A török 66‐os út – utak Anatóliában

Mindenki hallott már a 66-os útról, mely átszeli az amerikai kontinenst. Összesen km hosszú. Santa Monicatól egészen Chicagóig lehet rajta autókázni (vagy kamionkázni, ha valakinek az jobban bejön).

Az utat 1926-ban kezdték építeni, és 1938-ra készült el az alap útvonal.
Az út tényleg elérte a célját. Számtalan esemény és történet fűződik hozzá, amikor összekötötte a nyugati és a keleti partot. Még a II. Világháborúban is kiemelt szerepe volt a hadsereg közlekedésében.
Az út menti régió virágzott. Az áthaladó és megálló utazóknak szállásra, élelemre és üzemanyagra volt szükségük.

Mindez az 1960-as években gyorsan megváltozott, ahogy megépültek az autópályák. Az autók nem megélni, hanem átszelni akarták a távokat – ahogyan ezt a Verdák c. gyerekfilmben elmesélték. A híres 66-os út gyorsan feledésbe kezdett merülni. Az út menti városok elvesztették jelentőségüket, és mindent elkezdett belepni a por.
Ma a 66-os út a nosztalgikus második életét éli. A közlekedésben kevés szerepe van, ellenben a turisták nagyon kedvelik.

Egész országot átszelő utak máshol is vannak. Még Vatikán is rendelkezik ilyennel. Bár az inkább az egész országot átsétáló út lehet..

Törökországban ezt az utat D-100-nak hívják. Ez az, ami áthalad az egész országon. A nyugati kaputól, Bulgáriától (Kapıkule) egészen Iránig (Gürbulak) lehet rajta autókázni (illetve kamionkázni, de ezt már megbeszéltük).
Az út teljes hossza 1824 km.

Vagyis pontosabban csak a nagyon-nagyon-nagyon hivatalos körökben hívják D-100-nak, mert mindenki csak simán E-5-nek (E beş) nevezi. Ezzel pedig elég jól össze lehet zavarni mindenkit, aki nem vérbeli török.

A nemzetközi E-5, azaz az Európai Ötös út ugyanis innen roppant messze található. Ő dél-Spanyolországból indul, majdnem Gibraltárból, és halad északra egészen az angliai Greenock városáig.

Tehát ha egy török azt mondja nekünk, hogy Találkozunk az E-5 mellett, akkor nehogy E-5-öt írjunk a navigációba, mert úgy biztosan el fogunk késni…

Mindez úgy történt, hogy valamikor régen, amire a Wikipédia már nem emlékszik, de az isztambuli lakosok 99% igen, volt egy európai út. Ezt hívták úgy, hogy E-5. Szép is volt, jó is volt, meg előkelő is. Mégiscsak azt mutatta, hogy Európa 5. legfontosabb útja lenne.
De aztán 1992-ben átrendezték ezeket az európai útszámozásokat. Új sorrend lett, több úttal, friss teával és mentával, stb… Így az E-5 nevezetű út helyett lett E-80.
Csakhogy addigra Törökországban is megkezdődött az autópálya építés. Az E számozás pedig átkerült az új útra, mert mégiscsak gyorsabban lehet rajta haladni. Így a hajdani E-5-s út simán vissza lett nevezte állami (Devlet) útnak. Így ő lett a D-100-as. Még csak nem is a D-1-es.

Közben az E-80-as útnak nincs oka szégyenkezni, hiába került hátrébb a listán. A portugál fővárosból induló út 10 országon megy keresztül, míg 6102 km után az iráni-török határon ér véget.
Pontosabban az még nem a vég, hanem egy új dolog kezdete! Onnantól már az ázsiai AH-1-es nevet viseli, és egészen Tokióig el lehet rajta kocsikázni (vagy kamionkázni). A teljes ázsiai hossz 20557 km!

Törökországban az AH-1-es megegyezik az E-80-al. Bár erről valószínűleg a törökök nem nagyon tudnak… Ahol pedig nincs autópálya, ott ő a D-100-as is egyben (Te Józsi! Egyszerre vagy Musztafa és XingXang is!).
Ahhoz, hogy megkapjuk a teljes Atlanti-Csendes-Óceánt összekötő hihetetlenül hosszú utat, nem elég, ha az E-80-ast összeadjuk az AH-1-el. Abban az esetben ugyanis a törökországi 1824 km-et kétszer számolnánk. Azt egyszer ki kell vonni az egészből
A matematikai képletünk így fog kinézni: 6102 km (E-80) + 20557 (AH-1) – 1824 (D-100) = 24835 km!

Ez nem egybefüggő út. Olaszország és Horvátország között, és Japán meg Dél-Korea között is komppal tudunk átjutni. Viszont Európa és Ázsia között a Boszporusz felett hídon, vagy alul alagúton is mehetünk.

Az E-80-as útnak van saját neve is: Trans-European Motorway, röviden TEM. Isztambulban így is hivatkoznak rá.

A D-100-as út nem büszkélkedhet híres múlttal. Sőt! Anatóliában alapvetően a közlekedés a part menti hajózást jelentette. Persze a szubkontinens belseje sem maradhatott ki sokáig a kereskedelmi hálózatból.

Az i.e. 3. évezredben az asszírok építettek ki hosszú távú kereskedelmi hálózatot. Ennek az anatóliai központja Kaneš, mai nevén Kültepe volt. Ez lett a hettiták ősi városa.

Ebből az időszakból nagyon kevés ismeret maradt fent a kereskedelmi utakat illetően. Az anatóliai hettita városok közül sokuknak a helye ma is bizonytalan. Így az őket összekötő pontos úthálózat felderítése sem egyszerű.

De annyi biztosan elmondható, hogy a terepviszonyok erősen befolyásos tényezők voltak már akkor is, és még ma is. Az elmúlt évezredek alatt birodalmak jöttek és mentek, fővárosok cserélődtek, de a hegyek stabilan maradtak.
Így valószínűsíthető, hogy az északi útvonal valahol a mai D-100 közelében lehetett.

Itt mindenképpen két részre kell szedni az Anatólián áthaladó útvonalat. A mai Isztambult és Ankarát összekötő 450 km-es út kb. fele 1000 m feletti hegyek között halad.
Ma ez nem probléma autóval. Felhúzzuk az ablakot, a fűtést bekapcsoljuk, aztán a motor majdcsak felhúz a hágó tetejére. A Bolu-alagút elkészülte után pedig még mászni sem kell annyit.
Ezzel szemben a régiek inkább egy kicsit délebben a Karasu (Feketevíz) nevű folyót követték.
Ankarától kelet felé viszont már a mai utak is a régi folyók mellett haladnak. Így valószínűleg abban az irányban az útvonalon sok változás nem történt.

Más dolog, hogy i.e. 3000-ben nem sok ember akart az akkori Isztambul és Ankara között utazgatni. Pláne nem Lisszabon és Tokió között.
De a történelem ezen időszaka meglehetősen homályos, így semmit se lehet 100%-ig kizárni!

A legrégebbi biztosan ismert út a Perzsa Birodalom Királyi út volt. Ezt Nagy Dareiosz király építette az 5. században.

Az út a Persza Birodalom fővárosából, Szuzából indult, és a Lüd főváros Szardeiszben ért véget. Ez a mai Izmirtől 100 km-e található. Ezzel pedig ő a legrégebbi ismert út, ami átszeli egész Anatóliát.
A teljes út 2699 km hosszú volt, amit a futárok 7 nap alatt tudtak megtenni.

Valószínűsíthető, hogy a perzsák nem új utat építettek, hanem a korábbiakat kötötték össze, majd újították fel. Új alapozást hoztak létre, lekövezték, és olyan jól megépítették, hogy még a római időkben is használták. Diyarbakirnál a híd még ma is látható.

A rómaiak nagyon komolyan vették az útépítést. Ők komolyan vették a kereskedelmi hálózatot, ahogyan komolyan vették a katonaság gyors mozgását is. És komolyan gondolták, hogy a birodalmuk az idők végéig fen fog állni. Ha a birodalom nem is, de az út és a hidak nagyon sok helyen még ma is megvannak, használhatóak.
Az Anatóliában fellelhető római utak és hidak ezen az oldalon nagyon jól össze lettek gyűjtve.
Aki pedig szeretne igazán jól belemélyedni a témába, David French 87 oldalban írt mindenféle hasznos és érdekes dolgot az anatóliai utakról. Köztök, hogy melyiket hogy hívták. Az eredeti PDF itt található, míg a biztonsági másolat itt. A fenti térkép is ebből a könyvből való.

324-ben Konstantinápoly lett a Római (később Bizánci) Birodalom központja. Ez mindjárt átértékelte az anatóliai utak fontosságát. A korábbi átlagos kisváros rövid úton az akkori ismert világ központja lett. Így már ide is komolyabb utakra volt szükség.

Bár a rómaiak (és a bizánciak) nem érezték úgy, hogy sűrűn kellene Iránba vagy Tokióba járni, de a keleti határ védelmére nagyon is odafigyeltek. Ebben az időben már kirajzolódik egy olyan út, ahol Konstantinápolyból könnyen és gyorsan lehet a Kaukázust megközelíteni. Ez pedig hasonló útvonalat jelent, mint a mai D-100-as út.

De a római és a bizánci időkben sokkal fontosabb volt egy dél felé haladó kereskedelmi út. Arra található Antiochia és Jeruzsálem is. Nem mellékesen a Selyemút, és Egyiptom is.

A rómaiak tényleg jó utakat építettek. Az első évezred végére pedig nagyjából kiderült, hogy hol érdemes városokat építeni, és hol érdemes az utakat vezetni. És bár a szeldzsukok nagyon sok ókori várost elpusztítottak, az új városok is a régiek közelében épültek. Az utakat így nagyon nem kellett változtatni. Egészen az autók feltalálásáig elég volt az utak állapotát jó minőségben megőrizni.

Az autók sokkal kényesebbek, mint a tevék vagy a kecskék. Nem tudnak hirtelen megfordulni, és a nagyon köves-lukas út sem tartozik a kedvenceik közé.
Cserébe viszont sokkal gyorsabban el lehet vele jutni A pontból B pontba. És ha kellően nyomjuk a gázt, akkor még C, D, E, F, pontok és még egy tea is meglesz estig.
Így mindenképpen új utakat kellett építeni. Ekkor született meg az E-5, azaz a mai D-100-as út.

A D-100-as út ma 1824 km hosszú. Ez annyi, mint Budapesttől a spanyol határ. Ekkora távolság ma már akár 1 nap alatt megjárható, de 2 alatt biztosan.
A Bizánci Birodalomban Konstantinápoly és Antiochia (ma Antakya) az ORBIS szerint 1103 km, és ez 38 napig tartott. Hajóval (akkor 1664 km) is 10 napos ez az út.
Azzal, hogy utak és buszok lettek, rengeteg olyan ember jutott el Isztambulba és Ankarába, akiknek erre korábban nem volt lehetőségük. Azok az utak, amelyek a korábbi birodalmak idején ritkán jártak voltak, azok most megteltek. Tele lettek utazó emberekkel.

Az utazó ember pedig megéhezik. A törökök már utazás előtt is megéheznek. De ha utaznak, és még unatkoznak is mellé, akkor aztán 100 méterenként meg akarnak állni enni, vagy legalább teát inni.
Legalábbis az út menti árusok így gondolják, akik 100 méterenként (egyes helyeken a biztonság kedvéért 50 méterenként) tettek egy-egy éttermet.
És ha már az utazó megállt, akkor az ebéd mellé biztosan vett kőszobrot, kisköcsögöt, valami helyi ételt, valami helyi kézimunkát, vagy csak egy pótkereket.

Kezdetben a D-100-as út mentén az utazókra épült ki a kereskedelem. Így amikor megépült az autópálya Isztambul és Ankara között, akkor a D-100-as út menti kereskedelmi világ is hanyatlani kezdett. Úgy tűnt, hogy minden átterelődikk az autópályák mellé. Csakhogy ott nem lehet akárhol megállni, külön kijelölt megállóhelyek vannak. Igaz, ezek legalább hatalmasak, ahol rengeteg szolgáltatást (azaz ételt, italt, és vásárlást meg még több ételt és még több teát) találhatunk.

Azt azért mégse mondhatjuk, hogy az autópálya melletti régi D-100-as út haldoklik. Az autópálya egyenlőre csak Isztambul és Ankara között van. És ez is fizetős. Ez elég sok embert arra sarkal, hogy inkább a régi úton menjen. Így ezen ma is jelentős a forgalom.
Ráadásul a városon kívüli ipari területnek pont ez a kedvenc helye: könnyen elérhető a kamionokkal anélkül, hogy be kellene menni a városi szűk utcákba balettozni.
Egyes helyeken a városon kívüli ipari régiók akkorára nőttek, hogy szinte egybefüggő városokat alkotnak.