A dzsámi barokk stílusú. Ez azt jelenti, hogy fent a tetején is, ahol senki se látja, ott is különféle díszítésekkel lehet találkozni. Nos… ez a senki se látja dolog most meg fog változni!
A Boszporusz-hídnak pedig van egy különlegessége csak ezekben a napokban. Őt szeretnénk közelebbről is megnézni.
Elsőnek irány a dzsámi, ha már úgyis itt van előttünk. Sőt! Olyannyira az orrunk előtt van, hogy nemsokára már a repülést is akadályozni fogja.
A tenger felől közelítjük meg, mert elvileg az az eleje. Bár a bejárat nem ott van, hiszen a nép nem úszva akar bejutni az épületbe. Minden esetre innen készítünk egy fényképet. Mond kedves dzsámi, hogy Saaaaaaajt! Azaz törökül: peyniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiir!
Oké, ez megvolt. Nem rossz. Egészen jó! De az izgalmas csak most jön! Ez a dzsámi ugyanis egy nagyon jó példa arra, miért is kell nekünk a drón a munkánkhoz!
Az előző képen nézzük csak meg az egyik kis tornyot közelebbről! Sokat nem látni belőle. Pedig ezt már a levegőből fényképeztük, nem a földről. Most viszont szerencsére a szélcsend, és a nyílt terep miatt (bőven van GPS jel) nagyon stabilan áll a drón a levegőben. Akár millimétereket is lehet vele lépkedni.
Nézzük is meg akkor azt a kis tornyot közelebbről!
Nos, ez azért már egészen jó! Minden tisztán látszik. No de, menjünk csak még közelebb!
Itt most már minden apró részlet pontosan kivehető!
És akkor még ott vannak azok a részek, amelyek a földről semmilyen módszerrel nem láthatóak. Ilyen, mint a kupola és rajta a félhold.
Vagy a minaretek aprólékosan kidolgozott részletei.
Mehetnénk még közelebb is. De mivel kisebb-nagyobb széllökésekre mindig lehet számítani (főleg Isztambulban, főleg a Boszporusz mentén), így érdemes némi távolságot azért tartani. Ráadásul ahogy közeledünk egy falhoz, vagy más kiálló objektumhoz, úgy nő a turbulencia veszélye is.
Ha mindenképpen szükség van arra, hogy közelről nézzünk farkasszemet valamelyik motívummal, akkor még mindig lehetőségünk van a propellervédő sapkákat felrakni. Ha őket használjuk, akkor már nyugodtan lefejelhetjük a falat. Bár ennek a műemlékisek nem fognak örülni.
Eközben már többen is összegyűltek, hogy megnézzék, mégis mi repked a levegőben. Köztök néhány rendőr, meg a közeli éttermekből. Mindenki kíváncsi volt, mire is jó ez a szerkezet. Utána csodálkoztak, milyen részletesen is láthatóak a dzsámi elemei, melyek fent vannak a magasban. Nagyon kedves emberek voltak. Még egy teára is meghívtak a közeli étterembe.
Nos, megvoltak a kötelezők, jöhet a szórakozás!
A jó kis élményrepülést összekötöttük egy különleges fényképpel. A Beşiktaş focicsapat lett a bajnok az idén. Ennek örömére pedig a fél várost telepakolták a csapat zászlójával. Egy hatalmas lobogót pedig a Beşiktaş híd közepére függesztettek ki. Őt is megnéztük közelről, és lefényképeztük. Úgy, ahogy Beşiktaş zászlót még nem fényképezett le senki: a levegőből. A Boszporusz-híd közepén! Mindezt kifejezetten Feyyaz részére, aki a magyarországi legnagyobb török (és Beşiktaş) foci rajongó.
A kép készítését nehezítette, hogy az a minimális szél, ami volt, az pont a híd alá fújta a zászlót (pedig az előjelzés pont fordítva jósolta, akkor pedig kicsit felülről jól lehetett volna fényképezni). Miközben pedig az Ortaköy Camii kitartóan árnyékolta a rádió kapcsolatot. Így nem tudunk eléggé közel repülni, hogy tényleg profi módjára fényképeztünk.
Mindeközben elkezdtünk egy olyan programmal kísérletezni, amelyiknél a drón útvonalát előre be lehet programozni. Akkor pedig nem lesz gond, ha néha-néha megszakad a kapcsolat, mert úgyis elvégzi a feladatát. Ez jó móka lesz!
Jah, és a videók. Ezen kell még dolgozni. Reményeim szerint az előre programozott drón sokkal jobb filmet fog készíteni, mint én. Utána már csak rengeteg időt kell áldozni a vágásra, összerakásra, zenésítésre, stb… Még jó, hogy egyébként is 4 órát alszom! 😀
Addig is egy Ortaköy Camii
[iframe width=”500″ height=”281″ src=”https://www.youtube.com/embed/BtpFtIPPrNA” frameborder=”0″ allowfullscreen]
Itt pedig a leszállás látható.
[iframe width=”500″ height=”281″ src=”https://www.youtube.com/embed/Uj0Q3lk4j4E” frameborder=”0″ allowfullscreen]
Ezek gyönyörű képek! és érdekes, olvasmányos történet.
Köszönöm.
Köszönjük! 🙂
Miért a tenger felőli oldala „elvileg” az eleje?
Általában egy vízparti épületet úgy illik építeni, hogy az a víz felé mutassa a legszebb oldalát. E mellett a romantikus korban az úri nép még hajóval érkezett így ha nem is éppen a fő kapu, de a legdíszesebb kapu is a víz felőli oldalon szokott lenni.
Erre a legjobb példa a budapesti Parlament, ahol ráadásul még azt is beleszámolták, hogy a Duna fogja tükrözni az épület sziluettjét. És így lesz teljes a kép.
Jelen esetben a helyzetet bonyolítja, hogy a dzsáminak nem lehet a tenger felőli oldalon a bejárata, mert abba az irányban van Mekka, ott helyezkedik el az ima fal. A bejárat akkor vele ellentétesen (vagy oldalt) lehet.
Akkor viszont úgy illene felépíteni, hogy a minaretek legyenek a tenger felől. Hiszen ha szemben állunk a bejárattal, akkor a nagyobb dolgoknak kell hátul állniuk (mint a csoport fényképeken). De eddig azt vettem észre, hogy a törökök jobban szeretik a minaretet is előre tenni, hogy ne kelljen annyit gyalogolni a bejáratához.
Ez egy nagyon szórakoztató hobby. Bizonyára nagyon élvezed. 🙂 Köszönjük a színes beszámolókat
Köszönöm megint!
Akkor vagánykodtam is az egyedi fényképpel!