Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Nil Karaibrahimgil (Fekete-Ábrahám Nílus) első dalában, amit hallottam, azt énekelte, hogy ne hagyj el, különben lelövöm a szomszédot!
Mindjárt megtetszett! 🙂

Forrás: mezatforrum.com

Nil Karaibrahimgil rövid bemutatása kb. ez lenne: jópofa lökött énekesnő és szövegíró, akinek nagyon jó zenéi vannak.

Nil Karaibrahimgil 1976.-ban született Ankrakába. 2000.-ben az Isztambuli Boszporusz Egyetem végzett a Nemzetközi Kapcsolatok szakon. Később a Kristály Alma díjat kétszer is elnyerte.
2010-ben a Nílus mentén összeházasodott Sertab Eneren (Eurovision győztes 2006-ban) testvérével, Serdar Erenerrel.

Nagyon jó dalokat lehet tőle hallani. Akinek szerencséje van, és tud törökül, igazán élvezni fogja a különleges dalszövegeket is.
Ilyen pl. a Gitme yoksa (ne mennj, különben), amiben a fent említett mondat gyakran elhangzik.
Másik dalában a Havuz problemi (medencés probléma)-ben egy régi jólismert matematikai feladatot ültet át a valós élet szerelmi kapcsolataiba. A medencés probléma azaz, amikor kinyitunk két csapot. Egyikből X liter folyik percenként, míg a másikból Y. A medencébe pedig Z liter fér. A kérdés, hogy mikor telik meg a medence.
Sok más dalt halhatunk tőle még a szerelemről. Ilyen pl. a Kek (süti), ahol látványos főzősó keretén belül ismerkedhetünk meg a szív problémáival és tyúkkergetés nagyszerű élményével.

Kedvenc videoklipem az Akbaba (keselyű), ahol Nil a sivatagban mászkál, hóna alatt egy keselyűvel. Ezt a dalt még Magyarországon is szerették a kollégák. Reggel mindig mondták, hogy hallgassuk meg az Ababát. 🙂

A másik dal, amit viszont nagyon sok országban hallani, főleg lánybulikon a Bütün Kızlar Toplandık (Minden lány összegyült). Tényleg jól lehet rá mulatozni. És a lányok nagyon bírják. 🙂

Remélem, ezzel a néhány klippel mindenki kedvet kapott ahhoz, hogy jobban megismerje Nil Karaibrahimgil dalait, és Törökországban járva vegyen pár CD-t. 🙂
A török együttesek CD-i egyébként is emberi árban vannak. 🙂

Nil Karaibrahimgil hivatalos web-oldala

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Nil Karaibrahimgil, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


57
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    çarşamba
    “wednesday”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések