Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Két hét kihagyása után újra itt, vagy talán ott… izé, akárhogy is, de újra Isztambulban és újra gép előtt.

Persze van még rengeteg dolog, amit meg kell tenni, ilyen a fényképek bemásolása, internetre feltöltése és hasonló vidámnak nem mondható munkák.

Nem is beszélve, hogy az e-maileket is át kell válogatni. Ez a fele még nem lenne nehéz (mert ott a törlés mindent gomb), csak válaszolgatni is illene. Éppen most jött egy kihagyhatatlan ajánlat egy budapesti pizzériából. Ingyenes házhoz szállítás, 50 percen belül…hmm.. ezt még kipróbáljuk…remélem az ázsiai oldalra is átviszik, mert pizzát otthon szeretek enni. 🙂

Tehát túl vagyunk két kalandjain, amelyekről be is számolok. Legalább nem kell unalmas írásokat olvasni mindenféle nagy hajókról, amelyek hatalmas iksszel és karikákkal rohangálnak mintha csak valami óriási amőbajáték részesei lennének…

Világméretű amőba

Világméretű amőba

Úgyhogy most sokkal izgalmasabb részek következnek, lám Magyarországon is lehet kalandozni. 🙂

A bonyolítás kedvéért kezdjük a végén. Hazajöttünk.

Ez koránt sem volt olyan egyszerű, mint odafele gondoltuk (bár én már odafele is aggódtam, hogy visszafele mekkora káoszt okozunk majd, de kiderült, hogy nálunk sokkal profibbak is vannak).

A mi csomagunk nem volt semmi. Pontosabban több, mint 180 kg cuccunk volt. Szerencsére ez eloszlott 6 ember között, nagy csomagokkal és kézipoggyászokkal. De azért így is jól meg voltunk pakolva.

Még otthon pontosan lemértünk mindent, ügyelve, hogy az előírt 23 kg alatt maradjunk. Ez be is jött (22.8 kg volt a legnehezebb csomag). Persze eddig még semmi extra nincsen. Mindig így utazunk.

Talán majd mi is eljátszuk azt, hogy viszünk magunkkal extra nagymamákat, csakhogy több lehessen a csomagunk. 🙂

Viszont a repterekről kevés pozitívat tudok mondani. Máig nem értem azt a kapubál álló csomagolós emberkét. Mármint az oké, hogy azért csomagol, hogy senki ne nyissa ki a bőröndömet, meg biztosítást is ad, stb… De azért ez elég durva. Minden úgy érzem, mintha valaki a lakásom előszobájában azzal keresné a pénzét, hogy a vendégek értékes cuccait széfbe rakja, ameddig nálam tartózkodnak, nehogy kiraboljam őket. Azt hiszem, én az ilyennek a buksiját megsimogatnám egy baltácskával… A reptéren pedig semmi. Sőt! Mintha csak azt mondanák, hogy vigyázat, mert ami tetszik, azt eltesszük, a többit pedig összetörjük.

Egyébként is az egész nevetséges, hogy olyan, mintha én tennék szívességet azzal, hogy repülök. Annyira kellemes a kiszolgálás. A kerítések között sorban állva pedig Spielberg nagysikerű filmje jut eszembe…

Senki ne értse félre, nem a ferihegyieket akarom bántani, hanem mindegyiket. Nem érdekel, melyikük szakított el a 6 bőröndből 3-at. Ezt intézzék el egymás között. Egyiknél az egész modul leszakadt amivel a bőröndöt húzni lehet. Persze értem én, hogy beleakadt valamibe… biztosan… biztosan egy buldózerben…

Azért illik valami pozitívat is írni: a sajtot felengedték a kézipoggyászban. Jó tudni, hogy ez nem okoz akkora riadalmat, mint az Erős Pista.

Reptéri kalandjaink nem érnek véget. Ugyanis amikor leszállt a gép, nemsokkal kiszállás után az egyik ajtó szép elegánsan bezáródott mögöttünk. Semával mi még átmentünk rajta, de a többiek már beszorultak. Eltelt húsz perc, mire végre találtunk egy embert, aki kiszabadította őket.

Ezután viszont következett a kellemes rész. Legalábbis a lányok számára, akik az útlevél-ellenőrzés után megrohamozták a Freeshoppokat. Míg ők a parfümöket válogatták, addig Apukával összeszedtük a csomagokat.

Majd beültünk három kocsiba. Saadet ment haza, meg a szülők és Seda is. Sőt, mi is, csak mindenki másfele. Mígnem kiderült, hogy a mi kulcsunk nincs nálunk. Hanem a másik kocsiban van. Azt azért túlzás lenne leírni, hogy a város két átellenes pontja felé mentünk, mert csak 30 km a különbség. De azért így is mókás volt éjjel 3-kor a városban egymást keresgélni, hogy megszerezzük a kulcsot.

Persze a lakásba ezzel sem jutottunk be, mert a szülők lakáskulcsát kaptuk meg. Totális patthelyzet alakult ki, így ismét megfordultunk, és kerestünk egy találkozópontot valahol a kihalt városban.

Már hajnali 4 óra lett, mire bejutottunk a lakásba. Csak annyit akartunk, hogy ablakot nyitunk, és lefekszünk aludni. Lett is 5 óra, mire sikerült lefeküdni. Mégpedig azért, mert az egyik rokon megszerelte az erkélyajtót. Mégpedig úgy, hogy jól odacsavarozta a kerethez.

Csakhogy nekünk rengeteg fontos dolgunk van kint az erkélye, közte a meleg víz kapcsolónak. Az erkélyajtónk pedig nem az igazi. Vagy lehet, hogy az ajtókeret nem az. Bárhogyis, a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. Az ajtót éppenhogy csak be lehet zárni. Vagyis most már nem, mert a rokon megszerelte még a múlthéten.

Úgy kezdte, hogy a kilincset megszereli. Bár annak akkor még nem volt baja. Most már persze az is használhatatlan. És az ajtót sehogy sem lehet bezárni. Ekkor jött az az ötlete, hogy egy irdatlan hosszú facsavart fog betekerni az ajtóba, ami a kerethez rögzíti. De a csavar olyan hosszú, hogy még a falon is átment. A kedves rokon pedig biztosra akart menni, ezért addig csavarta, míg a csavar feje teljesen tönkrement.

Így mi hajnali fél négykor is azzal játszottunk, hogyan tudjuk kinyitni az ajtót…

A hazautazás tehát nem volt unalmas, de hamarosan írok még magyarországi élményeket, érdekességeket is. Nézzétek meg ti is Magyarországot turista szemmel! 🙂

Csoportkép

Mint valami brazil sorozat főcíme: csoportkép indulás előtt.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Visszatérés Törökországba, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

6 hozzászólás a(z) Visszatérés Törökországba bejegyzéshez

  • Mi is visszaértünk. Csak mi Budapestre. 🙂
    Igy elsőre csak a repteres dologhoz szólnék hozzá, miután is érdekes módon Atatürk-ön senki nem foglalkozott azzal, hogy mennyi folyadék és egyéb bombagyártásra alkalmas kotyvalékot vihetnénk fel e repülőgépre kézipoggyászban.
    Bezzeg Ferihegyen…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Ezek szerint majdnem összefutottunk. 🙂

    Isztambulban a súlyhatárral sem szórakoznak sokat. Hacsak tényleg nem a 600 kg-os vasmacskát akarjuk felvinni a gépre, akkor sosincs probléma.
    Ferihegyen elég, ha 10 dkg-al lépjük át a határt…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Szia!
    A csomagolósdihoz hozzászólva egy kicsit sértőnek érzem én is a Ferihegyről hazamenő túristák részéről, hogy azt feltételezik a magyarok kilopják az értékeiket. Viszont meg van az a praktikus előnye a biztonságin túl, hogy ha összetörne a bőröndöd minden darabja meglenne, hogy otthon össze tudd ragasztani.:) Londoni repcsitéren én már láttam darabokra szétesett bőröndöt…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Én ezt pont fordítva gondoltam, hogy már odáig jutottunk, hogy is érdekli őket, mi az utasok véleménye. Szerintem nem kellene előfordulni, hogy attól féljünk, kilopnak valamit a csomagból (a felnyítással és ellenőrzéssel semmi problma), valami összetörik…

      Ez a ragasztós dolog jó ötlet. Legközelebb légypapírral tekerem be, így még helyben összegyűjti a leesett darabkákat is 🙂

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Persze, mert mindenhol azt mondják, hogy nem itt, hanem a túloldalon történnek a rossz dolgok. 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


215
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    su
    “water”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek