Az Olimpia, a törökök, a kebab meg 2016.

A törökök szerint két dolog létezik: a foci, és a minden más.

A fociba beletartozik a foci, a labda, a foci, a játékosok, meg a foci.

Míg a minden másba a minden más: kézilabda, birkózás, súlyemelés, rózsaszín sorozatok,  Facebook, kebab, stb…

De azért kimentek az Olimpiára 2016-ban is, és hoztak is pár érmet. Meg eladtak néhány szőnyeget.

A törökök körében az Olimpia nem tartozik az elsődleges napi programok közé. De mivel nyár van, és ilyenkor szünetelnek a tv-sorozatok meg a foci is, így az üres helyre befértek Rió is.

Azért ne higgyük azt, hogy a törököket teljesen hidegen hagyná az Olimpia. 2011-ben jelentkeztek is, hogy a 2020-as Olimpiát Isztambulban rendezzék meg. De végül elvesztették a pályázatot, amit Tokió nyert.

Pedig több szempontból is érdekes lett volna az eredmény. Egyrészt míg a japánok elve az volt, hogy a játékok alatt bármely helyszínről bármelyikre néhány perc alatt át lehessen sétálni, addig a törökök kisebb városnézést és szőnyegeladást is beépítettek volna a rendszerbe. A szlogen pedig valami ilyesmi lett volna: Egy Olimpia, két földrészen, három kebab fejenként, és négyszáz perc a dugóban.

Mindemellett érdekes lett volna, hogy az szabálytalanságnak minősült volna, ha minden játékot azért a törökök nyernek meg, mert a külföldiek eltévedtek a városban? És vajon a rövidebb út ismerete doppingnak számít-e?

Azért törökök minden versenyt szeretnek. Így az Olimiát is. Meg a több sávos úton vezetést is. De még jobban szeretik azt, ha a törökök nyernek is. Az Olimpia viszont általában nem ilyen (ellentétben a többsávos úttal). És a törököknek nincsenek olyan favoritjaik, mint Magyarországnak. Ez pedig így egy kicsit (néha inkább nagyon) öngerjesztő folyamat: ha nincsenek érmesek, kevesebben érdeklődnek az Olimpia után. Így kevesebb lesz a támogatása a sportolóknak, akik így kevésbé lesznek motiváltak.

Itt azért tegyük hozzá, hogy a törököknél már az olimpiára való kijutást is szép nagy összeggel honorálják. Nem lehet azt mondani, hogy hanyagolják őket. De mégsincs az a dicsfény, amit mondjuk egy focista kap.

Így pedig a befutott sportolók inkább az olyanok lesznek, mint a Ali, aki a liszteszsákokat viszi be a pékhez; Musztafa, aki megmentette a falut a medvetámadástól, és Ayşe néni, aki a már a negyedik kérőjét karatézta le a héten, pedig még csak kedd van..

És a másik Ayşe néni, aki pedig Isztambulban minden reggel a busz után futott. Majd rájött, hogy a busz csak szöszöl, így inkább egészen a munkahelyéig elfutott. De ő még az előző olimpián nyert.

Mindez látszik is a török éremtáblázaton: A legtöbbet birkózásban nyerték, és itt kapták az aranyat is. Érdekesség viszont, hogy nagy kedvenc, a súlyemelés csak egy érmet hozott. Pedig még híres a török nyelvkönyvek is megemlékeznek a híres súlyemelő bajnokokról.

Pár mondatban nézzük meg, hogy kik is azok, akik Törökországnak érmet szereztek!

• Taha Akgül: 1980-ban Sivas városában született. A 125 kg-os férfi szabadfogású birkózásban nyert aranyérmet. Rió előtt kétszer nyert világbajnokságot, egyszer pedig a harmadik lett. Pont Budapesten, 2013-ban. Akkor még csak a 120 kg-os kategóriában… hiába, a török ételek…! Háromszor volt még Európa bajnok, nyert még 2015-ban Bakuban, és 2013-ban a török vesenyen.
• Selim Yaşar: Az ő életkorát egy tízessel lealkudták, 1990-ben született. A különbség súlyban is meglátszik, ő 86 kg-s szabadfogású birkózásban lett második helyezett. E mellett 2015-ben ezüst-, és 2014-ben bronzérmet nyert a világbajnokságon.
• Rıza Kayaalp: 1989-ben született Yozgat városában. Anyuka szeme fénye nem koplalt. A 130 kg-os kötöttfogásban lett második. Ő korábbi világbajnokságokon 2 arany-, 2 ezüst-, 2 bronzérmet, európai bajnokságokon pedig összesen 6 aranyat és 1 ezüstöt szerzett. A török bajnokságokon pedig még 2 aranyat. Szintén ott volt 2013-ban Budapesten.
• Cenk İldem: 1986-ban Isztambulban született. Napi programja volt, hogy megküzdjön a helyi macskákkal, így a birkózás a vérében volt. Rióban harmadik lett a 98 kg-os kötöttfogásban. Kétszer nyert még bronzérmet a világbajnokságokon, és még kétszer az európai bajnokságokon. Utóbbin egy ezüstöt is szerzett (2014).
• Soner Demirtaş: Szabadfogás, 74 kg. Azért a törökök jobban szeretik, ha nem kell a szabályok betartásával foglalkozni. Soner a harmadik lett. Ő 1991-ben született Tokat városában. 2016-ban Európa bajnlok lett, 2014-ben pedig harmadik. Ezüstöt szerzett 2015-ben Bakuban, és aranyat 2013-ban a török versenyen. A törökök közül összesen 20-an jártak Budapesten 2013-ban. Közülük 4 nyert bronzérmet. De nem tudni, hogy Cenk, Selim vagy Soner is járt volna a magyar fővárosban.
• Daniyar Ismayilov: A Nagy, a Kedvenc, a Favorit sportág egyetlen érdemes. Súlyemelésben ezüstérmet nyert a 69 kg-os kategóriában. 351 kg-ot emelt meg sikeresen, és ezzel lett a második. Ez egy átlagos (120 g) kebabbal számolva majdnem 3000-t jelent. Pont elég, ha egy esküvőn megéhezne a rokonság. 1992-ben született Türkmenisztánban. 215-ben volt harmadik a világbajnokságon, és kétszer volt európai bajnok.
• Nur Tatar: A női taekwondo bronzérmese tudja, hogy kell bánni a férfiakkal. Ne közelítsünk hozzá, hacsak nem vagyunk megpakolva virágokkal. 2012-ben Londonban ezüstérmes volt, míg 2015 Bakuban szintén bronzérmes. Európai bajnokságon nyert már aranyat is, ezüstöt is, bronzot is. Tehát csak óvatosan vele!! 1992-ben született Van városában. Arról nincs hír, hogy férjnél lenne. Így aki bátor, próbálkozzon! A törökországi sürgősségi kórházak listája már letölthető mobiltelefonra.
• Yasmani Copello: Atléta, 400 m-es gátfutó. Kubában született 1987-ben. Ott is egy építkezés közelében, innen ered a gátfutás szuperképessége is. Júliusban Amszterdamban járt, ahol szintén útfelbontással kellett megküzdenie. Ott mindjárt első lett. 2015-ben pedig még török rekordot is döntött. Az Olimpián viszont megelőzte Kenya és az USA. Ebből akár még valami következtetést is le lehetne vonni, ha lenne értelme.

Gratulálunk az összes érmesnek, bármelyik országot is képviselték. És azoknak is gratulálunk, akik akárcsak kijutottak az Olimpiára. Azért is keményen meg kellett küzdeniük!