Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Ebben a bejegyzésben most nem azt tárgyaljuk, hogy lehet jó török (vagy magyar zászlót) vásárolni, hanem hogy hol lehet igazán jó nagy, földig érő zászlókat fotózni.

Természetesen, ha azt szeretnénk, hogy otthon, a mi házunkon legyen tetőtől az utcáig érő zászló, és azt szeretnénk fotózni, akkor a zászlóboltban tudunk ilyet is rendelni. A boltról, itt olvashatsz bővebben.

Atatürkös egészházas zászló

Atatürkös egészházas zászló

Mielőtt nekiindulnánk fényképezni, jó ha megnézzük a naptárak. Zászlót ugyanis legjobban a török főleg Atatürkkel kapcsolatos ünnepnapokon tudunk fotózni. Ilyen napokon mint: Április 23, Május 19, Október 29. Augusztus 30 már határ eset, mivel ilyenkor nyár van, az emberek leginkább egy tengeri fürdőzéssel szoktak ünnepelni.

No tehát kalandra fel, keressünk zászlót! Mégpedig jó nagyot!

Belvárosi kis zászló

Belvárosi kis zászló

Elsőre azt gondolnánk, hogy a legjobb lelőhely a belváros, hiszen általában ott szoktak az emberek zászlókat lobogtatni. Viszont a törökök nem sima, ablakba tűzhető zászlókkal szeretnek ünnepelni (bár olyan is, a katonai lakótelepeket szépen katonásan lobognak a zászlók a tartójukban), hanem olyannal, ami szép nagy, és már messziről is látszik. A belváros viszont nemhogy csak szűk utcákból áll, de még a házak magassága is erősen limitált. Márpedig egyetlen zászló sem lehet hosszabb, mint a ház. Ez amolyan fizikás dolog…

A felhőkarcolók kerülete (Maslak) ünnepnapon

A felhőkarcolók kerülete (Maslak) ünnepnapon

Így a legjobb, ha mindjárt olyan kerületbe megyünk, amely hemzseg a felhőkarcolóktól. Ott aztán szépen, az egész tornyot be lehet borítani egy hatalmas zászlóval!

Igencsak hosszú zászló

Igencsak hosszú zászló

Az egyetlen nehézség az, hogy túl közelről nem lehet jól fényképezni, így messzire kell menni. No meg az épületekért is messzire ki kell menni.
Ami legjobban megközelíthető az Maslak városrész, Isztambulban. Ide metróval is kijutunk. Sőt! Ha elkészül az Aranyszarv-öböl feletti metró, akkor mindjárt a történelmi városrészből oda tudunk utazni. Egyenlőre viszont vagy Şişhane, vagy Taksim megállóig kell elgyalogolni. Utána már viszont könnyű, mert csak ülni (aludni) kell a metrón egy fél órát, mígnem eljutunk az ITÜ Ayazağa megállóhoz.

A zászlóárus

A zászlóárus

Ünnepnapokon magunknak is könnyebben szerezhetünk zászlót, mert az utca ilyenkor tele van mozgó árusokkal. No persze nem 28-emelet hosszút, hanem csak olyan “kicsi” kézben lobogtathatót, amit két kézzel kell azért fogni.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Zászló lelő hely, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

2 hozzászólás a(z) Zászló lelő hely bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


63
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
Learn Turkish
bir
“1”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések