Az a zöld jár nekem

Egyszer régen már beszéltünk arról, hogy Isztambulban a közlekedés amolyan demokrácia.

Mindenkinek mandátuma van, meg dudája. Aztán használja is. A miképpenről bővebben itt olvashatsz: Isztambul közlekedése 2.

Egy ilyen rendszerben pedig mindenkinek mindenféle jogai vannak. Pl. joga van egy zöldre.

A zöld a közlekedési lámpa egyik – sokat kedvelt – állapota. Olyan mint a piros, de teljes már, és semmiben sem hasonlít a sárgára (narancssárgára, borostyán sárgára). Bár elvileg korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre áll, mégis valamiért a törökök szeretik, ha minél többet tudhatnak magukénak. Ha pedig egyet megszereznek, nem szívesen engedik ki a kezük közül.

Ez persze komoly kavarodást jelent az utakon.

Az egyik leggyakoribb – Magyarországon is kedvelt – jelenség, amikor a zöldbe akkor is bemennek, aha már nincs hely. A nagy különbség, hogy Isztambulban ott vannak a közlekedési rendőrök, akik ilyenkor segítik a bentragadt autósokat áttuszkolni a zöld túloldalára. Ehhez néha össze kell hajtogatni az autót, élére kell fordítani vagy egy abrakadabra varázslattal el kell tüntetni.

A másik ismert viszont az, hogy aki egyszer megkapta a zöldet, az utána használni is akarja, és fogja. Még akkor is, ha közben piros lett.

Azaz ő valahogy mégsem fért már be a kereszteződésbe, pedig a rendőrök mindent megpróbáltak, de hősünk hoppon maradt. A zöldjét viszont nem akarja elveszíteni. Így amikor a túloldalon felszabadul a hely, akkor ő átmegy. Még akkor is, ha közben piros lett, és még a forgalom is megindult.

Ebben egyébként a forgalomirányító rendőrök is segítőkészek, akik átnavigálják a kiskocsit a buszok és kamionok között.

Persze az utóbbiaktól azért egy-két „tanács” érkezik. Valahogy ilyen formában:

[soundcloud url=”http://api.soundcloud.com/tracks/101718277″ params=”” width=” 100%” height=”166″ iframe=”true” /]