Folytatódnak a kalandjaink Isztambul történelmi labirintusában.
Ezúttal két részben: oda, és vissza.
És még egy újdonság: rajzoltam egy térképet is, hogy lássátok, merre haladtunk. Ez is eléggé sok mindent elmond…
Ezúttal nemcsak az útvonal a különlegesség, hanem hogy a videót immár Beşiktaş-ban kezdődik. Csakhogy lássátok, még a kijutás sem egyszerű… Olyannyira, hogy mindjárt a kezdetek kezdetén lemegyünk a térképről.
[iframe width=”500″ height=”281″ src=”https://www.youtube.com/embed/NoM1d9g3KxU” frameborder=”0″ allowfullscreen]
Ugyanis ez az út, amin a kezdetek kezdetén haladunk, egyirányú. De nem úgy egyirányú, mint az isztambuli kisutcák! Itt nem lehet szembe menni a forgalommal. Kivéve persze, ha markolóval vagyunk… De semmi gond, mert mindjárt mellette van egy párhuzamos út, amin már lehet visszafele is menni. Csak el kell odáig jutni… Nem nagy ügy, mert több kisutca is biztosítja az összeköttetés.
Kivéve, ha olyan nap van, mint a mai. Amikor is majdnem minden utca foglalt. Ami nincs éppen feltúrva, ott egy teherautó parkol, és az árut pakolják rá fel, vagy éppen le róla. Esetleg mindkettőt, felváltva. Ahol a fenti kettő nem szerepel, ott meg valaki szembe jön. Olyan, akit nem lehet kikerülni. Így 400 m-t kell menni ahhoz, hogy végre megfordulhassunk, és megpróbáljunk kijutni a főútra.
Egyébként nem minden nap ilyen. A szombat pl. sokkal rosszabb. Olyankor piac van, és akkor tényleg mindenki meg van őrülve, és össze-vissza mennek/parkolnak/dudálnak. A videón látható út közepén sétáló emberek, szembejövő motorosok (ők mindig szembe jönnek, mert Ausztráliában szerzik a jogosítványukat) teljesen mindennapos jelenségek. E mellett most még reggel van. Csend, és nyugalom…
Amikor végre sikerül megfordulni (2:25), akkor kijutunk arra az útra, amelyik bár széles, főút, stb…, senki nem úgy gondol rá. Itt mindenki úgy parkol le, mintha csak valami hátsó kis sikátorban lennék. Csak éppen elég hely van ahhoz, hogy a busz is beférjen ide.
Apropó, busz! Ha a busz is jön, akkor az egyszerre fogja bedugaszolni az egész rendszert, és letisztítani az utakat.
Már-már kijutnánk a főútra, ami a Boszporusz partján megy végig, csakhogy az utolsó 80 m-en egyenirányították az utat: csak befelé lehet jönni. Így egy másik utcán visszafordítanak minket. Na, mi ezt megspóroljuk azzal, hogy hamarabb átmegyünk arra a bizonyos másik útra (5:22-kor jutunk át).
Ez egy sima hátsó út. Amolyan titkos út. Csak a fél Beşiktaş jár erre…
Miután itt felmentünk a dombtetőre (6:50), egy balra fordulóval le is megyünk róla. De csak azért, hogy egy jobbra fordulóval (7:58) ismét felmenjünk egy másik dombra. Ez vezet a Taxim térre.
Van másik út is, amivel megválaszolhatatlan a hullámvasutat, és végig a domb tetején mehetnénk. De ott mindig dugó van. Még éjjel 3-kor is…
A Taksim térre nem megyünk be, hanem egy alagúton haladunk át alatta. Itt súlyos sebességkorlátozást vezettek be, mivel már az átadás első estéjén egy motoros túl gyorsan hajtott be, és az első kanyarban poszter lett belőle. Így keményen 50 km/h-val lehet haladni max, és ezt radarral mérik is. Erről egy figyelmeztetést is kapunk (táblát lásd: 9:17).
A törököket ritkán zavarja a sebesség korlátozás, de még a radar is (elég alacsony a büntetés). De itt minden autó max 40 km/h-val mer csak haladni.
Amint viszont kiértünk az alagútból (o:54), egy tábla jelzi, hogy véget ért a radar szakasz. És bár még mindig Isztambul közepén vagyunk, ahol 50 km/h a megengedett sebesség, innentől kezdve mindenki menjen saját belátása szerint, És mint láthatjuk… hát igen… mindenki saját belátása szerint megy.
Ez az út a Tarbalabaşı Bulvari. Amiről ha vagy jól, vagy semmit elven akarunk írni, akkor… akkor inkább nem írunk róla semmit. A jó benne, hogy valójában 2 sáv van. A 3. amolyan befért még ide, de valójában nem használható közlekedésre, mert mindenki ott parkol.
A legbelsőben sem lehet haladni, mert ott meg mindenki jobbra fordul. A középső meg azért nem egy biztos tipp, mert ott meg vagy a jobbra forduló sor elejére próbál valaki bejutni, vagy balra akar parkolni. Így folyamatosan szlalomozni kell…
De csak kijutunk innen is, és 14:36-kor rálépünk az Aranyszarv-öböl feletti hídra, az Atatürk köprüsü-re. Közben a rengések miatt a telefon töltője ki-be ugrándozik…
Itt majdnem elmegyünk a Valens-vízvezetékig, amikor 15:45-kor szól a navigáció, hogy menjünk jobbra.
Csak egy pillantást kell vetni a térképre, hogy tudjuk, csak a hülye megy itt jobbra.
Szóval mi is befordulunk.
Pontosabban befordulnánk, csak ott egy busz előttünk. Ő még inkább jobbra akar menni. Ez jó műsor lesz!
Gondolom, őt is a navigációs program csábította arra az útra. De oda még én se tudok befordulni a személyautóval. A fal tele van a próbálkozók csíkjaival. Ő azért egészen 16:25-ig próbálkozik.
Itt kikerüljük a néniket, akiket nem zavar, hogy az út közepén sétálnak, majd behajtunk a Fatih-nak nevezett labirintusba.
18:29-kor szól a program, hogy olyan helyre fogunk érkezni, ami időnként le van zárva. Ez a Keddi piac. De semmi gond, mert ma szerda van.
19:30-kor kiderül, hogy még szerdán is tart a Keddi piac. A bátrabbak megpróbálhatnak egyenesen is átmenni…
Mi inkább a kerülőút mellett maradunk. A navigáció azért nem adja fel, folyamatosan próbál minket visszavinni a piacra…
Ez a piac elég hosszú. Elég csak be-benézni az utcákba, hogy lássuk, még mindig tart. Így eléggé messzire el kell menni, hogy kikerüljünk a hatóköréből. Egészen 21:12-ig elgurultunk, mire egy balra fordulót meg lehetett kockáztatni. De azért nem úsztuk meg teljesen! 21:48-kor ismét kerülnünk kell! (ez a rész lehet, hogy hibásan szerepel a térképen… itt már senki se tudta, merre járunk…). A piac környéke mindig ilyen: tele van vidékről jött teherautókkal, akik össze-vissza mennek, és parkolnak. Őket próbálja a kissé ideges isztambuli lakosság kerülgetni.
22:52-ra sikerül normalizálódni isztambulizálódni. Eddigre tényleg kijutottunk a piac vonzásköréből. Már csak egy dombon kell felmenni, és majdnem meg is érkeztünk!
24:26-kor eljutottunk a piac másik felére. Emlékeztető: 19:30-kor botlottunk bele a déli bejáratába. Most pedig az északi bejáratnál vagyunk. Mi innen szerencsére jobbra haladunk tovább, elfele.. Nem mintha itt sokkal egyszerűbb lenne az élet..
25:55-kor elérünk a kedvenc kisutcánkhoz, ami bevisz minket a célállomásra. Persze megint pont ide parkolt le valaki, így kerülő úton kell mennünk (itt azért be lehet jutni, ha félkerékkel átmegyünk a sarki büfé székei között. Most úgysem ül ott senki).
Ezúttal nemcsak hogy könnyedén eljutottunk a hátsó bejárathoz, de most nem is pakolt ott senki. 27:38-kor behúzott tükrökkel elsuhanunk a keskeny részen, és már ott is vagyunk a célállomásunkon! Hurrá!
Holnap megnézzük, hogy sikerül innen kijutni!