Isztambulban járunk. Kocsival.
Éppen A pontból haladunk B-be.
Már érintettük a C, D, E, G, és Ly pontokat. Már csak a H, K, Q, W és az Ω van hátra, és már majdnem célba is érünk.
Amikor is a piros lámpában megáll mellettünk egy krumplit szállító mini teherautó. Az a fajta volt, amivel nemcsak parkolni könnyű, de zsebre vágni is.
A lámpa meg olyan sima piros volt, de az most nem érdekes.
Isztambul egy olyan hely, ahol az ember sosem lehet egyedül. Jó, van olyan hely is, de ott meg az ember úgyis előveszi a telefont és Facebookozik…
Szóval vissza a tömegbe, a dugóba. Ahol ott vagyunk mi, meg az autó a krumplikkal és még sokan mások.
Ilyenkor mindenki nézelődik kifelé, mert Isztambulban minden négyzetméter egy darabka bazár. Nem maradhat ki ez alól a dugó sem, amikor útmenti árusok próbálják a portékájukat eladni. Ők minden dugófigyelőnél jobban tudják, mikor hova érdemes menni. És ebből lehet a dugó mértékét is megsaccolni: ahol sokan vannak, ott nagy a dugó. Ahol kevesen, ott valószínűleg baleset volt.
Árulnak ők mindenfélét: italt, rágcsálni valót, banánt, mobil töltőt, villogó-zenélő diszkó sapkát, meg gumipókot. Csak mobil WC-t nem…
Tehát azért, mert piros a lámpa, még zöld út van az üzleteléshez (én pedig a szókirály vagyok!! huhuhúúú).
De most éppen nincs itt senki. Csak mi állunk itt. Meg középen, jól szem előtt egy rakat krumpli. Nem kicsi. Sem a krumpli, sem a rakat nem kicsi.
Mígnem valaki megunja a nézelődést, és a tettek mezejére lép. Pontosabban a tettek aszfaltjára. Mert kilép a kocsiból, és odamegy a Krumplis úrhoz. Rövid csevegés és lelkes hadonászás után a Krumplis úr is kiszáll a kocsiból. Ketten kiválasztanak egy zsákot, majd együttes erővel lepakolják a mini teherautóról és begyömöszölik a Tettek ura kocsijába. Ezzel az üzlet megköttetett. Volt pénzmozgás is, de azt ne várja senki, hogy ÁFÁ-s számlát bárki adott volna, kapott volna. De persze ha arról van szó, akkor lehet kártyával is fizetni.
Majd mindenki visszamegy a helyére. Krumplis úr még jelentőségteljesen körbe néz, hátha akad másik vásárló is. Én is körbenézek a kocsinkban, van-é olyan, aki krumplit szeretne. De az egyik 4 éves, a másik meg 0. Utóbbinak mindegy mi, csak tejből legyen. A krumpli pedig nem olyasmi…
Így végül nem vettünk 90 kg krumplit. Maradt a zöld lámpa, amikor mindenki beletaposott a dudába, majd a gázba, és tovább gurultunk…..majdnem 10 métert.