Eurovision 2010. Zene és tánc. És egy hely, ahol a zenész megmutathatja a világnak, hogy mégis mit tud. Ez mind-mind olyan dolog, amit a törökök imádnak. Ugye melyik az a nemzet, amelyik nem szeretné megmutatni, hogy az övéké a legjobb? A törökök pedig igencsak nacionalisták.
Azt azért ki kell emelni, hogy a török nacionalizmus nem ugyan az, mint ami Európában negatív értelemben elterjedt. Itt senki se utálja azt, aki nem török. Egyszerűen csak, ami török, aki török, azt még jobban imádjak, és szurkolnak neki.
Mit is várnak a törökök az Eurovisiontől? Lesz jó sok zene, lehet rá táncolni, és majd jól leköröznek mindenkit.
Így aztán hatalmas öröm volt, amikor kiderült, hogy az idén a rock-metál együttes, a Manga fog szerepelni. Mégpedig éppen abba a térségbe, ahol egyébként is a keményebb műfaj a népszerűbb.
Mindenki nagy izgalommal, mi is lesz a „dal”, amivel majd előrukkolnak és a a tavalyi döm-tek-tek-el ellentétben most mindenkit lesöpörnek a színpadról. Minap meg is történt a bemutató.
Sajnos a várakozással ellentétben nagyon-nagyon lapos szám született. Pláne érthetetlen, minek kell erőltetni az angol nyelvet, ami végleg tönkre tette az egész hangulatát.
Íme néhány korábbi, igazán jó Maga klip.
A tavalyihoz képest sokkal, de sokkal jobb szerintem. Számomra mindenképpen pozitív, mégha nem is törökül van.
A tavalyi az nagyon lökött volt. És túlságosan is műanyag: belga énekes török színekben, így az a térség sok szavazatot adott; ritmus: düm-tek-te, minden gyerek ezt énekelte, mert annyira lökött volt; aztán jött az öltözék, stb… itt pedig annyit volt a médiában még az Eurovision előtt, hogy már alig lehetett mást is hallani…Abszolúte taktikázás volt az egész.
Most látom, hogy elrontottam a klippek linkelését.Ezt javítottam, most már rendesen jelenik meg.
Igen, én is milliószor hallottam azt a számot, pedig nem is élek Törökországban és a műfajt sem szeretem. 😀 Te bizony kaphattál jócskán abból a számból. 😀
Naponta lagalább hússzor….
Még jó, hogy vége van 2009-nek. 🙂
Manga nagyon jó banda, főleg a mostani számuk Yildiz Tilbe – vel. És én is haragszom erre az angolul mindentre, régen éppen ez volt az Eurovízió lényege, h saját nyelven kellett előadni. Kár, hogy már ez se működik. Idén kit indítanak?
Idén sajnos nem indul senki Törökországból. 🙁