Török mese: Türelemkő, türelemkés

Augusztus 20-ra való tekintettel, meg az amerikai napfogyatkozásra (meg mert olyan kedvünk van), íme egy újabb török mese!

Forrásunk kitartóan az eredeti Kúnos Ignác 1923-as törökországi gyűjteménye (Boszporuszi tündérvilág). Egyszer azért csak elfogy a könyv! Szóval kitartást! 🙂

Volt egyszer egy szegény asszony………..(még több pont)…………………….(még még)……….(na, ennyi  talán elég lesz). És volt annak egy lánya.

A lány egész nap csak hímzett. És ez így bizonyára jó is volt. Az anyja nem is akarta ebben megzavarni, inkább minden nap elment hozzá, hogy ott mossa a fehérruhát (ezt valamiért fontos volt kiemelni.. bizonyára a pirosakat más valakinél mossa). No meg a lánynak újabb, és így jobb mosógépe volt, rengeteg különleges funkcióval. Pl. lángossütővel..

Egyik nap ül a lányka az ablaknál, és éppen azték-mintás terítőt hímzett, amikor egy kis madár odarepült az asztalához, és azt mondta:

– Ó lányka, lánya. Holt embernél a sorsod!

Majd mire a lány bármit is mondhatott volna, továbbrepült. Mindezek után érthető, hogy a lány erre a napra befejezte a hímzést.

Este elmondta a lány az anyjának, mi történt. Szerencsére az anyja megértő volt, és azt mondta:

– Csukd be jó alaposan az ajtókat, ablakokat, és ülj vissza dolgozni!

A lány megfogadta a tanácsot, és másnap reggel – hiába volt már akkor 40 fok – mindjárt jó alaposan becsukta az összes ablakot, és ajtót. Majd úgy kezdett el dolgozni. De egyszercsak hogy, hogy nem, a madár ismét ott volt az asztalon.

– Ó lányka, lánya. Holt embernél a sorsod!

Majd megint elrepült. Mintha nem is lenne csukva az ablak.

Este a lány elmondja az anyjának, mi történt. De az anyja megint megnyugtatta, hogy ilyen apróságok miatt nem érdemes a munkát félbeszakítani. Másnap ne csak az ablakokat és az ajtókat csukja be a lány jó alaposan, hanem mindjárt bújjon is be egy nagy szekrénybe. Vigyen magával gyertyát is, hogy tudjon dolgozni. Jah, és azért a házat ne gyújtsa fel.

Nos jó. Másnap reggel a lány jó alaposan bezárja az összes ablakot (egyet még be is falaz gyorsan), meg ajtót. Majd kiválaszt egy kényelmes szekrényt. Miután pedig kihajigált belőle mindent, szépen beköltözik a hímző készlettel meg egy kupac gyertyával.

De alighogy nekiállna a munkának, ismét megjelenik előtte a madár.

– Ó lányka, lánya. Holt embernél a sorsod! – majd eltűnt.

Nem sokon múlott, hogy a lány ijedtében felborítsa a gyertyákat, és ezzel felgyújtsa az egész kerületet.

Este elmondja az anyjának, hogy megint mi történt. Most már az anyját is zavarja a dolog. Pince nincs, ahova a lányt be lehetne zárni, a munka meg nem halad. No és mi van, ha tényleg igazat szól az a madár? Úgyhogy el is döntik, hogy másnap együtt várják a madarat (kis szerencsével akár még el is kapják, és akkor meg lehet majd sütni).

De akárhogy is várják a madarat, csak nem repül arra többet…

A következő napok, hetek, de még hónapok is így telnek. Az anya és a lánya együtt várja, hogy megjelenjen a madár. Ki se lépnek a lakásból!

Mígnem egyik nap a szomszéd lányok kopogtatnak, hogy elhívják a lányt magukkal, ki a mezőre. Gondolkodik az anya, mi legyen… végül is a munka nem halad, a lány meg búslakodik. Egy kis kikapcsolódás még jól is jöhet neki. Így elengedi, hagy menjen szórakozni.

Ki is mennek a lányok a rétre a virágok közé, ahol táncolnak és pajzánkodnak* estig, amikor is hazaindulnak.

*Ez bizony így van benne az eredetiben. Mindenki találja ki, hogy ez mit is jelenthet pontosan: kibontják a hajukat? ruha nélkül napoznak egyet?

Útközben egy forráshoz érnek. Itt mindegyik lány iszik. De amikor a szegény asszony lányára kerül a sor, akkor hirtelen egy hatalmas fal veszi körül. Olyan magas, amin senki se tud átjutni. És olyan vastag, hogy még a hang sem megy át rajta.

Meg is ijed a többi lány, hogy most mi történt. Meg mit tegyenek. És legfőképpen miként mondják el az anyjának, hogy elvesztették a lányát?? No meg melyiküket is hibáztassák az egészért.

Végül csak elmennek a szegény asszonyhoz, és elmondják nagy sírások közepette, hogy merre találja a lányát.

Odamegy az asszony, és látja, hogy tényleg ott a fal. De ő se tud átmászni rajta. És hiába kiabál, nem hallja bent a lány. Végül mindketten sírva fakadnak, és sírnak egészen reggelig.

Miután felkelt a nap, a lány látja, hogy a falon egy ajtó van. Holott, korábban még nem volt. Nosza, megvonja a vállát, hiszen rosszabb már nem lesz, és átlép az ajtón.

A túloldalon egy csodás szerájt (palotát) lát. Amikor pedig bemegy, akkor a mesés csarnokban a falon 40 kulcsot talál a lány. És 40 ajtót is, amit a kulcsokkal tud kinyitni. Az elsőben ezüst van, a másodikban arany, a harmadikban gyémánt, a negyedikben rubint, az ötödikben…..öööö….szóval így tovább, míg a negyvenedikben egy ifjú legyén van kiterítve. Mellette papíros, és egy legyező.

“Ki engem 40 napig legyezget, és imádkozik mellettem, az megtalálja a sorsát” – áll a papíron.

Erről eszébe jut a lánynak, amit a madár mondott. Itt is itt a sors. És hát a fiút is akárhogy nézi, eléggé halottnak tűnik. Se légzés, se szívverés, se semmilyen reakció, amikor véletlenül belerúg a szöges magassarkújával.

Nosza, megmosakszik a lány, ahogy az illik imádkozás előtt. Majd a legyezővel a kezében leül a legény mellé. Éjjel-nappal legyezi, és közben folyamatosan imádkozik.

Letelik a 40 nap, amikor a lány a látja, hogy egy arab lány áll a palota előtt. Gondolja a lány, hogy kimegy, és megkéri az arabot, ő folytassa egy kicsit a legyezést és az imádkozást. Már igencsak ideje lenne, hogy a lány megmosakodjon, összeszedje magát, stb..

Nos jó, a fekete lány átveszi a helyét, és ő legyezgeti tovább a legényt, meg imádkozik. A nem fekete lány (csak közepesen barna) pedig elsiet, hogy rendbe tegye magát. Hiszen valahogy ki kell néznie, ha majd a legény meglátja.

Miközben a sötétbarna-fekete lány a fiút legyezgeti, elolvassa, mi is áll a papíron. Míg ezzel foglalatoskodik, a legény felébred.

Nem lát ő mást, csak az arab lányt. Gyorsan odamegy hozzá, átöleli, és a feleségében szólítja.

Amikor viszont visszaér a kevésbéfekete lány, nem hisz a szemének, mi minden zajlik ott éppen. De a méginkább fekete lány gyorsan reagál.

– Én, mint a szultán lánya, nem tűröm, hogy ilyen ruhában jelenj meg előttem, te szolga! Mars vissza a konyhába!

Csodálkozik a legény, hogy most akkor mi van. De hát a sötétebb lány a felesége, a nem olyan sötét meg a szolga. Végül is akkor minden rendben van..

Elérkezik a bajram (ünnep) ideje. Ilyenkor az a szokás, hogy a legény (mivel szultán lenne) megajándékoz mindenkit. Először a feleségét (a sötétfeketét) kérdezi meg, hogy mit szeretne. Ő egy olyan ruhát akar, amit a tű nem jár át, az olló pedig nem vág át. Ezek után a szolgáló lányt (ő a nemolyanfekete) kérdezi, ő mit szeretne.

– Türelemkő sárga színű, türelemkés barna nyelű. Ezt a kettőt kérem.

Útra kell a legény, és a ruhát hamar meg is találja. De bármerre is nézelődik, se a türelem kését, se a türelem kövét nem találja. Így hajóra száll, hogy hazamenjen.

Éppen félúton jár a hajó, amikor egyszercsak megakad, és nem megy tovább. A kapitány mondja, hogy egy szavanemtartó ember van a fedélzeten, ezért nem tud a hajó tovább menni. Erre a legény jelentkezik, hogy ő lenne az. A kapitány értékeli, hogy önként jelentkezett, így nem dobja a vízbe, csak visszaviszi az indulási kikötőbe. Tartsa be az ígéretét, és majd csak aztán szálljon a hajóra.

Megy, mendegél a legény. Keresi mindenhol a kért tárgyakat, de sehol sem találja. Már annyit bolyong, hogy eltéved. Egy forrásnál áll meg pihenni, ahol rátámaszkodik egy kőre.

No de a kő meg mozdul, mire egy nagyszájú arab jelenik meg előtte, és kérdi, mi a kívánsága.

– Türelemkő sárga színű, türelemkés barna nyelű. Ezt a kettőt kérem.

Egy pillanat múlva már mindkét tárgy a legény kezében van. Gyorsan visszasiet vele a kikötőbe, ahol a kapitány már éppen azon gondolkodott, nem vár tovább és elindul. Így már gond nélkül haza is ér, és át is adja az ajándékokat.

De furdalja az oldalát a kíváncsiság, hogy miért kérte ezt a nemolyan-fekete lány. Így este belopózik a konyhába, és elbújik a szekrényben.

Megjön a lány is, maga elé teszi a türelemkövet, és elkezd neki mesélni. Elmondja a történetét, miként jelent meg a madár nála 3 alkalommal, és hogy megijedt tőle. Majd elmondja, miként veszett el a forrásnál, és miként talált rá a palotára.

Ahogy így beszél, a türelemkő egyre csak puffad, növekszik. A lány tovább folytatja.

Elmeséli, miként talált rá a legényre, és miként imádkozott érte 40 napon és 40 éjszakán keresztül, és miként legyezte. Elmondja azt is, miként kérte meg az arab lányt, hogy ő ugorjon be a helyére egy kis időre.

A türelemkő egyre csak nagyobb és nagyobb lesz. Mintha fel akarna robbanni. De a lány folytatja.

Elmondja, hogy míg kiment tisztálkodni, a legény az arab lányt választotta, aki végül őt a konyhába tette.

A kő ekkor kipukkad, és mindent sárga hab terít be. Felsóhajt a lány.

– Pedig te csak egy sárga kődarab vagy, és mégse bírtad ki. Hát mit tegyek én, egy gyenge és szegény lányka??

Ezzel megfogja a kést, hogy végezzen magával. De a legény előugrik a rejtekhelyéről, és az utolsó pillanatban megállítja.

– Te vagy az én sorsom! – kiáltja a legény.

Így, hogy most már minden ért, meg a kés is a kezébe került, megöli a legény az álnok arab lányt. A nem arab lánynak pedig elhozatja az anyját, és ezentúl nagy boldogságban élnek.

Néha-néha a madár is eljár hozzájuk, és meglepi őket valami különleges helyen. És közben azt mondja, hogy

– Ó lányka, boldog lánya. Megtaláltad a sorsod!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

One Reply to “Török mese: Türelemkő, türelemkés”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .