Ötödik nap. Az 5 különleges szám. Pont az 1000 kétszázas része. És ha megszorozzuk a Pi háromszorosával, egy olyan számot kapunk, ami nem jó semmire.

Ezen a napon sikerült átjutni a szemközti földrészre. És még az időjárás is megviccelt. Mindjárt az elején!

Száraz lábbal át a túloldalra
Száraz lábbal át a túloldalra

Reggel 7 óra (otthon még csak 6), hajó, vonat, müezzin. A nap meg a szemembe süt.

Mi van?? – ébredek fel azonnal. Hát mi történt azzal a kedves jéghideg esővel, ami eddig végigkísért?

Gyors reggeli, aszfalt tea a hotelben (még mindig nem mosták ki a teafőzőt), majd találkozó Semával az AyaSofya előtt. Ma megint megúsztam, hogy az első 300 m-en eltévedjek. Hurrá!

Büfé és reggeli stratégiai megbeszélés. És persze egy rendes tea. Na de hogy csinálják? Megnézem közelebbről. Ja, hogy íííííííííííííííííííííígy.

A büfében ugyan olyan teafőző van, mint a hotelben. És ugyan úgy aszfalt sűrűségű az, ami kijön belőle. Csakhogy a pincér alig pár cseppet tesz a pohár aljára. A többit pedig forró vízzel önti fel. Aha! Na, ezt holnap kipróbáljuk. Tehát mégis kell bele a víz!

Sema közben elmondta, hogy valójában ez a márciusi idő. A korábbi esők nem olyankor szoktak lenni, hanem 1 hónappal korábban. Ráadásul alig 1 hete már mindenki pólóban járkált. Hát… 10 év eltelt, de a tavaszok valahogy nem akarnak alakulni. Idén már hó is volt! Bezzeg néha sikerült olyan decembert kifogni, hogy tényleg pólóban teázgattunk a tengerparton. Karácsonykor! 24-én 24 fokban.

Nos, így, hogy kisütött a nap, Isztambul egészen másképpen néz ki. Sőt! Kinéz valahogy. Több, mint 100 m-ig el lehet látni! Persze nem a szűk sikátorokban… És mindennek rendes színe van. Na tessék, kezdhetem elölről a fotózást…

Meg küldtem egy SMS-t haza, hogy ma szakad az eső. Csak úgy, a változatosság kedvéért..

AyaSofya - ahogy a képeslapokon szokott lenni
AyaSofya – ahogy a képeslapokon szokott lenni

Na, most már minden fontosabb épületről lett egy kevésbé nedves képem! Hurrá-hurrá!

Mivel még dolgozott bennem a reggeli első tea (és mint most már tudom, hogy egy egész heti adag koffeint sikerült benyelnem egyben), gyors léptekkel elmentem a Taksim-térig. Nem is emlékszem, mikor jutottam fel az İstiklâl Caddesi-re, olyan gyorsan másztam meg a dombot.

Menet közben szintén napsütés, így útközben ismét mindent lefotóztam: Yeni Cami, Galata, templomok sorban, és még a taksim-téri szobrot is. Az emeletes buszokat gondosan elkerültem. Viszont itt van egy út, ami nyíl egyenesen megy. Jó sokáig. Úgy gondoltam, ennyi még bevállalható. Erre van ugyanis a Hadtörténeti (Katonai) Múzeum.

Teljesen nem maradtam azért térkép nélkül. Az útikönyvben volt egy 3×3 cm-es teljes Isztambul térkép. Ez kb. arra volt jó, hogy lássam, merre van Ázsia. És tudjak róla, ha cirill betűket látok, az nem Ukrajna, hanem Bulgária. Vagy Moszkva, de akkor már nagyon eltévedtünk.

Mégis, ezen valamennyire be volt jelölve, hol a múzeum. Amikor már elég sokat mentem a főúton, akkor az egyik sarkon megálltam, és megpróbáltam kideríteni, hogy mennyit kell még menni. No nem mintha erre reális esély lett volna, hiszen a pont nagyobb volt, mint az egész táv, amit gyalogoltam (egyébként a Taksim-térről 1300 m)

Miközben éppen az útikönyvkészítők szüleire, nagyszüleire gondoltam, egyszercsak megszólalt a bokor mögöttem. Azt mondta, hogy ez katonai terület, és jó lenne, ha kicsit odébb mennék. Azt nem mondta, hogy azért, hogy jobban tudjon fotoszintetizálni, de biztosan ő is örült, hogy végre kisütött a nap.

Ezek szerint viszont megérkeztünk. Itt lesz a múzeum is mindjárt, ha egyszer katonai terület. Még 200 m-t kellett menni, mire a bejárat is megvolt.

Most már nagy rutinnal készültem a szokásos múzeumi biztonsági kapuknak. Levettem a kabátomat, és az egészet behajítottam az egészet az átvilágítóba. Elég nagy zajjal járt. Nevettek is nagyot a biztonságiak, főleg amikor látták mennyi kacat van a zsebeimben. Kérdezték, honnan jöttem. Mondtam, hogy magyar vagyok.

Ez a módszer gyors volt. Nem tartottam fel a sort. Igaz sor nem volt. Ha jól láttam, aznap én voltam az első, és talán az egyetlen.

A múzeumban rengeteg mindent láthatunk. A Régészeti Múzeummal vetekedhet. Ide is érdemes szendvicset hozni, mert a több emeleten egy egész napot el lehet tölteni. Ilyen izgalmas dolgokat találni, mint a török zászló kialakulásának mitológiája, a Boszporuszt elzáró Lánc egy darabja, meg mindenféle érdekes fegyvert.

Láttam női zsebpisztolyt. Meg olyat, amivel verekedni lehet, ha nem sikerül eltalálni a célpontot.

Zsebpisztoly
Zsebpisztoly

Meg olyan puska is volt, amit bármely kezdőnek a kezébe lehetett adni. Csak utána ajánlott volt jó messzire elfutni. Ilyenből ágyú is volt!

Puska kezdőknek
Puska kezdőknek

Az előző múzeumok után várható volt, hogy itt is találunk majd magyar vonatkozású dolgokat. Pl. volt egy magyar láncing.

Magyar láncing (XVI. sz.)
Magyar láncing (XVI. sz.)

Majd pedig a már ismert Nándorfehérvári diadal, és Egri diadalról is találtam festményt. Mindkettő persze a győzelmes török verziót mutatja. No és Mohács sem maradhatott ki a listából.

A török egri diadal
A török egri diadal

További különlegesség, hogy Atatürk osztálytermének a másolata is megtalálható. Nemrég Árpi is járt ott az óvodával. Este lelkesen mesélt róla.

Árpi az Atatürk szobában a Hadtörténeti Múzeumban
Árpi az Atatürk szobában a Hadtörténeti Múzeumban

Több órányi bolyongás után ismét kijutottam a szabadba. Nagy meglepetésemre nem a szemből jövő eső fogadott, ahogyan azt már megszoktam a korábbi napokban. Simán csak sütött a nap.

Innen egy nyugodt sétával lejutok a Dolmabahçe -ig. Itt is dzsámi, majd be a palotába.

Itt már erősen érződik a késő oszmán kor hanyatló volta. Sehol egy kis saját egyéniség. Mindenhol minden barokk. Egyébként a Dolmabahçe palotát örmény mérnökök tervezték. Ettől függetlenül azért nem egy olyan hú de nagy dolog.

Mármint persze szép, meg jó kis kertje van, nem is beszélve a tengerre nyíló kapukról. Meg a sok sok drága csillár, és egyéb díszítések. De akkor is, kiveszett a török stílus.

Persze elképzelhető, hogy a szultánok ezzel is azt akarták mutatni, hogy Európához tartoznak.

Szerencsém volt. Kora délután érkeztem a palotához, és még be tudtam jutni. Ugyanis az épület védelme érdekében limitálva van a napi látogatók száma. Az utóbbi években pedig gyakori, hogy már reggel megékezik a kínai tankerhajó, és a kapuba kiborít pár százezer turistát. Fényképezőgéppel együtt.

Azért teljesen ne írjuk le a Dolmabahçe Palotát. Hiszen van benne sok-sok lámpa, meg hárem, meg lámpa, meg díszes ágy, meg lámpa, meg díszes fal, és lámpa.

Dolmabahçe Sarayi" href="http://www.flickr.com/photos/9893763@N08/787257680/">Dolmabahçe Palota csillárja" src="http://farm2.staticflickr.com/1186/787257680_b03a089641.jpg" alt="Dolmabahçe Palota csillárja" width="500" height="377" />
Dolmabahçe Palota csillárja

A lámpák mellett persze nagyon fontos dolgokat is fellelhetünk. Közülük is a legfontosabb az a szoba, ahol Atatürk meghalt.

Atatürk halálos ágya
Atatürk halálos ágya

És ahogy már megszokhattuk, az ilyen helyekről sem hiányozhat az oszmánok nagy büszkesége: néhány festmény az Egri diadalról, a Mohácsi csatáról és Buda elfoglalásáról. A fotó érdekében rendesen le kellett maradnom a csoporttól. És valahogy senki se értette, miért pont ezekre a képekre vagyok annyira kíváncsi.

Egri viadal megint
Egri viadal megint

Minden mókát félretéve, az azért jelent valamit, hogy az oszmán szultánok ennyire büszkék voltak arra, hogy legyőzték a magyarokat. Alig néhány másik csatát lehet találni. De minden fontosabb épületben van valami emlék arról, hogy sikerült a magyarokat legyőzni.

Elképzelem ahogy a szultán éjszaka járkál, mert nem tud aludni. Zavarja valami politikai probléma, valamelyik uralkodóval nem sikerül kiegyezni, vagy az adóbevallás kitöltésén akadt fent. És akkor, a hosszú séta után odatéved az egyik festmény elé. Ránéz, és azt gondolja: megküzdöttünk a magyarokkal is, nem fog egy ilyen orosz cárocska kiszúrni velünk!

Aztán bement a könyvtárba, hogy fellapozza a Dictionary of Science megfelelő fejezetét, hogy aztán… hopp egy kis szíverősítőt igyon. Majd bevonult a hárembe.

Hogy aztán másodpercek múlva fejvesztve (nem szó szerint, az majd később jön) meneküljön, mert a nőgyűlés piros francia hajkefét követel a szultántól. És azt, hogy foglalja el Párizst.

Úgyhogy a birodalom uralkodója végül visszabattyog a csengestyűs papucsában a magyar csaták festménye elé, és nagyokat sóhajt. Bezzeg a magyarokkal milyen jól ment mindent…

Dolmabahçe Sarayi" href="http://www.flickr.com/photos/9893763@N08/786394505/">Dictionary of Science és a rejtett rakı-s készlet
Dictionary of Science és a rejtett rakı-s készlet

A Dolmabahçe Palota után (még mindig nem esik az eső!!) egy komolyabb kalandra vállalkoztam: átmegyek Ázsiába!

Ehhez Sema adott egy tippet: A Dolmabahçe -tól nincs messze Beşiktaş, a kikötő. Persze gyalogolni kell, de hát mi az nekem ennyi nap után! Onnan megy a hajó Kadıköy-be. Erről akkoriban még nem tudtam, merre van. Ma meg a kedvenc helyem. Innen lehet visszamenni a Taksim-térre a 110-es busszal. Egyszerű, nem?

Nosza, kis gyaloglás után megtaláltam a kikötőt. Könnyen ment, mert ott van a vízparton. Pedig ez nem mindig olyan egyszerű Isztambulban.

Felmegyek a hajóra. Az idő jó, és látom, hogy az ifjúság inkább kívül ül a hajó oldalán. Ez ám az utazás! Lehet, hogy néha felcsap a hullám, de áztunk már el ennél jobban is a napokban.

Be is készülök, hogy ott van balra a Boszporusz-híd. Oda fogunk átmenni a hajóval mindjárt. Elő a fényképezőgép, meg a telefon. A két földrész közötti lukból küldök majd SMS-t otthonra.

Mondjuk nem volt egyértelmű, hova megy a túloldalon. A híd közelében nem voltak hajók. A térképen voltak mindenféle csíkok, a Boszporuszra rajzolva, de azokkal eddig nem törődtem.

Na, indul a hajó! Hurrá! Elhagytuk Európát! Irány Ázsia! Irány a Boszporusz-híd! Na, de hé! Az balra van!! A hajó meg jobbra megy!

Akárhogy is néztem, a Boszporusz-híd csak nem akart közeledni… nem jó ez így… na de azért a turista maradjon mindig is turista, akármi történik is. Fotózunk közben erre is, meg arra is. Mígnem rá kellett jönnöm, hogy a hajó lassan sodródik a térkép felé.. Sőt mi több! Lement a térképről! Áj! Hogy fogok én visszajutni!

Elkezdem a térképet forgatni, és kezd kivilágosodni, hogy a tengerre rajzolt vonalak a hajóútvonalat jelenik. Mi pedig éppen Kadıköy-be tartunk. Igen ám, de ott más vonalak is vannak. Ha rossza hajóra szállok vissza, ki tudja, hol kötök ki a végén… Legjobb lesz, ha maradok.

Megérkeztünk Ázsiába. Na de én ki nem szállok. Ne tessék nekem integetni! Látom én hogy mindenki lement a hajóról. Én akkor is maradok. Itt ezzel a szép kis korláttal, amit két kézzel fogok. Ha azt akarja, hogy leszálljak, szedjenek le feszítővassal. De akkor viszem magammal a korlátot is! Hé! Ne lóbálja már olyan fenyegetően azt a feszítő vasat!

Egy gyors rohanás le a hajóról, ki a kapun, vissza a pénztárhoz, jegyvétel, és hopp, újra a hajón voltam. Közben azért lelkesen megtapostam Ázsiát is. De most aztán vissza Európába, és keressük meg azt a hajót, ami rendesen visz át a túloldalra, nem pedig valahova a világ végére…

Mikor mát újra Európában voltam, legalább 4 embertől megkérdeztem, hogy merre is van az a bizonyos Kadıköy. Legnagyobb meglepetésemre mind ugyan azt a hajót mutogatják, amelyről éppen leszálltam, és olyan gyanúsan meg van görbülve az egyik korlátja.

Na de biztos? De tényleg? Na de a híd arra van! Kadıköy meg amarra. Hát na jó.

Ismét visszaültem a hajóra. A matróz furcsán néz rám, de látja, hogy turista vagyok. Azoktól meg kiellik minden. Még az is, hogy összevissza kalimpálva és kiabálva hajózzanak a két kontinens között és követeljék a Kadıköy-be menő hajótól, hogy menjen Kadıköy-be. De egyébként ne Kadıköy-be, hanem a másik irányba, ami nem Kadıköy.

Egy kis Boszporusz
Egy kis Boszporusz

Immár másodszorra megérkeztem Ázsiába, abba a reményben, hogy tényleg jó helyen vagyok. A matrózok lelkesen buzdítottak, hogy szálljak le a hajóról, jó helyen vagyunk. De ha mégse, akkor is szálljak le. Akár a tenger felőli oldalon is, csak tűnjek el végre az ő hajójukról.

Nos, Kadıköy egészen más világ volt, mint amit eddig láttam Isztambulról. És még a térképen sem volt rajta. Nekem meg itt kell megtalálnom a 110-es buszt valahogy. Van itt mindjárt egy hatalmas buszpályaudvar, ahonnan mindenféle buszok indulnak és mennek mindenfelé. Leginkább el innen, jó messzire.. Úgyhogy négyszer is megnéztem, biztosan jó buszra szálltam-e. És a sofőrt is kikérdeztem. Meg a kalauzt is. Ezek után mindenki tudta, hogy itt egy turista, aki Taksimba akar visszajutni.

Útközben volt folyamatosan meggyőződhettem arról, hogy tényleg jó fele megyek. A sofőr minden megállóhoz közeledve már előre kinyitotta az ajtót és jó hangosan kiordított a buszból, hogy Taksim! Taksim! Taksim! Így mindenki hallhatta, hogy ez a busz bizony Taksimba megy. És ha nem akart véletlenül felszállni rá, akkor jobban teszi, ha hátrébb lép, mert az első sort a kalauz összeszedte.

Látszólag minden jól is ment. Az irány jó volt, lassan-lassan a térkép széléhez közeledtünk. De mielőtt tényleg rámentünk volna, a busz mindig elfordult. Így csak reménykedni tudtam, hogy tényleg jó irányba megyek. Első isztambuli buszozásom leginkább a vakrepüléshez hasonlított.

Aztán egyszer csak eltűnt a föld alólunk. Mi van, csak nem repülünk? Nem, nem, hanem felértünk a Boszporusz-hídra. Eddigre már kellően besötétedett ahhoz, hogy sokat ne lehessen látni sokat, csak azt, hogy hirtelen valahol a tenger felett vagyunk.

Repülünk!
Repülünk!

Így végül a sötétben értem vissza a Taksim térre. De ez még egyáltalán nem jelentette azt, hogy vissza is értem. Innen még 4,5 km-t kellett erőltetett menetben gyalogolni, mire elértem Semához az AyaSofya-hoz.

Közben azért a frászt hoztam a helyiekre, amikor azt kérdeztem, melyik metró megy a Taksim térről a Kék Mecsethez. Hiszen itt is van egy nagy M betű, meg a Sulatanahmed téren is van. Jó, az a másik egy cukrászdának az emblémája volt, de hát akkor is. Lehetne metró.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Ötödik napom Isztambulban, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .