Kedvenc isztambuli közlekedési eszközünkről, a dolmuş-okról nem lehet eleget írni.
No meg elég sokan vannak a blogon, akiknek ez még új, vagy nem emlékeznek rá. Pedig a dolmuş olyan dolog, amit muszáj Isztambulban kipróbálni. Beleülünk…. aztán majd… egyszer úgyis el kell tévedni. Jobb hamarabb túlesni rajta, hogy még azelőtt visszajussunk a szállásra, hogy letelnének a szabadnapjaink…
Tehát ismerkedjünk meg a dolmuş-al!
A dolmuş egy sárga kerekes bodega, ami még dudálni is tud. A színe jelzi, hogy a taxi kategóriába tartozik. A nevét is éppen ezért magyarul iránytaxira szokták fordítani. Jó kis szó, csak hát…. na mindegy..
A dolmuş valódi jelentése azt, hogy tele (van). És ez már meg is határozta a funkcióját: ő akkor megy, amikor tele van. És hogy merre megy? Az pedig ki van rá írva, egy kicsi táblára.
De ez a tábla olyan, mint a céges megbeszéléseken a jövő évi értékesítési terv. Van egy ilyen ötlet, és terv, és mindenki rábólint. Az eredmény meg majd lesz valami, ami hasonlít rá.
Bár elvileg a dolmuş-oknak fix útvonaluk van, de valójában úgy mennek, ahogy sikerül. Azt hiszem, ezt hívják úgy a KRESZ-ben (van még ilyen, hogy KRESZ, vagy ebből is lett valami nemzeti…?), hogy a közlekedési feltételekhez alkalmazkodott vezetés. Bár valószínűleg ők nem arra gondoltak, hogy dugó esetén bemegyünk balra az egyirányú kis utcába, ott kicsit odébb dudáljuk a népet, hogy fel tudjunk menni a lépcsőn hogy a metrómegállóban kirakjuk azt az utast, aki rájött, hogy mégse ebbe az irányba akar jönni. Vagyis hát ő ebbe az irányba akart, csak a forgalom nem teszi lehetővé a haladást. Így egy rövid kupaktanács és demokratikus szavazás után a dolmuş közönsége új célpontot határozott meg.
A dolmuş-ba egyébként 9 utas fér be. Ez persze áthágja a matematika szabályait, lévén hogy a jármű max 9 fős a sofőrrel együtt. Így a kilencedik utas (lehetne egy ilyen filmcím is) a pótszéken ül. Ez néha a középső üléssor meghosszabbításából jön létre. Néha viszont csak egy sámli az ülőke. Szerencsés esetben le van rögzítve. De olyan is előfordul, hogy az utasnak kell fognia.
Ez amúgy roppant praktikus lehet, amikor egy közúti ellenőrzésnél a rendőr összeveti az utaslétszámot a forgalmival. Ilyenkor lehet arra hivatkozni, hogy hát csak 8 ülés van, és senki se tudja, hogy került oda az a sámli. Pláne a rajta ülő személy honnan pottyant be… biztos a dugóban szülte valaki.. Igen, biztos úr, mindjárt ilyen negyvenéves formára, szakállal és sapkával. Ugye milyen csodálatos a modern orvostudomány??
Az hogy 9 ember ül egy tömegközlekedési eszközön, roppant hangulatossá és családiassá teszi a közlekedést. Főleg, ha már harmadik órája állunk a dugóban. Főleg, ha minden karnyarban a baloldaliak ráborulnak a jobb oldaliakra.
– Csókolom, ez az oldalborda itt én vagyok
– Üdvözlöm. Én meg a tornacipős jobb láb vagyok. De még nem biztos össze kell számolni a darabokat.
– Az oldalborda tulajdonos egyébként Béla és nincs barátnőm.
– Én meg Julcsa vagyok, és nekem sincs barátnőm.
– Örvendek. A következő piros lámpánál meghívhatom egy teára?
Ha a dolmuş-t ki akarjuk próbálni – és miért ne tennénk ilyet -, akkor a legjobb, ha hajóval átmegyünk Kadıköy-be. Itt ugyanis többé-kevésbé könnyen találunk olyat, ami a Taksim térre megy vissza. Át a Hídon (hű de izgi!). Ez azért jobb, mintha csak beülnénk egy akárhova menő dolmuş-ba, aztán keresgéljük a visszautat.
A kikötőtől jobbra (sokat jobbra) találjuk a dolmuş parkolót. Itt keressünk egy olyat, amelyikre a Taksim feliratot rakták rá. Ha nem látunk ilyet, akkor mindenkit (de tényleg mindenkit) kérdezzünk meg róla. Ha elég sok embert zaklattunk már ezzel, akkor előbb-utóbb valaki tényleg szerez egy dolmuş-t nekünk. A törököknél nem jellemző, hogy bedobják a turistát a Boszporuszba. Megunt háremhölgyet, szultánt, rivális politikust igen. De turistát nem.
Tehát itt lesz egy dolmuş. Ami Taksim-ba megy. Meg sok más dolmuş is, ami Taksim-ba nem megy. Azokba csak akkor üljünk be, ha szeretjük a kalandokat. Ők egyébként tényleg nagyon izgalmas helyekre tudnak elvinni.
És persze csak akkor üljünk be, ha van még bent hely. Más ölébe ülni nem ajánlatos, kivéve, ha házassági céllal dolmuş-ozunk.
Amint a dolmuş megtelik, elindul. Majd becsukódnak az ajtók. Kivéve, ha meleg van, mert akkor nyitva marad. Ennek vannak előnyei, meg hátrányai is. De aki csapta már el a gyomrát, az úgyis tudja. Azért ha buli után ülünk be a dolmuş-ba, legyen ott valaki, aki fog minket a kanyarokban.
Ha már túljutottunk az első száz méteren, és a bulizósok már mind kiborultak, akkor kezdődik a buszjegyvásárlás. Miközben a sofőr folyamatosan nyomja a gázt és a dudát, az utasközönség előre küldi a pénzt, és bemondja hozzá a célállomást. Pl. 2 személy a virágárusig. A pénz megérkezik a sofőrig, aki kikerül két szabálytalanul száguldó villanypóznát, telefonál egyet, dudál huszonhármat, és hátraküldi a visszajárót. Ami meglepő módon hiánytalanul eljut hozzánk. A sofőr pedig pontosan tudja, hogy ki mennyit fizetett, kinek mennyit kell visszaadni, és ki az, aki az ülés alatt akar megbújni.
És azt is tudja, hogy a szembejövő szabályosan közlekedő csuklóst buszt nem emberik vezetik. Hanem a Krucs bolygóról érkező majmok, azért mennek szembe a forgalommal. Ez irányú értesüléseit megosztja az utasközönséggel, és a fél kerülettel. Ezen felül pontos ismerettel rendelkezik ezen egyedek szüleinek munkakörével kapcsolatban. Ez se maradjon titok, hát elkiabálja mindenkinek.
Amennyiben úgy érezzük, elég volt a mozgó élményparkból, vagy csak elértünk a célállomásra, akkor használhatjuk a varászszót: ki akarunk szállni!!!
A dolmuş-oknak nincsenek hagyományosnak nevezhető megállói. Ott áll meg, ahol a közönség kéri. Ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen ne lennének hivatalos megállók. Egyik másik nagyon is jó állapotban van, klimatizált helyiséggel, és még sültkrumplit is adnak a hamburger mellé. Egy megálló ugyanis bármi lehet, amit az utazóközönség bemondás alapján (ki akarok szállni!) megszavaz. Akár egy Burger King is. Bár oda a dolmuş csak a legritkább esetben megy be. Inkább előtte szokott megállni.
Sokkal gyakoribbak viszont az olyan tradicionális megállók, mint pl. a virágárus, piros lámpa, híd, stb… Ezek közöl a virágárus az, amit mindenképpen ki kell emelni. Hiszen ő egy olyan hatalom ami ellenáll az idő változásainak, de még a kontinensek mozgásainak. Történjék bármi, a virágárus mindig is ott volt, van és lesz. Még a térképen is be van jelölve.
No, sikerült leszállnunk. Számoljuk meg kezünket-lábunkat, és ellenőrizzük, mindegyik a miénk-e. Hátha valamelyik balra kanyarban összekevertük valakiével. Ha pedig minden megvan, akkor hurrá hurrá! Dolmuş-oztunk egyet!
És ha nagyon megtetszett, akkor android telefonra le is tölthetjük a Dolmuş sofőr nevű játékot.
..és Cybermacs bejegyzéseinek hála, ha turistaként ismerjük a jegyvásárlás menetét -tehát nem csodálkozunk/tesszük zsebre, stb a jegy árát vagy a visszajárót, hanem továbbadjuk- akkor a helyi utasoktól elismerő pillantásokat zsebelhetünk be 🙂
Engem csak az zavar, hogy ha egy büdös szót sem tudok törökül (na jó, a ‘jumurdzsák’-ot ismerem), akkor hogyan magyarázom el, hogy a híd utáni virágárusig szeretnék utazni, aztán hogyan szólok, ha mégis korábban kell leszállnom? (A kalandvágy meglenne, Kijevben simám utaztunk ilyennel, de ott is nagyon nehéz volt kommunikálni, pedig az orosz még ment is valamennyire.)
Nekem nagyon sokáig tartott, míg egyedül fel mertem szállni a Dolmuş-ra (akkor még csak papír térképem volt, csak a nagyon szűk belvárosról). De aztán kiderült, hogy nem annyira ördöngösség, mint amilyennek látszik.
Lényegében a Dolmuş-oknak is vannak úgynevezett megszokott megállói. Bár sem tábla, sem váróbódé nincs, ezeknek a helyeknek is szokott neve lenni (és csak 1 virágárus van az útvonalon). Ha ezt tudjuk, akkor már fizetéskor ezt mondjuk be. Ha nem tudjuk, akkor a mahalle, vagy tér nevét érdemes mondani, ahova megyünk. De még ha az se megy, a köztes megálló jegy ára olyan sokban nem különbözik attól, mintha a teljes vonalat kifizetjük. Jó, ha egy tea kijön a különbözetből. Így olyan sokat nem veszítettünk.
Kiszállásnál az iniş var vagy a durabilir misin?-t használhatjuk. Mindkettő azt jelenti, hogy itt valahol álljon meg, ahol kényelmes. A törökök szeretik a megálló helyet pontosítani, hogy még azt az 5 lépést is megspórolják.
De legrosszabb esetben is a stop plíz-t egészen biztos meg fog valaki érteni a kocsiban. 🙂