Kúnos Ignác turkológus

Zsidó családban született (1860. szeptember 22), református kollégiumba járt, majd az ezan (a muszlim hívőket imára hívó dal, amit a müezzin énekel a minaretekből) törökösítése mozgalmát is megindította. Ő volt Kúnos (egyes iratokban Kunos) Ignác. Mellesleg nyelvész, turkológus, folklorista, no és természetesen egyetemi oktató.

A törökök szemében viszont ő volt az, aki megmentette a folklórjukat.

A történet ott kezdődik, hogy egyetemi évei alatt (Budapesti Tudományegyetem török szak(??)) eljutott egy boltba, ahol egy gyanúsan török kinézetű ember árulta a cukorkákat. A gyanú oka a török cukorka, a török fejfedő, a törökös kiejtés, no és persze a török szőnyegek hátul. De még inkább gyanús volt, hogy ez a török nem úgy beszélt, mint ahogy az egyetemeken tanítják. Mire az igazi török elmondta, hogy az irodalmi török nyelv, az nem ugyan az, mint amit az utcán, faluban, stb… beszélnek. hanem egy olyan, amiben arab és perzsa szavakkal díszítik fel az egyébként rútnak tartott anyanyelvet. A szultán is inkább ezt a nyelvet használta, amit oszmánnak hívtak. A nép pedig találja ki, mit akar az uralkodó. A rossz tippelők hamar a Boszporuszban végezték. Bár volt olyan szultán is, aki a háremben töltötte a nyelvórákat, és e miatt ő értette félre a saját nyelvét. Végül a konyhában kellett elbújnia a fegyveres nyelvészek között. Valószínűleg köztük volt nyelvújító is, meg nyelvrövidítő is, meg olyan is, akinek mindegy volt, mit tud levágni a kardjával…

Kúnos Ignác viszont úgy gondolta, hogy persze, lehet a szépirodalmi nyelv arab és perzsa szavakkal fűszerezve, de mi az, amin a nép beszélget. Milyenek az igazi török népdalok, az igazi török mesék, az igazi folklór. Úgyhogy hajóra szállt, hogy ennek utánajárjon.

Valószínűleg ennek köszönhetik a törökök, hogy nem merült feledésbe a népköltésük nagy része, hiszen akkoriban (XIX. sz. vége, erősen hanyatló Oszmán birodalom) a török nyelvet és kultúrát mindenki lenézte. A régebbi, birodalmi beállítottságúak a perzsát, míg a modernebbek az angolt és a franciát részesítették előnybe. Senki sem törődött azzal, mi is zajlik Anatóliában (Bartok később, a feléledt török nacionalizmus időszakában, 1636-ban érkezik Kis-Ázsiába). Így ezek jó eséllyel elvesztek volna (de legalábbis jóval kevesebb maradt volna fenn belőlük). Köztük a négysoros mani-k, a Naszreddin Hodzsa-anekdoták, az árnyjáték karagöz- és a népi ortaoyunu-előadások, melyeket Kúnis Ignác jegyzett le először.

Ami pedig biztosan elveszetek volna, az adakale-i népmesék.

Adakale (Ada Kale, Sziget Vár), vagy ahogy jobban ismerjük: Senki szigete. A Duna alsó szakaszán, a mai román-szerb szakaszon láthatnánk, ha nem öntötte volna el a Vaskapu Erőmű során felduzzasztott víz. Ő is megér egy külön bejegyzést. Kúnos Ignác itt kezdte meg a népmesék és történetek gyűjtését.

Nem volt könnyű dolga, sem itt, sem a későbbiekben, hiszen külföldről jött ember, aki szeret az asszonyokkal és a gyerekekkel beszélgetni. Az ilyet nem szokták jó szemmel nézni. Inkább olyannal, amivel éppen céloznak. Nyíllal, baltával, vagy csak egy darab kővel. A magyar gyűjtőnek viszont szerencséje volt, mert találkozott egy Törökországban élő magyar lányával. Az apa még a Szabadságharcban kaszabolta az osztrákokat. De miután nem járt sikerrel, az isztambuli katonai akadémián tanította a kaszabolást. Őt Farkas Adolfnak hívták, de a diákok jobb szerették Macar Osman Paşa néven szólítani (Reméljük, róla is találunk érdekes információkat!) (érdekes, hogy sok magyart a törökök az egyszerűség kedvéért csak Macar-magyarnak hívtak. Vagy nem bírták kimondani a nevüket, vagy nem bírták kibogozni, melyik is lehet az).

Az ő lánya volt Nigâr Hanım, aki egyben az első jelentős török költőnő is (tehát majd róla is lesz bejegyzés :)). Kezdetben az ő segítségével nyíltak meg az emberek, és kezdtek el mesélni. És az ő segítségével ismerkedik meg Szilágyi Efendi Hüsnü-vel, aki szintén megjárta a Szabadságharcot, és szintén Törökországban kötött ki. Ő írnok volt, így sok mese lejegyzésében segített.

Kúnos Ignác első útja után (ami 5 évig tartott), még sokszor visszatért Törökországba. A precíz gyűjteménye Európában sok helyen elismerté vált. A népköltések mellett segített a török nyelvjárások felderítésében is. Így okkal mondják, hogy ő vetette meg a török foklókutatás alapjait.

1925-26-ban a török kormány kérésére Ankarában és Isztambulban tartott több előadást. Itt vetette fel, hogy az ezan is lehetne török nyelvű. Ekkorra már véget ért az oszmán időszak. Az országban egyre erősödött a nemzettudat (ennek okán hívták meg őt előadást tart). Így végül 1932-1950-ig az imára hívó éneket a saját nyelvükön hallhatták a törökök.
Ugyan itt, és ugyan ekkor a ő szervezte meg az isztambuli folklorisztikai tanszéket.

Kúnos Ignác munkája minden szempontból sikeres. Több könyve is készült, amiben a magyar olvasók betekinthetnek a török népköltésbe (lista a bejegyzés végén). E mellett megmentette pl. a Karagöz árnyjátékokat. Az oszmán időszak végén már csak elvétve lehetett vele találkozni. Ezzel szemben ma, száz évvel később, nagy népszerűségnek örvend.

A II. Világháborúban, Budapest bombázásakor halt meg (1945. január 12.).

Ajánlott linkek:

• Wikipédia – Kúnos Ignác
• Magyar Tudomány – 150 éve született Kúnos Ignác

Könyvek:

• A török hodzsa tréfái (elektronikus könyv)
• A török népköltés (elektronikus könyv)
• Kúnos Ignác könyvek (bookline)