Tízezrek

A történet szerint 13.000 válogatott görög harcos indult neki Anatóliának. De aztán jöttek a perzsák, és lealkudták 10.000-re.

Történt pedig, hogy volt egy perzsa király, II. Dárajavaus. Ő i. e. 404-ben ténylegesen átment a van állapotból a voltba. Így fia, II. Artakhsaszjá örökölte a trónját.

Csakhogy! – és itt most a Szulejmán sorozat rajongóinak felcsillanhat a szeme – ennek az új királynak volt egy anya is (alias gonosz boszorka), aki jobban kedvelte a kisebb fiút: Kurust. Így addig beszélt az öreg királlyal (persze, amikor még életben volt), hogy végül a kisebb fiút kinevezte Elő-Ázsia helytartójává. Majd a nagy megkönnyebbülésbe bele is halt…

A történet viszont csak most kezdődik igazán. És bár a szereplők száma drasztikusan lecsökkent, nem sokkal később megugrott. Egészen tízezerig. Ugyanis Kurus (nem tévesztendő össze a török aprópénzzel, a kuruş-al!…bár…). Összeszedett egy nagy halom kiváló görög katonát, hogy ledöntse a bátyát a trónról. A probléma csak az volt, hogy amikor a két testvér, Kurus és II. Artakhsaszjá meg a rengeteg katona Kunaxa mellett összetalálkozott, akkor Kurus elesett a csatában, majd belehalt a sérüléseibe..

Most itt álljunk is meg egy kicsit!

Ha még emlékszünk a történelem órákra, akkor ott még úgy tanultuk, hogy a görögök dögre utálták a perzsákat. Itt pedig mégis a görögök segítik az egyik perzsát a másik ellen.

Nincs ebben semmi ellentmondás, a korra jellemző volt (ahogy most is, csak nem ennyire nyíltan):

  • A görögöknek valószínűleg teljesen mindegy volt, hogy melyik perzsát aprítják fel, ameddig apríthatják. Az, hogy ezt a mókát közben a perzsák fizették is, csak tovább javította a jókedvüket.
  • A görögök egymást is dögre utálták. Pl. később pont maga II. Artakhsaszjá király fizet le egy csomó görög várost, hogy támadják meg Spártát. Egyébként maguk a perszák is lelkesen irtották egymást, főként családon belül.
  • Maga Nagy Sándor is (aki egyébként makedón) rájött, hogy a görögök csak akkor nem egymással csatáznak, ha van valaki mást, akivel hadakozhatnak. Jól látható, hogy amint Nagy Sándor meghalt, és így elfogyott az ellenség, a görögök mindjárt egymásnak ugrottak.
  • Mindeközben a rómaiak szépen építgették a birodalmukat, ami ekkor még jóval kisebb volt, mint amit a görögök összehozhattak volna, ha nem egymást csépelik folyamatosan.
  • Persze végül a rómaiak sem voltak különbek…

No tehát Kurus összeszedte a seregét (részletes lista itt), és elindult II. Artakhsaszjá, a bátyja ellen. És bár Bagdad közelében nyertek, maga a trónkövetelő életét vesztette. Ez nagy pech, mert már nem volt miért tovább csatázni.

Ez kb. olyan, mint amikor a turistacsapat véletlenül megeszi az idegenvezetőt… Tovább menni nincs minek, és senki se tudja, hogy hol vannak, minek vannak ott, pláne hogy jutnak haza.

A perzsák persze felajánlották a görögöknek, hogy befogadják őket. Mindenkinek lesz egy árnyékos külön szobája, és rácsot is kapnak az ablakra, nehogy valaki belopózzon hozzájuk. E mellé mindennap étkezés, testmozgás (favágás, kőfejtés, hídépítés), stb… tiszta wellness szállás… és a haja se hullik ki senkinek.

De a görögök cselt sejtettek e mögött (gyanús volt az is, ahogy a görögök vezérének a feje gurult ki a sátorból). Mit tehetnének? Jobbra-balra perzsa, lefele meg dög meleg… elindultak hát északnak. És mivel az idegen vezetőt elhagyták, lényegében nyíl egyenesen haladtak. Csakhogy a vezető egyben a fizető ügyfél is volt, így a bevételi forrásuk is egyúttal megszűnt.

Mentek, mendegéltek, északnak, át Anatólián. A pénzük és az erejük egyre fogyott, miközben valahogy egyre több szőnyegük lett. És fogalmuk sem volt, merre járnak.

Miután átkeltek a sivatagon, a hegyeken, a magasföldeken, a réteken, meg a dombokon, találtak még egy hegyet. De ez már az utolsó volt, mert mögötte ott várt rájuk a tenger. Trabzon mellett, Sürmene-ben kötöttek ki. Ez pedig már görög terület volt.

Xenophón történetíró szerint a messziről jött görögöknek megörültek a tengerparti görögök. Volt nagy vigasság és még egy hajót is kaptak a megfáradt katonák, hogy hazamenjenek.

Más történetek szerint viszont a hatalmas hadsereg ezen a ponton eltűnt: megmérgezték, elcsábították a lányok, vagy a bicskások darabolták fel őket. Vagy csak letelepedtek.

Az alternatív befejezésekkel egy probléma van, hogy a történet egyik szereplője az egész utazást megírta! Ráadásul a fő-fő katonai vezető. Márpedig ha ő hazajutott Görögországba, akkor csak nem hagyta el a többieket… bár ki tudja..

Maga, az egész Tízezrek történet is pont ennek a főszereplőnek a munkája kapcsán vált ismertté. Különben csak egy jó kis ókori mese lenne belőle. Viszont az író nem spórolt: mindjárt 7 kötetet írt erről az útról.

A könyv címe Anabaszisz és magyarul is megjelent. A szerző pedig nem más, mint Xenophón. Ő lett a görög csapatok vezetője, miután a kunaxai csatában az a kellemetlen fejsérülés történt a korábbi vezetővel.

A Tízezrek útvonala - Forrás: Warfare History Network
A Tízezrek útvonala – Forrás: Warfare History Network
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.4/10 (5 votes cast)
Tízezrek, 9.4 out of 10 based on 5 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .