Utazás Isztambulba, Malév nélkül…

2012. február 3.-án a Malév gondolt egyet, és megszűnt. Köszönjük mindenkinek, aki ebben segített.

Pedig ő volt a kedvenc közlekedési eszköz, amivel Budapestről el lehetett jutni Isztambulba.

Bár sok vita volt a csomagoknál, és az ebéd sem volt egy túlságosan nagy, de mégiscsak árban a legjobb volt. Meg más dolgokban is.

Végül csak elrepült a Malév, mi meg itt maradtunk. Jön a következő kérdés: akkor most hogyan lehet eljutni Isztambulba?

Malév gépek Írországban
Malév gépek Írországban

Új útvonalakat, és új megoldásokat kell kipróbálni, így kíváncsiak vagyunk a ti tapasztalataitokra is.

Egyenlőre még minden túl friss, több idő kell, mire a többi cég betölti a Malév helyét. Így lehet, hogy újabb és újabb lehetőségek fognak megjelenni.

Repülés.

Elsőnek maradjunk a repülésnél, mint a leggyorsabb közlekedési lehetőség. A Malév megszűnésével mindjárt több légitársaság is jelezte, hogy bővíti a járatait. Igen ám, csakhogy a legtöbb társaság a már meglévő vonalakon (pl. Budapest-Berlin) vagy Nyugat-Európába fog járni. De nem Isztambulba.

A kétoldalú (magyar-török) megállapodásnak köszönhetően Isztambul-Budapest között csak a Malév és a Török Légitársaság (THY) repülhetett. Így a legtöbb esély arra van, hogy a THY fog több gépet Budapestre küldeni, így a kebab mennyei illatát mág Isztambultól 1000 km-re, mindjárt a felszállás után elkezdhetjük élvezni. 🙂

De a THY-től egyenlőre semmi hír.

A WizzAir a másik esélyes, aki egyszer már eljutott Isztambulba. Ők a második, az ázsiai oldalon fekvő Sabiha Gökçen reptérre szálltak, ami okozott némi fejfájást, hiszen onnan nehezebb bejutni a belvárosba, mint az elsődleges Atatürk reptérről. De a WizzAir ki lett penderítve Isztambulból (Antalyaba azért még jár, ami jól mutatja, hogy valójában nem a szerződés a lényeg).

Február 3-án a WizzAir bejelentette, hogy szeretne Isztambulba is járatokat küldeni. Reméljük, a szeretne végül valódi repülőgépeket is fog jelenteni. Ehhez elvileg a magyar államnak a segítsége is kell, mert ők írták alá a szerződést. A helyzet egyébként hasonló szerződés él Izrael, Oroszország és Ukrajna irányába is.

Így egyenlőre marad a THY vagy pedig az átszállás.

Akik Nyugat-Magyarországon laknak azok talán jól ismerik a bécsi repteret, Schwechatot. Hiszen nekik sokszor egyszerűbb mindjárt Bécsből repülni, mint Budapestről. Ráadásul Bécsből több gép is indul mind az Atatürkre, mind a Sabiha Gökçenre.

Érdemes Budapestről is számolni egy Bécsi indulással. Mert annyira nincs messze (főleg ha bedugul a város), a jegy ára is lehet annyival kedvezőbb, hogy belefér a benzinköltség, stb… stb…

De repülhetünk átszállva is.

Most így hirtelen átnézve a listát, leggyakoribb átszállópontok: Bécs, München, Berlin és Róma. Nagy melegben választhatjuk Kijevet is. De ha nagyon-nagyon meleg van, akkor akár Stockholmon keresztül is elmehetünk Isztambulba. Bár egyszer olyat is találtam, hogy Rio de Janeiro volt az átszállóhely. Nem rossz, de az már tényleg túl drága lett volna.

Vonat

Amikor a Malév bezárt, már aznap megjelent a MÁV közleménye, hogy vele is lehet utazni repülő helyett. Leírták, hogy minden Malév célállomáson van pályaudvar is. Így előbb-utóbb Budapestről vonattal is el lehet oda jutni, ahova korábban a Malév ment.

Szerintem itt elsősorban New Yorkra gondoltak, ahova kellő kitartással és átszállással bárki eljuthat. 🙂

Tény, hogy Budapest-Isztambul vasútvonala híres. Nagyon is híres: az Orient-Express.

Az Orient-Express még ma is jár. A weboldalukon egy 6 napos utazást találunk, ami mindjárt Párizsból indul. Évente egy alkalommal, augusztusban. Nemcsak az utazás, de az ár is igazán egzotikus: tízezer (pontosabban 10540) euró. Akinek felkeltettem az érdeklődését, itt talál további információkat az útról. De érdemes sietni, mert 2012-re már minden jegy elkelt, és 2013-ra is már csak néhány szabad hely van!!

Ha valaki nem szeretne Párizsba elutazni, vagy sokallja az árat (nem is értem miért), vagy csak nem tud augusztusig várni, az választhatja a MÁV nosztalgia utazását is, a Danube Express luxus hálókocsit körutazást. Májusban indul, és mindjárt kedvezőbb az ára is, ami csak 3800 euro.

Ez egy körutazás, ami azt jelenti, hogy mindjárt az első nap Lajosmizsén megállunk egy lovas bemutatóra. A vonat a negyedik nap érkezik meg Isztambulba, ahol a Standard 1-es turistaprogram lép érvénybe (Kék Mecset, AyaSofya, Topkapı palota és Nagy Bazár). A második nap szabad program, majd este indulás vissza, Budapestre.

Amit mindenképpen érdemes kiemelni: A mellett, hogy azokat a részeket is megnézhetjük, amelyek fölött egyébként csak elsuhanunk a repülővel, még egy egész vonatunk is van, amit jól telepakolhatunk szőnyegekkel, kebabokkal, vizipipákkal, óriástükrökkel, és megannyi ajándékkal.

Ha érdekel az utazás, akkor bővebb infó itt.

Sajnos ezen kívül nem találtam más megoldást, amivel közvetlenül lehetne vonattal Budapestről Isztambulba menni. A legtöbb oldal Budapest-Bukarest-Isztambul vonalat ajánlja. Ami azért eléggé hosszú, bár itt is megvan az az előnyünk, hogy majdnem korlátlan mennyiségű ajándékot tudunk hazavinni (a bukaresti átszállás azért megnehezíti a pakolást).

Egyszer megkérdeztem valaki, hogy bírta a hosszú vonatozást.

– hát… minden megállóban leszállt valaki közülünk, és vett két-három rekesz sört.

Egy hír szerint viszont a nyártól a MÁV beindítja a közvetlen járatot is.

Busz

Hasonlóan a vonathoz, buszból sem találni olyat, ami közvetlenül eljönne Isztambulig. Leszámítva persze a szervezett utazásokat (egyszer láttunk egy Kiskunmajsa feliratú buszt a Galata-hídnál).

Busz esetében a fő átszállási központ Szófia, Bulgária fővárosa. A volán napi szinten indít buszokat Budapest és Szófia között. Majd pedig onnan mehetünk tovább Isztambulba. Mind a bolgároknak, mind a törököknek számtalan busztársaságuk jár a két város között.

A leírások alapján Budapest-Szófia 12 óra, onnan Isztambul már csak 10. Majd ugyan ez visszafele is.

Ennyit sikerült összeszedni eddig. De fontos, hogy még meg kell várni, a piac miként reagál a Malév eltűnésére, milyen alternatív utazási módok jelennek meg. E mellett az állambácsira is várunk, hogy ő is lépjen valamit.

Addig is várjuk a tapasztaltaitokat, ki mit talált, mit próbált ki a fórumban.

Isztambul Malévból
Isztambul Malévból

54 Replies to “Utazás Isztambulba, Malév nélkül…

  1. Nagyon sokat nevettem ezen a bejegyzésen, tényleg alaposan összeszedted a tudnivalókat. 😀 Viszont nekem lenne még egy ötletem, bár azt hiszem, éppúgy 24 órás kaland, mint a buszos utazás: van közvetlen vonat Belgrádból Isztambulba, (és persze Budapestről Belgrádba is.) Nem tudom, mennyi idő az átszállás, de ismerek olyanokat, akik már teljesítették a távot, és azt mondták, túlélhető. Én ennek a járatnak az Isztambul – Szófia szakaszán utaztam, ami 12 óra volt, mivel 3 órát kell állni a határokon. Az a legidegesítőbb része a dolognak, mert odaúton és visszaúton is hajnali 3 és 6 közé esik a várakozás, ami ugye a legjobb időpont arra, hogy fel legyen ébresztve az ember. De összességében annak, aki szereti a tájat nézegetni, ez is lehet megoldás, a vonat utána legalább a Sirkeci pályaudvarra érkezik, úgyhogy legalább Isztambulban nem kell további bonyodalmakkal küzdeni.
    De azt hiszem, azért inkáb a THY-t fogom választani, ha végre újra megyek, ami dráááágaaaa. 🙁

    1. Köszönöm. 🙂
      Hmm… Erről a Belgrádi átszállásról még nem hallottam. Az egyértelmű, hogy át kell szállni, és tényleg, a Belgrád is jól hangzik. No meg lehet körbe is menni: menetben Bukarest, jövetben Belgrád.
      Nekem személy szerint a vonat jobban tetszik, mint a busz, mert kényelmesebb, lehet járni, stb…
      A Sirkeci nagyon jó érkezési pontnak. Bár én talán mégis a Harem buszpályaudvart választanám, mert onnan olyan jó behajózni az óvárosba. 🙂 Persze én már tudom, ott hol lehet aludni, úgy könnyű. 🙂
      De „kezdőknek” tényleg jó lehet a Sirkeci.

      A THY alapban is drágább, mint a Malév. Még csak egyszer volt, hogy velük repültünk, mert olcsóbb (viszont köszönet az ingyen újságnak, és az ingyen takarónak. 🙂 ). A nagy kérdés tényleg az, hogy a THY bővíti-e majd a Budapest-Isztambul vonalat. Mert ha nem, akkor hamarosan nagyon drága lesz a repülőjegy… 🙁

  2. Szia! Bennünket is keményen érintett. Írtam neked, hogy már megvettük a Malév jegyet. Úgy örültünk neki, hogy 68e ért újra repülünk Isztambulba. Erre ez:( Már átfoglaltunk a Turkishre mivel pillanatnyilag ez a legjobb és legolcsóbb megoldás. Pusztán csak a duplája:( De rengeteg féle kaja közül lehet választani:))) A másik lehetőség árban úgy ahogy te is írtad a Austrianairlines (bécsi átszállással az 140 e körül van.) Pill. ez a helyzetkép. A többi meg már jóval drágább. Amit érzünk a Th részéről változást az az, hogy megváltozott a nyitva tartásuk az irodáiknak. Hosszabb lett:)

    1. Én találomra választottam egy májusi napot, hogy számoljon a program jegyárakat. Ott az Austrianairlines megelőzte a THY-t. De ez nagyon függ, hogy melyik gép mennyire van tele.
      Éppen ettől tartok, hogy ha az egykori Malév utasok mind átmennek a THY-re, akkor annak nagyon felmegy a jegy ára (a mostani írással is mindenkit arra buzdítok, hogy NE a THY-t válassza, mert akkor majd ÉN tudok olcsón hazamenni. 😀 😀 ).
      Úgyhogy ez nagyon mázli kérdése…
      Az árkülönbségből pedig jó nagyokat lehet Isztambulban enni. 🙂

      Igen, megkaptam a levelet, és örülök neki, meg köszönöm is. 🙂 Azt viszont már nem tudom, hogy válaszoltam is rá, vagy azt már csak álmodtam…

      1. nem. nem válaszoltál rá, de nem késtél el semmivel:DD

        Igen az nagy igazság, hogy időben kell elcsípni a jegyet, mert ha szemfüles az illető és korán tudja, hogy hová akar menni, akkor több légitársaságnál is találni olcsó jegyet. Mi általában a nyári időszakban repülünk mint most, ilyenkor még levegőt venni is drága:((

        1. No, akkor válaszolok. 🙂
          Szerintem nektek a vonattal visszafele nem lett volna rossz. Arrafele is vannak látnivalók, mint pl. Edirne, Szófia, stb… 🙂
          És a vonattal aztán tényleg el tudtok vinni pár szamovárt még. 😀

  3. A SunExpress légitársaságot mindenképpen tudom ajánlani, bár az csak Bécsből közlekedik. Most kb. 40 ezer Ft-ért lehet jegyet venni (februárra), de volt ismerősünk, aki akciósan 25 ezerért hozzájutott. Az OrangeWays busztársasággal Bécsből Budapestre nagyon jó összegért el lehet jutni, kb. 2 ezer Ft a jegy ára. Nem beszélve arról, hogy a bécsi reptéren is van megállójuk.

    1. jellemző, hogy a győriek amúgy is a schwechat-it használják, más buszos cégek is olcsók, és a railjeteknek is van csatlakozásuk…..
      aki nem siet, az Győrben fröccsözzön velünk:)

  4. Van közvetlen járat Budapest és Isztambul között, jobban utannanézek és küldöm az infot, de az eddigi tapasztalatom szerint a busz Aksarayból indul (majd később pontosítom a helyet, mert nem tudom agarázs nevét ahonnan indul) és Budapesten keresztül Varsóig megy. Budapestig a jegy ára legutolsó infóm szerint 130 euró (oda-vissza). A járat szombatonként délután két órakor indul és kedden este 9 óra tájban van az indulás a Stadionok metróállomástól Budapestről. A hátránya az, hogy a járat sefteseknek lett kitalálva, tehát ha elindulsz Isztambulból szombaton és hllafáradtam megérkezel vasárnap éjjel (ha a határok szerencsések voltak), akkor vagy kedden rögtön vissza kell indulnod, vagy várnod a következő keddig. Aranyos társaság, utaztam velük, iagazán kellmesen elcseverésztünk, na de pontosítom az infókat. A lényeg: olcsó (ha nem is a legkényelmesebb) és közvetlen.

    1. Köszönjük!
      Ez tényleg hasznos lenne.
      Én kerestem közvetlen buszokat, de egyet sem találtam. Így mindenképpen érdekel ez a megoldás.
      Tőlem többször is kérdezték a buszos lehetőséget, de eddig nem tudtam nekik segíteni.
      Köszi!

      1. Én nyáron utaznék, keresgéltem, és azt hiszem, ez lehet az: http://www.vardarturizm.com.tr/default.aspx
        A honlap elég kevés infót ad, az üzenetet valamiért nem küldi el a honlap (külön emil cím nincs megadva). Hívtam telefonon az elsőként megadott török, illetve a lengyel számot is, de nem beszéltek se angolul, se németül. Valaki tud esetleg törökül vagy lengyelül? 🙂

        1. Én pont tegnap láttam a konzulátus weboldalán:

          Autóbusz (VARDAR TURIZM) – közvetlen járat Budapestig – szombati napokon indul 15:00 órakor az isztambuli központi autóbusz pályaudvarról, a menetdíj 70 EUR.

          Megnéztem én is az oldalt, na, ez aztán tényleg egy nagy üresség… Ezek után kicsit jobban körbenéztem. Találtam egy régebbi hírt is, még az izlandi vulkán korából is.

          A VARDAR TURIZM Magyarországon keresztül Lengyelországba indít autóbusz járatot minden szombaton Isztambul-Aksarayból, az Iski (Isztambuli Vízművek) mellett van a telephelyük. Indulás Isztambulból: 15:00 Útvonal: Isztambul-Bukarest-Silbiu-Déva-Arad-Szeged-Kecskemét-Budapest.

          Elérhetőségek:
          Igazgató: Ms. Emel Atakan, igazgató Telefon: +90 212 632 6263 Honlap: http://www.vardarturizm.com/
          Viteldíj: Isztambul – Budapest útvonalon az iroda tájékoztatása alapján 70 euró .

          Na, a .com-os oldal egyáltalán nem működik.
          Ami még kiderül ebből a hírből, hogy a 70 euró nem egy biztos dolog.
          Úgyhogy írok is nekik e-mailt, aztán meglátjuk. 🙂

            1. Ahhoz nem fűzők nagy reményeket, hogy kapok választ… 🙂
              Viszont a Varan mindenképpen jónak tűnik. Legalább infó is van, meg legalább a megbízhatóbb kategóriába tartozik. 🙂
              Retúrjegy 180 Euro, ahol már csak 40 euró a különbség. Persze ez se kis pénz, de jobban bízhatsz benne, hogy nem kell pár órát az út szélén várakozni, ha ledöglik a busz. 🙂

    1. A WizzAir szeretné, de ehhez ennél azért több kell.
      Meglévő vonalakon könnyű a bővítés, mert nem kell hozzá sok adminisztráció. Az EU-n belül sem olyan nehéz egy új vonalat létrehozni. (biztos van valami formanyomtatván A142-es néven vagy hasonló).
      De Törökország fele az államnak is támogatnia kell egy megmozdulást. Itt jön be az a kérdés, hogy az állam mennyire szeretne egy új nemzeti légitársaságot, és mennyire van elkötelezve mellette. Mert pl. egy új társaságot nagyon jól tudna azzal segíteni, hogy a Budapest-Isztambul vonalra csak azért sem ad engedélyt más társaságnak.
      Úgyhogy itt még lehetne kavarások a háttérben.
      Más dolog, hogyha az állam komoly gondolja egy új légitársaság felállítását, akkor legalább egy komoly szándékot kellene jeleznie. Mert idővel elmennek az utasok, a pilóták, meg mindenki… aztán ez is olyan lesz, mint bizonyos nagy cégek, ahonnan már mindenki elment, aki tudott, és csak a hülyék maradtak…

      1. A Turkish tavaly júliusban indította a napi két járatot, előtte csak egy volt.
        Kizártnak tartom – ismerve a törököket – hogy ne ugranának rá egy piaci résre, ha az tényleg ott van. 🙂
        Kérdés, hogy a tranzit utasok mekkora részét tették ki a Maléven utazóknak és hogy nélkülük valóban sok utas van-e.

        1. Szerintem is. Azért is lep meg, hogy a THY eddig semmit sem lépett. Pedig azt várná az ember, hogy már nagyüzemben készülnek a repülő szőnyegek… 🙂
          Látod, a tranzit utasok tényleg egy nagy kérdés. Akármikor is mentünk a géppel, tele volt nem török és nem magyar utassal. Ráadásul párszor beszéltem magyarokkal, azok is mind tovább mentek.
          Még az is lehet, hogy ha kiesik a tranzit, akkor csak a blogolvasók fogják a gépet használni. 😀

          1. Bevallom, most én is úgy nézem a híreket, hogy ha indít valaki valamit, akkor azonnal megveszem a késő tavaszi meg a nyári jegyeket, remélehetőleg bevezető áron. :))

      2. az EU területén honos nemzeti légitársaságoknak sajátos státusuk (előjoguk) van az EU-n belüli útvonalakat illetően……
        És amúgy is van egyfajta útvonal „börze”.. (önálló vagyoni értékük van)

        Ezért a törököknek ez nem olyan egyszerű….

  5. Wizzair-el kapcsolatban igyekszem szólni, amint lehet tudni valamit. Egyelőre ahogy ti is írtátok még csak az útvonalengedélyre nyújtották be a kérelmet.
    Aztán ha esetleg megkapnák remélem nem lesz olyan szerencsétlen, mint múltkor mikor kb két héttel az utolsó járat előtt szóltak hogy ja bocs már nem mehetünk oda…
    azért megmondom őszintén én is a Malévot preferáltam Isztambulba, mert olcsóbb mint a THY, de biztosabb mint egy fapados :/

  6. Azért nem kell nagyon elkeseredni, abban az egy hétben is csodák történtek a magyar polgári repülésben, mióta a malév -hál istennek – kimúlt. A Wizzair tutira az első számú pályázó az isztambuli jogokra.
    Egyébként ez az ostoba – sokat emlegetett – kétoldalú megállapodás egy nagy baromság: ellenpéldának a Sun Express is több kelet-európai városba közlekedik. Lényegében csak Budapest tartotta magát emiatt a szerencsétlen ostoba malév, és az őt támogató magyar légügyi hatóságok miatt.
    Ha a wizz beindul, követheti a Sun Express is.
    Emlékeim szerint tavaly is simán voltak 8000 Ft-os jegyek Bp – ISztambul viszonylatban.

    1. Igen, volt a wizz-nek 8000-es jegye, de csak áprilisig, utána meg már csak 16000 🙂 Aztán meg már nem repült Isztambulba…

      Ha már wizz, azt azért ugye tudjuk, hogy a wizznek a vezérigazgatója egykor a Malév vezigje volt, és hogy ő panaszolta be Brüsszelben a Malév állami támogatását…

        1. Hát igen 🙁 Gondolom a törököknél ilyen nem fordulhat elő? Legalábbis én nem tudom elképzelni, azt inkább, hogy egy (sok) tea mellet megbeszélik, hogy mindenki jól járjon.

          1. Ajánlom neked a török sorozatokat. Leginkább a Hürremet, ahogy a Háremben randalírozik. 😀
            Azért itt is vannak, meg máshol is. De a mérték azért nagyon más.
            És tényleg inkább az a jellemző, amit te írtál, hogy az ellenfelek gyakran leülnek teázni, és trécselni.

  7. Sziasztok!
    Zoli vasárnap a Sabiha reptérről a PegasusAir-ral repült Bécsbe, és onnan az Orange busszal Budapestre. Az Orange ára 2900.- Ft volt, a repülő pedig (retúrjegy) 345.- TL -től (+ kaja 23,5TL/db) vagyis Ft-ban kb 45 000.- (+ kaja 3000,-/db) http://www.flypgs.com/en/
    A MÁV a vonatra Istanbul-Belgrád-Budapestet ajánlotta, ha jól emlékszem 35 000.- Ft környékén, szombat 22 órai indulással, és hétfő hajnali 6 órai érkezéssel.
    Istanbulban mindkét reptérről jön a belbárosba a HAVAS/HAVATAS reptéri busz, félóránként indul, a Taksim térről Atatürkre 10TL, Sabihára 12TL volt az ár. http://www.havas.net/

    A Wizzair-nek tényleg jók voltak az árai, de a Malév feljelentése miatt megérdemelné, hogy ne kapjon engedélyt…….ufff…..

    A havazás ellenére nagyon tetszett Istanbul, de azért visszajövünk még napsütésben is 🙂

    1. Várunk vissza! 🙂
      Örülünk, hogy végül Zoli hazajutott. Nem nézett volna ki jól, ha beáll szőnyegárusnak. 🙂

      Köszi az infókat!
      Igen, a Havaş egy jó megoldás a bejutásra, bár kicsit drága. Az Atatürkről metróval olcsón bent vagyunk a központba. 3-4 személynél ez már jelentős különbség.
      Sabiha Gökçanról pedig ott az E110-es busz, ami Kadıköybe visz. Ott is vannak hotelek, olcsóak is. Talán olcsóbban is, mint az Európai oldalon. És van annak egy hangulata, hogy minden nap behajózunk a belvárosba (persze árban már nem biztos, hogy megéri, ha minden nap fejenként 4 lírát elhajózunk, de még akár ez is összejöhet).

      A Havaş legnagyobb hátránya, hogy óránként jár. Vagyis el kell érni. Hajnalban pedig egyáltalán nincs. (mondjuk más se nagyon). Ezek után pedig a Taksim térre visz be. Igaz, hogy ott is vannak hotelek, de onnan azért macerásabb bejutni a történelmi városrészbe. És nem is annyira izgalmas.
      Viszont a visszajelzések szerint a Sabiha Gökçen-en nagyon gyors az ügyintézés.

  8. Látod, a másik útvonalat (Kozyatağı) nem is néztem, ott tényleg óránként megy. Mi most a Taksimtól nem messze laktunk, a Palaska sokak-on, ezért csak ezt a menetrendet néztem, itt 04:00 – 01:00-ig, tehát gyakorlatilag egész nap, és fél óránként indul mindhárom végállomásról (a két reptér és a Taksim). Az átszállásos metrós kalandnál valóban drágább 4 lírával, de a taxinál olcsóbb……és ha nehéz a bőrönd…… na jó, egy lehetőség, és egyszerű. A Taksim-on kívül még két városrészbe mennek a járatok.
    A hajózás tényleg nagyon klassz volt, mi is élveztük.

  9. Haliho!!!! Aldom az agyamat, hogy nem biztam a Malévban, mert most futhatnék a repjegyeim utan. Lehet, hogy a THY dragabb, de ha valaki itt él és van İşbankasi Miles&Smiles kartyaja, akkor az elköltött a liraiért mérföldeket kap és szinte ingyen meg tudja venni a repjegyet. A THY-ben még soha nem csalodtam, de jo par baratom mar csalodott a Malévben……

    1. Hmm… Jó tudni. 🙂
      Ilyen volt a Malévnek is. Csak 5 év alatt nem sikerült annyit összevásárolni, hogy összejöjjön egy ingyen Budapest-Isztambul jegy.

      A Malévban az a kár, hogy lehetett volna az jó is, ha megy mindig a szívatás. Mert azért tudtak kedvesek is lenni, meg a pilóták is jól repültek.

  10. Igen, volt néhány jónak tűnő hely a környéken……kár, hogy mire visszaértünk a napi sétából, már nem nagyon voltunk éhesek 🙂 Azért a „kínai nudlist” kipróbáltuk vacsorára…no meg az összes cukrászdát a Taksimtól a Palaskáig.
    Nagy bánatom volt, hogy kokoreç sütőt alig láttunk, és mindig kajálás után…..pedig az izmiri után megkóstoltam volna az istanbulit is.

  11. Azért az egyáltalán nem igaz, hogy tavaly áprilisig lettek volna olcsó jegyek a Wizzairnél, mi még júniusban is 8000-ért mentünk le Isztambulba.

    Egyébként néha – főleg télen – utazási csomagban sokkal jobb ajánlatokat lehet kapni, mintha csak a repjegyet vennéd meg. Mi voltunk Antalyaban 5* szállodában egy hétig 179 euróért repjegyestül, illetékestül kajástul transzferestül.
    Pár éve láttam Isztambult januárban – szállással – 20ezerért, de a mai napig van téli Kappadókia 300 euróért körül, amiben repjegy, illeték, szállás, FP + transzfer benne van.
    Tehát a lehetőség adott, csak sokan nem tudnak róla.

      1. Ez egy nagyon buta hozzászólás volt gGg, egyrészt mert igaz volt a 8000 Ft, másrészt mert nem egy marha nagy hályog van a szemeden. Úgy látom, javítsd ki ha nem, amigor wiccairezel, túlontúl cinikus vagy olyan tényekkel, amik úgy vannak, ahogy mondtam. És talán nem kellene belemennünk kitiltásba és kitiltatásba, alapvető emberi értékekbe.
        Mert ez nagyon-nagyon buta hozzászólás volt a részedről.

        1. Sokféle szűrőn át megy mindenféle inofmáció, amíg egy-egy ember megalkotja az ítéleteit. Szerintem reménykedjünk abban, hogy mindannyian repülünk még olcsó jeggyel Isztambulba.

          Hogy Wizz vagy más, szvsz majdnem mindegy, a szabad piacon – amelynek az általam ismert törökök nagy része feltétlen híve (de lehet, hogy ez nem az átlag,erről van infója vkinek?) – vállalkozások nyílnak és bezárnak. Én azt remélem, minél több nyílik, sok új járat indul és nem válunk drága zsákutcává, hanem megmaradunk regionális transzfer-központnak.

        2. Kedves Joe,
          nem értem miért-e felháborodott irás, te talán valami wizzaires alkalmazott vagy hogy igy felhúztad magad?

          Én nem azt mondtam, hogy sosem volt 8000-es jegy. De akkor a te kedvedért részletesen leirom a történetet: először 2010 decemberében vetődött fel,hogy 2011 nyarán újra Isztambul fele menjünk. Meg is néztük a THY, a Malév és a wizz ajánlatait, ekkor valóban volt sok-sok 8000-es jegy, de csak márciusig lehetett foglalni, igy nem is foglalkoztunk vele tovább. Legközelebb márciusban néztük meg újra, és akkor már csak 16000-ért voltak jegyek július vége-augusztus elejei időpontokkal, ráadásul ekkor már nem is minden nap repültek.
          Időközben pedig a Malévnak is lettek akciós jegyei amik olcsóbbak voltak mint a wizz 16000-es jegyei, igy ott vettünk jegyet.

          Ezért irtam, hogy úgy gondolom később lehetett még akciós jegy amikor kiderült, hogy csak júni közepéig repülhetnek Isztambulba, és ebből juthatott neked is.

  12. már régi ez a cikk, csak most találtam meg a google-ben, amit szerintem még érdemes, hogy Bécs-Isztambul között repülni Pegasussal vagy Sun Expressel, mert a Bécsi reptér-Budapest között van vonvat vagy orange ways, maximum 4-5 ezer forint többlet, viszont a repjegyen egy olcsóbb turkish airlines járathoz képest vagy 100 eurót lehet spórolni

  13. Sziasztok! CyberMacs, arról tudsz mondani valamit, hogy a Sabiha Gökcen-ről mivel lehet a legbiztosabban átérni Európába? A taxin kívül. 🙂 Köszi

    1. Na látod! Ez az igazán jó kérdés!
      A tesztelők szerint a legjobb, és legolcsóbb a Budapest-Bécs-Isztambul útvonal, fapadossal.

      Sajnos lassan egy év is eltelt, és még mindig nincs jó megoldás…

      Persze ott van a Török Légitársaság is (THY.com). Ő azért a „legolcsóbb”, mert ő az egyetlen. Vagyis nincs nála olcsóbb, de drágább sem. 😛
      Viszont a Malév megszűntével a tranzitforgalom is rendesen visszaesett, így a Budapest-Isztambul útvonal kikerült a főútról. Így elég gyakoriak az olcsó repülőjegyek. Bár annyira nem, mint amilyen Malév akciók voltak (pl. retúrjegy 10e+illeték)

  14. En idén nyáron megyek vonattal, másodszorra. Ha hálókocsin mész egyáltalán nem gáz az út, nem is értem mi ez a lehordás… mintha busszal jobb lenne 😀 0 mozgástér, nem is értem..

    1. Én nem gondoltam a vonatot lehúzásnak. A buszok gyorsabbak, bár itt is tudok ellenpéldát. Igaz, az még 1992-ben volt, amikor 24 óráig tartott az út, mert az ex-jugoszláv rendőrök mindig megállítottak minket, hogy adjunk egy karton cigarettát.
      E mellett a busz lehetne közvetlen járat is. Egyszerűbben megoldható, kevesebb embernél is megérné.

      A vonat viszont tényleg sokkal, de sokkal kényelmesebb. Még akkor is, ha nem háló kocsival megyünk.
      Azt mondják, hogy az átszállás okoz gondot, mert sokat kell várni. Ami még nem is probléma, ha csak hátizsákkal megyünk. De ha sok a cuccunk (ami megint a vonat előnye), akkor már igencsak macerás.

      Sajnos továbbra sincs kilátás, hogy lesz Budapest-Isztambul vonat (én lennék az első, aki kipróbálja!). A Marmaray nagyon úgy áll félkész állapotban, mióta átadták. Így igazándiból más vonatok sem mennek be teljesen Isztambulba Európa felől.

      Viszont tervben van, hogy lesz ultra-szuper-gyors vonat Edirne és Isztambul között. Bár akkor is kérdés marad, hogyan jutunk Budapestről Edirnébe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük