Isztambul. Hétköznap. Reggel.
7 már elmúlt, de még nincs 8.
A legnehezebb időszak az utakon. Mert nemcsak hogy mindenki ilyenkor megy munkába, de az utak tele vannak az iskolabuszokkal is.
A mi házunk előtt 5 iskolabusz áll meg a reggeli órákban. Ez azt jelenti, hogy 5 különböző iskolába mennek a gyerekek. Holott éppen 2 háznyira található egy közepes méretű iskola. Persze egy olyan városban, ami tele van magániskolákkal, a szülők ha tehetik, inkább olyat választanak, amelyek testhezállóbbak a gyereknek.
Ez nem jelenti azt, hogy a magán iskolák jobbak lennének az államinál. Sőt! Van, amelyik kifejezetten rosszabb. De más. Van, aki inkább az állami iskolákat tartja jobbnak.
Az állami iskoláknál is lehet iskolabusz, de a magánoknál mindenképpen. Ezek pedig reggel összeszedik a gyerekeket, este pedig visszahozzák.
Szükség is van rájuk, mert a távolságok Isztambulban hatalmasak. Ha pedig minden nap apuci vinné a csemetéket kocsival és hozná el, sose érne be dolgozni.
Ezek az iskolabuszok elég jól fel vannak szerelve. Na nem üdítő és masszás-szalon. De viszont 4 pontos biztonsági öv, és hosztesz is jár mellé. És persze a zene sem hiányozhat. Mégiscsak Törökországban vagyunk, ahol első, hogy jól érezzük magunkat.
Az egyik iskolabusz, mely a házunk előtt áll meg, pontosan egy ilyen buli járat. Már akkor hallani az érkezését, amikor még csak a sarkon jár. És egyértelműen elég jó a hangulat. Amire szükség is lehet, mert a busz kissé lehasznált, és eléggé tömött. Az mondjuk nem látszik, hogy a festék is lejött volna, mert annyira tele van matricázva, hogy nem látszik az eredeti színe.
De a sofőr is alkalmazkodott az állapotokhoz (vagy a busz a sofőrhöz), aki inkább néz ki egy kigyúrt rocker énekesnek, mint buszvezetőnek.
Ez elsőre lehet, hogy ijesztő. De ha jobban belegondolunk… hogy kire bízzuk a gyereket, akkor végül is nem rossz egy olyan ember mellett tudni, aki a kamiont is félbe tudja hajtani.