Június 5-ről 6-ra virradóan zajlott a Miraç Kandili Geçesi, ami az Iszlám egyik legfontosabb Szent Estéje.
És mindez azt is jelenti, hogy már csak 1 hónap van a Ramadánig (Ramazánig). Ideje felkötni a gatyákat, meg kibékülni a szomszédokkal.
A történet szerint 621-ben, amikor Mohamed egyik éjjel aludt a Kába kőnél, egy álmot látott. De ez nem egy sima álom, vagy látomás volt, hanem egy utazás. Egy angyal jelent meg, és egy állat, akit Buraknak hívtak. Ők elvitték (a festmény szerint Burak a hátán vitte) Mohamedet a legtávolabbi mecsetbe, majd pedig a Mennyországba, ahol Ádám, Mózes és Allah várt rá.
![Mohamed utazása Mohamed utazása](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/b5/Miraj_by_Sultan_Muhammad.jpg/405px-Miraj_by_Sultan_Muhammad.jpg)
Minden évben a Miraç napján/éjszakáján erre emlékeznek a hívők. A gyerekeket mecsetekbe viszik, ahol hallhatják a történetet. Az éjszaka pedig Korán olvasással, lelki megtisztulással, és a Ramadánra (Ramazánra) való felkészülődéssel telik. Természetesen ez a felkészülés lélekben történik, nem pedig evészettel.
A törököknél szokás szerint a Kandili (gyertyás) napok jelképe a kandili simit. Ilyen simites dobozkákat szoktak adni az ismerősöknek, rokonoknak, szomszédoknak.
![Kandili simiti Kandili simiti](http://farm5.staticflickr.com/4021/4397728800_d1bf388784.jpg)
Ez a simit miben különbözik a hétköznap vehető/ehető simitektől? Más formájú, színű, ízű?
Ez kisebb, és édesebb. Azaz más a recept. Sokkal porladósabb.
A simit egyébként csak az alakot jelenti. Az, hogy van rajta szezámmag, az amolyan extra. 🙂