Török Ç

A modern török nyelvben az egyik legjobb dolog, hogy mindent úgy írnak le, ahogy kiejtik. Szemben pl. az angollal.

A másik szintén nagyon jó dolog, hogy ez az írásmód nagyon hasonlít a magyarra. Szemben pl. a kínaival (nem, nem szembe a kínaival, bár ott tényleg van egy jó török büfé).

Alig néhány betűt találunk csak a török abc-ben, ami eltér a magyartól, de azok is csak éppencsak. Egyik ilyen a Ç, amit cs-nek kell ejteni.

Bár ha valaki eléggé rondán írja le a cs betűt (itt most én jelentkezem is), akkor az már hasonlít a farkincás török ç-re.

De nem volt ez mindig így. A történelmi török írásmódot oszmánnak, vagy oszmán-töröknek hívták. Lévén, hogy az Oszmán családból származó uralkodó nem fog egy nyelvet beszélni a néppel…

Na jó, valójában a törökök, amikor meghódították kis-Ázsiát (Anatóliát), akkor felvették az Iszlám vallást. Majd vele együtt az arab írást. És ha már úgyis felvevős, elvevős kedvükben voltak, küldtek egy hadsereget Mekkába is, hogy foglalják el, és vigyék Isztambulba az ott található ereklyéket. Így a török szultán lett a kalifa, a vallási vezető. Ezzel próbálták a többi muszlim államot maguk mellé csábítani. Így viszont már furcsa lett volna, ha az ősi türk rovásírást használják (ami akár még hasonlíthat is a székely-magyar rovásírásra, hiszen mind a kettő rovásírás, de ebbe most ne menjünk bele…)

Az oszmán írással csak egy probléma volt, hogy perzsa közvetítéssel került a törökökhöz az araboktól. Viszont ez a három nyelv teljesen különböző családba tartozik (török: altáji, persze: indoeurópai, arab: afroázsiai), Ebből aztán jó nagy kavarás lett. Mint egy szombati bevásárlás a bazárban, vagy egy péntek esti forgalom Isztambulban.

De mivel a szultán nem túl gyakran állt szóba a néppel, a nép pedig előbb lelőtte a szultánt és csak utána kérdezett, így végül is nem sok embert zavartak az oszmán írásmódi nehézségek. Anatóliaszerte mindenki törökül, vagy a saját nyelvén beszélt. A szultán pedig elvolt magában az oszmán nyelvével. Amit csak a palotában használt (és a háremben, de ebbe megint ne menjünk bele, mert félreérthető…).

Az oszmán írásban a cs hang így nézett ki: ﭺ De csak akkor, ha ez úgy magában álldogál. Bár ki tudja, hogy a cs miért állna csak úgy magában.. talán a buszra vár.. Mert egyébként az alakja attól függően, hogy a szó elején (ﭼ), közepén (ﭽ), vagy végén (ﭻ) helyezkedik el.

Akit szeretne oszmánosan írogatni, itt talál egy jó kis programot (a kommentekben használni nem ér!!!)

A modern török nyelvbe a betűket viszont már az európai írásból vették át. Pl. az ö és ü betű a magyarból érkezett.

Így került bele a farkincás c is, a ç. Vagy más néven a cédille (amit szédij-nek kell ejteni).

Ennek a farkincának a kinézete manapság nagyon változatos. Sajnos sok előkelő újságban a címoldalon ennek egy jelentősen leegyszerűsített változatát láthatjuk, amikor is csak egy vessző van a c betű alatt. Vagy csak egy pont. Holott a cédille nagyon elegánsan is ki tud nézni.

Eredetileg ez a kis farkinca a vizigót egyik betűje volt, egy lecsúszott (munkanélküli) z, ami a c-vel volt összekötve. Így ez lett a magyarban használatos c hang. A legrégebbi írásmód Spanyolországból származik, és onnan terjedt ez utána Európába. A spanyolok szerint viszont szó sincs vízi meg szárazföldi és légi gótokról (go to water), hanem ez eredeti óspanyol betű. És nem is c, hanem z. Akármelyik verzió is igaz, a franciák ma sz, a törökök pedig a cs hang leírására használják. Viszont a kinézete tényleg ebből a formából alakult ki.

Így ha szépen szeretnénk leírni (lerajzolni) a farkincát, akkor egy balra dőlő vonalkát, majd pedig egy félkarikát rajzolunk alá. Ha sietünk az írással (mert pl. büntetésből kettőezerszer kell leírni törökül, hogy nem rakunk csokit (çikolata) a padtársunk hajába), akkor lehet csak egy vesszőt, vagy egy karikát írni. Ha pedig ráérünk, akkor jöhetnek a mindenféle kunkori vonalak!