Közlekedés Istanbulban
Isztambul és Törökország közlekedése a mediterrán közlekedési kategóriába tartozik.
Vagyis a hierarchia így épül fel:
- Kamion
- Autó
- Macska
- Gyalogos
- Szabályok
- Kockakő
- Lámpák
Ezen kívül még további játékosok: rendőr, busz, minibusz, dolmuş, hajó és ami semmilyen csoportba nem sorolható az a taxi.
Nem tudom, miért pont a mediterránon alakult ez ki, talán a tengerben van valami, de ugyan ezt a stílust megtaláljuk pl. Olaszországban is, és Észak-Afrikában, de délebbre már nem.
Pl. egyik jellemző, hogy valójában nincsenek szabályok, csak szokások. Az autók azért mennek jobb oldalt, mert ott szokták meg. Nem azért mennek 80-al a kanyarban, mert az a megengedett, hanem mert megszokták, hogy annyival be lehet venni.
Igazándiból ezek a szokások mindenhol nagyon jól látszódnak. A minibusz és a dolmuş sem kijelölt útvonalon megy, hanem ott, ahol a szokások kialakították. Az emberek igazándiból nem tudják hova megy a busz vagy a metró, mi mellett megy el, hanem megszokták, mely kanyar után kell leszállni. Ha meg mégsem, akkor lehet kérdezni.
Ezért ha átmegyünk egy másik városba, az elsőre nehéz lehet, hiszen ott mások a szokások.
Persze a turisták kedvéért kiírják a busz oldalára, hova megy (városrész), de a helyiek ezt nem igazán használják. Sőt! Nem is tudnak róla.
Ennél mókásabb a dolmuş. Ez egy olyan nagyobb méretű irány-taxi, ahova többen férnek be. A taxi akkor indul, ha tele van. Innen a neve is, hogy dolmuş = tele. Majd megy a megszokott úton. Ha valaki le akar szállni, akkor előre szól, hogy itt álljon meg kérem, és akkor ottmáris lett egy megálló. Meg egy üres hely. Az út szélén a megszokott kereszteződésekben pedig állnak az emberek és várják, hogy egy olyan dolmuş érkezzen, amelyikban van üres hely. Sok esetben ugyan arra járnak, mint a normál buszok. Ilyenkor sokan azért szeretik, mert garantáltan van ülőhely.
Az újonnan beszálló pedig a viteldíjat az előtte ülő kezébe adja, aki továbbítja a sofőr fele. Ebben az a csoda, hogy a pénz eljut a sofőrhöz, a visszajáró pedig a gazdájához…
A minibusz is hasonlóan működik, viszont a taxi után ő az utak réme. Ugyanis minden busz magánkézben van, így minél több utast tud összeszedni, annál több az aznapi bevétele. Ellentétben a dolmuşsal, ami csak akkor indul, ha tele van, és ha tele van akkor nincs mese, a minibusz sokkal szabadabban közlekedik. Néha túlságosan is. Ha úgy adódik, akkor a járdán kerüli a forgalmat, vagy az egyirányú utcában (persze fordítva) szedi fel az utasokat. Olyanok, mint a macskák a piacon: sose tudni, honnan kerül elő 1-1 minibusz.
Ha kocsival vagy, akkor óvakodj a minibusztól, de ha sietsz, akkor kövesd, mert tuti talál gyorsabb utat.
A másik ismertető jele a mediterrán közlekedésnek, az a lámpák, táblák és felfestések kezelése.
Olyan az egész, mintha valaha régen lettek volna a csupasz utak, amikor is valaki látott egy olyan amerikai filmet, amiben voltak lámpák, táblák, felfestések, és felkiáltott:
- Ez tök jól néz ki, ilyet mi is csinálhatunk!
Mire a többiek így reagáltak:
- Igazad van, miért legyenek üres oszlopaink, csupasz útjaink? Ide teszünk egy ilyen piros villogó izét, oda meg azt a vicces háromszögletű táblát…
Majd 1 hónap múlva:
- de jól néz ki, szuper lett.
- sötétben még jobb, gyere próbáljuk ki azt zöld emberkés izébizét is.
És valahogy így is állnak hozzá az emberek. Olyan szép az a lámpa a sarkon, olyan jól bevilágít a kertbe, és már messziről látszik, hogy ott a kisközért, de ha menni kell, azért ne álljon meg senki, mert most éppen pirosat mutat.
A felfestések is inkább a grafiti egyik ágához tartoznak. Szép, szép, de nem használja senki.
A mókás, hogy a rendőrök is így állnak a dologhoz, sőt, sok esetben ők vezetik a csapatot. Persze fontos, hogy ők a rendőrök, ezért folyamatosan megy a villogó, hogy mindenki messziről lássa, meg az ugye olyan szép. Jól megy a zöld-sárga-piros lámpa egyveleghez.
Néha azért feltűnik valaki, aki úgy érzi, hogy kicsit északibb is lehetne a közlekedés, és akkor kerülnek elő a tiltó táblák, a kerítések, meg a szöges kocsifogók. Este pedig előkerülnek a drótvágók és a deszkák…
A kocsifogó. Egyik irányba szabad, másikba meg lukaszt.
Az elmés emberek egy deszkát szoktak rátenni.
A laza kaotizmusmak köszönhetően néha érdekes és egyedi dolgok tudnak létrejönni:
Azért, mert az út erre megy, még nem kell kivágni a fákat.
Azokat már úgyis mindenki megszokta
Ez a tábla azt mutatja, hogy a nap mely szakaszában kié a középső sáv:
Este a kifele menőké, reggel a befele jövőké, a többi időben pedig akinek erősebb a dudája.
Az autópályán ennél különbet is látni. Ott elég komoly használati utasítást is lehet találni.
Nem írtam még a gyalogosról, mint mind közül a legveszélyesebbről. Ugyanis belőle sok van, és mindenhol megtalálható. Tényleg mindenhol. Alagút, felüljáró, hír, autópálya, az ilyenek nem problémák.
Ha Isztambulba gyalogosan közlekedsz, hamarosan te is azt veszed észre, hogy gyakrabban jársz az utakon, mint a járdákon. A gyalogos felüljárót pedig csak akkor használod, ha onnan fényképezni szeretnél. Különben nem jár oda fel senki. Néha van, hogy tesznek kerítést az út közepére biztatásként, de ezt már írtam, hogy rövid életűek. Néha tesznek ki táblát, és kiírják, hogy nem itt kellene járni. Néha kínaiul vagy japánul is kiírják, hátha legalább ők… Néha meg rendőrt raknak, aminek a közönség nagyon örül, mert van kitől tüzet kérni a cigihez.
A török tábla jelentése, hogy belépni tilos, építkezési terület
Vajon hány japán turista lett bebetonozva, mire valaki megelégelte,
és keresett egy fordítót?
Mivel tényleg tele a város gyalogosokkal, nekik már rutinjuk van a kocsik elöli elugrásból. Ez egy reflex. Ha jön egy autó, szétnyílik a tömeg, majd utána összezáródik, és senki se vette észre, hogy volt ott egy autó. Persze ha te vezetsz, akkor az elején a szívbaj kerülget. De egy hét múlva már te is vidáman fogod nyomkodni a dudát.
A duda egyébként nagyjából azt jelenti, hogy ha nagyon kell, meg tudok állni, de a fék messze van, a duda pedig közel.
Közlekedés Istanbulban,Share and Enjoy
- Ramadán - a Cukor ünnep (1.000)
- Isztambuli villamos (1.000)
- Isztambul turistainfo - tájékozódás (1.000)
- Isztambul turistainfo - közlekedés (1.000)
- Nem mindig az egyenes út a rövidebb! (1.000)
- AyaSofya restaurálása befejeződött (RANDOM - 0.273)









Turkish Lira Converter
mennyire rossz, hogy ez japán felirat
Jaj, jaj, szánom-bánom, hogy összekevertem. Már javítom is.
Köszi az észrevételt, és üdv a blogon.
A legfelsö sorban talalhato emblema azert arulkodik…
Taisei = Taisei Corporation Merkezi Japonya Türkiye