Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Van egy növény (pontosabban csak a bibéi), amit úgy árulnak, mint az aranyat. És majdnem annyit is ér!

És csak Törökországban terem.

Ő a sáfrány. A legdrágább fűszer a világon. Mindeközben csodát tesz a konyhában.

A sáfrány története nagyon régre nyúlik vissza. Állítólag már az ókori egyiptomiak is ismerték. Elsősorban levesek és mártások színezésére és ízesítésére. Másod sorban a bódító illata miatt.

Egy monda szerint még a kezdetekben, úgy tűnt, hogy Zeusz beéri egy nővel: Hérával. És ahogy ilyenkor lenni szokott (meg Zeusznál egyébként is), eljutottak az ágyig. Mire pedig felébredtek, körülöttük mindenhol sáfrány nőtt. De olyan sok volt, hogy ennyitől még Zeusz is megzakkant. Későbbi kicsapongásainál erre az eseményre hivatkozott. Mármint hogy őt manipulálták, és nem tehet semmiről. Egyébként is hűséges típus. Mit kell úgy felkapni a vizet és mindjárt seprűvel támadni??

A kábításnál azért érdemes óvatosnak lenni, mert már 20 gramm is elég, hogy egy embert eltegyen láb alól. Arról nincs információ, hogy hány gramm szükséges egy főisten kiütéséhez…

Mindeamellett már a 20 g az több, az egy kisebb vagyon. Nem éppen a legpraktikusabb módszer..

A sáfrány a világ legdrágább fűszere. 1 gramm ára kb. 2700 ft, ami jelenleg nagyjából az arany grammonkénti árának a fele. Jelenleg. Mert a történelemben többször is előfordult, hogy még az aranynál is drágább volt.

Sáfrány 1g

Sáfrány – 1g

És még hasonlóan is árulják, mint az aranyat: kis dobozkában, grammonként. Oké, gyűrű formájában nem. És hitelességet igazoló hologram sincs rajta. E miatt erősen ajánlott olyat venni, ami biztosan szálas. Ugyanis a poros esetében előfordulhat, hogy a jólbevált téglapor foglalja el az doboz jó részét.

Egyébként is a szálas a jobb minőségű, tovább eláll, zamatosabb, stb…

A szálak pedig a növénynek (Crocus – ebből is a sativus ami jó, a tmásik, az autumnal mérgező) a bibéje. Ez az egyik oka, amiért olyan nagyon drága. Ráadásul kézzel lehet csak szedni. Egy virágban egy bibe található, hacsak nem előzött meg valaki. És még a méhecskék is utálni fognak minket, amiért megfosztjuk őket a bibéktől. A jó hír viszont, hogy nem lehet összetéveszteni más növénnyel. Állítólag. Én csak annyit tudtam megállítani, hogy tényleg nem hasonlít sem a napraforgóra, sem a tengeri uborkára Amely egyébként is egy állat… minden értelemben..

Sáfrány - Forrás: Wikipédia

Sáfrány – Forrás: Wikipédia

A sáfrány – a törökök szerint – csak Törökországban él meg, ami nem csoda, hiszen jó a kebab. De azért a Kárpát-medencében 4 fajta is őshonos. Bár egyikből sem lehet fűszert készíteni. Ahhoz az úgynevezett Jóféle sáfrány (Crocus sativus) szükséges. Ez szintén megél Magyarországon, de letelepedési engedély szükséges hozzá.

Sőt! A középkorban a magyarok nagy sáfránytermesztők voltak. De leginkább a ruhák festésére használták.

No tehát a sáfrány Törökországban él. A közepén. A fő terméshelynek a neve Safranbolu, melynek a jelentése Sáfrány-rengeteg. Itt egy nagyon szép kisváros található, amelyiknek a pikantériája, hogy bár itt terem a világ legdrágább fűszere, mégis az egyik legszegényebb anatóliai város volt. Ennek köszönhetően viszont nem volt pénze a komolyabb felújításokra és modernizációkra, így megúszta a XX. század jellemző buldózeres átalakulását (meg sok minden mást is). Másképpen szólva, megőrizte a történelmi jellegét. Mindez pedig mai szemmel nézve nem is olyan rossz. Sőt! Egészen csinos!

Az UNESCO is felfedezte Safranbolu szépségét és történelmi értékét, így kb. 800 épületet vett fel a védelmi listájára (II, IV és V kategóriában) még 1994-ben. Azóta pedig dőlnek a turisták a városba. Így fordul elő, hogy egy értékes áru mellett elszegényedő várost éppen a szegénysége tesz ma gazdaggá.

Safranbolu - HDR

Safranbolu

Érdemes is ellátogatni ebbe a nagyon hangulatos oszmán stílusú városba. Mégha nem is olyan egyszerű oda eljutni (busszal Isztambulból vagy Ankarából). És ha ott járunk, vegyünk sáfrányt is, meg lokumot is. Meg minden egyebet. Nem ilyenkor kell a diétára gondolni! 🙂

Safranbolu - HDR

Safranbolu

Érdemes Piştiék történetét is elolvasni. És ha más magyar is járt arra, őket is szívesen belinkelem. 🙂

Jah, igen. És mire is jó ez a szupernövény? Ki fizet ennyit a miért is?

Nos, a sáfrány alapvetően az ételek színezésére jó. De ízt is ad. Nagy előnye, hogy bár roppant drága, nagyon intenzív, így nagyon kevés is elég belőle.
Nagyon jó lesz tőle a hal meg a többi tengeri bigyó. Süteményekhez kiváló. És persze rizshez. De azt írják, hogy legjobb a fokhagymával. Más fűszerrel nem is érdemes párosítani.
Fontos, hogy csak a főzés legvégén adjuk hozzá. Ez azért is praktikus, mertha egyszer már drága, akkor előbb derüljön ki az ételről, hogy elrontottuk-e, minthogy belerakjuk az értékes fűszert.

E mellett jó szívinfarktus ellen, csökkenti a koleszterin szinten (úgyis éppen most ettünk egy halom lokumot), reuma, gyomor, köhögés, koncentrációs és megannyi probléma ellen.

De ami igazán egzotikussá teszi, az az, hogy mind afrodiziákumnak, mint fiatalító szernek jó (a kettő nem ugyan az?). Kleopátra pl. a diplomáciai tárgyalások előtt sáfrányos fürdőt vett. És mint láthattuk, Zeusz is ettől kattant be.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.1/10 (7 votes cast)
Sáfrány, 8.1 out of 10 based on 7 ratings
 

2 hozzászólás a(z) Sáfrány bejegyzéshez

  • Azért a “csak Törökországban terem” nem teljesen igaz, bár egész biztosan itt terem a legjobb!
    Az ankarai fűszerboltban (a Botanik-ban) mindig megkérdezi az eladó néni, hogy török vagy spanyol sáfrányt kérek-e……tehát legalább Spanyolországban is megterem 😀

    Köszi, hogy jelezted a nálunk levő írományokat is, a linkjei lemaradtak:
    Safranbolu: http://www.ha5oj.hu/news.php?readmore=138
    Safranbolu környéke: http://www.ha5oj.hu/news.php?readmore=139

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Köszi, amint géphez jutok, javítom a linkeket…
      Spanyoloknál én is láttam azt a sáfrányt, de a törökök azt mondják, az másik család…
      Ki tudja, ki mond igazat… a sáfrányt kellene megkérdezni 😉

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


102
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    buz
    “ice”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések