2020-ban olyasmi történt, amire valószínűleg nem volt még példa a világtörténelemben: Mindenki otthon maradhatott, és azt csinálhatott, amit csak akar!
Még sose volt olyan, hogy ennyi ember ennyire vissza akarjon menni dolgozni!
Egy roppant érdekes helyzet ált elő: A világon mindenhol, nemtől, bőrszíntől, vallástól, időjárástól, macskától stb..-től függetlenül ugyan azt élik át az emberek. Kicsit olyan, mint az 1986-os nagy havazás, vagy az 1989-es taxis sztrájk. Mindannyiunknak egy közös pontja a múltban.
Csakhogy ezúttal az egész világon. 10 év múlva bárkivel is futunk össze, közös emlékünk lesz a 2020-as járványa, és karanténja. Mindegy, hogy amerikaival, kínaival, afrikaival, arabbal, ausztrállal, brazillal vagy beszélünk. Ezt mindannyian átéljük így vagy úgy.
Éppen ezért sok mindent nem írok le, amit nyilván hasonlóan élünk meg Isztambulban, mint Budapesten.
És persze történnek hmm… fura dolgok is, amelyekről szintén nem lesz most szó.
Inkább azt olvashatjátok, miként éltük meg (vagy éltük túl) a karanténos napokat itt, Isztambulban.
Isztambul elég komoly világváros, számtalan kapcsolattal minden országgal. Ráadásul közlekedési szempontból is nagy átjáró már… hát olyan bő 12.000 éve. Isztambul egy megállóhely Európa, Ázsia, Afrika és a Közel-Kelet között. Így várható volt, hogy előbb-utóbb nálunk is megjelenik a vírus. Bármennyire is ügyelünk rá.
Ráadásul az egyik ismert első megjelenési hely pont a Taksim-ték közelében volt. Mindjárt a dolgok sűrűjében.
A mi irodánk sincs messze onnan. Biztos, hogy többször is ugyan ott ebédeltünk, ahol az egyik első ismert fertőzött is.
De mire mi már idáig eljutottunk, addigra nagyon sokan már otthon ültek.
Azért látszott, hogy készül valami. Ahogy egyre több hír érkezett külföldről, úgy kezdtek a dolgok is megváltozni. A hírekből szépen lassan kikoptak az addigi Igazán fontos hírek. Mostanra pedig teljesen el is tűntek. Az emberek pedig szépen lassan megváltoztak.
Isztambulban az önkormányzat készült. A frekventált közlekedési csomópontokra, mint pl. a metrobusz megállókba kézfertőtlenítő gépeket tettek ki. A törökök egyébként is szeretik az ilyet.
Nincs az a török kistáska-nagytáska-kamion, amiben ne lenne nedves törlőkendő. Nincs olyan étterem, ahol a kolonya nevű fertőtlenítő ne lenne kéznél, hogy a vendégek használhassák. Azóta ő lett a legjobb barátunk.
A kolonya a törökök egyik alapfelszerelése. Kicsit olyan, mint a kávé. Nincsen török kávé nélkül. És nincsen török kolonya nélkül sem. Amiért mégis kimaradt eddig a blog 11 éves fennállása alatt az az, hogy a kolonyat nem lehet meginni. Legalábbis nem ajánlott.
Na jó, nem e miatt maradt ki. Sok más is kimaradt, ami mégis a törökök mindennapjainak az alapja. És bizony a kolonya is olyasmi, ami minden sarkon kapható, és mindig található a törökök közelében. Ennek köszönhetően már a vírus előtt is elég nagy mennyiségben megtalálható volt minden háztartásban. Most pedig a boltok bejáratában is kolonyat találni.
Úgyhogy fertőtlenítőből nincs hiány. Akár úszni is lehetne benne! Mégis, a leginkább praktikus az a kicsi spray, ami a zsebben is elfér. Ezt úgy menet közben az ember maga előtt fújdogálja, mielőtt bármit megfog, vagy valahova bemegy, vagy csak úgy.
Meg amikor hazajön a bevásárlásról, és elkezdődik a Nagy Fertőtlenítés. Akkor is ez a spray lesz a legjobb barátunk. A sima kolonyas ronggyal is elég jól lehet takarítani (és mennyi mocsok jön le így egy sima bolti bevásárlás után!), de a spray a különleges felületeket is jól beteríti. Meg bemegy minden apró lukba.
Külön kalandok a számlák és a banki papírok fertőtlenítése. Mint kiderült, ha a kolonyából keveset használunk, már akkor is lejön a festék a papírról. Ha sokat, akkor pedig még a papír is elmállik. Nincs is jobb, mikor végre kibújunk az űrhajós öltözékből, majd kiderül, hogy vissza kell menni, új papírt kérni…
De már ennek a problémának a kezelésében is profik vagyunk: egy kis zacskóba berakjuk a papírt, jól telefújjuk kolonyával, majd lezárjuk pár napra. Ezzel jó alaposan elgázosítunk minden bentlakót. Hiába, a történelemből mindig lehet valami hasznosat tanulni…
A kolonya egyébként nemcsak a vírussal áll harcban. Ugye a kezünk már régen úgy néz ki, hogy azt már bármelyik horrorfilmbe el lehetne adni. De nyerésre áll a cipőmmel, telefonommal, és még egy csomó minden mással is. Remélem, a liftet azért nem eszi meg… Azt elég alaposan telefújja mindenki…
Tehát voltak jelek, hogy ezt az egészet mi sem fogjuk megúszni. Majd volt egy olyan nap, amikor elég gyorsan eldőlt, hogy itt bizony mindenki be fog zárkózni. Szerencsére a mi iskolánk magán, így még a zárjuk/ne zárjuk huzavona előtt hazaküldtek mindenkit, és bezárták a kapukat.
Nálunk pedig március 16-án jött el a piros betűs nap. Vagy inkább a vaskapus nap. Ekkor még rendeztünk egy alapos nagy bevásárlást (szigorúan már maszkban). Legközelebb pedig már csak beöltözve, vadászni jártunk ki.
Néhány nap múlva már a hatóságok részéről is elindultak az intézkedések. Majd olyanra került sor, ami még nem volt a modern Törökország történetében: bezárták a dzsámikat. Az istentisztelet kihangosítón keresztül zajlik, így otthon is mindenki hallja.
Ezt tekinthetjük akár az új időszámítás kezdetének. Egyértelműen innentől már hivatalosan is karanténban lett az ország.
Továbbá olyan intézkedések is életbe léptek, minthogy lezárták a legnagyobb városokat, így köztük Isztambult is. Vagyis most már többszörösen be vagyunk zárva: az országba, a városba, de még a lakásba is. De hogy még biztosabbra menjünk, hétvégenként teljes kijárási tilalom van. Hozzá hasonlóan a 65 év felettieknek, és a 20 év alattiaknak is otthon kell maradniuk.
Maga Isztambul, és a többi nagyváros leválasztása elég jó ötletnek tűnik. Ha az egyikben sikerül gyorsan túljutni ezen a kellemetlen időszakon, akkor ott újra elindulhat az élet, és segíthet a gazdaság talpra állításában. Természetesen minden szem most Isztambulon van, ahol az ország gazdaságának kb. 30% keletkezik (bár attól függően, hogy melyik számot milyen irányból nézzük, ez 50% felett is lehet). Igaz, ennek egy igazán jelentős része olyan terület, amire egy darabig biztosan nem lehet számítani, de még így is Isztambul újraindítása meghatározó lesz az ország helyrerázásában.
Így mindenki azon van, hogy Isztambulban mihamarabb visszaálljon az élet.
Tehát március közepén bezártuk az ajtókat. Nagyon gyorsan nagyon sok ember bezárkózott. A statisztikák szerint Isztambul tömegközlekedése a 25%-ára esett vissza pár nap alatt. Ráadásul eléggé olyan idő volt, hogy az ember tényleg nem akart kimozdulni otthonról. A levegő tiszta lett, sűrűn esett az eső, és még a delfinek is visszatértek a Boszporuszba, stb..
Egyébként tényleg, bár ők elég gyakran átjárnak a Márvány-tengerből a Fekete-tengerbe.
De az biztos, hogy Isztambul nem volt ilyen tiszta az elmúlt 2000 évben!
Az elején még mindenki úgy gondolta, hogy olyan nagyon sokáig csak nem fog tartani. Az ország 100 éve nem élt meg háborús időszakot, vagy komolyabb harcokat. Az emberek nem igazán gondoltak arra, hogy nagyon fel kellene tölteni a raktárakat.
Egyébként is az isztambuliak megszokták azt, hogy ha bármi hiányzik otthonról, akkor azt a nap 24 órájában max. 10 perces gyaloglással (vagy 10 perces telefonálással) elérik. Itt nincs olyan, hogy 3 napig zárva vannak a boltok. A törökök nem tudják elképzelni, hogy ne kapjanak mondjuk lisztet.
Az élesztő néha még a sima napokban is lehet problémás, de akkor is 5-6 boltot végigjárva biztosan találunk. Ha mégse, akkor 5-6 péket végigjárva valamelyik biztosan ad nekünk.
Így nem voltak rohamok a boltokba. Pedig azok készültek.
Vagyis majdnem, mert a Domestos bizony azonnal elfogyott.
De pár nap múlva megérkezett az erősítés.
Oké, akkor most már otthon leszünk… izé… ki tudja meddig. Amit csak lehet, online csinálunk. Kész szerencse, hogy erre már olyan 8-10 éve készen áll a technológia. Mostanra pedig elértük, hogy mind a személyi számítógépek (értsd: okos telefonok), mind az internet teljesen elterjedt jelenség legyen.
A törökök meg egyébként is 24 órában fent lógnak az aktuális szociális hálón. Olyan nagy megrázkódás nem érte őket. Eddig, ha valamelyik barátjukkal, ismerősükkel beszélni akartak, akkor azt a mobilon keresztül tették. Függetlenül attól, hogy éppen ugyan annál az asztalnál ülnek-e a kávézóban, vagy éppen 800 km választja el őket egymástól. Most kikerült a kávéasztal a képből…
Reméljük azért a kávé nem fog! Mert akkor 1 perc alatt fog idegösszeomlást kapni az ország.
A vírus lecsengése utáni időszak egyik kulcskérdései lesznek a kávézók. Eddig a múltban bármi is történt, bármekkora váltság, éhezés, háború volt, a török be tudott ülni valahova kávézni. A kávé jobban kell, mint akár az étel vagy a víz. Ha majd egyszer építenek egy török űrhajót, akkor azon biztosan lesz kávézó is. Az lehet, hogy az oxigéntartály, vagy a hajtómű, vagy más mellékes dolog kimarad, de a kávétartály biztosan nem.
Ez egyébként meg is magyarázza, miért nem járt még török a Nemzetközi Űrállomáson..
Először az iskolák zártak be. A mi esetünkben szerencsénk volt, mert sok minden már most is online zajlott. Így olyan nagy zökkenő nem volt. Sőt! A napi iskolabuszozás megszűnésével rengeteg időt nyertek a srácok. Minden jel arra mutatott, hogy ez az online oktatás egészen jól fog menni. Gondoltuk.
Csak persze ha nincs ott a tanár, akkor a srácok figyelme másfele megy. Pl. van egy játék a polcon. Vagy van egy gomb a számítógépen. Mi lesz ha megnyomom?
Komolyan ott kell állni a srácok mellett. Főleg a kisebb, az Imi az, aki mélyen érdeklődik a dolgok működésén. Tudja, hogy a Start gomb megnyomásával lehet a gépeket kikapcsolni. Tehát ha a tanár gépén is van egy Start gomb amikor a képernyőt megosztja, akkor azzal a tanár gépét is ki lehet kapcsolni. De ehhez nem elég, hogy a mi képernyőnket bökdösse. Úgyhogy megkereste azt a gombot, amivel átveheti a tanár gépe felett az irányítást. Nem sokon múlott, hogy az online óra egy pillanat alatt megszakadjon!
Minden esetre le a kalappal a tanárok előtt, hogy állják a gyűrődést. A gyerekeket sokkal nehezebb kontrollálni, akik rászabadulva az internetre összetrollkodják az órákat. Valahogy a feladatokat is adni, ellenőrizni. És még késő éjjel is azon dolgoznak, hogy urai legyenek ennek a nehéz helyzetnek. Ráadásul közeledik a Nemzeti Gyereknap, amit szintén valahogy online kell megoldani. És itt a Ramadán is. De ez már nem fog beleférni ebbe a posztba…
A mi részünkről kicsit könnyebb. Már az első nap szétszedtük az irodát, és mindenki hazavitte azt, ami szerinte szükséges lesz az elkövetkező napokba. Már 2 nap múlva kiderült, hogy ami tényleg fontos, az bent maradt.
A közösségi elektromos rollerek (Marti) most tényleg jól jöttek. A tömegközlekedés tényleg megritkult. De még így is ki akarna busszal menni? A belvárosban pedig meglepő módon nem lett könnyebb parkolni, mert rengeteg parkolóház bezárt az ügyfelek csökkenésével. A Taksim térre viszont elég könnyen és gyorsan el lehet jutni az elektromos rollerekkel. Velük most is tele vannak az utcák. És még jobban fel is vannak töltve! Közben pedig az főutak üresek, így nem kell a hátsó utcákon eltévedni kóvályogni.
A különleges helyzet még különösebb helyzeteket hoz: rabló lettem a saját irodámban. Maszk+kesztyű, és vittem amit csak láttam!
Pontosabban mindent, amit a többiek láttak.
Ugye az Egy embert áldozunk fel elvet használva az irodába is egy valaki ment be. Én. Odabent mindjárt elindítottam a konferencia-beszélgetős programot, hogy mindenki azt lássa, amit én. Ezzel pedig elindult a távirányítós bevásárlás.
-Fordulj balra, ott az én fiókom! Hozd már el léci a hegyezőmet!
-Nekem a háromszög vonalzó lenne jó. Az mögötted a szekrényben van!
–Nincs egy nyamvadt színesem se! Hozd el a ceruzatartómat!
–Én egy csomag A4-es lapot kérek!
–Jó ötlet! Azt én is kérek!
Miután volt pár ilyen forduló – mert azért valami mindig ott maradt, és ha már ott jársz… – jelentem, tényleg csak az asztalok maradtak… bár most úgy tűnik, hogy azokat is elhozzuk..
Szóval az iroda kiürült. Mi pedig zökkenőmentesen dolgozunk tovább, mint előtte. Már aki…
Nekem sajnos az irodai gépem nem olyan, mit szívesen látnának a lakásban.. Ahhoz nem elég egy világjárvány súlyossága. Az a sok drót… extra kiegészítő, dupla monitor! [SÓHAJ!].
A céges gépem kb. 300 X gyorsabb, mint az otthoni. Meg az a sok drót… kiegészítő.. és a dupla monitor! Hányszor eszembe jut, hogy ezt vagy azt a munkát mennyivel gyorsabban meg tudnék vele csinálni.
Persze tudom távolról irányítani (*), meg a fájlokat átpakolni. Még videót is szerkesztettem így egyszer… De hát akkor is.. Ez így elég lassú. Nem az igazi… Azt persze nem mondom, hogy sírunk egymás után (legalábbis az irodai gépem biztos nem). De azért hiányzik nagyon…♥♥♥♥♥♥
Amikor a neten kerestek olyanokat, akiket elszakított egymástól a karantén, és kénytelenek távkapcsolatban lenni, rögtön jelentkeztem!
(*) A Windowsok szeretik a frissítéseket. Szeretik ezeket erőszakosan a felhasználó orrába nyomni. És leginkább szeretik a gépet újraindítani… Az ember rosszkor megy el a legkisebb helyiségbe, és mire visszaért, a gép már újra is indult.
A távolról használt gépnél sincs ez másképpen. Csakhogy mindig megvan az esélye, hogy a gép mégse fog újraindulni. Főleg a Windows 10 esetén. Főleg az utóbbi időben! Főleg, hogy a mostani frissítésnél jó eséllyel elveszti a net-kapcsolatot is, és akkor lehet buherálni…
Úgyhogy hiába kéri a gép, nem lesz újraindítva… ki tudja meddig.Ilyenkor jó olvasni a híreket, hogy a Windows 7 nem kap több frissítést. Meg hogy mindenki őrült, aki nem vált Windows 10-re.
Hát persze!
De egyébként az ilyen kiruccanásoknak ára van. Konkrétan ki lehet számolni, hogy mennyibe kerül. És persze veszélyes is.
A felkészülés jó 30 percbe telik:
-Felvenni azt a ruhát, amiért a legkevésbé kár. Amit akár a tűzre is lehet majd dobni. Remélhetőleg miután kibújtam belőle, nem előtte.
-Akkor is őt húzzuk fel, ha még vizes a tegnapi bevetéstől.
-Felépíteni az Érkezési oldalt: kipakolni a fürdőkádat, mosógépet, helyet csinálni, stb..
-Feltölteni a kolonya sprayeket.
-Telepakolni a zsebeket ilyen apróságokkal, mint személyi, kulcs, bankkártyák. Szerencsére náluk gyorsan átállt mindenki a bankártyára (ebből is az érintés mentesre). Most már 6 hete nem használtunk készpénzt.
-Ilyenkor jó, hogy hűvös van, mert lehet sokzsebes kabátot húzni. Majd külön kategóriákat kialakítani, melyik zseb mennyi ideig marad tiszta. Melyikbe kerüljön a kulcs, melyikbe a bankkártya. Amikor megérkezik a dög meleg, akkor ez kicsit nehezebb lesz…
-Majd persze maszk+kesztyű, és ki az ajtón.
-És nem elfelejteni a hosszú listát, hogy mit kell hozni, mert nem egyszerű visszamenni…
Ezek a bevetések azért is jók, mert legalább kiderül, hogy beférek-e még az utcai nadrágba. Eddig azért jól állunk. Mert bár nálunk is teljes gőzzel megy a kenyérsütés, azért még egyetlen kg-t sem sikerült felszedni.
Ebben azért sokat segít, hogy estére 18 emeletnyi lépcsőt mászok meg. És távban is 5 km felett járok. Azaz otthon is lehet rohangálni bőven!
Tehát kimegyünk, mert időnként muszáj kimenni. De összességében Isztambul kihalt. Nagyon kihalt.
És eljött az a hétvége is, amikor végre kisütött a nap. A vezetőség pedig biztosra akart menni, és kemény kijárási tilalmat vezetett be.
A következő BBC videón jól látszik, hogy mennyire üresek a népszerű, és zsúfolt utak, terek.
Egy kis érdekesség: A videón egy üres város látunk. Valójában az emberek nem tűntek el. A megszokott több millió ember most is ott van, csak éppen bent a házakban.