Még egyszer visszatértünk idén a Ramazánra (Ramadánra). Mostani fő kérdésünk az, hogy vajon Ramazánkor turistáskodjunk, vagy inkább ne.
A rövid válasz persze az, hogy ne. 🙂 kb. olyan, mint Karácsonykor menni Európában bárhova.
De azért nézzük is meg, milyen a turista élet Ramazánkor!
A Ramazán előtti napokban, és a Ramazán végén levő Cukor ünnepekkor ne utazunk, mert akkor az biztos, hogy a reptéren vagy bármely más érkezési ponton nem lehet majd mozogni a tömegtől. Ilyenkor minden gép késik, késve indul, aztán még jobban késik. Persze a tömeg egyre csak nő, és nő, a késéstől pedig még nagyobb lesz, stb… És ha nincs szerencsénk, akkor még egy francia turistacsapatot is kifogunk az útlevél ellenőrzésnél. Ők valami oknál fogva mindig az alábbi forgatókönyv szerint járnak el:
Rendőr: Kérem az útlevelet!
Francia: Pardon. A micsodát?
Rendőr: Az útlevelet.
Francia: Az micsoda?
Rendőr: Hát az a kis könyv, ami kell a határátlépéshez.
Francia: Ja, hogy az!
Rendőr: Igen, azt legyen szíves!
Francia: Drágám, hova tetted az útleveleket?
Francia2: Te raktad el!
Francia: Ó tényleg! Hova is raktam…
keres…keres..közben kiesik a kabátzsebéből, ahonnan eddig is félig kilógott.
Francia: Ó, hát megvan.
kinyitja, és észreveszi a fényképet.
Francia: Nahát de furcsán nézek ki! De vicces! Ezt nézd meg drágám!
Francia2: Ó, ez tényleg rettentő vicces! Ezt nézzétek meg!
Körbeadja az útlevelet a többiek között. Egyenként mindenki megkeresi a fényképet, megnézi, jót röhög, becsukja, majd adja tovább a többieknek. 20 perc múlva visszakerül az útlevél az elejére.
Francia: Tessék.
Rendőr: Köszönöm.
Megnéz, pecsét, visszaadja.
Francia: Ez mi?
Rendőr: Az ön útlevele. Most adta oda.
Francia: Ó tényleg! És most mit csináljak?
Rendőr: Menjen már!
Elmegy.
Rendőr: Kérem az útlevele!.
Francia2: Pardon. A micsodát?… és kezdjük elölről…
Úgyhogy jobb, ha előre kalkulálunk…
Ramazánkor a hívők nem esznek napfelkeltétől napnyugtáig. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy az éttermek és a büfék zárva lennének. Az élet a megszokott módon tovább zajlik. Tehát nyugodtan elmehetünk ebédelni, az éttermek nem lesznek zárva. És a pincéreket sem zavarja, ha mi ott eszünk.
Este viszont… Napnyugta fele már nehéz szabad helyet találni. Ahogy közeledik a naplemente, úgy telnek meg az éttermek és a büfék. Minden fele embereket láthatunk, akik előtt egy pohár víz van. Amint elhangzik az Ejzán, az a pohár víz el fog tűnni.
Naplemente előtt a város is kicsit (najó, nagyon) megbolondul. Mindenki rohan haza, vagy be a legközelebbi étterembe. Érdekes látvány, ahogy a hétköznapi utca hangulata egyik pillanatról a másikra megváltozik. Megáll a villamos, az összes utas és még a sofőr is kiszáll, és berohan a legközelebbi büfébe. Az utca pedig teljesen kiürül. Csak egy-két döbben turistát lehet látni, akik felfele pislognak, merről jön a légi támadás, hova bújt el mindenki hirtelen….
Nyáron, főleg a kedvelt vallási csomópontokban (Sultanahmed, Eyüp, Üsküdar), parkokban viszont hatalmas buli van. Mindenki kint ül a zöldben, utcakövön, padon, fán, hol talált helyet, és vacsorázik. Itt nem nagyon lehet megmozdulni.
Taxiba ülni is más Ramazánkor. Főleg naplemente előtt. A sofőr egyre agresszívabban vezet. És még az is előfordulhat, hogy inkább hazamegy vacsorázni.
Ugyan ez igaz az emberekre is. Éhes ember könnyebben lesz ingerlékeny. Ez persze nem azt jelenti, hogy lépten-nyomon mindenkivel verekedni fogunk. Bár azt is könnyű elérni. De jobb ilyenkor kulturáltan viselkedni, és kerülni a konfliktust.
Ha viszont a Ramazán véget ér, kezdődik a Cukor Ünnep. Ilyenkor ne is próbáljunk vásárolni! Minden zárva van, és az utcák teljesen kihaltak. Az emberek vagy otthon vannak, vagy a rokonságnál, vagy pedig elmenekültek jó messzire.
Falun mindennek az éllentétje van. Persze ott is minden zárva van, de az utcán ilyenkor van csak igazán élet!
Összegezve:
Kezdő turistának semmiképpen nem ajánlott Ramazánkor Törökországba látogatni, mert minden túlságosan fel van fordulva. Tapasztaltabbaknak viszont érdekes lehet, hogy jobban megismerjünk egy másik kultúrát. Viszont akkor is legyünk körültekintőek, és ne feledjük, mi csak vendégek vagyunk.