Perzsák és a rómaiak (bizanciak) – 2. rész

A Pártus Birodalmat i. e. 247-ben alapították. És bár elég komoly területet uraltak több, mint 400 évig, és a rómaiak sem tudtak rajta felül kerekedni, valójában nem volt az a típusú birodalom, amiként a birodalmakat ismerjük.

A birodalom nem volt központosított. E miatt a rómaiak hiába foglalták el a fővárost (Ktésziphónt) háromszor is (116-ban 165-ben és 198-ban), ez nem okozott különösebb fennakadást a rendszerben. A Pártus Birodalom valójában népek, királyságok és városállamok gyenge halmaza volt. Ezek a részek pedig meglepően függetlenek voltak. Akár saját pénzzel is rendelkezhettek. Ameddig a területek befizették az adókat, addig a király őket békén hagyta, és mindenki azt csinálta, amit akart.

És így is történt!

Ardasír, szászándia királya 224 körül úgy döntött, hogy itt a legjobb alkalom. A birodalmat éppen több oldalról is támadták. Bár ilyen máskor is volt, Arasír érezte, hogy itt az idő, hogy belülről hódítsa meg azt a birodalmat, amit kívülről eddig senki sem tudott.
De ő is belátta, hogy ez talán mégse megy majd könnyen. Meg talán nehezen sem. Sőt! Talán lehetetlen is!
Így keresett néhány szövetségest, hogy velük együtt szálljanak csatába a perzsa királlyal.

A csata elég véresre sikerült, ahogy a perzsa király is. Így sajnos őfelsége nem élte túl a bukását.
De ezzel még nem volt vége. Ardsírnak meg kellett hódítania a birodalom többi területét is. Ezt pedig az ott uralkodó kiskirályok, félig-meddig független városállamok nem nézték jó szemmel.
Ardasír tehát gondoskodott róla, hogy ne legyen szemük. Meg fülük sem. És fejük sem.

Ardasír kemény csaták által elfoglalta a Pártus Birodalmat, és ezzel megalapította a Szászándia Birodalmat.
Egyúttal kijelentette, hogy sem a Szeleukidák, sem pedig a pártusok nem voltak igazi perzsák. Itt az ideje, hogy egy rendes Perzsa Birodalmat építsenek. Olyat, mint amilyen az óperzsa volt.

A rómaiak bizonyára nem örültek ennek. Nem elég, hogy a kedvenc vetélytársukat nem ők győzték le, és nem is valami dzsungelharcos barbár törzs, mint a kusánok, hanem belülről bomlasztották szét. De ráadásul ez az új Perzsa Birodalom szemmel láthatóan sokkal jobban szervezett is!

Már Ardasír idejében is többször betörtek a perzsák a római területekre (229-232). De ez még csak amolyan ismerkedés volt, barátságos bevásárló túrázgatás volt.
Ardasír fia, I. Sápur viszont már komolyabban vette a szomszédok birizgálását. 241-244 és 252-261 között is több csatát vívtak a rómaiak ellen. Többnyire sikeresen. Még Valerian császárt is legyőzték, majd magukkal vitték.

A császárral együtt kb. 50.000 római tűnt még el. Főleg katonák, de mérnökök is. A monda szerint Sustar városába kerültek. Itt csatornákat, gátakat és hidakat építettek. Ők építették a Valerian-hidat is.

Band-e Kaisar, azaz Caesar-híd. Más néven Valerian-híd Sustar városában.
Forrás: Wikipédia
Band-e Kaisar, azaz Caesar-híd. Más néven Valerian-híd Sustar városában.
Forrás: Wikipédia

A rómaiak számára meglepő újdonság lehetett, hogy ezúttal őket támadják, és sikeresen. És ezúttal őket viszik el rabszolgának.
A perzsák elfoglalták Arméniát (Örményországot), Szíriában pedig egészen Antiochiáig jutottak. Onnan elvitték a püspököt.

Az így elfogott rómaiakat a Szászándia Birodalomban szétszórva telepítették le, olcsó munkaerőt képezve. Ezzel is tovább színesítették az egyébként is soknemzetű birodalmat.
A sok nemzet sok vallással járt együtt. Ezt kezdetben még tolerálták a perzsák.

I. Sápur utódai (I. Bahrám, II. Bahrám és III. Bahrám) már másképpen látták a világot, és erősen támadtak mindent, ami nem a zoroasztriánus államvallás.
A rómaiakat is erősen támadták, de ők már kevésbé voltak sikeresek. A rómaiak 283-ban visszaszerezték Örményországot, és Észak-Mezopotámiát is elfoglalták.

Az újonnan elfoglalt területeken a rómaiak erős erődrendszert építettek ki, így a következő évszázadban itt egy stabil határ alakult ki.
A perzsák többször is megpróbálták az elvesztett részeket visszaszerezni, de a rómaiak sikeresen megvédték. De mindez hatalmas erőforrást igényelt.

312-ben Nagy Konstantin római császár áttért a kereszténysége, ami hamarosan a Római Birodalom államvallása lett. Erre válaszul a Szászándia Birodalomban különösen erős lett a keresztények üldözése.
Később ha a katonai kiadásokra hirtelen pénz kellett, akkor először a keresztényeket adóztatták meg.

Bár a két birodalom vetélytárs volt, ebben az időszakban a két hatalom kiegyensúlyozott volt, és többnyire békében éltek egymás mellett. És szükség esetén egymás segítették is.
395-ben a hunok betörtek a Római Birodalom keleti felére, és kb. 18.000 ember hurcoltak el. Őket a perzsák kiszabadították.
Az 5. században pedig a rómaiak segítettek a perzsáknak az északról támadó lovas népek ellen.

A rómaiak sosem adták fel a reményt, hogy egyszer majd minden perzsa területet meghódítsanak. De a sikereik ellenére sose mentek tovább Mezopotámiánál.
Velük ellentétben a perzsák sose gondoltak arra, hogy eljutnak Itáliába és meghódítják Rómát. Talán nem tetszett nekik a klíma, vagy nem szerették a pizzát….

A Róma-Perzsa határ 4-7 században
Forrás: Wikipédia
A Róma-Perzsa határ 4-7 században
Forrás: Wikipédia

Az 5. század sok mindent megváltoztatott. Róma elvesztette az irányítást a nyugati tartományok felett. Sőt! Még Róma felett is. A Nyugatrómai Birodalom megbukott.
A perzsák mégse használták ki a lehetőséget. Őket lefoglalta a keleti határ, ahol a heftalitákkal, másnéven a fehér hunokkal csatároztak.

531-ben I. Huszrau került hatalomra. Ő békét kötött a rómaiakkal, és a heftaliákkal, majd pedig a birodalom helyreállítására fordította a figyelmét.
Ugyan ebben az időszakban Iusztinianosz (immár bizánci) császár elküldte a katonáit, hogy foglalja el (vagy vissza) Itáliát. Míg a bizánciak nyugaton hódítottak, a perzsák megtámadták a keleti tartományokat. 540-ben elfoglalták és kifosztották Antiochiát.
557-ben I. Huszrau a türkökkel lépett szövetségbe, majd közös erővel elfoglalták a heftaliákok területeit és felosztották egymás között.

Iusztinianosz ebben az időben megpróbálta a szászándiák kereskedelmi hatalmát megtörni. Az etiópiaiak szövetkezett, hogy délről kerüljék meg a perzsákat, így építsenek ki egy új Selyem-utat. De a perzsák elfoglalták Dél-Arábiát, és a teljes Indiai-Óceán kereskedelmét a kezükben tartották.
Ezek után Iusztinianosz inkább ellopatta a selyemhernyókat.

I. Huszraut kisebb-nagyobb belviszályok követték. Mindeközben folytatódtak a vég nélküli harcok Bizánccal is.
Ebből a belharcból II. Huszrau került ki győztesen. Mégpedig bizánci segítséggel: Maurikiosz császár katonákat küldött.
Úgy tűnt, hogy véget érnek a mindkét birodalom erőit felemésztő folyamatos háború.

602-ben viszont Maurikiosz császárt meggyilkolták. II. Huszrau ezt meg akarta bosszulni, ezért megtámadta a Bizánci Birodalmat. Elfoglalta Damaszkuszt, Jeruzsálemet és Egyiptomot is. Örményországot is megpróbálták, de végül nem sikerült.
Az elfoglalt területeken annyira nem tiltakoztak a perzsák ellen. A monofizita-ortodox ellentétek a bizánciak sokszor választották az ellenséget, ha az kevésbé zaklatta őket a vallásuk miatt.

Közben Bizánc is válságba került. Északról az avarokkal csatáztak folyamatosan. 626-ban egy erősebb szláv támadást kihasználva a perzsák egészen a Boszporuszig jutottak.

Konstantinápolyban ekkor került trónra Hérekliosz császár, aki hajóra szállt, és hátba támadta a perzsákat. Még a fővárosukat is elfoglalta. II. Huszrau a vezéreit hibáztatta. A vezérek ezen nem vitatkoztak, inkább megölték II. Huszraut. A Szászánida Birodalomban káosz és polgárháború dúlt.
Miden jel arra mutatott, hogy a rómaiak végre tényleg legyőzték a perzsákat.

Délről az arabok már 604-ben sikeresen legyőzték a perzsa haderőt. Mégis sem a bizánciak, sem a perzsák nem figyeltek az intő jelre. A két birodalom egymással volt elfoglalva. Illetve a bizánciaknak volt elég problémájuk bőven: Hispániában a vizigótok, Itáliában a longobárdok, a Balkánon pedig a szlávok; otthon pedig a szokásos trónviszályok.

A bizánci-perzsa csaták alatt mindkét oldal teljesen kimerült. Az elit egységek nagyrészt teljesen megsemmisültek. A hadsereg nagyrészt rosszul kiképzett gyalogosból állt. A nehéz lovasság pedig lassabb volt az arab könnyű lovasoknál.

A perzsák döntő csatát vesztettek az arabok ellen 636-ban Kádiszía és 642-ben Nihávand mellett. III. Jazdagird, az utolsó szászánida uralkodó Mervbe menekült, ahol 651-ben meggyilkolták.

A bizánciak 636-ban a Jarmakú folyó mellett élték meg az első vereségüket az arabok ellen. 637-ben az arabok elfoglalják Jeruzsálemet, 638-ban Örményországot, 641-ben pedig Alexandriát. 674-ben pedig már Konstantinápoly kapuin kopogtatnak.

A perzsa kultúra jelentős hatással volt a római civilizációra. A római hadsereg felépítését és jellegét nagyban befolyásolta a perzsa hadviselés módszere.
A római császári formaságok egy részét a perzsáktól vették át, amelyek később a középkori és modern Európában megtalálhatóak. Az európai diplomáciai formaságok eredetét a perzsa-római birodalmak közötti kapcsolatnak tulajdonítják.

A Bizánci Birodalom és a Szászánida Birodalom 600-ban.
Forrás: Wikipédia
A Bizánci Birodalom és a Szászánida Birodalom 600-ban.
Forrás: Wikipédia
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .