Teljesen meglepő hír! Megjött a nyár Isztambulba!
Nem is olyan régen (pl. tegnap délután) még fáztunk itt, a Mediterrán keleti csücskéében. Sőt! Kabátunk is van!
De aztán egyszer csak ránk támadt a várva várt nyár. És mindjárt hozta is a kánikulát.
Úgy látszik, hogy az időjárás szeretné bepótolni a kimaradt napokat. Leginkább a kimaradt celziuszokat. A meteorológiai oldal (wunderground.com) szerint 28,7 fok van kint (másik szerint pedig csak 25). De ezt nem a betondzsungel közepén mérik, ahol nemcsak hogy olyan jól összegyűlik a meleg, hanem az egész egy hatalmas wokká változik (még szószt is árulnak hozzá). Ráadásul az előbb elrepült egy sirály az ablak előtt, és úgy nézett ki, mint aki meg van pörkölve.
Szóval 10 után nem igazán érdemes kimenni az utcára.
Viszont a tenger még nem melegedett fel. Így a Boszporusz partján naplemente után még igencsak hűvös van. Ez a hely nappal nem lenne olyan rossz, ha nem kellene azzal a kellemesnek kevésbé mondható magas páratartalommal megküzdeni. Lassan már olyan, mint egy török fürdő.
Rumli ki is feküdt ebben a hőségben. Találtan neki egy pincét, ott szunyókál napközben. Közben azon gondolkodom, hogy szóljak-e neki, hogy itt van egy jó kis boros pince a Galata-torony mellett mindjárt. Jobbnál jobb anatóliai borokkal megpakolva (Dionüszosz is inkább Kis-Ázsiában tengette a napjai, míg a többiek az Olimposzon parlamentesdit játszottak). Ráadásul ott aztán tényleg jó idő van.
De ha egyszer oda bemegy, akkor nem hiszem, hogy szeptemberig kijönne onnan. Sőt! Még az után sem, hiszen akkor érkezik a friss szüret…
Na mindegy, megígértem neki, hogy elmegyünk a tengerhez ezen a nyáron. 🙂
Én már csak a pince nevét és egyéb koordinátáit szeretném tudni, nehogy kimaradjon. :))
Sajnos a yanexben ez pont nincs rajta. De itt a Google térképen: http://goo.gl/maps/kkOm
Könnyű megtalálni, mert egy nagy pince sajttal és borral. A sajtok is jók ám. 🙂
De Rumlinak egy szót se! 😉
OK, tartom a szám!
Tudtok róla, hogy Rumli pincére alkudozik Egerben?
Szerintem ez beriberi.
Ha itthon lesztek szívesen megmutatja. Mármint a térképen. 🙂
Hmmm… lehet, hogy azért tűnik el éjjelenként, mert az alkohol-kereskedelmes üzleteit bonyolítja?
Mi az a „beriberi”? Valamiről már megint lemaradtam. 🙁
Tavaly az amaerikai fuvarozók szövetségének történetét olvasta. 🙂